Kirándulás

 A piros kocsi kerekei csikorogtak, ahogy lefékezett az apró kavicsokkal felszórt parkolóban. Csak ez az egy jármű állt ott, lévén reggel fél nyolc, ilyenkor pedig a kirándulást tervező családok még otthon keltegették a gyerekeket. Csend, béke és nyugalom – az autóban ülő két férfinek erre már régóta égető szüksége volt.
 A motor elcsendesült, majd a páros szinte egyszerre nyitotta ki az ajtókat, és lépett a kavicsos terepre. A csomagtartóhoz sétáltak, miközben úgy tűnt, hogy mozdulataik továbbra is teljes tükörképei egymásnak, ám ez most megtörni látszott. A magasabb, fekete sapkát viselő megigazította csíkos pulcsijának ujját, majd zavart mozdulattal feljebb tolta az orrán feketekeretes szemüvegét. Az alig pár centivel kisebb, ezüsthajú férfi ekkor lágy mosolyra húzta ajkait, és közelebb lépett a másikhoz. Fejét feljebb emelte, ajkai pedig egyből megtalálták a magasabbéit, aki egy gyors mozdulattal karolta át a derekát, és húzta még közelebb magához, miközben elmélyítette a csókot.
 – Nem szoktál te nyilvános helyen ennyit kockáztatni, Gen-kun – motyogta a sapkás a férfi ajkaira, mire amaz lazán megrántotta a vállát, és kibontakozva az ölelésből, felnyitotta a csomagtartót.
 – Korán van – emelte ki az ott lévő két apró hátizsákot, majd az egyiket a beletörődően mosolygó sapkásnak dobta. – Meg különben is, Koichi, azt mondtad, hogy ez egy randi. A randevúkon pedig szokás csókolózni.
 – Igen, ez kétségkívül egy randi – bújt bele a hátizsákba Koichi, aztán Genkihez lépett, és belepuszilt a selymes, ezüstszín hajba. A férfi röhögve tolta el magától.
 – Gyomorforgatóan romantikus vagy, tudod-e? – bokszolt bele gyengéden Koichi mellkasába, majd bezárta a csomagtartót, és mustrálni kezdte a tőlük alig pár méterre kezdődő erdőt. A sűrű fák lombja fölött büszkén feszített úticéljuk; a kilátó. Genki fájdalmasan felnyögött, ahogy fejben kikalkulálta az út lehetséges hosszát. Minimum egy órára lehetett az a nyüves famonstrum, és bár szeretett gyalogolni, valahogy túl soknak hatott neki reggel fél nyolckor megküzdeni az erdei utakkal. Ám Koichival már több hete megbeszélték, hogy amikor melegebb lesz az idő, eljönnek ide kirándulni egyet. A férfi már az erdő szélénél toporgott, láthatóan rá várt, így végül lassú, kimért léptekkel megindult felé, csakhogy idegesítse őt egy picit. Szerette nézni Koichi szenvedő, ideges arckifejezését, amely egy durcás ötévesre emlékeztette.
 – Kézen fogva foglak felhúzni oda – fenyegette meg Genkit, mire a férfi elvigyorodott, és egyből visszavágott.
 – Ez egy randi. Szóval csak nyugodtan.
 Erre Koichi összefonta maga előtt a karjait, és látszólag sértődötten megindult az erdei úton. Genki magában jót kuncogott a másikon. Szerette cukkolni őt, a másik gyerekes énje pedig egyből belement a komolytalan játékba. Jól szórakoztak ilyenkor együtt, na, nem mintha máskor olyan harapós lett volna a kapcsolatuk. Inkább amolyan ártatlan tréfálkozás volt ez köztük, amely végül mindig édes engeszteléssel végződött, ám ennek ellenére Genki sokszor érezte úgy, hogy inkább Koichi csitítja őt, mint fordítva. Bár ezt egy cseppet sem bánta.
 – Na – kapta el incselkedve Koichi könyökét, amikor mellé ért, majd a vállára hajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Remélte, hogy nem fog elesni egy nagyobb kavicsban vagy egy letört ágacskában, hogy aztán magával rántsa a másikat. Valamiért túlságosan nagy árnak találta volna ezért a pillanatért.
 – El fogsz esni – találta ki a gondolatait Koichi, majd egy beletörődő sóhaj kíséretében megfogta Genki kezét, aki erre egyből elvigyorodott, és kinyitotta a szemét. Nem hitt a tökéletes randevúkban, így a tökéletes kapcsolatokban sem, ezért döbbentette meg, hogy szinte alig akadt köztük vitatéma vagy olyan esemény, amely súrlódásra adott volna okot. Meglepte Koichi türelme és kitartása. Amikor a múlt árnyai újfent kísérteni kezdték, a férfi nem hagyta őt ismét elsüllyedni a kétségbeesés és önmarcangolás mocsarjában. Feltételek nélkül szerette őt, ezért pedig Genki rendkívül hálás volt.
 Lassan, már-már andalogva haladtak az úton, amikor végre felsejlett előttük a kilátó lábának alja. A fák sűrű, tompazöld lombjától szinte alig láttak valamit a tetejéből, Koichi mégis aprót szorított Genki kezén, mielőtt elengedte volna őt. Az alacsonyabb férfi kíváncsian nézett a másikra, aki látszólag izgatottan mérte végig a faszerkezet látható részeit, aztán hirtelen Genkihez fordult.
 – Verseny a tetejéig – vigyorgott, azzal futásnak eredt a kavicsos úton. Genki megcsóválta a fejét, ám ő inkább csak gyorsított a léptein, mintsem futott volna. Azért így is kikészítette a domb, amelyet idáig megmásztak, ezért amikor a kilátó aljához ért, már tudta, hogy Koichi majd megveszik odafent a türelmetlenségtől. A másik férfinek rengeteg energiája volt.
 A réginek tűnő falépcső egyből megnyikordult alatta, ahogy fellépett az első fokra, és bár nem volt szokása, mégis megkapaszkodott a korlátban. Nyelt egyet, majd bizonytalan haladt tovább felfelé. Amikor már látta a fenti padlódeszkákat, ám Koichi sehol sem volt, rögtön tudta, hogy a másik valami meglepetést tervez neki, amelyet akár jól el is ronthatott volna azzal, ha alaposabban körbe néz, de nem tette, hanem anélkül, hogy a háta mögé nézett volna, megtette az utolsó lépéseket.
 Még mindig semmi – állapította meg, majd előrébb sétált, egészen a korlátig. Kikémlelt a tájra, és önkéntelen mosolyra húzta a száját. A közeli kisváros mesebelien aprónak tűnt innen nézve. A narancssárgán fénylő háztetők csillogtak a felkelő nap fényében, az egyik busz kerekének csikorgása pedig egészen idáig elhallatszódott.
 Ekkor két kar ölelte át hátulról, egy test simult az övéhez, a gerincének préselve a hátizsákot, ám nem törődött vele, ahogy megérezte a nyakán azt az édes nyelvet, amelyet már lassan testének minden porcikája jól ismert. Felsóhajtott, és mielőtt elvesztette volna az irányítást saját maga felett, megfordult, hogy szembe nézzen Koichival. A férfi, mintha csak erre várt volna, szenvedélyes csókba vonta őt, és Genki egyből elkönyvelte magában a tényt: élete legcsodálatosabb kirándulásán vett részt.
 – Köszönöm – lehelte Koichi ajkaira.

#GenKoi - Negyedik fejezet

 Irtózatosan nagy bűntudata volt reggeli közben. Nem kellett volna csak egy szó nélkül ott hagynia Koichit. Mégis, egyszerűen már eljutott oda a helyzet, ahol nem tudott nemet mondani. Koichi beleszeretett. Lehetséges ez alig huszonnégy óra alatt? Talán igen, talán nem. Mindenesetre, nem volt jobb ötlete. Egyszerűen még tényleg nem állt készen erre, így gondolkodnia kellett, bár fájt a szíve, amiért ott hagyta a férfit. Döntést hozott. Nagyon remélte, hogy nem fogja megbánni.
 A mosogató mellé pakolta a koszos edényeket, aztán ledobta magát a konyhaasztal melletti székre, és felcsatlakozott Twitterre. Koichi nem írt azóta. Vett egy mély levegőt, feljebb tolta az orrán a szemüvegét, majd megtámasztotta az állát a kézfején, és elküldte Koichinak élete legpocsékabb képét.

 Hű. Oké. Kezdem érteni, hogy részben miért nem mondtad el, ki vagy. Szeretem nézni a videóidat, nem gondoltam volna, hogy az a Genki vagy. Ez most meglepett, de jó értelemben. Gyönyörű vagy. 

 Genki felhorkantott. Már nem is érdekelte, milyen benyomást kelt a válaszával.

 Mégis mi bennem olyan gyönyörű?

 Könyörgöm, mondd azt, hogy semmi, és csak vicceltél! Nem jöhetek be egy ilyen srácnak, mint te – gondolta, ahogy Koichi feleletét várta.

 Te akartad. Csókolnivaló a szád, legszívesebben azonnal megcsókolnálak, eddig még csak nélküle láttalak, de nagyon szexi vagy szemüvegben, és aranyos, hogy ilyen kis kócos, szöszi hajad van. 

 Genki elvörösödött, ahogy kvázi beleitták magukat a fejébe a szavak. Koichi megcsókolná. Remegő kezekkel érintette meg az ajkait, majd megrázta a fejét.

 Hazug. 

 Tokióban laksz? Akkor menjünk el egy randira. Majd ott meglátjuk, mennyire vagyok hazug. 

 Az asztalhoz csapta a telefonját, és felpattant a helyéről. Randira. Ő. Koichival. Ez valami vicc akart lenni? Vagy a férfi beverte a fejét, és azért mondott neki olyan dolgokat is, mint például, hogy legszívesebben nyomban megcsókolná… Igen, más logikus magyarázat nem létezhet, Koichi reggel leesett az ágyáról, és bevágta a fejét, máskülönben Genkire se bírna nézni, nemhogy elhívni őt. Mégis mit mondjon neki?
 Genki felsóhajtott, majd felvéve a telefonját bezárta a Twittert, hogy aztán belemehessen a névjegyzékbe. Remélte, hogy Aryu fel tudja venni a telefont, és tud tőle tanácsot kérni. A füléhez emelte a készüléket, majd várt. Pár örökkévalóságnak tűnő másodperc után Aryu vidám hangja csendült fel.
 – Na, mi van, Aniki? Gyorsan mondjad, mindjárt indulnom kell próbára – csivitelte a férfi, Genki pedig megmert volna esküdni, hogy sikerült őt közvetlenül a reggeli kávéja elfogyasztása után hívnia.
 – Koichi… Elhívott randizni – préselte ki magából nagy nehezen azt a három szót, majd keményen az alsó ajkába harapott.
 – És? Hiszen ez fantasztikus, nem? Menj el vele, majd délután hívlak, mert Setsuna le fogja tépni a csengőt, ha tovább váratom – hadarta Aryu, ám mielőtt Genki bármit is reagálhatott volna, már letette a telefont. A férfi felsóhajtott. Ennyit a komoly és velős tanácsokról.

 Igen, itt lakom. Rendben. Mikor szeretnél menni?

 Genki közben látta, hogy a telefonja hamarosan le fog merülni, ezért egy méltatlankodó ciccentést követően feltette töltőre, és inkább úgy döntött, a gépéhez ül. Amikor végre megjelent előtte a Twitter ismerős felülete, a tekintete egyből a kis egyesre tévedt a bal felső sarokban lévő boríték felett. Nem habozott rákattintani.

 Holnap esetleg? Persze, ha nem túl hirtelen ez neked, meg ráérsz. A Minami-Ikebukuro postánál jó lenne? A sarkon van az a Darcy’s tábla, ott várnálak. Onnan elmehetnénk kicsit sétálni. 

 A posta nem volt túl messze a lakhelyétől, mindössze egy kellemes húszpercnyi sétára, így viszonylag megörült a helyszínnek. Koichi sem lakhatott akkor olyan egy óránál messzebb tőle. Ezek szerint közel voltak, bár még sosem látta az utcán a férfit. Nem mintha merte volna figyelni a tömeget, amikor a pánikroham határán, lehajtott fejjel közlekedett a zsúfolt utakon. Nehezen viselte el a sok embert maga körül.

 Oké, benne vagyok. Hánykor? Kettő körül jó?

 Randit egyeztetett, ha nem is Tokió, de a YouTube leghelyesebb pasijával. Ráadásul holnapra. Mindenesetre, gyorsan Aryu ikonjára kattintott a chatlistán, és dobott neki egy rövid üzenetet.

 Holnap délután randi. Délelőtt át tudsz jönni? –Genki 

 Meglepte, amikor nézte volna meg Koichi üzenetét, Aryu már válaszolt.

 Persze. És ne is álmodj róla, hogy szemüvegben el foglak otthonról engedni! –Aryu 

 Hát, nem volt mit tenni, a férfi túlságosan jól ismerte őt. Ha Genkinek valami fontos találkozója volt, szinte mindig szemüvegben ment el otthonról, nehogy rossz benyomást tegyen a könyvkiadó menedzserére. Aryunak persze mint sok minden, ez sem tetszett. Szerinte Genki nyugodtan lehetett volna egy leheletnyit magabiztosabb, és amíg nem kellett a banda ügyeire koncentrálnia, addig tudott is valamelyest tenni ellene.

 Akkor, holnap kettőkor várlak ott. Ne lepődj majd meg, ez videóban nem látszik, de elég magas vagyok. 

 Genki magában jót nevetett ezen a mondaton. Ő is jóval tíz centivel a japán átlag fölé magasodott, szóval kábé egy magasak lehettek. Mindenesetre, ahogy egyre inkább a másnapi randira gondolt, annál inkább körvonalazódott benne egy esetleges csók lehetősége is, amely csak még idegesebbé és izgatottabbá tette. Remélte, hogy majd lesz esélyük megcsókolni egymást, vagy, hogy Koichi kezdeményezi-e azt a csókot. Kíváncsi volt, mennyi igaz azokból, amit mondott a képére, ezek közé pedig az állítólag csókolnivaló száj is beletartozott. Megborzongott. Biztos fantasztikus egy ilyen pasival lenni.

 Á, 173 centi vagyok, nem hinném, hogy magasabb lennél. 

 Amíg a válaszra várt, kiment a konyhába berakni a kontaktlencséjét, és levenni a telefonját a töltőről. Csütörtök volt. Le kellett volna ülnie, felvenni az értékelést a Rubint vége a kezdetről, amelyet tegnap este az ágyában ülve sikeresen befejezett, ám az idegtől pár jelenet kiesett neki. Ennek ellenére úgy döntött, elköszön Koichitól, megcsinálja a videót, és ha a férfi utána ráér, talán kicsit még beszélgethetnének.

 178 centi, szóval nyertem, plusz megveszek a magas talpú cipőkért. Ne érezd magad feszélyezve ezért, legalább nem kell majd folyton lehajolnom hozzád, hogy halljam, amit mondasz. Anno elmentem randizni egy 150 centis sráccal, szegény, felét sem értettem annak, amit mondott, mert halkan is beszélt, szóval másnap felmentést kellett íratnom tesiből, mert beállt a derekam. 

