Katonák Kézikönyve - 2014. augusztus 19.

 – Van ma valami programunk?
 Zero ebéd óta az irodámban ül a padon, és az egyik stratégiáról szóló könyvemet olvasgatja, miközben dolgozom, de most felnéz rám. Mocorgok a széken, közben megrándul a szám sarka, mire Zero szemében észreveszek egy csepp aggodalmat.
 – Jól vagyok – nyugtatom meg, mielőtt rákérdezne. – Szerintem semmi, miért?
 – A többiek kártyapartit terveznek. Beszállhatnánk – javasolja, mire felvont szemöldökkel leteszem a tollamat, és megrovóan nézek rá.
 – Milyen kártya?
 Zero felnevet, majd félreteszi a könyvet, és odajön hozzám. Fél kézzel az asztalomra támaszkodik, a másik kezével a hajamat simogatja. Először hátrébb húzom a fejemet, majd inkább csak élvezem az érintését, de nem feledkezem meg arról, mit kérdeztem az imént.
 – Ugye tudod, hogy ettől még nem hunyhatok szemet a szerencsejáték felett? – hümmögöm.
 – És az Uno felett?
 Hitetlenül elmosolyodom.
 – Most komolyan kártyapartinak nevezitek az unozást? Tizennégy voltam, amikor utoljára ekkora rajongás övezte.
 Zero lehajol hozzám, és a maszkján keresztül csókot nyom a homlokomra. Mostanában sokszor csinálja ezt, főleg, mikor szeretkezünk. Ilyenkor mindig próbálom kitalálni, mégis milyenek lehetnek az ajkai az anyag alatt, de eddig nem jutottam sokra ebben a kis játékban.
 – Unatkozunk néha délutánonként, Ritsu meg egyszer említette a kártyáit. Nem ütközik a szabályokkal, ráadásul csapatokban játsszuk, hogy feldobjuk kicsit a dolgokat – magyarázza, én pedig annak ellenére, milyen gyerekesnek tartom először a dolgot, érdeklődve nézek rá.
 – Milyen ez a… csapatos verzió? – kérdezem.
 – Párokba állunk, néha van egy hármas csoport is. Ha az egyik csoport egyik tagjának elfogynak a kártyái, akkor nyertek. Csak nem kedvet kaptál?
 Látom a szemén, hogy mosolyog, és már fél kézzel lassan pakolni kezdek az asztalomon.
 – Lehet. Nehogy azt higgyék, hogy a százados ilyen könnyedén elsiklik a dolgok felett – vigyorgok rá. – De előtte egy cigi?
 Zero bólint, én pedig pakolni kezdek. Közben a padhoz lép, és visszahozza a könyvet, amit miután a fiókba süllyesztettem, készen is vagyok. Kimegyünk az irodámból az épület mellől, ahol elveszem az ablakból a dugi cigit, és rágyújtunk. Egy darabig csak egymás mellett álldogálva szívjuk a slukkokat, aztán közelebb oldalozom Zerohoz, és sunyiban kutatni kezdem az ujjait. Szinte egyből megfogja a kezemet, én pedig azon gondolkozom, hogy ebből mennyi látszódna, ha valaki, mondjuk Akane, ismét felbukkanna. De valószínűleg semmi.
 – Lehetek veled egy csapatban? – vetem fel a kérdést. – Mármint, nem lesz feltűnő, vagy valami…
 Zero a hüvelykjével megcirógatja a tenyeremet.
 – Ne legyél buta, Akanéék is mindig együtt vannak, Ritsun és rajtam kívül mégse tudja senki, hogy járnak. Az ilyesmit ennyiből még nem lehet leszűrni.
 Elnyomom a csikkemet, majd Zerora vigyorgok.
 – Megyünk szétverni őket? – kérdezem, mire bólint, és ő is megszabadul a cigijétől. Már indulnék, de még mindig fogja a kezemet, és visszahúz maga mellé.
 – Mit szólnál, ha kötnénk egy kis fogadást? – suttogja a fülembe. Csak hümmögök, kíváncsi vagyok, mit eszelt ki.
 – Ha háromszor fogynak el neked a kártyáid, akkor bármit kérhetsz tőlem… Kivéve, hogy vegyem le a maszkomat. Ha nekem, akkor pedig takarodó után azt csinálok veled, amit szeretnék. Na?
 – Így is bármit kérhetek tőled. Százados vagyok – sóhajtom.
 – Legyen egy kis fantáziád.
 Megremegek, majd bólintok.
 – Oké. Áll az alku – tolom el magamtól, a kezeim reszketnek. Zero a két tenyere közé fogja, majd az arcához húzza őket.
 – Akkor menjünk – mondja, és elindulunk a társalgó felé. Kissé előbbre megyek, mint ő, így én lépek be elsőként a helyiségbe. Az egyik sarokban Shunsuke és Rutta sakkoznak, míg Akane, Satsuki, Ritsu és Akira a középső nagy asztal körül ülnek, és úgy merednek rám, mint aki tetten érte őket. Felveszem a pókerarcot, és úgy ülök le közéjük, Zero mellém telepszik.
