Név

 A sötétbe fordult fehér plafont bámulta a feje felett, miközben a borotva pengéje többször is a csuklójához ért. Egy-egy futó pillanat volt csupán az egész, míg a hűvös fém meztelen bőrét érintette, ám egyelőre csak játszott a gondolattal. Sui nem akart még magának sérülést okozni. Gondolkozott.
 Kai járt a fejében. A basszusgitáros, a barátja, a szerelme. Aki alig pár nappal ezelőtt elvitte őt a város zsúfoltságától messze egy nyugodt kisvárosba, ahol egymás mellett andalogtak a kietlen utcákon. Kai pedig mondta neki, hogy mindennél jobban szereti, és Sui életében először nem érezte magát haszontalannak, egy elgyötört emberi roncsnak. Élt.
 A penge egy pillanatra a csuklójába nyomódott, vér serkent, az ismerős fájdalomtól megrándultak az ujjai. Majd felsejlett előtte Kai arca, szorítása enyhült a borotván. A szeméből útnak indult egy könnycsepp. Sui lassan a csuklójára nézett, majd néhány pontos, gyors mozdulattal a karjába metszette azt az egy kanjit, amely Kai nevét jelentette.
 Fogott egy zsebkendőt, az ajkába harapva felitatta a vért, majd a seb szélétől tisztes távolságba egy fekete filccel újabb szót írt:
 Szeretlek.