 Genki jót nevetett a sztorin. Persze neki is volt hasonló története, így úgy döntött, azzal búcsúzik Koichitól, mielőtt felveszi a videót.

 Lány, suliban ismertem meg szintén. Megkérdeztem hány centi, ugyanis vállamig se ért, azt mondta, 148. Nem jött be annyira, viszont én neki gondolom igen, megpróbált megcsókolni, és ahogy lábujjhegyre állt, elesett, aztán már nem erőltettük a dolgot. Fel kéne vennem egy videót, olyan egy óra körülbelül, és jövök. 

 Megvárta Koichi válaszát, kellett neki valami löket, ami erőt adott neki a videó elkészítéséhez. Azonban amit a férfi írt, minden várakozását felülmúlta.

 Rendben, várlak vissza. Majd ha csókolózunk, fogni fogom a derekadat, nehogy eless. Amilyen vonzó vagy, nehéz lesz visszafognom magam, és nem egyből azokra a gyönyörű ajkaidra tapadni. Sok sikert a videóhoz, Gyönyörű! 

Pótolható (2. fejezet)

70 egész koncert alatt alig bírta levenni a tekintetét Jeyről, már-már a gitárjátéka rovására ment a sok elbambulás, azonban hiába tudta, hogy nem kellene, egyre csak a tegnapi ígéretük járt a fejében. Ma éjjel szexelni fognak, de addig még le kellett nyomni ezt a koncertet. 70 még sosem érezte azt, hogy ennyire le akarná tudni az egészet, csak annyi jó volt benne, hogy közben nézhette az énekest a színpadon. Imádta, amit Jey ilyenkor csinált, és nem csak a hangjával, a testével…

A basszusgitáros megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor végre túl voltak az utolsó ráadáson is. Elsőként hagyta ott a színpadot, és kapásból nemet mondott a többiek hívására, hogy igyanak megint egyet a sikeres turné örömére. Örült ő, de egészen másnak; arra hivatkozott, hogy alig áll a lábán, úgy kimerült, majd vetett egy sokatmondó pillantást Jeyre, és lelépett. Remélte, az énekes is gyorsan kitalál valami ürügyet a távozásra, addig azonban legalább volt ideje előkészülni. Elsőnek ledobálta a ruháit, majd a kellemesen langyos zuhany alá állt. Épp csak kiszállt alóla, mikor hallotta, hogy valaki belép a szobába, és vajon ki más is lehetett, mint Jey, aki kedvtelve nézett végig a bandatársa testén, amit csak egyetlen, a hotel nevével ellátott fehér törölköző takart a derekán.

- Nem is tudom, ez minek – jegyezte meg az énekes, és a törölközőre mutatva megközelítette 70-t. A basszusgitáros mosollyal a szája szegletében vont vállat.

- Mi lett volna, ha nem te vagy az? – kérdezte, nekidőlve a fürdő ajtófélfájának. Jey úgy indult meg felé, mint a ragadozó, aki sarokba szorítja áldozatát. Azonban 70 minden volt, csak áldozat nem…

- Miért, kinek van még bejárása ide rajtam kívül? – érdeklődött az énekes, mire a másik férfi elnevette magát.

- Nyitva az ajtó, igazából bárki bejöhetne.

- Mondjuk egy idegen férfi, akinek minden vágya, hogy jól megdugjon valami szexi szőke pasit?

- Hidd el, nem engedném – döntötte kissé oldalra a fejét 70. Már alig bírt magával, meg akarta érinteni az énekest, de közben érdekelte, hogy a kis évődésükből mi lesz. – Vedd úgy, hogy a seggemen egy tábla van „Tilos a belépés” felirattal. Alatta kisbetűvel: „Kivéve Jeyt”.

Az énekes elnevette magát, 70 pedig kedvtelve hallgatta a kellemes hangszínét.

- Akkor kihasználom a kivételes helyzetemet – jelentette ki Jey, mire a bandatársa egyszerűen kioldotta a törölközőjét, ami a lábaihoz esett, felfedve a férfi még néhol kósza vízcseppekkel tarkított bőrét. Az énekes megnyalta az ajkait, de még mielőtt megtette volna, amire egyébként mindketten vágytak, megkérdezte:

- Előbb ne zuhanyozzak le? Tiszta izzadt vagyok a koncert után…

- Nem baj – duruzsolta 70, és nem bírt tovább magával, hozzásimult az énekeshez, és csak úgy, mint tegnap éjjel, most is a nyakát vette célba. Jey azonnal átölelte, egyik keze pedig meg sem állt a basszusgitáros pucér fenekéig. A kerek farpofa mintha pontosan illett volna a tenyerébe; először csak simogatta, aztán erősebben megmarkolta. 70 az énekes fülébe sóhajtott, aki erre megborzongott.

- Szeretem a szagodat – jelentette ki a basszusgitáros, és magával rángatta a partnerét a legközelebbi ágyra. Az énekes leült, 70 pedig az ölében foglalt helyet, a farmerrel takart és a csupasz ágyékuk összeért. Jey szájába kapta az arca előtt lévő meglehetősen hívogatónak tűnő mellbimbót, mire 70 belekapaszkodott a másik férfi vállába, és nagyot sóhajtott. Néhány percnyi édes agónia után nem bírta tovább, le kellett löknie Jeyt az ágyra és rámásznia; lerángatta róla a pólót, hogy végre feltáruljon a férfi felsőteste, amiért annyira oda volt. Élvezettel csókolta végig, ízlelgette a sós bőrt, ami sokkal jobban felizgatta, mintha Jey frissen zuhanyozva, tusfürdőtől illatozva lépett volna ki a fürdőből. Közben matatni kezdett az énekes nadrágjával; miután a két dolgot nem igazán sikerült összekoordinálnia, végül felemelte a fejét, és teljes figyelmét Jey övére meg farmerének sliccére szentelte. Gyorsan lehúzta a nadrágot combközépig, nem szerencsétlenkedett vele tovább, minél előbb rá akart simítani a hívogatónak tűnő dudorra bandatársa alsójában. Addig simogatta, közben pillekönnyű puszikat nyomva Jey csípővonalára, ami mindig annyira megbabonázta, míg az énekes farka teljesen meg nem keményedett. Akkor aztán kiszabadította az alsó fogságából; épp csak húzogatott rajta párat, mikor Jey hirtelen felült, és felcserélte a helyzetüket.

Az énekes nem teketóriázott sokat, rámarkolt 70 félig merev hímtagjára, verte egy kicsit, majd közel hajolt hozzá. A basszusgitárost kirázta a hideg, ahogy megérezte a bandatársa leheletét a farkán, de az annyira vágyott ajkak csak némi ilyesféle kínzás után cuppantak rá végre. Akkor azonban 70 kiélvezte minden másodpercét annak, hogy Jey szája és nyelve serényen dolgozott rajta; egymás szemébe néztek, az énekes pedig annyira szexi volt egy kemény fasszal a szájában, hogy 70 képes lett volna ott helyben elélvezni a látványtól, úgyhogy inkább visszahanyatlott a matracra, becsukta a szemét, és igyekezett valami kevésbé izgató dologra koncentrálni. Amíg aztán maga Jey el nem terelte a figyelmét azzal, hogy szopás közben a heréi alá nyúlt.

70 nem volt erre felkészülve, úgyhogy ösztönösen megugrott, mire Jey felemelte a fejét.

- Hé, nyugi, csak simogatni akartam – jelentette ki, mire a basszusgitáros akaratlanul is elpirult.

- Oké, csak olyan váratlanul ért…

- Ez az első? – érdeklődött az énekes, miután ismét kitapogatta a bandatársa lyukacskáját, és ígéretéhez híven nem csinált mást, csak a hüvelykujjával masszírozta. 70 nagyot szusszant az érzésre, majd megrázta a fejét.

- Nem. De az már… elég régen volt. Évekkel ezelőtt.

- Oké, akkor extra óvatos leszek – jelentette ki Jey, 70 pedig másra nem volt képes, csak egy nyögésfélére, ami akár beleegyezésnek is volt tekinthető. Az énekes legalábbis annak vette, és ismét a szájába vette 70 kissé elkámpicsorodott farkát, ami ettől a stimulálástól ismét visszatért régi, kemény formájába. Jey szopta még egy kicsit, közben a lyukat simogatva, de aztán az ágy mellé hanyagul odadobott táskája felé nyúlt. A basszusgitáros kíváncsian nézte, hogy kerül elő egy doboz bontatlan síkosító meg egy fél csomagnyi óvszer. Utóbbira kissé keserűen tekintett, mert nyilván Jey az exbarátnőjével használta el őket… de az a lány már nem volt képben, 70 viszont igen, ezzel vigasztalta magát. Ráadásul abban biztos lehetett, hogy Jey a bontatlan flakont vele nyitja ki először; az énekes a tenyerébe öntött belőle, aztán visszatérdelt 70 lábai közé, aki igyekezett még szélesebbre tárni őket, hogy könnyebben menjen az egész procedúra.

Mert először akármilyen nagyon is akarták a dolgot, elég döcögősen ment. Hiába használt Jey még több síkosítót, nem volt épp a legkellemesebb, főleg, mikor két ujjal próbálkozott. Ettől függetlenül 70 visszanyelte a nyöszörgést, ami annyira kikívánkozott belőle, és jobb híján a farkához nyúlt, ami egészen lekonyult időközben, és ahogy verni kezdte, már jobb is lett. A két ujj után a harmadik pedig már nem is volt annyira vészes, egész könnyen siklottak ki-be az összes. Jey úgy ítélte meg, hogy ennyi előkészítés elég lesz; kihúzta az ujjait, megtörölte a kezét, majd magára ügyeskedett egy gumit, amit a fogával tépett fel. Szexi volt, állapította meg 70, majd igyekezet ellazulni, mikor az énekes bepozícionálta magát.

Mégis, vastagabb volt, mint az ujjai, a basszusgitáros biztos volt benne, hogy az eddigi egyetlen srác farkánál, aki benne járt, Jeyé sajnos sokkal nagyobb. Ez egyenlőre annyira nem tűnt számára előnynek, kissé nehézkesen nyomult belé, végül 70 ismét a jól bevált módszerhez fordult, és verni kezdte a farkát. Így sikerült beléfurakodnia az énekesnek, aki szintén gondban volt; legszívesebben már mozgott volna, és még mélyebbre merült volna a partnerében, de megígérte, hogy óvatos lesz, szóval ezt nem tehette meg, lassan kellett haladnia.

- Mehet? – kérdezte kissé elhaló hangon, mikor már tényleg azt hitte, hogy nem bírja tovább. Még szerencse, hogy 70 habozás nélkül bólintott; nem kellett kétszer mondani Jeynek, azonnal mozgatni kezdte a csípőjét, újra és újra elmerülve a forró, szűk lyukban.

Miután 70 elengedte a farkát, hogy a szájára tapassza a kezét, Jey vette át a farkának izgatását, mire 70 beleharapott az öklébe, a másik kezével pedig a takarót szorította nagy beleéléssel.

- Nyögj – mondta hirtelen Jey, aki nem bírta ezt tovább nézni. – Az istenit, ne fogd vissza magad…

- Nem kéne – szuszogta 70, miután elvette a kezét a szája elől. – Meghallják a szomszédban…

- Baszd ki – kommentálta Jey, majd kihúzta magát a partneréből, hogy mindketten egy kis szusszanásnyi időt nyerjenek, majd igyekezett négykézlábra állítani 70-t, aki gyorsan vette a lapot, és kitolta a fenekét, míg a homlokát a matracnak döntötte. Az énekes ismét belehatolt, de szerencsére már könnyedén ment, nehézség nélkül mozgott ki-be. 70 ismét a saját merevedése után nyúlt, nem bírta ki, hogy ne tegye, és a póz, ami az előbbinél sokkal izgatóbb volt a számára, meghozta gyümölcsét; érezte, hogy el fog élvezni, úgyhogy gyorsan a zsebkendőkért nyúlt, amit Jey odatett mellé. Sikerült beléjük élveznie, úgyhogy nem kente össze a szállodai ágyneműt, de olyan gyengék lettek a lábai, hogy a végén egyszerűen összecsuklott. Többé-kevésbé még alatta volt egy kupac zsepi, de nem volt benne biztos, hogy így is megkímélődik majd a takaró, mindenesetre ezt Jeyt láthatólag cseppet sem zavarta, még gyorsabb tempóra kapcsolt, és szó szerint beledöngölte a bandatársát a matracba, amíg hosszú percek után bele nem élvezett.

Az énekes nagyokat szusszanva húzódott ki a másik férfiból néhány pillanatnyi pihenő után. Megszabadult a teli gumitól, kissé megtörölgette magát, aztán a még mindig ugyanabban a pózban pihegő 70-ra pillantott.

- Minden oké? – kérdezte, mire a basszusgitáros végre megmozdult, a hasáról a hátára fordult, majd egy bólintás után igyekezett leszedegetni a hasára és ágyékára ragadt zsebkendőket. Mégsem sikerült annyira tisztának hagyni azt az ágyneműt; pár csepp gecin kívül síkosítóból is került rá, ami 70 fenekéről csöppent le.

- A fenébe – kommentálta a szőke férfi. – Asszem, összekentük a takaródat.

- Még jó, hogy amúgy is meleg van – vont vállat Jey, miközben feltápászkodott az ágyról.

- Na de a személyzet…

- Biztos láttak már ilyet – válaszolta az énekes, mire 70 elnevette magát.

- Persze, csak nem két férfi szobájában.

- Akár valamelyikünk felhozhatott egy csajt – vetette fel Jey. A basszusgitáros bólintott.

- Ja, végül is… vagy mindketten. Vagy hármasban…

- Ez egyre jobb – nevetett Jey is, majd a fürdőszoba felé bökött a fejével.

- Akarsz menni először?

