Vidék

 Jun érdeklődve kukucskált ki a fenti szénabálák közül. Remélte, hogy Toya nem fogja észrevenni őt, és számon kérni, mit keresett idefent. Az istállófiú elvileg tíz percen belül meg fog érkezni, hogy megitassa a lovakat. Jun már izgatottan fészkelődött, hátha hamarabb megpillantja a fiút, ám végül visszatornázta magát az eredeti pozíciójába, és várt.
 Ajkaira egyből széles mosoly kúszott, ahogy meghallotta a bejárat felől visszahangzó lépteket, majd óvatosan kikémlelt a szénabála mögül. Toya lépett be az istállóba, karjain csak úgy feszültek az izmok, ahogy két teli vizesvödörrel egyensúlyozgatott a lovak felé. Jun nyelt egyet, és kijjebb csúszott, hogy tökéletes rálátása legyen az istállófiúra.
 Amaz megtörölte izzadtságtól csillogó, barna bőrű homlokát, majd felkiáltott.
 – Tudom, hogy odafent vagy, Jun!
 A fiú szikrázó szemekkel mászott ki a bálák közül, és macskaügyességgel ereszkedett le a létrán. Dühösen fújtatva állt meg Toya előtt.
 – Honnan? – köpte a szót az istállófiúnak.
 – Láttam, mikor bejöttél – borzolta meg Toya Jun rakoncátlan, málnaszínű tincseit. – Melyik huligánbandához csatlakoztál, hogy ilyen lett a hajad? – gúnyolódott.
 Jun összefonta a mellkasa előtt a karjait, és dühösen mérte végig Toyát. Arcán halovány pír ütközött ki. Úgy remélte, hogy tetszeni fog így az istállófiúnak!
 – Hagyjál már! – csattant fel, majd még morogva hozzátette:
 – Izomagy.
 Toya szintén karba tette a kezét, és idegesen pillantott Junra.
 – Azért lassíthatnál, öcsi.
 Hangjából tükröződött a visszafogott idegesség, ami kissé meghátrálásra késztette Junt. A fiú ekkor lehetetlenül közel lépett Toyához, és felnézett rá. Ha egy kicsit lábujjhegyre állt volna, simán összeérhetett volna az ajkuk.
 – Bunkó vagy!
 Toya ekkor lejjebb hajolt, szája Junéhoz ért, ám nem csókolta meg. A fiú ködösödő tekintetét figyelte, a le-lecsukódó pilláit, majd gúnyosan elmosolyodott, és egy gyors lépéssel kihátrált az intim pillanatból. Felemelte a vizesvödröket, majd a legelső bokszhoz lépve vetett még egy pillantást a döbbenten álló Junra.
 – Na, most vagyok bunkó! – mosolyodott el.