Bár

 Tomoya a könyökére támaszkodva figyelte a szép csípőjű pincért, amint a tömött asztalok között feléje sietett. Volt egy sejtése, hogy azt a csípőringást máshol is tudná kamatoztatni, ám egyelőre nem akarta elijeszteni magától a nyulat. Rutinos vadász volt, pláne, ha kant kellett lőni. Abban veszélyesen profinak bizonyult.
 A vörös hajú pincér odaért mellé, sima homlokán fényes izzadságcseppek gyöngyöztek. Az alkoholtól és csirkehústól illatozó levegőbe kellemes aromájú, narancsvirág illatú parfümje igencsak különös, mégis édes színt vitt. Tomoya mélyet lélegzett belőle, mielőtt leadta volna a rendelését. Tekintete közben minden létező ponton elidőzött a pincér testén.
 – Egy korsó Asahit kérek. Super Dry-t – mondta, különös figyelmet szentelve közben annak a kívánatos csípőnek.
 – Máris hozom – szólalt meg a férfi, a hangja mélyen csengett, és aki volt olyan tapasztalatlan és botor, hogy nőnek nézze, annak a rózsaszín lufi ebben a percben kipukkadt. Tomoyának azonban még csak most kezdett el megtöltődni.
 – Nem kéne ilyen nyíltan végigmérnie az alkalmazottakat – tette még hozzá a pincér. – Bár gondolom, most már úgysem érdeklem, szóval hozom is az italát.
 Tomoya azonban mielőtt még távozhatott volna, még megragadta a csuklóját.
 – Még csak most kezdtél el igazán érdekelni. Mi a neved, Vörös?
 Vigyorgott, ahogy feltette a kérdést, a pincért azonban láthatóan bosszantotta a kibontakozó flört lehetősége, így gyorsan, hűvösen fejtette le magáról Tomoya ragaszkodó ujjait, mintha csak egy kellemetlen rovarral tenné. A hangja sem tükrözött különösebb érzést, ahogy válaszolt, ám a szemében mintha megvillant volna valamit. Tomoya radarja, amely ki volt élezve a meleg pasikra, most sem hazudott. A férfi tekintetében enyhe érdeklődés szikrája lobbant fel és aludt ki, alig egy másodperc alatt. Talán érdemesebb lenne randira vinni. Ebből még bármi kisülhet.
 – Koudainak hívnak – mondta a pincér, azzal megfordult, és visszasasszézott a pult felé. Az a csípő mintha egy kicsit jobban ringott volna, mint az imént. Tomoya a nyertesek nyugalmával dőlt hátra, ajkain pajkos mosoly.
 Mire Koudai visszaért a sörrel, már egy cetli lapult Tomoya nadrágzsebében, készen a használatra, ha esetleg szükséges.
 – Meddig dolgozol? Megvárlak.
 – Hajnali hatig. Nem fogod kibírni.
 – Valóban.
 Azzal egy feltűnésmentes mozdulattal Koudai ujjai alá csúsztatta a cetlit, aki megmarkolta, és gyorsan zsebre vágta azt. Tomoya fogadni mert volna, hogy hajnali hatig azért még fog egy párszor csörögni a telefonja.