Hát igen, ennyit arról, hogy nemrég zuhanyozott. De 70 egyáltalán nem bánta, sőt; megrázta a fejét, még úgyis össze kellett szednie magát, úgyhogy addig Jey nyugodtan elmehetett. Addig is a basszusgitáros igyekezett szárazra törölgetni magát, majdnem az egész doboz zsebkendőt elhasználta, aztán jobb híján fogta a takarót, és úgy összehajtogatva, hogy a foltok ne látszódjanak, a kanapéra rakta. Mikor aztán Jey végzett váltották egymást; 70 ismét lecsutakolta magát a frissítő vízsugár alatt, és szappanozás közben az egyik ujja tesztelte a lyukát. Az előző alkalommal is felmérte, mekkorára tágult, most is ezt tette; könnyedén csúszott be a tusfürdő habjától síkos ujja, bár egy kissé fájt. Inkább kihúzta, és megállapította, hogy ezek után némi időre lesz szüksége, hogy regenerálódjon. De aztán… aztán még többet akart Jeyből. A farkát, a nyelvét, a száját… mindenét.

következő

#GenKoi - Harmadik fejezet

Genki összeszorított ajkakkal toporgott a társasház bejárata előtt. Aryu késett, ami nem volt szokatlan tőle, de ezúttal idegeskedésre késztette őt. Amikor azt mondta, hogy valami fontosat akart mondani, a férfi mindig úgy tett, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Genki ezt kifejezetten utálta benne, ennek ellenére Aryu volt az egyetlen olyan barátja, akivel már nagyon régóta mentek egymás idegeire, ezért mindent megosztottak egymással. Vagy majdnem mindent.
Genki nyelt egyet, aztán elnézett az utcának azon végébe, amely felől Aryu szokott jönni. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle, amikor megpillantotta a sarkon felbukkanó férfit, és egyből feléje indult. Közben persze a szíve valahol a torka környékén vert, meg úgy érezte, hogy mindjárt elhányja magát, de azért magabiztosan ért oda Aryu elé, aki szokásához híven szemüvegben, meg valamelyik általa promózott márka fekete pulcsijában jött el otthonról.
 – Két lábon járó reklámtábla – köszöntötte őt Genki, mire Aryu felröhögött, és finoman hátba vágta a férfit.
 – Két lábon járó már megint valami fontosat kéne mondanom – gúnyolódott Aryu, ezzel is ösztökélve barátját arra, hogy elmondja neki, amit akart. Genki azonban megrázta a fejét, és megindult az utcán. Aryu vette a lapot. Tudta, hogy bármit is fog hallani, a másiknak még kell egy kis idő, hogy legyen elég mersze kibökni azt.
 Néma csendben sétáltak, miközben Genki agyában szüntelenül kattogtak a fogaskerekek. Számtalanszor vett levegőt, hogy aztán csak egy sóhajra fussa, így Aryu körülbelül a tízedik sóhaj után megtorpant. Mélyen a férfi szemébe nézett, és megragadta Genki vállait, nehogy elfordítsa a tekintetét.
 – Nézz rám, és mondd ki, mi az! – kérte Aryu, bár inkább hangzott parancsnak, mint kérésnek.
 – Aryu…
 Megakadt a hangja. A francba is, nem tudta végigcsinálni! Mégis mennyi bátorság kellhet ahhoz, hogy valaki elmondja a fél világnak a vonzalmát, ha egy embernek is ilyen pokoli nehéz? Jó, ha Koichinak ment, akkor neki is menni fog. Mennie kell…
 – A srácokat is szeretem.
 Egyből lesütötte a szemét, Aryu szorítása a vállán pedig enyhülni látszott. Oké, túl volt rajta, a szíve úgy vert, mintha maratont futott volna, Aryu meg egy szót se szólt. Talán mégsem kellett volna elmondania. A kínos csönd, amely körbevette őket legalábbis erre utalhatott.
 – Oké, ezt most nem azért mondtad el, mert szerelmes vagy belém.
 Aryu ezt inkább mondta, mintsem kérdezte volna, mindenesetre Genki bólintott egyet.
 – Na, Aniki, ki az a dögös pasi, aki annyira elcsavarta a fejedet, hogy végre elmondtad nekem? – borzolta meg a férfi Genki haját, mire ő zavartan kapta fel a tekintetét. Végre? Mégis miről beszélt Aryu?
 – Te tudtad? – csodálkozott rá. Barátja vállat vont, és átkarolva a vállát, megindult vele az utcán.
 – Volt némi sejtésem. Néha mikor részeg voltál, sikerült végigmérned pár srácot a bárokban. Nem mintha zavart volna. Meg gondolom, ha bejönnék neked, nem másokat méregettél volna – bökte vigyorogva oldalba Genkit, aki csak fintorgott. Ennyit a nagybetűs Coming Outról a legjobb haverjával.
 – Na, de ki az? – sürgette őt Aryu. Genki megakadt, és ismét másfelé nézett. Az egyik út menti fát kezdte bámulni, miközben lefejtette magáról Aryu karját. A férfi tudott a csatornájáról. Biztos hülyének fogja nézni, amiért a privát Twitterrel írt rá Koichira. Bár már ismerte őt, tudta, mennyi gondja volt önmaga elfogadásával, és nem egyszer jött át hozzá, amikor még nem volt befutva a bandájával, hogy lelket öntsön belé. Persze most sem hanyagolta el Genkit, de már nem tudott annyiszor találkozni vele, mint addig.
 – Láttál mostanában felkapott videókat a YouTube-n? – kezdte igencsak gyászosan a sztorit Genki, mire Aryu bólintott, és úgy döntött, segít neki egy kicsit.
 – Niiyama Koichi coming out videójára gondolsz? Inspirált téged, mi? – nevetett Aryu, aztán ahogy barátja kínlódó ábrázatára nézett, lefagyott az arcáról a mosoly.
 – Oké, hányszor nézted újra, hogy kvázi beleszerettél? – tudakolta, ám Genki megrázta a fejét.
 – Nem erről van szó… Ráírtam. A privát fiókommal. Flörtölni kezdtünk – vágta zsebre a kezeit. – Aztán rájöttem, hogy egy ilyen srác túl nagy falat nekem, és nem akartam neki visszaírni többet. De mondta, hogy ma is szívesen beszélne velem, szóval fogalmam sincs, mi legyen. Tuti nem kellhet neki egy ilyen srác, mint én. Nem mintha panaszkodnék neked, meg ilyen – mentegetőzött, miután kvázi ismertette a tegnap történteket.
 – Állj, állj, állj! – intette le őt Aryu. – Már megint itt van az a fránya önbizalomhiányod. Látni akarom, mit beszéltetek, aztán majd eldöntjük, hogy írjál-e neki, vagy sem. Persze, csak ha szeretnéd – javasolta, mire Genki vállat rántott, és elővette a telefonját. Remélte, hogy Aryu nem fogja őt kinevetni a szánalmas próbálkozása miatt.
 Közben igyekezett őt úgy navigálni, nehogy nekimenjen az út szélén álló lámpaoszlopoknak, ám a férfi csak hümmögve grasszált végig a járdán, miközben rendületlen olvasott. Genki egy idő után, amikor már úgy érezte, hogy lassan két fejezetet el tudna olvasni egy könyvből, kikapta Aryu kezéből a mobilt, és zsebre vágta azt.
 – Oké, nyugi. Értem a célzást. Válaszokat akarsz, mi? – bökte meg a barátja Genki homlokát. – Írj neki vissza! Teljesen az ujjaitok köré csavartátok egymást, kár lenne veszni hagynod ezt az esélyt. A külsőd miatt meg ne aggódj annyit, egyrészt semmi ronda nincs benned, másrészt pedig nem tűnik olyan srácnak, mint akit zavarna, ha valaki nem egy modellalkat.
 Genki bólintott.
 – Köszönöm, Aryu – suttogta. A férfi ekkor nevetve beléje karolt, és a tőlük alig öt méterre himbálódzó kifőzde cégérére mutatott.
 – Kapjunk be valamit, Aniki!

 Szia! Kihívás elfogadva, sikerült elérned, hogy egész nap a fejemben járj, míg végül most rád nem írtam. Remélem olyan csodás volt a napod, mint amennyire te magad is az vagy! –G3NK1

 Miután Aryu haza kísérte őt, egy darabig még olvasott, aztán délután fél ötkor már nem bírta tovább: bekapcsolta a laptopot, elindította a Chemistrytől a Rewindot, és felment a privát fiókjával Twitterre. Semmi értesítés, ezt itt már megszokta. Viszont úgy döntött, feltétlenül válaszol Koichinak, hiszen mielőtt Aryu elindult volna haza, megígértette vele, hogy írni fog a férfinak. Megtörtént. Szinte se perc alatt érkezett a válasz.

 Szia! Gondolom, dolgoztál, ezért megpróbáltam felvenni egy videót a csendéletek festéséről. Lesz mit kivágnom belőle, azt hiszem, sikerült egy párszor elgondolkoznom rajtad, és néma csendben meredni a kamerába, vagy épp a kelleténél több mennyiségű vizet a lapra csepegtetni. Még alig ismerlek, de nézd, már mit műveltél velem! Kemények a hétfők a munkahelyeden? -Koichi

 Genki idegesen túrt bele a hajába. Nem akart hazudni Koichinak a munkájáról, de azt sem akarta, hogy a férfi rájöjjön arra, kicsoda ő valójában. Biztos pocsék véleménnyel lenne róla, bármit is mondott Aryu. Talán elég, ha csak homályosan utal az igazságra, és akkor később nem lesz ebből gondja. Már ha lesz még később.

 Nem nagyon. Mondhatni, a magam főnöke vagyok. Könyvekkel foglalkozom, de többet ne akarj tudni, kérlek. Még nem állok készen arra, hogy felfedjem magam előtted. Mindenesetre, remélem, nem rontottam el a karrieredet, és sikerül kivágni azokat a jeleneteket. Bár biztos nagyon édes lehetsz, ahogy elkalandoznak a gondolataid. Csak épp azt nehéz elhinni, hogy felém.

 Zsigerből írt, és engedte az önbizalomhiánnyal küzdő férfinak, hogy megkapargassa a felszínt. Lehetséges, miszerint nem kellett volna. De Aryu erről is beszélt vele. Mindent elmondott neki, amire szüksége volt ahhoz, hogy Koichi meglássa a valódi Genkit, és esélyt adjon neki.

 Oké, én tudok várni, ha erre van szükséged. Pedig szívesen látnálak téged. Nehéz egy testetlen alakról álmodozni egész nap. Persze nem erőltetek semmit, meg önzőnek sem akarok tűnni. 

 Genki felállt a székéről, és kiment a konyhába. Ideges volt, a kezei remegtek, ahogy töltött magának egy pohár vizet. Koichi meglátná, és egyből visszautasítaná, csalódna, amiért nem olyan pasi, mint amilyet idáig képzelt magának. Visszament a gépéhez, leült, majd írni kezdett.

 Szerintem nem kéne, hogy láss engem. 

 Megakadt a levegő a tüdejében, a könnyek szúrni kezdték a szemeit. De már hiába volt, elküldte, Koichi pedig már gépelte a választ, megeresztett egy reszketeg sóhajt, és ismét kiment a konyhába. Inkább kirakta a kontaktlencséit, mielőtt még vége lenne ennek az egy napos csodának, amikor elhitte, hogy valaki csak a belsőjéért is szeretheti. Különben Koichi miért akarná őt látni? Úgyis minden a külsőre ment.

 Úristen… Ugye nem valami pedofil vagy?

 Genki keserűen felnevetett, miközben elmorzsolt pár könnycseppet. Talán mégsem lesz ma vége ennek a varázslatos álomnak, amelybe belecsöppent? Áltathatná magát, ez igaz, elüthetné ezt most egy viccel, de nem. Beszélni fog a problémájáról, még ha ezzel el is taszítja magától Koichit.

 Nem, szerintem egy-két évvel lehetek nálad idősebb. Huszonöt vagyok. Csak nem vagyok valami szép. Nem az a srác vagyok, akit el akarsz képzelni magad mellett. 

 Hátradőlt. Aztán mikor Koichi válasza megjelent a képernyőn, jéghideg borzongás futott végig rajta, amelyet észveszejtő forró hullám követett.

 Oké, ezt most nagyon hülyén fog hangzani, de látni akarom, kibe szerettem bele. Nem hittem volna, hogy alig egy nap alatt eléri nálam valaki azt, hogy még halovány fogalmam sincs arról, hogyan nézhet ki, mégsem tudom kiverni őt a fejemből. 

 Genki egy mozdulattal kapcsolta ki a laptopot, majd úgy döntött, itt az ideje aludni egyet.

#GenKoi - Második fejezet

 Elég messze vagyok a széptől, a gyönyörűtől meg pláne, de azért köszi, vagy mi. A cica anyukámé, szóval igen, valóban csodás gazdája van. Azért a te profilképed se semmi. Valamiért a pink hajról eszembe jut az eper. Szeretem az epret. Azt hiszem. Mindegy, most már szeretem. 

 Genki rányomott a küldés gombra, aztán a párnájába fúrta az arcát. Ó. Te. Jó. Ég. Flörtölt Koichival. Flörtölt egy sráccal, akit eddig csak a videóiból ismert, és néha eljátszadozott a gondolattal, hogy egy ilyen pasi felfigyelhet rá. Mondjuk, Koichi kezdte a dolgot, ő csak bókolt egy igen csak szánalmasat. Mindenesetre, hűha! A szíve veszettül dörömbölt a mellkasában, a tenyere izzadt, és megremegett, amikor megrezzent a telefonja.

 Eper, mi? Ilyet sem mondtak még. Meg kéne próbálnom látatlanban kiismerni téged. Szerintem fix mentolos samponillatod lehet. És veled ellentétben, én tudom, hogy szeretem a mentolt. Nem jó érzés beletúrni egy pasi hajába, miután hajat mosott, és megszagolni? Lehet, hogy szerinted nem, és csak én vagyok ilyen furcsa. 

 Már korábban is flörtölt a volt barátaival, de ott inkább kis piszkálódások mentek, amelyeket nem tudott komolyan venni. Most azonban úgy érezte, hogy elég egy rossz szó, és Koichi máris nem fogja vonzó személyiségnek tartani. Ha már egyszer szép nem volt, legalább a személye ne legyen olyan cseszett gáz, mint máskor. Vett egy nagy levegőt, és pötyögni kezdett.

 Még sosem szagolgattam más srácok haját, biztos jó érzés lehet. Nem, sajnos nem mentolos sampont használok. Banánosat. Meg tusfürdőnek is. Utálom az édességet, az édes illatokat viszont szeretem. Na, ez már furcsa, nem? Lehet mentolosra kéne váltanom.

 Még szinte le se tette a telefont, amikor jött már a válasz. Koichi valószínűleg gépnél lehetett, ugyanis mobilról lehetetlenség volt ennyit írni közel egy perc alatt.

 Jó érzés, nekem elhiheted, és nehogy válts, Isten ments! A banán a második kedvenc illatom. Holnap lemegyek a közértbe venni magamnak egy fürtöt, aztán jó sok tejszínhabbal megeszem. Közben végig rád fogok gondolni, hogy bárcsak adhatnék neked belőle. Bár ezek nélkül is a fejemben fogsz járni, nekem elhiheted. 

 Banánokról beszélgettek. Genki pedig igencsak tisztában volt a banán másodlagos jelentésével, és bár Koichi agyában biztos nem fordultak meg ilyen dolgok, ő már túl régóta nem ért senkihez. Egyből felsejlett előtte a kép, ahogy a pink hajú férfi letérdel előtte, majd lassan letolta a nadrágját, és… Úgy döntött, itt az idő elköszönni, ugyanis akadt némi problémája, amelyet el kellett volna intéznie, utána pedig ezer százalék, hogy nem mert volna többet Koichinak írni.

