Informatikusok

 Ryo ásítva dörzsölte meg a szemét, ám tekintete továbbra sem szakadt el a monitortól. Az ügyfélnek holnap reggelre ígérte a szállítást, és még újra kellett telepítenie a gépet. Hunyorítva próbálta leolvasni a digitális óra kijelzőjét. 23:20. Ma se alszik sokat, az egyszer biztos. Már persze, ha egyáltalán alszik.
 A telefonja rezgésére is csak akkor figyelt fel, amikor a készülék a csuklójához ért. A kijelző szerint Ricko kereste őt. Ryo álmatag hangon szólt bele.
 – Ricko, dolgozom – motyogta, miközben fél kézzel az egeret fogva tovább kattintgatott.
 A férfi meglehetősen élénken reagált, hiába a kései időpont. De Ryo már megszokta, hogy Ricko mindig túl volt pörögve egy kicsit, így nem lepte meg, hogy megkapta a már ki tudja, hányadik fejmosást a héten.
 – Fél tizenkettő van, Ryo, ne hülyéskedj! – csattant Ricko a vonal túloldalán. – Túlhajtod magad. Érted megyek, és hazaviszlek – jelentette ki a férfi, majd mielőtt Ryo bármilyen választ előkaparhatott volna, letette a telefont.
 Az informatikus felsóhajtott, majd elfeküdt az asztalon, és hagyta, hadd szárnyaljanak a gondolatai. Ricko egy iskolában tanított infót, ő pedig egy magáncégnél dolgozott, amelyet oda is ki szoktak küldeni, ha nagyobb frissítéseket, vagy javításokat kellett eszközölni, ami meghaladta a rendszergazda tudását. Ott ismerkedtek meg, immár vagy két éve. És Ryo kis irodájában volt az első csókjuk, másfél éve. Még mindig élénken élt benne, ahogy épp Rickonak magyarázta a táblázatkezelő frissítése után bekerült új funkciókat, amikor a mellette ülő férfi ujjai a térdére kúsztak. Ryo csak egy kicsit fordította oldalra a fejét, megszakítva a magyarázatot, amikor Ricko ajkai az övéire tapadtak, az ujjai a tarkójá–
 – Ébresztő, babám!
 Végül is, minek ábrándozzon az első csókon, ha már egyszer több is adathat neki?
 Felemelte a fejét az asztalról, majd szinte vakon megcsókolta a felé hajoló Rickot.