Gyilkosság

 Menma sietve szedte a lábait a sötét utcákon. Hajnali kettő volt, az utolsó kuncsaftja alig fél órája hagyta el a meleg bordélyt. A teste igencsak megszenvedte ezt az estét, ám rengeteget keresett vele, ráadásul ez a heti három alkalom semmiségnek tűnt a számára. Persze, volt rendes munkája is, egy takarítóvállalatnál volt délutános, de a fizetés kiegészítés meglehetősen jól tudott jönni a számára. Így egyedül tudott lakni az albérletében, csinosabb ruhákban járni, és a hobbijába, a zongorázásba befektetni.
 Már előre tudta, hogy mikor hazaér, habfürdőt fog venni, hiszen annyi kéz érintette ma este, egyszerűen munka után képtelen volt így elaludni. Este nyolctól egészen hajnali fél kettőig összesen öt vendéget fogadott, ebből kettő megelégedett egy kis etyepetyével, a többiek viszont komoly szexre vágytak. Megkapták tőle. Különösen egy vörös hajú férfi tetszett neki. Magában mindig megválasztotta az este legjobb partnerét, aztán reménykedett annak visszatérésében. Az a férfi ugyanis mindent megadott Menmának az ágyban.
 Igyekezett megszaporázni a lépteit, ugyanis hiába volt egyedül az utcán, azért mégsem akart merevedő taggal flangálni. Ki tudja, mégis mikor bukkanhatott fel egy különös alak, aki pont a hozzá hasonlókra vadászott. Bár békés városban élt, az éj leple alatt minden eddig nézett film rémálomszerű jelenete lepergett előtte.
 Ekkor velőtrázó sikoly ütötte meg a fülét, közvetlenül a mellette lévő sikátorból, majd egy tompa puffanás, és halk szitkozódás hangjai értek el hozzá. Ennek a fele sem volt tréfa! A lábai a földbe gyökereztek, meredten bámulta a sötétséget, ahonnan bármikor kiléphetett a szörnyeteg.
 A szája elé kapta a kezét, amikor egy árnyék megmozdult, és egyenesen feléje indult. A léptei határozottak voltak. Menma remegni kezdett, ám a lábai csak nem vitték semerre sem. Itt fog meghalni, ez már most biztos.
 Aztán a remegés leállt, ő pedig tágra nyílt szemekkel figyelte, amint a vörös hajú férfi aznap estéről könyékig véresen megállt előtte. Végig mérte őt, ajkai eszelős mosolyra húzódtak. Ezt a mosolyt látta tőle aznap Menma, ahogy másodszor is elélvezett benne. Hiába fordultak meg drasztikusan a körülmények, most is észveszejtően vonzónak tűnt.
 A kuncsaft a szájára helyezte véres mutatóujját, majd lassan Menma ajkaihoz érintette, lehetetlenül közel hajolva hozzá. Az alacsony férfit megcsapta az ismerős kölnivel keveredő vérszag.
 – Figyelj rám, picinyem. Még sokszor jövök majd hozzád, meglásd. Hívd fel a rendőrséget, jelentsd be a gyilkosságot, de… Nem láttál senkit, világos? – kacsintott, azzal elvette közülük az ujját, és gyorsan megcsókolta Menmát.