 Akkor azt hiszem holnap nekem is kéne vennem epret, hogy miközben eszem, én is rád gondolhassak. Nem baj, ha nem használsz semmi epreset, ez már rajtad ragadt. Most mennem kell, de ígérem, hogy sokat fogok gondolni rád. Talán többet is, mint te rám… 

 Látta, hogy Koichi elolvasta az üzenetét, azonban lekapcsolta a netet, és biztos, ami biztos, a telefont is elnémította. Aztán lassan az ágyékára nézett, és elátkozta a banánok minden létező fajtáját. Azt kellett ugyanis tennie, amit mindennél kínosabbnak talált: segítenie magán. Felsóhajtott, félrenézett, majd belenyúlt a nadrágjába.
 Pár perc múlva már a fürdőben állt, tenyereivel a mosdó szélén támaszkodott. Miután kezet mosott, elkezdte nézni magát a tükörben, hogy vajon van-e benne bármi, ami bejöhetne Koichinak. Az eredmény negatív volt. A haja sehogy sem állt, már a szőke festék is kopott belőle, az orra hosszú volt és nagy, a szemei kicsik, már-már malacszerűek, az ajkainak pedig semmi formája nem volt. Aránytalanul teltnek találta őket, és csodálkozott, hogy az eddigi kapcsolataiban mégis hogyan volt gusztusa a partnereinek megcsókolnia őt. Mondjuk, egyikük sem volt olyan fantasztikus pasi, mint Koichi, a lányokat meg más kategóriába sorolta. A férfi biztosan undorodna tőle, ha találkoznának.
 Összeszorította a száját, majd sarkon fordult, és kisétált a fürdőből. Talán egy kis olvasás segíteni fog nem arra gondolnia, hogy sosem lesz elég jó Koichinak. Erősen összeszorította a szemeit, nehogy kibuggyanjon egy előtörni készülő könnycsepp, és újfent elhelyezkedve az ágyán, olvasni kezdett. A telefont ezúttal teljesen figyelmen kívül hagyta, mígnem arra eszmélt, hogy az ablakon kívüli világ lassan sötétedni kezdett, a betűk pedig már elmosódtak a szemei előtt.
 Belesimította az oldalak közé a könyvjelzőt, felkelt, nyújtózkodott egy csöppet, és a konyha felé indult. Akárcsak a hálószobája, ez is apró volt, mégis otthonos, a konyhapulton pedig ott hevert a szemüvegének meg a kontaktlencséjének a tokja és a folyadék is, amellyel a kis lencséket tartotta karban. Gyorsan kezet mosott a mosogatónál, aztán rutinos mozdulatokkal megtisztította, és elrakta a kontaktlencsét. Amikor az orrára tette a feketekeretes szemüvegét, újabb ötlete támadt, így a fürdőbe sietett, hogy ismét a tükörbe nézzen. Talán így egy fokkal jobb volt a rémes összkép, a szemei legalábbis nem tűntek olyan aprónak. Halványan elmosolyodott. Már hozzászokott a kontaktlencséhez, meg amúgy is, igencsak kevés esélye volt annak, hogy Koichi rájöjjön, ki is ő valójában, és találkozzanak.
 Kedvetlen battyogott vissza a szobájába, ahol előbb tiszta alsót, majd egy törülközőt rángatott elő az ágya lábánál lévő szekrényéből. Újra a fürdőbe ment, és gyorsan ledobálta magáról a ruháit, viszont egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne vizslassa a testét a tükörben. Amikor teljesen meztelen volt, egészen a hideg csempéig hátrált a zsebkendőnyi helyiségben, így körülbelül a combja közepéig láthatta magát. Nyelt egyet, és tükörképének szemébe nézett, mielőtt lassan tanulmányozni kezdte volna a képmását. Volt rajta egy kevés izom, mivel a sok olvasás mellett néha eljárt kondiba, hogy ne csak üljön egész nap, ám sokkal inkább súlyfeleslegnek tűnt rajta. Az ajkába harapott, majd egy ideges sóhaj kíséretében a tagjára nézett, de gyorsan elfordította a tekintetét, és inkább a zuhany alá állva folyatni kezdte magára a vizet.
 Sosem lesz elég jó Koichinak, sosem lesz elég jó az ilyen pasiknak, egyszerűen undorító, ahogy kinéz, az egész csak a belső számít dolog egy kibaszott hazugság – zakatolt a fejében, miközben végig a csempére szegezte a tekintetét, így nem kellett néznie, amint a tusfürdő eloszlik a testén. A testén, amelyet mindennél jobban gyűlölt.
 Miután végzett, immáron alsóban ment vissza a szobájába, ahol az ágyára térdelve elhúzta a függönyt, majd összeszedve minden bátorságát, vetett egy pillantást a telefonjára. Két üzenete is érkezett.

 Amúgy beletrafáltál, mert epres cuccokat használok, csak kicsit megleptél vele. Ó, szóval a nap minden pillanatánál többet fogsz gondolni rám? Lehetséges ez egyáltalán? Legyen szép estéd, még szívesen beszélgetnék veled holnap, ha nem bánod. 

 Genki többször is újraolvasta a sorokat, mígnem már kívülről fújta az egészet, és vigyorogva konstatálta, hogy ezek szerint Koichi még örömmel hallana felőle. Legszívesebben azonnal írni kezdte volna a választ, de nem akart annak a figyelemre és szeretetre éhes valakinek tűnni, akinek érezte magát. Mielőtt még erőt vett volna rajta a kísértés, a másik üzenetre kattintott.

 Szia, Aniki!* Arra gondoltam, összefuthatnánk valamikor. Ráérsz holnap? –Aryu 

 A férfi egyből pötyögni kezdte a választ, ajkain a mosoly, ha lehet, még szélesebb lett. Mióta a legjobb barátja zenésznek állt, nem tudtak annyi időt együtt tölteni, de az Aryuval végig bóklászott és nevetett délutánok mindig is a kedvencei voltak. Régebben volt egy kisebb vonzalma a férfi iránt, ám sikerült magában elfojtania, nehogy a barátságuk rovására menjen. Aryu persze erről semmit sem tudott. És sajnos Koichit sem oszthatta meg vele. Semmi gond nincs azzal, ha nem mondod el másoknak, amíg tisztában vagy saját magaddal.
 Genki a párnájára csapott, majd remegő kezekkel írta meg az üzenetet Aryu számára.

 Szia! Nekem megfelel, háromkor a lakásom előtt? Úgyis mondanom kéne valami fontosat. –Genki 

A/N: *Aryu gyakran hivatkozik így Genkire. A szó jelentése idősebb testvér, báty.

#GenKoi - Első fejezet

 Niiyama Koichi feltöltötte a következőt: Coming Out | Meleg vagyok - 2 perce

 Sziasztok, Koichi vagyok! A mai videó, ahogyan a címéből is láthatjátok, kissé más lesz, mint az eddigiek. Nem kell megijedni, a csatornám ettől nem fog változni, sőt, minden marad a régiben, úgy ahogyan eddig volt. Csak szeretnék kicsit őszintébb lenni veletek, elmondani olyan dolgokat, amelyeket idáig nem mertem. Ebbe pedig önmagam felvállalása is beletartozik. Meleg vagyok. Nem szégyellem, mert tudom, hogy nincs mit. Attól még, hogy a saját nememet szeretem, még nincs velem semmi baj. Ember vagyok. Ezt a videót azoknak készítem főképp, akik nem merik bevallani maguknak a másságukat. Ha saját magatokkal sem vagytok tisztában, akkor a többiek hogyan fogadjanak el benneteket? Legyetek őszinték, amikor készen álltok rá. Nekem most jött el ez a pillanat. Koichi voltam, vigyázzatok magatokra! 

 Genki a hajába túrt, kifújta az eddig bent tartott levegőt, és az ismétlés gombra kattintott. Aztán újra. És újra. Már negyedszerre nézte meg az alig háromperces videót, amely egyszerűen magához szegezte őt. A férfi teljesen magabiztosnak látszott a felvételen, nem úgy, mint ő a legutóbbi videóján, aminek már csak egy indexképet kellett összeszenvednie, hogy kikerülhessen az internet világába. Pocsékul kezelte a Photoshopot, így sokszor órákat töltött a gép előtt ülve, ahelyett, hogy a következő recenziós könyvét olvasta volna.
 Most viszont pokolba az egész indexképpel. Genki már előtte is látott videókat Koichitól, sőt, sokszor eljátszadozott a gondolattal, mi lenne, ha egy ilyen helyes pasi szállítaná ki neki a könyveket a pocakos öregúr helyett. Na, nem mintha nem lett volna elégedett a futárral, csak valahogy sokkal kellemesebb, ha az embert reggelente egy Koichihoz hasonló srác kelti, mint egy hatvan éves nagyapa. Bár Genki semmit nem tudott a férfi családjáról, szeretett magában hátteret kreálni azoknak, akiket bár gyakran látott, mégsem tudta a nevüket. A futár, a postás, a sarki közért két eladója – mind megkapták a maguk képzeletbeli családját, lakhelyét és előzményeit.
 Ötödszörre is elindította videót, és nagyot nyelt, amikor tekintete Koichi ajkaira tévedt. A férfi ugyanis alig észrevehetően végignyalt rajtuk, mielőtt beszélni kezdett volna. Genki két okból nézte újra meg újra a felvételt. Az egyik Koichi kisugárzása volt. A másik pedig az, hogy az alkalmi fiúpartnerein kívül senki sem tudta róla, hogy biszexuális. Megérintette őt az őszinte stílus, és átkozta magát, amiért nincs elég bátorsága bevallani a saját családjának. Ha Koichi egész Japánnak el merte mondani, ő igazán megküzdhetne azzal az öt emberrel.
 Az ajkába harapott, a kurzora egy darabig elidőzött a piros x-en Koichi videójának az ablaka felett, végül megrázta a fejt, és átment a Photoshopba. Pont végzett az indexképpel, így csak elmentette a fájlt, majd beállította az új videóhoz. A feltöltés gombra kattintott, aztán közben felment Twitterre is, hogy kiposztolhassa a linket.

 Genki Könyves Sarka feltöltötte a következőt: A Birodalom Katonájának Maszkja* | Értékelés

 Kitette a linket Twitterre, majd akarva-akaratlanul is, de rákeresett Koichi profiljára. Már látta régebben pár videóját, követte őt a közösségi médiában, ám eddig nem érzett késztetést arra, hogy körülnézzen az oldalán. Most viszont kicsit közelebb érezte magához a férfit, így habozás nélkül kezdte el olvasni az első tweetet, amely alig tíz perce került fel.

 Niiyama Koichi @niiyama_koichi – 10 p

{…Köszönöm a sok üzenetet, amit kaptam tőletek! Jól esik a támogatásotok, és örülök, amiért sokan a videóm miatt vallották be a családjuknak, hogy a saját nemük (is) érdekli őket. Remélem, a továbbiaknak is segíthetünk egymásnak. 

 Genki szinte fel sem fogta, mégis mikor jelentkezett át a saját kis privát profiljára, ahol aztán Koichi oldalán rákattintott a Privát üzenet küldése-gombra. Hamarosan már az üres chatablakot bámulta, míg az ujjai útnak indultak a billentyűzeten. Élete legpocsékabb üzenetét dobta össze alig fél óra alatt, és csak reménykedni mert, hogy Koichi kivételt tesz, és nem nézi meg, amit írt neki.

 Hello! Én is megnéztem a videódat. Gondolom, ez nem újdonság, sokan megnézték rajtam kívül – majdnem négyszázezer ember, ez azért nem semmi. Biszex vagyok, bár ezt rajtam kívül senki sem tudja. Kissé érdekes szitu igaz? Pedig már voltak kapcsolataim pasikkal is, mégsem mondtam el senkinek. Nem mertem, és hiába az inspiráló videód, nem is fogom. Tisztellek, amiért ennyi ember előtt felvállaltad a dolgot, ráadásul a lányokkal sem takarózhatsz. A negatív emberekkel pedig ne törődj. Gyönyörű vagy. Megérdemled, hogy boldog legyél. –G3NK1

 Elküldte. Még szerencse, hogy a privát Twitteréről, amelyhez a közeli barátain kívül más nem fért hozzá. Azaz, jó, hozzáfértek, meg tudták nézni, de Genki bioja és oldala teljesen üres volt, inkább csak a kedvencei és az ismerősei tweetjeit lájkolta be. Így bekövetni se követték be annyian, így kemény harminc követővel tengette a napjait. Végül is, a YouTube-hoz tartozó Twitterén csak négy nullával több ember figyelte őt.
 Visszanézett a csatornájára, ahol már pörögtek a kommentek a videója alatt, és rengetegen biztosították arról, hogy el fogják olvasni a könyvet, amiről beszélt. Elmosolyodott. Örült, amiért sikerült egy számára kedves történetet mások figyelmébe ajánlania. Igyekezett a kiadók leveleiben írt könyveknek alaposan utána járni, és csak akkor fogadta el őket, ha tényleg érzett bennük potenciált. Az elmúlt néhány évben páran ki is tapasztalták már az ízlését, így szinte habozás nélkül tudott igent mondani a különböző könyvekre.
 Az íróasztala melletti kupacra nézve elmosolyodott. Nemrég egy romantikus, időutazós trilógiára mondott igent, és már alig várta, hogy elkezdhesse a Rubint vége a kezdet* című könyvet. Szinte vakon kapcsolta ki a gépét, aztán felállva a székről nyújtózkodott egy nagyot. A gerincoszlopa kattant kettőt, Genki pedig elégedetten emelte fel a piros borítós könyvet a kupac tetejéről. Végigsimított a fedelén, majd az ablak alatt lévő ágyához lépett, és felpolcolta magának a párnáját. A délutáni napfényben való olvasás a kedvencei közé tartozott, így miután elfészkelte magát, azonnal nekilátott falni az oldalakat.
 Körülbelül a huszadik oldalnál járhatott, amikor megrezzent a telefonja. Az éjjeli szekrényen lévő készülékért nyúlt, majd villámgyors mozdulattal feloldotta a képernyőt. Minden szín kifutott az arcából. Először is, bekapcsolva hagyta a mobilnetet, ami nem volt baj, hiszen korlátlan mennyiség állt a rendelkezésére, de általában takarékosan bánt vele. Másodszor pedig üzenet érkezett a privát Twitterére.

 Szia! Nagyon jól esett az üzeneted. Nem a világot akartam megváltani a videómmal, egyszerűen csak kimondani a dolgokat, és ha valakit ez motivál, akkor támogatni őt. Semmi gond nincs azzal, ha nem mondod el másoknak, amíg tisztában vagy saját magaddal. Nekem kissé nehezemre esett elfogadni, hogy vonzónak találom a pasikat, ezért úgy gondoltam, a videóval talán könnyebb lesz. Na, kezdesz túlzásokba esni, te is biztosan gyönyörű lehetsz, akinek ilyen kedves a szíve, arról mást nem tudok elképzelni. –Koichi 
 PS.: Tetszik a profilképeden a cica. A tiéd? Biztos boldog, amiért ilyen csodás gazdája van. 

 Genki elpirult. Aztán elvigyorodott, és pötyögni kezdett.

A/N: *Mind a két könyv kijött magyarul, ennek ellenére én a japán címet fordítottam magyarra. A Birodalom katonájának maszkja valójában Sabaa Tahirtól a Szunnyadó parázs, míg a Rubint vége a kezdet Kerstin Giertől a Rubinvörös. Előbbit olvastam, utóbbit nem.

