#GenKoi - Második fejezet

 Elég messze vagyok a széptől, a gyönyörűtől meg pláne, de azért köszi, vagy mi. A cica anyukámé, szóval igen, valóban csodás gazdája van. Azért a te profilképed se semmi. Valamiért a pink hajról eszembe jut az eper. Szeretem az epret. Azt hiszem. Mindegy, most már szeretem. 

 Genki rányomott a küldés gombra, aztán a párnájába fúrta az arcát. Ó. Te. Jó. Ég. Flörtölt Koichival. Flörtölt egy sráccal, akit eddig csak a videóiból ismert, és néha eljátszadozott a gondolattal, hogy egy ilyen pasi felfigyelhet rá. Mondjuk, Koichi kezdte a dolgot, ő csak bókolt egy igen csak szánalmasat. Mindenesetre, hűha! A szíve veszettül dörömbölt a mellkasában, a tenyere izzadt, és megremegett, amikor megrezzent a telefonja.

 Eper, mi? Ilyet sem mondtak még. Meg kéne próbálnom látatlanban kiismerni téged. Szerintem fix mentolos samponillatod lehet. És veled ellentétben, én tudom, hogy szeretem a mentolt. Nem jó érzés beletúrni egy pasi hajába, miután hajat mosott, és megszagolni? Lehet, hogy szerinted nem, és csak én vagyok ilyen furcsa. 

 Már korábban is flörtölt a volt barátaival, de ott inkább kis piszkálódások mentek, amelyeket nem tudott komolyan venni. Most azonban úgy érezte, hogy elég egy rossz szó, és Koichi máris nem fogja vonzó személyiségnek tartani. Ha már egyszer szép nem volt, legalább a személye ne legyen olyan cseszett gáz, mint máskor. Vett egy nagy levegőt, és pötyögni kezdett.

 Még sosem szagolgattam más srácok haját, biztos jó érzés lehet. Nem, sajnos nem mentolos sampont használok. Banánosat. Meg tusfürdőnek is. Utálom az édességet, az édes illatokat viszont szeretem. Na, ez már furcsa, nem? Lehet mentolosra kéne váltanom.

 Még szinte le se tette a telefont, amikor jött már a válasz. Koichi valószínűleg gépnél lehetett, ugyanis mobilról lehetetlenség volt ennyit írni közel egy perc alatt.

 Jó érzés, nekem elhiheted, és nehogy válts, Isten ments! A banán a második kedvenc illatom. Holnap lemegyek a közértbe venni magamnak egy fürtöt, aztán jó sok tejszínhabbal megeszem. Közben végig rád fogok gondolni, hogy bárcsak adhatnék neked belőle. Bár ezek nélkül is a fejemben fogsz járni, nekem elhiheted. 

 Banánokról beszélgettek. Genki pedig igencsak tisztában volt a banán másodlagos jelentésével, és bár Koichi agyában biztos nem fordultak meg ilyen dolgok, ő már túl régóta nem ért senkihez. Egyből felsejlett előtte a kép, ahogy a pink hajú férfi letérdel előtte, majd lassan letolta a nadrágját, és… Úgy döntött, itt az idő elköszönni, ugyanis akadt némi problémája, amelyet el kellett volna intéznie, utána pedig ezer százalék, hogy nem mert volna többet Koichinak írni.

 Akkor azt hiszem holnap nekem is kéne vennem epret, hogy miközben eszem, én is rád gondolhassak. Nem baj, ha nem használsz semmi epreset, ez már rajtad ragadt. Most mennem kell, de ígérem, hogy sokat fogok gondolni rád. Talán többet is, mint te rám… 