 – Ugye még nem kezdtétek el? – kérdezek rá a nyilvánvalóra, ugyanis Satsuki még a kártyát keveri, amikor megérkezünk.
 – Nem, uram.
 Akira tisztelgése kissé zavart, de miután rámosolygok, úgy tűnik, veszi a lapot, és ellazul a testtartása, akárcsak a többieknek.
 – Akkor Zeroval lesz, uram? – kérdezi Satsuki, én pedig bólintok. Osztani kezd, és mikor megkapjuk a fejenként nyolc lapot, Zero hozzám hajol. Egy pillanatra megakad a levegőm a közelségétől, ráadásul az sem segít, hogy a keze a térdemen, miközben egyeztetjük a lapjainkat. Akira és Ritsu kezd, utánuk fogunk jönni. Színválasztós lapon kívül mindenből van legalább egy darabunk, és miután kiértékeltük, mi lenne a legjobb lépés következő alkalommal, Zero rak a kék nyolcasra, amit az imént Akira pakolt le Ritsu kék ötöse után. Egy piros nyolcas következik, mire megfordítom a játékot, hogy Zero le tudja rakni a piros négyesét. Szinte meg is feledkezem a fogadásról, ám amikor Zeronak elfogynak a lapjai, és megnyerjük az első játékot, az érintése a combomon emlékeztet, hogy ezt a játékot nem csak együtt, hanem egymás ellen is játsszuk, így a következő menetet bár nem mi nyerjük, a Satsukiék elleni párbajban én szerzem meg magunknak a második helyet, a lábammal pedig óvatosan megsimítom Zeroét. Sokáig játszunk, és nem mindig nyerünk, de végül elérjük azt, hogy kettő-kettő köztünk az állás. Zero még nem is sejti, mi vár rá, ha nyerek. Pedig egész kellemes elfoglaltságot találtam ki, ami nem lehet az ellenére. Azonban hiába sikerül plusz kettő kártyát is felszedetnem vele, neki fogy el harmadszor a kártyája. A játékot mi nyertük ezúttal, és én mégis veszítettem. Még egy kör belefér takarodóig, amit végül Akiráék nyernek, aztán mindenki szedelődzködni kezd. Shunsuke és Rutta visszamennek Akirával a hálókörletbe, Ritsu nem sokkal később követi őket. Négyesben maradunk Akanéékkel. Még csak most látom, mennyire megváltozik, amikor eltűnnek azok, akik nem tudnak kettejükről. A két tenyere közé veszi Satsuki arcát, és rámosolyog.
 – Nagyon ügyes voltál – mondja, majd egy gyors csókot nyom a szájára.
 – Akane, ezt biztos, hogy…?
 Satsuki hangja zavart, majd felém fordul, és bűnbánóan lehajtja a fejét.
 – Bocsásson meg, uram!
 Próbálom leplezni a mosolyomat, de látva, hogy Akane mennyire boldog, igencsak nehezemre esik.
 – Semmi gond – legyintek. – Amíg a jelenlévőkön és Ritsun kívül nem tudja senki, addig rendben vagyok veletek. Ó, és Satsuki! Te is hagyd el a formaságokat, ha magunk között vagyunk – kérem tőle.
 – Köszönöm! De Zero… – kezdené, azonban Akane finoman oldalba böki. Satsuki megugrik, majd összehúzza a szemét és egy ót formál a szájával meglepettségében. Ekkor esik le, hogy rájött, és legszívesebben a föld alá süllyednék.
 – Gyere, menjünk aludni! – Akane próbálja menteni a menthetőt, és Satsukibe karolva kitereli őt a helyiségből. – Sziasztok, jó éjt! – köszön még el, Satsuki szintúgy, én pedig kettesben maradok Zeroval, aki nem tudom, mikor került mögém, de hirtelen átkarol hátulról, és a fülemhez hajol. Egyből ellazulok a karjai között.
 – Beszélek Satsukivel, oké?
 Bólintok, a kezemet a hasamon pihenő kezére teszem, és lehunyom a szemeimet.
 – Szerintem nem pletykás, de kicsit… Furán érintett – sóhajtom.
 – Akkor mit szólnál, ha megfeledkeznénk kicsit erről a furcsaságról, és behajtanám a nyereményem?
 Bár nem látja, mégis megforgatom a szemeimet.
 – Na, mi lenne az?
 – Zuhanyozz velem! – suttogja, a maszkjával a fülkagylómat ingerli.
 – De már volt takarodó! – ellenkezek, nem tudom, mit szóljak az ötlethez. – És te komolyan maszkban zuhanyozol? – ugrik be a kérdés.
 – Nem csak ez az egy maszkom van. De ha megígéred, hogy nem leskelődsz, akkor csendben lezavarjuk a dolgot, na?
 Nem sokkal később már a zuhany alatt állunk, a víz halkan csobog. Zero kezei újra felfedezik a testemet, a tenyere most épp a lapockámon pihen, ahogy engem néz.
 – Gyönyörű vagy – suttogja, és a mellkasára húz.