Madárfogás - Negyedik fejezet

 Reiki nem pislogott.
 Limének pedig volt már annyi tapasztalata mellette, hogy a pad túlsó végébe csusszanva folytassa az ebédjét. Nem akarta magát megcsapkodtatni, se fojtogató ölelésekbe bonyolódni. Ezek helyett viszont Reiki akkorát sikkantott, hogy a tetőn mindenki megkövülve fordult az irányukba. Lime kínosan mosolygott a kisebb közönségükre, aztán óvatosan Kyounosukére pillantott, aki láthatólag ismét csodálatosan szórakozott.
 – Most komolyan? – kérdezte Reiki csillogó szemekkel, halkabbra véve a hangját, és egy gyors mozdulattal közelebb csusszant Liméhez. – Elhívtad randira? Te? Őt? Olyan büszke vagyok rád!
 Lime megrázta a fejét.
 – Ez nem teljesen így volt, de végül is… Igen. Azt hiszem – húzta be a nyakát, felkészülve Reiki következő rohamára, amely ezúttal elmaradt, ugyanis Kyounosuke befejezte a vigyorgást, és visszahúzta maga mellé az alacsony fiút, az állát pedig annak feje búbján nyugtatta. Úgy tűnt, már senki sem figyelt rájuk, különben Kyounosuke nem ment volna el idáig. Így Lime úgy döntött, felteszi azt a kérdést, amely tegnap délután óta nem hagyta nyugodni.
 – Milyen, amikor egy pasival csókolózol? – kérdezte Lime, aztán az ajkába harapott, és lehorgasztotta a fejét. Élete egyik legkínosabb mondatát ejtette ki a száján, arra pedig, hogy Reiki normálisan válaszol, vajmi kevés esélye volt. Ezért kissé meglepte, amikor Kyounosuke kezdett beszélni.
 – Az első csókodra nem hinném, hogy fel tudnál készülni, Lime-kun. Meg minden csók más, függ a sok-sok körülménytől, amely körbevesz titeket. Teljesen más a szobádban, zárt ajtók mögött, mint odakint a parkban az egyik fatörzs mellett. Ugyanennél a fatörzsnél, esőben, szintén mást fogsz tapasztalni. Rengeteg fajta csók létezik, és ezeket nem lehet csak úgy, néhány mondattal körbeírni. Azt mondtad, Kazukinak valószínűleg van tapasztalata fiúkkal. Bízd rá magad, ha tényleg olyan ember, amilyennek eddig megismerted, tudni fogja, mit csináljatok.
 Lime pislogott egy párat, aztán mosolyogva bólintott. Végül is. Kyounosukének igaza lehetett, hiszen már viszonylag régóta együtt volt Reikivel, Limének pedig volt egy olyan sejtése, hogy a fatörzses sztorit ezer százalék, hogy saját tapasztalatból merítette. Ehhez a következtetéshez pedig még véletlenül sem járultak hozzá a Reiki arcának két oldalán megjelenő halványpiros foltocskák…
 – Na, szóval! – pattant fel ekkor Reiki, kvázi egyszerre a csengővel. – Lime holnap elveszíti a szüzességét, ez mind szép és jó, de most húzok matekra. Csácsá!
 Olyan gyorsan viharzott el, hogy mire Liméék felálltak, már eltűnt a lejárónál. A fiú még sosem látta ilyen zavartnak a barátját, ezért egyből Kyounosukére nézett.
 – Mi baja? – kérdezte, ahogy megindultak, ám hirtelen Kyounosukének is nagyon sietőssé váltak a dolgok.
 – Csak tipikus Reiki. Na, szia, Lime, sok sikert a randin!
 Ezek a szavak még másnap délután is folyamatosan ismétlődtek a fejében, miközben a park bejáratánál várt Kazukira. A férfi nem késett, egyszerűen csak Lime volt túl korai, ugyanis annyira izgult, hogy már fél órával előbb elindult az alig ötpercnyi sétára lévő parkba. Csak annyit mondott a szüleinek és Ryunak, hogy randira megy, aztán mielőtt felocsúdtak volna a döbbenetből, kiviharzott az ajtón. Biztos hosszas faggatózásnak fog elébe nézni, de nem tervezte beavatni őket abba, hogy pont Kazukival töltötte a délutánt. Pláne, hogy hab a tortán, Ryu mindkettejüket lehordaná, amiért a haverja megrontja az öccsét, vagy valami hasonló marhaság, ami eléggé idegesítette Limét. A bátyja hajlamos volt néha túlfélteni őt.
 – Szia, Lime!
 Oké, szóval Kazuki úgy döntött, okoz neki pár instant szívrohamot, az elsőt pedig rögtön a hangjával. A második már inkább annak szólt, hogy a fehér rövid ujjú pólója alól ismét kilátszottak a kulcscsontjai, mintegy vonzva Lime ártatlan tekintetét. A fiú nyelt egyet, megigazította a Ryutól örökölt kockás felső gallérját, és remegő hangon visszaköszönt. Pedig annyira igyekezett magabiztosnak tűnni!
 – Nem kell izgulni, oké? Csak két srác vagyunk, akik sétálnak egyet, és nem mellesleg vonzónak találják egymást – mosolyodott el Kazuki. Lime bólintott. Vonzónak. Hű, hát ezt még szoknia kell!
 – Milyen volt tegnap a suli? – kérdezte a férfi, ahogy megindultak a fákkal övezett sétányon.
 – Okés – mondta Lime, aztán minden mindegy alapon úgy döntött, megpróbál úgy mesélni, mintha csak Ryuval beszélgetne. –  Hát, ugye két haverom van a suliban, Reiki és Kyounosuke. Reggel elmentem Reikivel a büfébe, róla tudni kell, hogy eléggé… hirtelen természete van. Rágót vettünk volna neki, csak pont előttünk vette meg egy csaj az utolsót, ezért Reiki kicsit ideges lett, és le kellett fognom, mielőtt megverekszik azért a csomagért. Enyhén rá van függve a rágógumikra – nevette el magát Lime, bár amikor Reiki idegesen sziszegve próbált a lány közelébe férkőzni, akkor az egyáltalán nem volt szórakoztató.
 – Azért a lány sikeresen elmenekült? – kérdezte Kazuki, és Limére villantott egy kedvesnek szánt, ám annál szexisebb mosolyt. A fiú elpirult, így inkább egy bólintást követően a betontalajt kezdte el vizslatni, amely a maga repedésmentes simaságával igencsak egyszerűnek, mégis látványosnak bizonyult. Inkább, mint hogy felforrjon a feje.
 – És Reikiéknek elmondtad már?
 Nos, mivel Kazuki kvázi semmiféle kontextust nem helyezett a kérdés mellé, ezért Lime fejében számtalan lehetőség villant fel. A randit? Kazukit? Hogy meleg? Minden mindegy alapon az összes felvetésre válaszolt. Maximum kicsit leégeti magát, a tegnapelőtti közjáték után a szekrénnyel rosszabb már úgysem lehet.
 – Tudják, hogy én…
 Megakadt. Nagyon ritkán mondta ki magáról ezt a tényt, így kicsit össze kellett szednie magát hozzá. Pedig csak két szóról volt szó.
 – …Meleg vagyok. Ők is azok, így elfogadják. Meg járnak is. Beszéltem nekik rólad meg a randiról, ha erre vagy kíváncsi – motyogta, és csak remélte, hogy nem kell újra megismételnie.
 – Igazából nem tudom, mire voltam kíváncsi. De örülök, amiért elfogadnak a barátaid. Nem problémáztak, amiért kicsit idősebb vagyok nálad?
 Lime érezte a hangjában, hogy erre most őszintén kell felelnie, hiszen Kazuki tényleg kíváncsi volt, Reikiék minden tekintetben elfogadnák-e, ha valóban járni kezdenének. Valamilyen szinten megmelengette a lelkét, hogy Kazukinak valószínűleg ilyen tervei lehettek. A legvadabb álmaiban sem gondolta volna azt, hogy az első kapcsolata a bátyja egyik haverjával, pláne egy egyetemistával fog kialakulni. Egy igencsak helyes és kedves egyetemistával.
 – Reiki egy kicsit meghökkent, de Kyounosuke szerint két év nem olyan sok, szóval… Semmi gondjuk nem lenne azzal, ha mi ketten…
 Nem merte kimondani, nehogy Kazuki túlságosan tolakodónak vegye. Semmiképpen sem akart ráerőltetni egy kapcsolatot, még ha azzal a saját szívét össze is törné. Persze, jól esett volna, ha azok a karok ismét körülölelik őt, a hatalmas ujjak az arcát simítják, és a fenébe is, mindent megadott volna azért, ha Kazuki megcsókolja őt. Belebizseregtek az ajkai, ha erre gondolt.
 – Örülök neki. Van valami tárgy, amit szeretsz a suliban? Esetleg elképzelés? Ryu mondta, hogy nem megy nagyon a matek, gondolom, nem leszel infós, mint mi.
 Lime örült, hogy Kazuki kérdésekkel köti le a gondolatait, mielőtt túlságosan beléjük feledkezne.
 – Irodalom. Talán… Esetleg az angol. Bár még nem tudom, mihez kezdjek velük. Miért választottad az infót? – kérdezett vissza. Úgy érezte, kicsit kölcsönössé kéne tennie a beszélgetést, hiszen azért ő is többet akart tudni Kazukiról.
 – Inkább a gépek, mint a számok miatt. Kommunikációt jelöltem elsőnek, de az nem jött össze. Majd ha itt végeztem, akkor talán ismét megpróbálom. Most egyelőre elég nekem ez is, aztán később ki tudja, mi lesz.
 – És mit szeretnél? – szaladt ki Lime száján.
 – Nos…
 Egész jót beszélgettek, amíg a parkban sétálgattak, ám egy idő után Lime lába kissé elzsibbadt, így leültek egy padra, ami körül csak úgy zsizsegtek a galambok. A fiú próbálta visszafojtani a rajongását a békés élőlények után, de ez nem igazán ment neki. Egyszer csak azon kapta magát, hogy búgó hangon felelt az egyik őt néző madárnak, Kazuki pedig halkan kuncog mellette. Rögvest elnémult, és az ajkába harapva fordult a mellette nevetgélő férfi felé.
 – Jaj, ne haragudj! – szabadkozott Kazuki. – Csak olyan aranyos vagy. Mint egy húsvér galamb – mondta még mindig nevetve.
 Lime megrázta a fejét, aztán ismét a madarak felé fordult. Most ez jó volt, vagy nem?
 – Na, gyere, Madárkám! Itt az ideje hazarepülnöd, már lassan hét óra lesz – állt fel a padról Kazuki, és a kezét nyújtotta Lime felé, hogy felsegítse őt. A fiú gerincén szikrák pattogtak végig, ahogy elfogadta azt, ám Kazuki úgy tűnt, nem tervezte elengedni, ezért kézen fogva sétáltak ki a már igencsak elnéptelenedett parkból. Bár igyekeztek mindig kevésbé forgalmas utakat választani, most még az a pár lézengő ember is eltűnt, akivel séta közben találkoztak. Limét nem lepte meg, ahogy Kazuki hatalmas tenyere szinte elnyelte az övét, mégis úgy érezte, mintha minden bütykük egymáshoz lett volna tervezve.
 A hazafele tartó úton egy szót sem szóltak egymáshoz, mondjuk Lime nem is mert volna, ugyanis úgy tűnt, mintha Kazuki valamin nagyon törné a fejét. Így legalább minden figyelmét az összekulcsolt kezüknek tudta szentelni. Amikor a házukhoz érve megálltak, Kazuki aprót szorított Lime tenyerén, majd elengedve azt, megállt vele szemben.
 – Jól éreztem magam ma veled. Esetleg valamikor megismételhetnénk. Jövő pénteken eléd menjek a sulihoz? Aznap délelőtt vannak csak óráim.
 Lime olyan hevesen bólintott, hogy még a nyaka is majd’ beleroppant. Újabb randi Kazukival? Fantasztikus!
 – Akkor azt hiszem…
 Kazuki mélyen a szemébe nézett, Lime tekintetét igyekezett a sajátjához láncolni, hogy a fiú még véletlenül se tudjon másfelé nézni. Nem mintha akart volna. Azok a szürkésbarna szemek fogva tartották őt. Aztán Kazuki átkarolta a derekát, az ajkaik pedig alig pár lélegzetnyire voltak egymástól, mielőtt összeforrtak volna. Rövid csók volt, nem volt benne semmi követelődzés, egyszerűen csak megpecsételtek vele valami friss, kibontakozóban lévő dolgot.
 – Jó éjt, Madárkám!

Pótolható (1. fejezet)

70 úgy emlékezett arra az éjszakára, mintha tegnap történt volna. A szavak, amelyeket Jey valószínűleg csak az alkohol miatt ejtett ki a száján, és amelyek nem hagyták nyugodni a basszusgitárost, most még inkább eszébe ötlöttek, ahogy az énekes nemrég mindenki előtt ecsetelte rosszkedvűen, hogy a barátnője szakított vele. Állítólag nem bírta már idegekkel, hogy Jey soha nem ért rá, egyfolytában turnézgatott és tapadtak rá a csajok… mondjuk utóbbit 70 nagyon is megértette. Most azonban, hogy az énekes ismét szabad volt és nem kicsit spicces a vigasztaló italoktól, amiket a többiek belediktáltak – bár mondjuk Jey sem tiltakozott, sőt -, szóval Jey pont olyan hangulatban lehetett, ami akár kedvezhetett is a basszusgitárosnak.

A férfi azonban egyelőre nem mert lépni. Követte ugyan az énekest a közös hotelszobájukba, de annál többet nem tett, mint hogy mellette állt, ha esetleg megtántorodna vagy ilyesmi. Ő maga direkt nem is ivott többet egyetlen sörnél, bár mostanra már ezt is csak felesleges óvintézkedésnek érezte, azonban ott motoszkált benne a kérdés, hogy mi lesz, ha mégis összejön, amit szeretne. Akkor pedig jobb lesz, ha józan, mert nem akart elfeledkezni egyetlen momentumról sem.

- Huhh – huppant le Jey a kanapéra, majd a rajta hagyott, órákkal ezelőtt félig megivott pohár vízért nyúlt, és beleivott, hogy aztán elfintorodjon.

- Ez se valami hideg – állapította meg, mire 70 készségesen ugrott, hogy a hűtőből egy bontatlan, jéghideg flakon vizet varázsoljon szomjas bandatársa kezébe.

- Kösz – biccentett Jey, és lecsavarta a kupakot, majd szinte egyszerre kiitta a félliteres víz egész tartalmát. Igaz lehetett, hogy az alkohol vizet von ki a szervezetből, itt volt az élő példa rá, okoskodott magában 70, de valójában ezzel is csak a saját gondolatait akarta elterelni. Valójában nagyon is tisztában volt vele, hogy most kellene lépnie, mert ha az énekes teljesen kijózanodik, akkor már tényleg nem lesz bátorsága rámászni. Így hát visszatért a kis hűtőhöz, és magának kivett egy doboz hideg sört, majd bátorságért reménykedve beleivott.

- Nem volt elég lent? – érdeklődött Jey laposakat pislogva a bandatársára, aki vállat vont.

- Lent csak egyet ittam.