 Látta, hogy Koichi elolvasta az üzenetét, azonban lekapcsolta a netet, és biztos, ami biztos, a telefont is elnémította. Aztán lassan az ágyékára nézett, és elátkozta a banánok minden létező fajtáját. Azt kellett ugyanis tennie, amit mindennél kínosabbnak talált: segítenie magán. Felsóhajtott, félrenézett, majd belenyúlt a nadrágjába.
 Pár perc múlva már a fürdőben állt, tenyereivel a mosdó szélén támaszkodott. Miután kezet mosott, elkezdte nézni magát a tükörben, hogy vajon van-e benne bármi, ami bejöhetne Koichinak. Az eredmény negatív volt. A haja sehogy sem állt, már a szőke festék is kopott belőle, az orra hosszú volt és nagy, a szemei kicsik, már-már malacszerűek, az ajkainak pedig semmi formája nem volt. Aránytalanul teltnek találta őket, és csodálkozott, hogy az eddigi kapcsolataiban mégis hogyan volt gusztusa a partnereinek megcsókolnia őt. Mondjuk, egyikük sem volt olyan fantasztikus pasi, mint Koichi, a lányokat meg más kategóriába sorolta. A férfi biztosan undorodna tőle, ha találkoznának.
 Összeszorította a száját, majd sarkon fordult, és kisétált a fürdőből. Talán egy kis olvasás segíteni fog nem arra gondolnia, hogy sosem lesz elég jó Koichinak. Erősen összeszorította a szemeit, nehogy kibuggyanjon egy előtörni készülő könnycsepp, és újfent elhelyezkedve az ágyán, olvasni kezdett. A telefont ezúttal teljesen figyelmen kívül hagyta, mígnem arra eszmélt, hogy az ablakon kívüli világ lassan sötétedni kezdett, a betűk pedig már elmosódtak a szemei előtt.
 Belesimította az oldalak közé a könyvjelzőt, felkelt, nyújtózkodott egy csöppet, és a konyha felé indult. Akárcsak a hálószobája, ez is apró volt, mégis otthonos, a konyhapulton pedig ott hevert a szemüvegének meg a kontaktlencséjének a tokja és a folyadék is, amellyel a kis lencséket tartotta karban. Gyorsan kezet mosott a mosogatónál, aztán rutinos mozdulatokkal megtisztította, és elrakta a kontaktlencsét. Amikor az orrára tette a feketekeretes szemüvegét, újabb ötlete támadt, így a fürdőbe sietett, hogy ismét a tükörbe nézzen. Talán így egy fokkal jobb volt a rémes összkép, a szemei legalábbis nem tűntek olyan aprónak. Halványan elmosolyodott. Már hozzászokott a kontaktlencséhez, meg amúgy is, igencsak kevés esélye volt annak, hogy Koichi rájöjjön, ki is ő valójában, és találkozzanak.
 Kedvetlen battyogott vissza a szobájába, ahol előbb tiszta alsót, majd egy törülközőt rángatott elő az ágya lábánál lévő szekrényéből. Újra a fürdőbe ment, és gyorsan ledobálta magáról a ruháit, viszont egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne vizslassa a testét a tükörben. Amikor teljesen meztelen volt, egészen a hideg csempéig hátrált a zsebkendőnyi helyiségben, így körülbelül a combja közepéig láthatta magát. Nyelt egyet, és tükörképének szemébe nézett, mielőtt lassan tanulmányozni kezdte volna a képmását. Volt rajta egy kevés izom, mivel a sok olvasás mellett néha eljárt kondiba, hogy ne csak üljön egész nap, ám sokkal inkább súlyfeleslegnek tűnt rajta. Az ajkába harapott, majd egy ideges sóhaj kíséretében a tagjára nézett, de gyorsan elfordította a tekintetét, és inkább a zuhany alá állva folyatni kezdte magára a vizet.
 Sosem lesz elég jó Koichinak, sosem lesz elég jó az ilyen pasiknak, egyszerűen undorító, ahogy kinéz, az egész csak a belső számít dolog egy kibaszott hazugság – zakatolt a fejében, miközben végig a csempére szegezte a tekintetét, így nem kellett néznie, amint a tusfürdő eloszlik a testén. A testén, amelyet mindennél jobban gyűlölt.
 Miután végzett, immáron alsóban ment vissza a szobájába, ahol az ágyára térdelve elhúzta a függönyt, majd összeszedve minden bátorságát, vetett egy pillantást a telefonjára. Két üzenete is érkezett.

 Amúgy beletrafáltál, mert epres cuccokat használok, csak kicsit megleptél vele. Ó, szóval a nap minden pillanatánál többet fogsz gondolni rám? Lehetséges ez egyáltalán? Legyen szép estéd, még szívesen beszélgetnék veled holnap, ha nem bánod. 

 Genki többször is újraolvasta a sorokat, mígnem már kívülről fújta az egészet, és vigyorogva konstatálta, hogy ezek szerint Koichi még örömmel hallana felőle. Legszívesebben azonnal írni kezdte volna a választ, de nem akart annak a figyelemre és szeretetre éhes valakinek tűnni, akinek érezte magát. Mielőtt még erőt vett volna rajta a kísértés, a másik üzenetre kattintott.

 Szia, Aniki!* Arra gondoltam, összefuthatnánk valamikor. Ráérsz holnap? –Aryu 

 A férfi egyből pötyögni kezdte a választ, ajkain a mosoly, ha lehet, még szélesebb lett. Mióta a legjobb barátja zenésznek állt, nem tudtak annyi időt együtt tölteni, de az Aryuval végig bóklászott és nevetett délutánok mindig is a kedvencei voltak. Régebben volt egy kisebb vonzalma a férfi iránt, ám sikerült magában elfojtania, nehogy a barátságuk rovására menjen. Aryu persze erről semmit sem tudott. És sajnos Koichit sem oszthatta meg vele. Semmi gond nincs azzal, ha nem mondod el másoknak, amíg tisztában vagy saját magaddal.
 Genki a párnájára csapott, majd remegő kezekkel írta meg az üzenetet Aryu számára.

 Szia! Nekem megfelel, háromkor a lakásom előtt? Úgyis mondanom kéne valami fontosat. –Genki 

A/N: *Aryu gyakran hivatkozik így Genkire. A szó jelentése idősebb testvér, báty.