Katonák Kézikönyve - 2014. augusztus 5./1

 Fintorgok, amikor felébredek, és engedek a szorításomon Zero felsőjén. Ahogy lassacskán élesednek az érzékeim, megérzem a karjának a súlyát a derekamon. Fogalmam sincs, hogyan reagáljak, ami ritkán fordul elő velem, így inkább nem moccanok, csak Zero légzését figyelem. Nyugodt és lassú, szerintem még nem ébredt fel. Óvatosan elvackolom magamat, és újra lehunyom a szemeimet, aztán eszembe jut, hogy mi van, ha már idő van a reggeli gyakorlatra, így nem törődve Zeroval, felülök az ágyon.
 – Rájöttél, hogy egész éjszaka hozzám bújtál, és ezért most menekülsz?
 Zero hangja rekedtes, ahogy beszél, érzem rajta a fáradtságot.
 – Nem, vagyis… Elkésünk a gyakorlatról – bököm ki végül. Érzem, ahogy felül mögöttem, megcsap a testének a hője, majd átkarolja a derekamat, és a vállamra hajtja a fejét, az ujjai a köldököm felett köröznek.
 – Még csak fél hét van. – A faliórámra nézek az ajtó felett. Igaza van. – Pihenjünk még egy kicsit.
 Visszahúz az ágyra, a fejemet a mellkasára fekteti, a hajammal babrál. Fújtatok egyet.
 – Nem tetszik? – nevet halkan. Nem válaszolok, úgy teszek, mint aki visszaaludt már, és csak lehunyt szemmel pihenek rajta. Az ujjai a hátamra csúsznak, ott simogatnak tovább, tényleg nem sok híja van annak, hogy visszaaludjak.
 Nem tudom, mennyi idő telik el, amikor Zero mocorogni kezd alattam, de úgy ülök fel, mint akit fejbe vertek, bágyadtan pislogok az órára. Hét van. Feltápászkodok, majd a szekrényhez lépek, és előveszem az egyenruhámat. Aztán leesik, hogy nem nagyon kéne Zero előtt öltözködnöm.
 – Húzzál kifelé, a gyakorlaton találkozunk – vetem neki oda. Feláll az ágyról, majd odalép az ajtóhoz, és szórakozottan végigmér.
 – Nyugisabb vagy, amikor alszol – kommentálja, és kilép az ajtón. Fújtatok egyet, aztán felöltözöm, és megfésülködöm. Kisétálok a szobámból, és egyenesen a gyakorlótérre megyek, ahol Akane és néhány köré gyűlt emberem fogad. Épp nyújtanak, szinte isszák magukba Akane rutinos és tökéletesen kivitelezett mozdulatait. Egy kinevezés, amit nem fogok megbánni, látszik, mekkora tisztelet övezi Akanét. Büszke vagyok rá.
 Meglep, amikor meglátom Zerot, ám ahelyett, hogy beállna a többiek közé, megejt egy gyors tisztelgést, és lecövekel mellettem.
 – Mit szeretnél? – szűröm ki a kérdést a fogaim között.
 – Ne felejtsd el megrendelni a gyógyszereket – mondja, majd beáll a többiek közé Akanéhez. Megcsóválom a fejemet. Igaza van, szinte teljesen ki is ment a fejemből, hogy mit akartam csinálni, mielőtt együtt aludtunk volna. Viszont legalább a rizs papírjai készen vannak.
 Miután mindenki kiér a gyakorlótérre, elindítom a gyakorlatot. Ezúttal Ritsu számol, bár néha kissé pontatlan, de megelégszem vele. A gyors reggeli után egyből munkához látok az irodámban, és miután megírtam a papírokat, tervezni kezdem az októberi erdei gyakorlatot. Még korai, tudom, de orosz terület közelében fog zajlani a dolog, és féltem az embereimet, így igyekszem minél pontosabban előkészíteni magunknak a terepet. Csak alig öt kilométerre leszünk az ellenségtől, ami nem sok. Előveszem a kisebbik térképemet, pontos mását a szobám falán lévőnek, csak ezen filccel jelölöm az ellenséges területeket. Bekarikázom azt a részt, amit anno Zeroval együtt jelöltünk meg. Ismét eszembe jut a közelsége, az a forróság, és az, hogy mit váltott ki belőlem pár hete. Mi lett volna, ha Akane nem jön, és lép közbe.
 Felsóhajtok, és megmasszírozom a halántékomat. Akkor és ott le akartam feküdni Zeroval. Én, aki beleuntam a szexbe, és lemondtam arról, hogy nekem valaha is vágyaim legyenek. Hihetetlen, és most mégsem vagyok képes a munkámra koncentrálni.