- Tényleg? – lepődött meg a másik férfi. – Azt hittem, te is többet… szóval mindvégig azt az egyet szorongattad.

70 bólintott, majd az eredeti terveivel szembemenve igyekezett egyszerre minél több italt ledönteni a torkán, mielőtt ismét megszólalt volna. Sajnos rájött, hogy közel sem annyira merész, mint azt szerette volna, már az sem érdekelte, hogy lehet, hogy tényleg berúg. Miközben ivott, magán érezte Jey vizslató tekintetét; talán tényleg gyanús volt, amit művelt, de most már mindegy volt. A férfi letette a kávézóasztalra sörösdobozt, aminek tartalma igencsak megfogyatkozott, aztán az énekes szemébe nézett.

- Te, emlékszel, mikor nemrég az egyik bárban azt mondtad, hogy… öhm, a pasik is érdekelnek?

Most Jeyen volt az elképedés sora.

- Ilyet mondtam?

Szóval tényleg nem emlékezett. 70 nem volt benne biztos, hogy ez jó-e most neki, vagy sem, mindenesetre folytatta a szöveget, amit előre megfogalmazott magában.

- Nos, igen. Kicsit sokat ittál, csak ketten voltunk, szóba került a dolog…

- Szóval ilyenekről beszélgettünk – állapította meg félig-meddig nevetve Jey. – Csak nem te is bevallottad, hogy biszex vagy?

70 kissé meglepetten pillantott fel a bandatársára; nem hitte volna, hogy ilyen simán fognak menni a dolgok. Mintha az énekes belelátott volna a fejébe, és direkt úgy alakította volna a beszélgetést, ahogy kellet… A férfi, hogy időt nyerjen, megint ivott a sörből, aminek köszönhetően kezdett kicsit kimelegedni. Vagy talán csak azért, mert zavarban volt? Mindenesetre válaszolnia kellett, ez egyértelmű volt.

- Ami azt illeti, de – válaszolta, bár nem pontosan így történt az ominózus eset, ugyanis Jey egyáltalán nem kérdezgette 70-t ilyenekről. De ha megtette volna, a basszusgitáros bizonyára őszintén felel; csend lett egy pillanatra, aztán 70 ismét felpillantott a várakozónak tűnő bandatársára, és kibökte, amit egy ideje tervezgetett.

- Szóval gondoltam megkérdem, ha már így… megint szabad vagy, hogy mit szólnál… valami kis vigasztalásféléhez.

- Tőled? – kérdezte Jey, és megnyalta az ajkait. 70 nem tudta eldönteni, hogy ez most annak a jele, hogy benne volna-e, vagy… inkább nem gondolt a másik lehetőségre, csak buzgón bólogatni kezdett. Az énekes elvigyorodott.

- Miért is ne?

70 felbátorodva, bár még kissé félszegen húzódott közelebb a másik férfihoz, és végre megtehette azt, amire már egy ideje oly erősen vágyott; hozzáérhetett, és nem csak véletlenül, egy-egy lopott pillanatra. Végigsimíthatott a farmerba burkolt combjain, a pólóba markolt a mellkasán, majd a bandatársa nyakát vette célba. Belélegezte a parfümmel, izzadsággal és alkoholgőzzel kevert illatot, ami számára izgatóbb volt minden afrodiziákumnál, és megkóstolta az érzékeny bőrt. A keze elengedte a pólót, majd alácsusszant, végigtapogatott minden négyzetcentimétert; hogy mennyire vágyott már erre, mióta először látta Jeyt póló nélkül! Apropó, póló nélkül…

70 elszakadt az énekes nyakától, és hevesen igyekezett őt megszabadítani a zavaró ruhadarabtól. Jey készségesen segített ebben; a másik férfi mohón bámult az elé táruló látványt, majd ugyancsak mohón esett neki, hogy végigcsókolja az egészet. Közben az énekes keze a hajába túrt, ez túlságosan emlékeztette 70-t egy olyan jelenetre, amit már számtalanszor elképzelt, és amiben ugyanaz történt, de a feje közben Jey ölén mozgott fel-le, fáradhatatlanul… most végre valóra válhatott. 70 egy utolsó puszit nyomott a partnere hasfalára, majd leszállva a kanapéról térdre ereszkedett az énekes lábai között, amiket Jey hívogatóan tárt még szélesebbre. A basszusgitáros megnyalta az ajkait, majd engedélyért pillantott fel az énekesre, aki biccentett. Több sem kellett 70-nak, azonnal lehúzta Jey sliccét, kigombolta a nadrágját, majd igyekezett lerángatni róla a kissé szűk szabású ruhadarabot. Megszenvedett vele, de miután az énekes maga is segített benne, a farmer nemsokára mellettük feküdt a földön, 70 pedig lelkesen simogatta teljesen keményre az alsónadrág takarásában lévő, először csak félig merev hímtagot.

Ahogy az alsónemű egyre szűkösebb lett neki, a basszusgitáros megkegyelmezett rajta, és előbújtatta belőle az énekes farkát, ami büszkén meredezett felfelé. 70 elmosolyodott, mert tudta, hogy ez neki köszönhető; lerángatta az utolsó ruhadarabot is Jeyről, majd pár percig húzogatta és csodálta a péniszt, amit már annyira szeretett volna látni. De persze nem csak látni, hanem érinteni, és kóstolni is… miután már csak az utolsó hiányzott, mint élmény, 70 nem volt rest, előrehajolt, és a szájába vette.

Nem csalódott, úgyhogy igazán lelkesen kezdett neki szopni; egy idő után a fantáziája abból a szempontból is valósággá vált, hogy a bandatársa ismét a hajába túrt. Nagyon izgató volt, hogy az énekes keze a fején van, de ennél többet akart; egy pillanatra kiköpte Jey farkát, hogy ezt elmondja.

- Nyomd rá a fejemet…

Jey szeme megcsillant, és nagyon szívesen teljesítette a kérést. Erősen visszanyomta a lábai között térdelő férfi fejét az ágyékára, 70 pedig lelkesen igyekezett minél gyorsabban ismét bekapni Jey farkát. Az énekes mintha olvasott volna a gondolataiban; már mindkét kezével a fejét fogta, és úgy mozgatta a másik férfi fejét fel-le. Amíg aztán a merevedés kissé túl mélyre ment; 70 fulladozni kezdett, szerencsére Jey erre elengedte, és hagyta, hogy a bandatársa kiköhögje magát.

- Ezt vegyem úgy, hogy még nem mélytorkoztál? – kérdezte az énekes amolyan ugrató hangnemben. 70 megtörölte a száját, mert az állán már lassan végigcsordogált a saját nyála, és felpillantott Jeyre.

- Nem igazán – vallotta be. – Mindig ez lett a vége…

- Szóval akkor próbálkoztál – állapította meg az énekes. – Ki hitte volna, hogy ekkora perverz vagy…

- Azt hittem, ez mindig is egyértelmű volt – eresztett meg egy magabiztosnak szánt mosolyt 70, mire a másik férfi felnevetett.

- Hogyne, a csajokkal. Arra álmomban sem gondoltam volna, hogy hobbid, hogy méretes dorongokat erőltetsz le a torkodon.

- Á, az nem hobbim – ellenkezett 70, miközben verni kezdte Jey farkát, csak hogy az addig se lohadjon le. – Viszont szopkodni imádom őket…

- Akkor szopj megint nagyon gyorsan, vagy úgy ráhúzom a fejed, hogy megint a torkodra megy.

- Igen, uram – dorombolta lelkesen 70, és már hajolt is rá a saját nyálától csillogó, nedves hímtagra, legnagyobb megelégedésére pedig Jey keze ismét a fején volt, hogy lenyomja, ha kell. És persze, hogy kellett, 70 pont ere vágyott… Szerencsére ezúttal már az énekes odafigyelt rá, hogy ne túl mélyre menjen a farka, így nem kellett megszakítaniuk a mindkettejük számára igencsak jó szopást.

70-nak még a saját kellemetlensége is izgató volt, hogy belefájdult az állkapcsa, és hogy sajgott a térde a kemény padlón. Nem is volt rá nagyobb bizonyíték, mint hogy nem bírta tovább, és a saját kínzóan kemény farkát kezdte simogatni a nadrágján keresztül. Kisvártatva már ez sem volt elég, úgyhogy fél kézzel igyekezett lehúzni a sliccét, és elővenni a farkát; tele szájjal nyögött fel, mikor nagy nehezen sikerült, és szőrén érhetett saját magához.

- Nyeled? – kérdezte hirtelen Jey, lazítva a kezén. 70 felemelte a fejét arra a kis időre, míg válaszolt.

- Aha.

Ennyi elég is volt; a férfi visszatért a bandatársa farkának kényeztetéséhez, és nem várta hiába a spriccet a szájába, nemsokára megkapta. Ő igyekezett ugyan becsülettel lenyelni az egészet, ahogy mondta, de egy kósza csepp mégiscsak kifolyt a szája szélén, végig az állán; 70 gyorsan lenyalta, ahogy kivette a szájából Jey farkát, majd visszatért hozzá, hogy utoljára tisztára nyalogassa. Az énekes felsóhajtott.

- Nem is gondoltam, hogy ilyen jól szopsz – állapította meg, míg 70 vigyorogva vállat vont, és leöblítette a gecit a maradék sörrel, majd visszaült a kanapéra. Jey azonnal kezelésbe vette a dolgokat, vagyis a mellette ülő férfi merevedését, míg a bal keze 70 pólója alá siklott, és az egyik mellbimbóját kezdte morzsolgatni. A basszusgitáros élvezettel sóhajtott fel, egy pillanatra lecsukta a szemét, de aztán gyorsan kinyitotta; nem akart lemaradni a képről, ahogy Jey kényezteti őt. Egymás szemébe néztek; az énekes szája szegletében egy kósza mosoly játszott, úgy tűnt, tetszik neki a helyzet. 70 teljesen elveszett ebben a mosolyban, a következő pillanatban pedig már érezte, hogy közel, nagyon közel az orgazmus.

- El fogok menni – nyögte, és igyekezett felhúzni a pólóját a hasán, nehogy lespriccelje. Jey vette a lapot, és segített ebben; ahogy lemeztelenítették 70 mellkasát, Jey arra irányította a másik férfi farkát, ami már lövellte is ki a forró anyagot. Szerencsére nem lett olyan a póló, bár a geci erősen veszélyes üzemmódba kapcsolva kezdett csordogálni lefelé, 70 ölébe, aki még nem tért egészen magához ahhoz, hogy ezt észrevegye. Szerencsére ott volt az énekes, aki előkapott egy nagy csomó zsebkendőt az asztalkán álló tartóból, és megakadályozta, hogy összekoszolódjon a basszusgitáros farmerja, aki hálás képpel pislogott rá, amint ezt felfogta.

- Legközelebb megdugsz? – érdeklődött 70 felbátorodva, mire Jey még szélesebben elmosolyodott, miközben először a saját kezét tisztogatta le, majd a maradékot a bandatársa hasáról.

- Holnap megduglak.

70 elégedetten bólintott.

