Interjú

 A kérdéseknek ki kellett térniük a modellkedésen kívül arra is, ami lassan már egy hete lázban tartotta azokat, akik ismerték Yuukit, mégpedig a nemrég elkövetett coming outjára. Satoshi ezt a szempontot különösen figyelembe vette. Amennyit ő leszűrt az eddig eltelt egy percből, az máris rengeteg mindennel gazdagította az agyában kialakuló képet – csak sajnos egy betűt nem írhatott meg abból, hogy Yuuki menedzsere láthatóan ideges volt a férfi miatt, aki így nagy valószínűséggel az ügynökség akaratától eltérően vallotta be, hogy a saját neme érdekli.
 – Kint várlak – rázta meg a mutatóujját Yuuki felé a menedzsere, miközben a modell kecsesen helyet foglalt Satoshival szemben a fotelon. – És egy szót se azokról, amiket megbeszéltünk, világos?
 Gyöngyöző homlokának láttán Satoshi szája elégedett mosolyra húzódott. Ezek szerint a következtetései helytállóak voltak. A keze egyre türelmetlenebbül táncolt a diktafon felett, mígnem a köpcös menedzser biccentve egyet felé, kiviharzott az irodából.
 – Kezdhetjük?
 Satoshi úgy mosolygott Yuukira, akár a farkas a prédájára. Ha nem is mindent, de pont annyi információt fog belőle kiszedni, hogy az olvasók kapkodják a magazint. Körülbelül három bemelegítő kérdés után tervezett rátérni Yuuki coming outjára, aztán az ideális pasik témáját kivesézve Yuuki eddigi kapcsolataira akart rátérni, hogy aztán azt is kiszedje belőle, hogy most van-e valakije.
 – Kezdjük – bólintott lelkesen Yuuki, ám láthatólag kissé elkalandozott, ugyanis a pulcsiját gyűrögette a kézfején, vörös haja a szemébe hullott. Satoshi az ajkába harapott. Pánszexuális volt, Yuuki pedig egyszerűen felfoghatatlanul gyönyörű. Épp ezért remélte, hogy az utolsó kérdéskörben a férfi szinglinek mondja magát. Szórakozott már el az interjúalanyaival, unatkozó nőkkel és kiéhezett férfiakkal egyaránt, viszont Yuukihoz hasonló ártatlan, mégis fiatalosan huncut kisugárzást nem érzékelt senkinél sem.
 Megnyomta a diktafon gombját, és kérdezni kezdett. Yuuki a karrierjéhez kapcsolódó kérdésekre egykedvűen válaszolt, mintha csak az aznapi időjárásról lenne szó, aztán amikor Satoshi megkérdezte, hogy mégis mióta tudja, hogy meleg, mélyen elpirult, és habogni kezdett.
 – Azt hiszem… Vagyis talán… Tizennégy lehettem? Igen, szerintem annyi… Vagy tizenöt? Nem tudom.
 Satoshi tekintete egy pillanatra a plafonra irányult, majd megnyomta a diktafon szünet gombját, felállt a fotelból, és Yuukihoz lépve leguggolt a férfi mellé.
 – Kínos? – kérdezte.
 – Kicsit – helyeselt Yuuki, és félrenézett. A lábai idegesen jártak fel és le. Satoshi mély levegőt vett.
 – Add a kezed! – kérte, majd saját hűvös tenyerébe helyezte Yuuki forró ujjait. – Ha kicsit… Szorosabb kapcsolat lenne köztünk, könnyebben menne?
 Yuuki bólintott.
 – Oké – mondta Satoshi, és a szabad kezével megemelve Yuuki állát, lágyan megcsókolta őt. – Ez elég szoros? – motyogta Yuuki ajkaira, aki hümmögött egyet.
 – Talán… Esetleg, ha az öledbe ülnék? – vörösödött el a férfi, mire Satoshi beleegyezően bólintott egyet, és helyet foglalt a fotelján. Yuuki kezét közben egy percre sem eresztette el, így őt könnyedén az ölébe húzta. Egy darabig gyönyörködött az őt figyelő kakaóbarna szempárban, majd Yuuki háta mögé nyúlva vakon megnyomta a diktafon gombját. Közelebb húzta magához a férfit, majd ismét kérdezett.
 – Mióta érdekelnek a fiúk? – kérdezte, Yuukiból pedig ömleni kezdett a szó.