 Ekkor kopognak. Megrázom a fejemet. Tízre hívattam ide Akanét, máris annyi lenne?
 – Tessék! – szólok ki.
 – Uram! – lép be Akane, majd szokás szerint ellazulnak az izmai, és közelebb jön az asztalomhoz. – Készen vagy a szállítmányos papírokkal? – kérdezi.
 Bólintok, és átadom neki őket. Kissé görcsös lehet a mozgásom, vagy valami, mert Akane összeráncolja a homlokát.
 – Minden rendben?
 – Igen – válaszolok egy megnyugtatónak szánt mosollyal. Ez nagyon nem lesz jó, muszáj valahogy lefoglalnom az agyamat, kell valami, amin gondolkozhatok. – Milyen tisztnek lenni? Reggel sokan figyeltek rád.
 Akane mintha kissé zavarba jönne, és megvakarja a tarkóját.
 – Jó. Bár Satsuki néha még mindig lelkesebb nálam – nevet fel kissé idegesen.
 – Azt látom – jegyzem meg. – Zero szerint tegnap este kissé túl lelkes volt – pedzegetem a dolgokat.
 Akane teljesen ledöbben.
 – Mi van? Csak egyszer megcsókolt takarodó előtt és ennyi. Nem is értettük, Zero miért nem alszik ott, mikor Ritsu igen.
 – Na, látod, ezt én sem értem… – töprengek el. Nem sikerül összerakni a dolgokat. Zero nem tudhatta, hogy ide fogok jönni, miután nem sikerül elaludnom, szóval nem vádolhatom azzal, hogy hazudott, csak azért, hogy együtt aludhassunk. Nonszensz lenne az egész. Akanére pillantok, aki hasonlóan értetlen nézéssel válaszol az enyémre.
 – Történt valami? – kérdezi, de csak megrázom a fejemet.
 – Nem, semmi, ne is törődj vele – mondom.
 – Amúgy jobb, ha tudod, hogy pár hete láttam, mikor Zeroval egymás kezét fogtátok. Mármint, észrevettem, ahogy elkaptad a kezed az övétől és felugrottál. Akármilyen messze is voltam, mikor meghallottatok, mégis láttam. Legyetek óvatosabbak!
 A szemeim kikerekednek a döbbenettől. A francba! És Akanének igaza van. Ha ő látta, akkor bárki más is láthatta volna, ami egyet jelentene azzal, hogy veszélybe kerülne a pozícióim, mint százados. Leválthatnának, sőt, a seregből is kirúghatnának. Az életemet dobnám el.
 – Akane – kezdem lassan –, nagyon szépem köszönöm. De jelenleg nem nagyon van mivel óvatosnak lenni.
 Megcsóválja a fejét.
 – Én nem mondom el senkinek, amit láttam. Ennyit elvárhatsz tőlem, miután te is megtetted értem – mondja, és lépne az ajtó felé, mikor utána szólok.
 – Kérlek, a szobámba küldenéd Zerot?
 Akane felsóhajt.
 – Remélem, tudod, mit csinálsz – mondja, azzal kilép az ajtón.
 Összeszedem magam. Tudom, mit csinálok, és azt is, mit akarok csinálni, ezért félrerakva a munkámat, elindulok a szobámba. Magabiztosnak szánt lépteim kissé bizonytalanok, ahogy egyre közelebb érek a helyiséghez. Zero még nincs ott, így hevesen dobogó szívvel lépek be a szobámba, ahol várakozni kezdek. A fülemben csengenek Akane óvatosságra intő szavai, de ha ő és Satsuki is képesek rá, akkor nekem is menni fog a titkolózás. Zeronak meg pláne.
 Amikor meghallom a kopogást, összerezzenek, aztán próbálva visszafogni a kezem remegését, nyelek egyet, és kinyitom az ajtót. Felnézek Zerora. Fogalmam sincs, hogyan kell csinálni, amire készülök, olyan régen volt már benne részem, így megragadom a kabátujját, és behúzom a szobámba. Magunkra zárom az ajtót, majd szembefordulok vele.
 Engem néz, a légzése nyugodt, én pedig úgy, mint mikor anno a kezemet fogta, zihálva veszem a levegőt. Közelebb lépek hozzá, egészen közel, majd esetlenül az egyenruhájának legfelső gombjához nyúlok, és kigombolom. Kíváncsian nézek fel rá, várom a reakcióját.