következő

Madárfogás - Harmadik fejezet

 Lime még életében nem fektetett ennyi bizalmat az égiekbe. Ám ha az ember teljesen véletlenül kihallgatja a bátyja telefonbeszélgetését annak méltatlanul helyes barátjával, akkor annak következménye lesz. Jelen esetben pedig Ryu szekrényében kötött ki, ahol úgy döntött, fejleszti a hallgatózási készségeit, ha már egyszer Kazuki átjön dolgozni a prezentációval. Ki tudja? Talán nem csak az unalmas, száraz szövegelést fogja hallani, hanem más, sokkal érdekesebb dolgokat is. Esetleg történeteket családról, barátokról, lányokról és… Nos, nagyon remélte, hogy fiúkról is.
 Igyekezett nem túl nagy kárt okozni a ruhásszekrényben, bár néhány pólót ezer százalék, hogy összegyűrhetett, mivel azon a kupacon trónolt, lábait pedig óvatosan a nadrágokra fektette. Eddig minden rendben ment. Kíváncsian megnézte a telefonja kijelzőjét, amely Kazuki tíz percben belül várható érkezéséről tanúskodott. Mély levegőt vett, tekintetét a szekrényajtó apró résén beszűrődő fénycsíkra függesztette. Aztán lábak koppantak, két férfihang versengett egymással, a szobakilincs pedig megnyikordult. Lime nem mert levegőt venni.
 – Még van rá egy hetünk – hallotta meg Ryu hangját, és a tizenhét évnyi tapasztalatnak hála egyből leszűrte, hogy bátyjának semmi kedve nincsen a prezentáción dolgozni. Minden reményét Kazukiba és a Lustaság Istenébe helyezte.
 – Gondok vannak Manakoval?
 Ennyi. Egy mondat is elég volt ahhoz, kemény három szó, hogy Lime gerincén perzselő forróság vágtasson végig, a gyomra pedig görcsbe álljon. A tenyerei nyirkosan tapadtak a combjához. Kazuki hangjának mélysége az egész testére hatással volt.
 – Á, dehogyis. Csak ma semmi kedvem nincs azzal a szarral foglalkozni – hárított nevetgélve Ryu, mire Kazuki horkantott egyet. – Amúgy, az egyik pólóm túl bő nekem, hátha rád jó lesz. Megnézed?
 Lime a szájára tapasztotta a kezét, elfojtva egy feltörni készülő sikkantást, szemeivel meredten nézte a szekrényajtót, miközben mindenféle fohász suhant át a fején, ám mindhiába. Egyszerűen itt volt a vég, ráadásul kínosan hamar fog lebukni. Hiszen alig egy perce jöhettek fel ide Ryuék! Ez valami büntetés lehet, amiért ilyen sunyi módon próbált meg hallgatózni?
 – Te mi a francot keresel a szekrényemben?
 Lime még életében nem látta ilyen dühösnek a bátyját. Ryu szemei szinte nyársként fúródtak öccse apró testébe, penge vékony ajkai remegtek a dühtől, ahogy még soha nem tapasztalt erővel kapta el Lime csuklóját, és kirángatta őt a ruhakupacok közül. A fiú felszisszent a karjába maró fájdalomtól, vizesedő tekintete Kazuki szürkés szempárjába akadt, ám gyorsan elkapta a fejét. A padlódeszkák legalább nem remegtették meg a gyomrát. Még ilyen helyzetben is képes volt a teste reagálni a bátyja barátjára.
 – Mondtam neked, hogy ne! De hiába beszélek, mi? Na, menjél ki innen, majd később beszélünk erről! – fortyogott Ryu, aztán miközben kiterelte Limét az ajtón, folyamatosan szabadkozott Kazukinak. Hogy ne aggódjon az öccse miatt, engedje el, ezt majd ő később lerendezi. A fiú még egy utolsó pillantást vetett Kazukira, tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, Lime pedig arcán vöröslő pírral állt meg a folyosón. Aztán kitört belőle a sírás.
 Hirtelen kapott észbe, hogy a szülei akár meg is hallhatják, ezért a szobájába vánszorgott, ahol az ágyába vetette magát, és a narancsszín plafont bámulva zokogott tovább. Bárcsak sose találkozott volna Kazukival! Bárcsak sose kellett volna a bátyjának prezentációt készítenie vele! Bárcsak sose ébredt volna rá arra, hogy a saját neméhez vonzódik! – Ezek mind olyan kívánságok voltak, amelyek utólag már nem tudtak változtatni a helyzetén. Kazuki tudta, ki ő, a prezentációnak el kellett készülnie, Lime pedig úgy volt meleg, mint ahogy a Nap keleten kelt és nyugaton bukott. Egyszóval, most már hiába siránkozott a dolgokon, inkább arra kellett volna koncentrálnia, hogy ne bőgje majd végig Ryu dorgálását.
 Kopogtattak.
 Lime a pólójába törölte a könnyeit, aztán szaggatott sóhajjal engedett bebocsátást a bátyjának. Csakhogy nem Ryu csukta be maga után gondosan az ajtót, hanem Kazuki. Lime ijedten húzódott a falnak, idegességében pedig a takarója csücskét markolászta. A vakolat hűvösen tapadt a hátához, azonban ez nem igazán tudta őt érdekelni. Az őt néző férfi ugyanis minden idegszálát lekötötte, és már a jelenlétével kellemesen bizsergette őket.
 – Leülhetek? – kérdezte Kazuki az ágyra bökve. Lime bólintott, miközben igyekezett elnyomni magában a vágyat, hogy élete első csókját itt és most, Kazuki telt ajkaira tapadva élje meg. Olyan lehetetlen volt kamasznak lenni! Mindig a legrosszabb pillanatokban törtek rájuk ezek a furcsa, megmagyarázhatatlan vágyódások. Két hónapja például Reiki a folyosó közepén akart csókolózni Kyounosukével, és csak hosszas győzködés után, no meg egy apró ígérettel lehetett őt lecsendesíteni. 
 – Ryu szeret téged – kezdte Kazuki a… Lime nem is tudta, mit. Mindenesetre szomjazóként itta a szavait. – Múltkor feltűnt nekem, hogyan néztél rám, így rákérdeztem nála a dolgokra. Nem kell megijedni, nem ítéllek el, és ez nem csak azért van, mert különben Ryu megmondta, hogy leszedi a fejemet – nevette el magát Kazuki. Lime ijedten nyelt egyet. Szóval Ryu elmondta neki. De közben kalapált a szíve, ugyanis a férfi nevetése több volt, mint gyomor bizsergető.
 – Nekem se közömbös a saját nemem, érdekelnek a lányok is, szerintem ez így teljesen rendben van. Semmi gond nincs azzal, ha tetszem neked, viszont a bátyád most elég mérges rád. Bocsánatot kellene kérned tőle, oké? – mosolyodott el, majd óvatosan kinyúlt Lime arca felé. Hatalmas hüvelykujjával letörölte az egyik könnycseppet, aztán visszahúzta a kezét. A fiú döbbenten meredt rá, agyában ezernyi gondolat kavargott. Aztán át se gondolva, amit mondott, beszélni kezdett.
 – Én olyan szerencsétlen vagyok. Úgy elmennék veled randizni, de csak egy pisis közép sulis vagyok, akinek még barátja sem volt, nemhogy randizni hívott volna valakit – hajtotta le a fejét, szeméből pedig ismét csorogni kezdtek a könnyek.
 – Hé!
 Érezte, amint Kazuki közelebb húzódik hozzá, majd óvatosan átkarolta. A szíve hevesen dobogott, miközben a sírás tovább rázta apró testét. Szánalmas volt. Ha most a férfi sajnálatból elhívja őt, akkor nemet kellett mondania. Összetöri a saját szívét, az igaz, de így legalább tiszta marad a lelkiismerete.
 – Aranyos vagy. De tényleg! Bejött az a kis szerencsétlenkedésed a szekrényben, és édes vagy, mikor zavarba jössz. Még nem volt dolgom hozzád hasonló fiúval, és szívesen megismernélek kicsit közelebbről. Ha nem is jönne össze köztünk, attól még adnék neki egy esélyt.
 A pokolba a lelkiismerettel! Lime önkéntelenül is közelebb húzódott Kazukihoz, ám nem reagált. Ezek szerint tetszene a férfinak? Életében először mondtak neki ilyen dolgokat, és ez teljesen összezavarta őt. Most akkor Kazuki szeretne tőle valamit, ugye? Milyen kényelmes a mellkasának dőlni… Vajon izmos lehet? Oké, kissé elkalandozott, de még sosem nyilvánította ki valaki feléje, hogy bejönne az illetőnek, és arra sem volt még alkalma, hogy egy fiú karjai között lehessen. Ráadásul Kazukinak almaillata volt, amely kellemesen csiklandozta Lime orrát.
 – Akkor eljönnél velem randizni? – motyogta, és csak reménykedni, mert abban, hogy Kazuki meghallotta őt.
 – Igen. Elmennék veled. Szombaton egy kis séta a sarkon lévő parkban? – kérdezte, miközben arrébb simított egy könnyes hajtincset Lime szemeiből.
 – Oké.
 És aznap este Lime megtapasztalta azt, milyen, amikor az ember alig tud elaludni, annyira izgul a két nap múlva esedékes randevújától.

Madárfogás - Második fejezet

 Másnap reggel Lime érezte, hogy egyszerűen valami nincs rendben. Az odáig oké volt, hogy elkalandozott a reggelinél, hiszen ez mindig megesett vele, csak egészen idáig általában Yue körül forogtak a gondolatai. Vajon ma hogy fésüli a haját a fiú, láthatja-e őt a távolból, amint mosolyog, meg egyéb ilyen kis csacskaságok. Azonban most sehogy sem tudta kiverni a fejéből Kazukit. Az a mosoly… Persze miután a férfi elment, Limének sikerült a rend kedvéért piszkálódni Ryuval a matekházi felett.
 – Miért kellett leégetned a haverod előtt? – motyogta a fiú, de azért éppen elég hangosan ahhoz, hogy a bátyja tisztán hallhassa, amit mond. Volt valami, ami igazán bökte a csőrét, és bár akkor épp nem zavarta, később már egészen kínosnak találta.
 – Hátrébb az agyarakkal – csettintett a nyelvével Ryu, majd felkészülve a hosszúnak ígérkező beszélgetésre, letette a tollat az íróasztalra. – Nekem kellett kimagyaráznom téged, miután felfaltad a szemeiddel – bökte oldalba piruló Limét.
 – Nem gáz, de együtt kell készülnünk egy prezentációra, szóval Kazuki többször is át fog jönni. Próbáld meg addigra kiverni a fejedből – kocogtatta meg öccse homlokát, és a részéről lezártnak tekintve a dolgokat, ismét felvette a tollat.
 – Nem is álmodoztam róla… De ne hívj előtte Törpillának! – morogta Lime, Ryu pedig egy felületes legyintéssel terelte vissza a témát a logaritmusok ördögi arcára.
 Az iskolában aztán Reikiék végre elterelték a gondolatait Kazukiról, ugyanis ebédszünetig nem látták Yuét, bár a fiú Kyounosuke szerint volt iskolában, végig ő volt a téma. Amikor a tetőn ülve elővették a bentoikat, Lime szinte teljesen megfeledkezett a bátyja barátjától. Aztán Reiki egy hirtelen mozdulattal oldalba könyökölte, és miközben próbált nem belefulladni a rizsgombócba, az élénken magyarázó barátja által mutogatott irányba nézett.
 Yue.
 Várta a gyomorgörcsöt. Várta az összeszoruló torkot, az izzadó tenyeret, a piruló arcot és a hevesen dobogó szívet. Ám a teste nem reagált, ő pedig úgy nézett a fiúra, mintha csak Reiki vagy Kyounosuke sétálna el előtte. És tudta. Tudta, hogy el fogják halmozni kérdésekkel, hiszen máskor pár másodpercig bírt csak Yuére nézni, most meg már lassan kerek egy perce figyelte őt. Nem érzett semmit. Valami nagyon félrecsúszott.
 – Lime, miféle boszorkányságnak estél áldozatul? – hallotta meg Reiki suttogását közvetlenül a füle mellett, mire összerezzent, és zavartan pillantott a barátjára, aki hatalmasra tágult szemekkel figyelte őt, ráadásul ijesztően közelről. Segítségkérő pillantást küldött Kyounosuke felé, ám a fiú teljesen belefeledkezett az onigiri majszolásába.
 – Miről beszélsz? – nevetett idegesen Lime, ám pontosan tudta, hogy Reiki elkapta, és a makacssága elől nincs menekvés.
 – Ne terelj! Az előbb annyi ideig néztél rá, amennyit még eddig soha, ráadásul egy vonásod sem rezdült. Titkolsz valamit! – csapott le szó szerint, ugyanis a tenyere hatalmasat csattant Lime combján. A fiú felszisszent, Kyounosuke pedig végre közbelépett, és szótlanul karolta át Reiki derekát, közelebb húzva magához a kis pukkancsot.
 – Beszélj neki – sóhajtott fel végül Kyounosuke, miközben szorosan tartotta a barátját, nehogy a következő kirohanása tényleges kárt tegyen Limében. Tulajdonképpen ilyenkor örült, hogy Reikinek ott volt Kyounosuke, aki visszafogta és szerette őt, ugyanis mindkettőre égető szükség volt.
 – Nem tudom. Már nem érzem azt, amit eddig – vont vállat Lime.
 – Mi? Mit nem érzel? – lendült támadásba ismét Reiki, és nem sok híja volt annak, hogy leverje a padról az ebédjét.
 – Épp ez az! – vágott vissza ezúttal hasonló vehemenciával Lime. – Már semmit sem!
 Reikiben ekkor mintha megnyomtak volna valamit, az arcvonásai ellazultak, a kezei ernyedten lógtak a teste mellett, ám a tekintete… Szinte lyukat égetett vele Lime apró testébe, aki kényelmetlenül fészkelődött a padon, a csengőért rebegve halk imákat. Ám ezek az imák valahol elkallódhattak, ugyanis Reiki lassú, síri hangon vonta le a konklúziót.
 – Te találkoztál valami helyes pasival, aki teljesen elcsavarta a fejedet – közölte tényszerűen a megállapítását. Lime arca olyan volt, mintha piros festékbe fejelt volna. Persze Reikinek nem lehetett igaza. Kazuki nem csavarta el a fejét, csak kicsit mellbe vágta őt azzal a gyönyörű mosolyával, ennyi az egész.
 – Nézd meg! Nézz rá, Kyounosuke! Teljesen elkalandozott – élénkült fel ismét Reiki, ahogy Lime felé vagdalkozott. – Biztos arra a srácra gondol, akivel tegnap este smároltak, és reggelre már Yue létezését is elfelejtette.
 – Nem smároltunk! – fonta karba a kezeit maga előtt Lime, és gyilkos pillantást lövelt a barátja felé, aki csak legyintett. Márpedig ő még csak gondolni se gondolt arra, milyen lehet Kazukival csókolózni! Ám most mintha csak ki akarná őt gúnyolni, az agya egyből elé vetítette a képet, ahogy a magasabb férfi átkarolja a derekát, a parázsló szürkésbarna szempár mélyen az övébe néz, majd azok a szögletes, mégis telt ajkak az övéire tapadnak. Megborzongott.
 – Szóval beismered – ütötte tovább a vasat Reiki –, hogy tegnap délután találkoztál egy szívdöglesztő sráccal, akivel bár az se biztos, hogy egymáshoz szóltatok, elérte, hogy megfeledkezz Yuéról. Esküszöm, szívből gratulálok neki! Végre nem minket fogsz zaklatni a megfigyelésével – sóhajtott megkönnyebbülten, aztán a lehető leghatározottabban pillantott Limére.
 – Ki a pasas?
 Csengessenek! – sikoltott fejben Lime, ám sajna nem volt szerencséje. Reikire pillantott, majd Kyounosukére. A legjobb barátai. Csak megoszthatja velük a tegnap délutánt! De Kazuki tizenkilenc éves, ráadásul egyetemista, biztos kapna pár elnéző mosolyt. Mondjuk, nem mintha többet akart volna a férfitól, így ez talán belefér.
 – Ryu egyik haverja, akivel együtt fognak prezentációt tartani – bökte ki, majd látva Reiki csillogó szemeit, még odabökte:
 – Kazukinak hívják.
 Csengettek.
 Legalább sikerült megúsznia azt, hogy Reiki tovább faggatózzon, plusz matek jött, ami a fiú kedvence volt, és bár Lime rendszeresen elszunyókált rajta, Reiki mindig végtelen lelkesedéssel jegyzetelt, agyalt és jelentkezett. Most se volt másképp, így amíg testben jegyzetelt, fejben Lime számtalan lehetőséget lejátszott, ám végül mindegyik egy ájult Limével, és egy vérben forgó szemű Reikivel végződött. Mennyire volt gáz, ha néha egyenesen rettegett a legjobb barátjától? Fogalma sem volt, Kyounosuke mégis mit szeretett benne, bár Reiki néha egészen aranyos tudott lenni. De nem akkor, amikor Lime szerelmi életéről volt szó, amelyet a fiú leleményesen egy nagy rakás szerencsétlenségként jellemzett, ami mérhetetlenül magas félénkséggel párosult. Bár Lime kissé vonakodva, de egyetértett. Mégis ki az a gyökér, aki egyik pillanatban még az évfolyamtársa után epekedik, a következőben meg már egy szívfájdítóan helyes egyetemista zökkenti ki őt a mindennapokból?
 – Tulajdonképpen – fejtegette Reiki, ahogy az udvaron sétálgattak –, elég fura lennél egy egyetemistával. Mármint, érted. Egyetemista. Teljesen más szint, olyan felnőttes, vagy nem is tudom – vont vállat, miközben csak úgy véletlenül Kyounosukébe ütközve összekulcsolta az ujjaikat. Ha bárki észre is vette, nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget.
 – Szerintem teljesen oké – szólalt meg Kyounosuke, mindkettejüket meglepve. Csak nagy ritkán lépett be a társalgásba, többnyire a csendes megfigyelő szerepét töltötte be, bár Reiki esküdni mert Limének, hogy amikor kettesben vannak, be nem áll a szája, de a fiú ezt nem igazán tudta elképzelni.
 – Mármint, csak két év van köztük, ez igazán semmiség – fejtette ki a véleményét, majd biztatóan Limére mosolygott, akitől csak egy halovány ajakrándulásra futotta.
 – Képed nincs róla? – terelte el a témát Reiki, miután egy darabig hümmögve gondolkodott magában. Ez egyike volt azoknak az aranyos pillanatoknak, amikor Lime látta Kyounosuke tekintetében azt a mérhetetlen lágyságot, amelyről bár Reiki látszólag tudomást sem vett, mégis egy pillanat alatt felfedte a külső szemlélő előtt a kapcsolatuk mélységét.
 – Ryu biztos tett ki Twitterre. Megkeressem? – kérdezte Lime, és anélkül hogy megvárta volna Reiki igenlő válaszát, elővette a telefonját. Nem kellett sokat keresgélnie, ugyanis tegnap Ryu tweetelt a közös készülődésükről a prezentációra. Kazuki pedig borzasztó helyes volt a csatolt képen. Sötét haja az arcába hullott, elfedve a szürkésbarna szempár csillogását, ám az ajkain ott ült az a mosoly, amely egyből pirulásra késztette Limét. Megpróbálta észrevétlenül lementeni a képet, mielőtt Reikiék orra elé dugta volna, de a barátja már túl jól ismerte őt.
 – Oké, megvárjuk, amíg lemented, csak utána mutasd már. Kíváncsiak vagyunk rá.
 Lime vöröslő arccal, zárta be az ablakot, amely a kép sikeres letöltését hirdette, majd átadta a készüléket Reikinek, és a páros szinte belemászott a készülékbe. Kyounosuke egy diszkrét, elismerőnek mondható pillantást küldött a zavarban lévő Lime felé, ám Reiki hangos füttyögéssel jelezte ki a tetszését.
 – Na, ez aztán nem piskóta! Csak kicsit túlságosan annak a típusnak tűnik, aki után tömegével sóhajtoznak a lányok – húzta el a száját Reiki, és egy keserű pillantással visszaadta a telefont Limének. – Szerintem tuti heteró.
 – Szerintem meg ne add fel – mosolygott Kyounosuke. – Nem azt mondom, hogy indíts egyből egy coming outtal és randi meghívással, nem is a te asztalod lenne, de próbálj meg észrevétlenül hallgatózni, amikor beszélget a bátyáddal. Ki tudja, talán nem csak végig a prezentációról lesz szó – kacsintott Limére, aki vállat vont, és eltette a telefonját.
 – Annyira irigyellek titeket srácok! – sóhajtott fel, ahogy tovább sétáltak az udvaron. – Gondolom sokkal könnyebb a járási fázis, mint a megszerzési.
 Azt persze nem láthatta, ahogy a háta mögött Reiki beharapta az ajkát, és óvatosan Kyounosukére pillantott. A járási fázis valóban könnyű volt. Ám amikor az ember barátja szintet akart lépni, az már felvetett néhány kisebb-nagyobb problémát.

Madárfogás - Első fejezet

 – Mit csinál?
 – Eszik.
 – Idenéz?
 – Nem… Lime, fejezd be!
 Az alacsony fiú a dorgálás hallatán felsóhajtott, majd hátradőlt a padon, és a szemeit lehunyva élvezte a tavaszi napsugarak kellemes melegét. Nem tehetett róla, egyszerűen nem bírt Yue felé nézni, így muszáj volt Reikit zaklatnia azzal, hogy megfigyelje az évfolyamtársukat, hátha valami apró jelét is adja annak, miszerint Lime nem csak egyoldalúan érdeklődik iránta. Ám hiába játszották ezt október óta, Yue eddig akárhányszor a kis társaságukhoz szólt, azt azért tette, hogy köszönjön a velük lógó osztálytársának, Kyounosukének, Limét viszont teljesen figyelmen kívül hagyta. Bár az is megeshet, hogy észre sem vette, lévén a fiú egy fejjel alacsonyabb volt Yuénél, amely még úgy teljesen normális is lett volna, ám az alacsonyak táborát erősítő Reiki is minimum öt centivel föléje magasodott. Mondjuk ki, törpék között is törpének számított.
 Mikor először kezdett érdeklődni Yue iránt, azt hitte, az egész csak egy múló hóbort lesz, ő nem lehet meleg, aztán egyik nap azon kapta magát, hogy a kezeit tördelve áll a szülei és a bátyja előtt, miközben kicsúsztak a száján a szavak. Elmondta nekik, hogy a saját neme érdekli, ők pedig bár először kissé visszakoztak, végül elfogadták a dolgot. Aztán úgy döntött, Reikinek is illő lesz megtudni az igazságot, a másik fiú azonban jobban megkönnyebbült, mint ő, és a következő szünetben már ki is derült, hogy miért: Reiki az iskolai fesztivál óta a párhuzamos osztályba járó Kyounosukével volt együtt, akit most illendőn bemutatott Limének, hogy aztán a páros együtt próbáljon megoldást találni Lime problémájára Yue ügyét illetően, ám eddig nem sokra jutottak. A szőke, már szálkásodó testű fiú ugyanis nemhogy Lime iránt nem mutatott semmiféle érzelmet, hanem még a körülötte lévő lányokkal is hűvösen, mégis kedvesen beszélgetett, ezzel akaratlanul is még több rajongót szerezve maga köré. Ó, ha tudta volna, hogy nem csak a lányok figyeltek fel rá… Vajon mit tett volna?
 – El kéne hívnod randizni – sóhajtott Reiki, miközben hagyta, hadd tegye Kyounosuke a szájába az egyik virsli polipot, és miközben azon csámcsogott, tovább magyarázott Limének. – Odamész hozzá, megkérdezed, lenne-e kedve egyik délután együtt tanulni, és ennyi – hadonászott a levegőben a fiú, miközben Kyounosuke halkan kuncogott a barátja viselkedésén. Reiki ingerülten pillantott a másikra.
 – Most mi olyan vicces? Nem így van? – vonta kérdőre a fiút, mire amaz vállat vont, és tovább nevetett.
 – Olyan aranyos vagy, mikor így össze-vissza csapkodsz – pöckölte meg kedveskedve Reiki orrát, aki rekordsebességgel nézett körbe, hogy ellenőrizze, Limén kívül senki sem látja őket, aztán gyors csókot váltott Kyounosukével, aki utána az egész szünetet tejbe tökként vigyorogta végig, amíg Reiki Lime összefacsarodott szívét ápolgatta a lényegre törő módszerekkel, amelyeknek a vége mindig az lett, hogy kettejük kapcsolatánál lyukadt ki.
 – Tudod – magyarázta Limének –, ha Kyounosuke nem csókolt volna meg akkor reggel, biztosan nem ülnénk most mi így itt.
 A fiú tekintete a messzeségbe révedt, valószínűleg az ominózus csókot idézte fel, amelynek részleteivel Lime lassan már torkig volt. Oké, egymással szemben ültek, Reiki pedig fél kézzel fogta Kyounosuke állát, hogy a fesztiválra meg tudja csinálni a sminket, a fiú meg lekapta őt munka közben, de hónapok óta ezt hallgatta, így a kedves kis történet kezdte elveszíteni a maga báját. Pedig Lime imádta a romantikus történeteket, miután a családja megtudta, hogy meleg, már bátran kipakolta a könyvespolcaira a kedves kis shounen ai mangákat, persze gerinccel befelé, nehogy illetéktelenek is felfedezzék a titkát. Ráadásul igyekezett olyan köteteket venni, amelyekben a főszereplők megállnak néhány szenvedélyesebb csóknál, azonban néha nem volt mit tenni, így az ágya alatt is összegyűlt egy jelentőségteljesebb kupac, amelyért foggal-körömmel küzdött, nehogy bárki is megleshesse azt. Persze a bátyja, Ryu néhányszor igyekezett megkaparintani párat, hogy nevessen egy jót öccse olvasmányain, ám többnyire ignorálta Lime szexualitását és a vele járó dolgokat. Így volt jó mindkettejüknek.
 – Na, a sas elrepült – jegyezte meg gúnyosan Reiki a feljáróhoz sétáló Yuére nézve, mire Lime vállat vont, mint akit nem tud túlzottan érdekelni, hogy a kiszemeltje mégis merre jár. Reiki mindent tudóan elvigyorodott, majd felállt, és a kezét nyújtotta a még mindig a padon terpeszkedő fiúk felé, akik elfogadták azt, bár Kyounosuke inkább csak tessék-lássék, mivel az atlétikaklub tagjaként Reiki napestig is rángathatta volna.
 A fiúk pont becsengetéskor értek vissza a termükbe, bár Lime tudta, hogy Reiki legszívesebben még enyelgett volna egy keveset Kyounosukével. Eszébe jutott, vajon ő is így viselkedne-e Yuével, ha együtt lennének, ám már a gondolattól is zavarba jött. Egyrészt ismerte magát, valószínűleg egy teljes hónapig nem tudna kiszakadni újdonsült barátja bűvköréből, ezért inkább leült a helyére Reiki mellé, és igyekezte nyitott szemmel végigülni a háztartástan órát. Becsületére váljék, csak az utolsó öt percben bóbiskolt el.
 A nap többi része ugyanúgy telt, mint az eddigiek ezen a héten: a szünetekben Yuét hajkurászták, az órákon lazítottak, vagy épp gőzerővel tanultak – utóbbi Kyounosukére volt inkább jellemző -, kicsengőkor pedig boldogan trappoltak ki a suliból, örvendezve a szabadságuknak.
 – Holnap feltétlenül menj oda hozzá! – okosította Reiki Limét, miközben elhagyták a forgalmasabb utcákat, és láthatólag elégedetten ragadta meg Kyounosuke kezét. Az alacsony fiú megrázta a fejét, pedig tudta, hogy Reikinek ellent mondani felér a végítélettel: amaz ugyanis olyankor még inkább belelendült a magyarázásba.
 – Így sosem fogsz vele összejönni, ráadásul el is happolhatják az orrod elől – kezdte Reiki. – Komolyan Lime, ne legyél ilyen szerencsecsomag! Szép dolog a félénkséged, de egy idő után már kifejezetten idegesítő, sőt mi több, frusztráló – sóhajtott fel teátrálisan a fiú. Kyounosuke eközben megerősítésképp végig bólogatott, azonban Lime látta, ahogy az ujjaival végig zongorázik Reiki gerincén. Arcán égető pír jelent meg, amiért ilyen intim gesztuson kapta a barátait, és gyorsan a járda felé fordította a tekintetét. Elképzelte, ahogy Yue ujjai hasonló gyengédséggel érnek hozzá, és megborzongott. Oké, legközelebb otthon fog álmodozni.
 – Na, Lime-kun, mi most elkanyarodunk – intett Reiki vidáman az egyik mellékutca felé, amerre lakott, majd egy rövid kis búcsúzást követően Lime egyedül sétált tovább amellett a pár háztömb mellett, amelyek az otthonától választották őt el. Nagyon remélte, hogy Reikiék végigenyelgik a délutánt, és holnap egy fokkal kevésbé lesznek nyálasak. Bár nem remélt tőlük túl sokat, lévén minden második nap ez ment.
 A szobájában ülve jött csak rá, mennyire igaza volt a barátjának. A kezei ökölbe szorultak a lepedőn, ahogy tovább gondolkozott. Igen, beszélnie kéne Yuével, ez tiszta sor, de egészen idáig még ránézni is alig mert, mikor egymás közelében voltak. Á, a francba is, olyan nehéz volt ez az egész! Reikinek bezzeg anno könnyű dolga volt Kyounosukével… Kvázi az ölébe esett a srác, neki pedig csak annyi volt a dolga, hogy visszacsókoljon. Vajon mennyi az esélye annak, hogy Yue random megcsókolja őt? Már a gondolatba is beleborsódzott a háta, és nevetnie kellett annak abszurditásán.
 Ahogy épp önmagával viaskodott az ágyán ülve, egyszer csak csengettek. Felsóhajtott, aztán mit sem törődve azzal, hogy fekete haja össze-vissza áll, és valószínűleg rémesen kócos és nyúzott benyomást kelthet, kislattyogott a szobájából. A szülei dolgoztak, a bátyja randevún volt még, így egyedül kellett az illetővel dűlőre jutnia. Apropó, Ryu mintha említette volna, hogy átjön az egyik szaktársa az egyetemről…
 – Hello, Ryu-kun itthon van?
 Lime lefagyott. Az előtte álló férfi szürkésbarna tekintete szinte lángra gyújtotta őt belül, az orra hosszú volt, ám ez mégsem vett el szép arcából, sőt, mintha még valami pluszt is csempészett volna hozzá, amelyet kissé szögletes ajkai koronáztak meg. Arról a kulcscsontról nem is beszélve, amely pimaszul lógott ki a pólója nyaka alól, egyből magára hívva Lime figyelmét. Oké, az idegen dögös volt. De ezt a fiú akkor sem ismerte volna el, ha Reiki halálra csiklandozza. Más volt, mint Yue, az egyszer biztos, kettejüket, ha akarta volna, sem tudta volna összehasonlítani.
 – Gond van? – szólt aggodalmasan a férfi, szemei pedig végigsiklottak Lime apró testén, aki bár a gesztusnak biztos nem ez volt a célja, mégis teljesen meztelennek érezte magát. Mégis milyen srácok járnak arra az egyetemre? Ráadásul az a mély, kissé rekedtes hang… Ó, minden egyes szentre, tökéletes volt.
 – Nem, ja persze, vagyis, semmi – sütötte le a szemét a fiú, miközben idegesen az ajkába harapott. Csodás! Ráadásul most biztos félénk pisisnek tűnhet a bátyja haverjának – mert más nem lehetett – szemében.
 – Itthon van Ryu? – kérdezte még egyszer a férfi, Lime pedig óvatosan felpillantott. Egy kedves, egyben szívdöglesztő mosollyal találta szemben magát, mire egyből elpirult. Na. Ennyit a jó első benyomásokról. Ha az idegen eddig nem tudta, hogy meleg, akkor ezután már olyan, mintha hetvenkettes betűmérettel a homlokára tetováltatta volna.
 – Nincs – felelte végül az ujjait morzsolgatva. – Még randin van, de hamarosan biztos itthon lesz. Addig nyugodtan gyere be.
 Na – gondolta magában. – Sikerült épkézláb mondatokat összekaparnia. Haladás. Ha így folytatja, mire Ryu megjön, a haverja már el is felejti, hogy milyen béna volt. Legalább is, erősen reménykedett benne, az ujjai pedig csuriban voltak, miközben a nappali egyik kanapéjához kísérte a vendéget, majd elszaladt egy pohár vízért.
 Bár illetlen volt, és a vendég mindig elsőnek számított, mielőtt visszaindult volna a nappaliba, legurított ő is egy kis baracklevet, hátha attól megjön az esze, és kevésbé kínosan fog viselkedni. Ám mindhiába. Amikor átnyújtotta a poharat a férfinek, az ujjaik összeértek, Lime pedig nem csak, hogy majdnem elejtette a poharat, hanem még paradicsomot is megszégyenítő pírral az arcán kapta félre a kezét. Feladta.
 – Hello öcskös, hazaértem!
 Ryu hangja ebben a pillanatban megváltásnak tűnt, az ajtó csapódása, amelyért Lime máskor mindig puffogott pedig mennyei muzsikának hatott. Megmenekült! Már alig várta, hogy Ryu belépjen a nappaliba.
 – Mi újság van, Kazuki? – lépett a kanapéról felegyenesedő férfihoz, majd egy laza kézfogást követően az öccséhez fordult, és megborzolta a haját. – Na, Törpilla, ma próbálkozz meg egyedül a matekháziddal, majd ha Kazuki elment, akkor együtt átnézzük, oké?
 Lime megkönnyebbülten bólintott, és szokatlan lelkesedéssel indult meg a szobájába. Inkább a logaritmusok, mint az, hogy még egyszer beégjen Kazuki előtt. De mit is foglalkozik ő Kazukival? Inkább Yuére, és a holnapi beszélgetésükre kellene koncentrálnia. Bár már nem is tűnt annyira vonzónak a lehetőség…