Madárfogás - Második fejezet

 Másnap reggel Lime érezte, hogy egyszerűen valami nincs rendben. Az odáig oké volt, hogy elkalandozott a reggelinél, hiszen ez mindig megesett vele, csak egészen idáig általában Yue körül forogtak a gondolatai. Vajon ma hogy fésüli a haját a fiú, láthatja-e őt a távolból, amint mosolyog, meg egyéb ilyen kis csacskaságok. Azonban most sehogy sem tudta kiverni a fejéből Kazukit. Az a mosoly… Persze miután a férfi elment, Limének sikerült a rend kedvéért piszkálódni Ryuval a matekházi felett.
 – Miért kellett leégetned a haverod előtt? – motyogta a fiú, de azért éppen elég hangosan ahhoz, hogy a bátyja tisztán hallhassa, amit mond. Volt valami, ami igazán bökte a csőrét, és bár akkor épp nem zavarta, később már egészen kínosnak találta.
 – Hátrébb az agyarakkal – csettintett a nyelvével Ryu, majd felkészülve a hosszúnak ígérkező beszélgetésre, letette a tollat az íróasztalra. – Nekem kellett kimagyaráznom téged, miután felfaltad a szemeiddel – bökte oldalba piruló Limét.
 – Nem gáz, de együtt kell készülnünk egy prezentációra, szóval Kazuki többször is át fog jönni. Próbáld meg addigra kiverni a fejedből – kocogtatta meg öccse homlokát, és a részéről lezártnak tekintve a dolgokat, ismét felvette a tollat.
 – Nem is álmodoztam róla… De ne hívj előtte Törpillának! – morogta Lime, Ryu pedig egy felületes legyintéssel terelte vissza a témát a logaritmusok ördögi arcára.
 Az iskolában aztán Reikiék végre elterelték a gondolatait Kazukiról, ugyanis ebédszünetig nem látták Yuét, bár a fiú Kyounosuke szerint volt iskolában, végig ő volt a téma. Amikor a tetőn ülve elővették a bentoikat, Lime szinte teljesen megfeledkezett a bátyja barátjától. Aztán Reiki egy hirtelen mozdulattal oldalba könyökölte, és miközben próbált nem belefulladni a rizsgombócba, az élénken magyarázó barátja által mutogatott irányba nézett.
 Yue.
 Várta a gyomorgörcsöt. Várta az összeszoruló torkot, az izzadó tenyeret, a piruló arcot és a hevesen dobogó szívet. Ám a teste nem reagált, ő pedig úgy nézett a fiúra, mintha csak Reiki vagy Kyounosuke sétálna el előtte. És tudta. Tudta, hogy el fogják halmozni kérdésekkel, hiszen máskor pár másodpercig bírt csak Yuére nézni, most meg már lassan kerek egy perce figyelte őt. Nem érzett semmit. Valami nagyon félrecsúszott.
 – Lime, miféle boszorkányságnak estél áldozatul? – hallotta meg Reiki suttogását közvetlenül a füle mellett, mire összerezzent, és zavartan pillantott a barátjára, aki hatalmasra tágult szemekkel figyelte őt, ráadásul ijesztően közelről. Segítségkérő pillantást küldött Kyounosuke felé, ám a fiú teljesen belefeledkezett az onigiri majszolásába.
 – Miről beszélsz? – nevetett idegesen Lime, ám pontosan tudta, hogy Reiki elkapta, és a makacssága elől nincs menekvés.
 – Ne terelj! Az előbb annyi ideig néztél rá, amennyit még eddig soha, ráadásul egy vonásod sem rezdült. Titkolsz valamit! – csapott le szó szerint, ugyanis a tenyere hatalmasat csattant Lime combján. A fiú felszisszent, Kyounosuke pedig végre közbelépett, és szótlanul karolta át Reiki derekát, közelebb húzva magához a kis pukkancsot.
 – Beszélj neki – sóhajtott fel végül Kyounosuke, miközben szorosan tartotta a barátját, nehogy a következő kirohanása tényleges kárt tegyen Limében. Tulajdonképpen ilyenkor örült, hogy Reikinek ott volt Kyounosuke, aki visszafogta és szerette őt, ugyanis mindkettőre égető szükség volt.
 – Nem tudom. Már nem érzem azt, amit eddig – vont vállat Lime.
 – Mi? Mit nem érzel? – lendült támadásba ismét Reiki, és nem sok híja volt annak, hogy leverje a padról az ebédjét.
 – Épp ez az! – vágott vissza ezúttal hasonló vehemenciával Lime. – Már semmit sem!
 Reikiben ekkor mintha megnyomtak volna valamit, az arcvonásai ellazultak, a kezei ernyedten lógtak a teste mellett, ám a tekintete… Szinte lyukat égetett vele Lime apró testébe, aki kényelmetlenül fészkelődött a padon, a csengőért rebegve halk imákat. Ám ezek az imák valahol elkallódhattak, ugyanis Reiki lassú, síri hangon vonta le a konklúziót.
 – Te találkoztál valami helyes pasival, aki teljesen elcsavarta a fejedet – közölte tényszerűen a megállapítását. Lime arca olyan volt, mintha piros festékbe fejelt volna. Persze Reikinek nem lehetett igaza. Kazuki nem csavarta el a fejét, csak kicsit mellbe vágta őt azzal a gyönyörű mosolyával, ennyi az egész.
 – Nézd meg! Nézz rá, Kyounosuke! Teljesen elkalandozott – élénkült fel ismét Reiki, ahogy Lime felé vagdalkozott. – Biztos arra a srácra gondol, akivel tegnap este smároltak, és reggelre már Yue létezését is elfelejtette.
 – Nem smároltunk! – fonta karba a kezeit maga előtt Lime, és gyilkos pillantást lövelt a barátja felé, aki csak legyintett. Márpedig ő még csak gondolni se gondolt arra, milyen lehet Kazukival csókolózni! Ám most mintha csak ki akarná őt gúnyolni, az agya egyből elé vetítette a képet, ahogy a magasabb férfi átkarolja a derekát, a parázsló szürkésbarna szempár mélyen az övébe néz, majd azok a szögletes, mégis telt ajkak az övéire tapadnak. Megborzongott.
 – Szóval beismered – ütötte tovább a vasat Reiki –, hogy tegnap délután találkoztál egy szívdöglesztő sráccal, akivel bár az se biztos, hogy egymáshoz szóltatok, elérte, hogy megfeledkezz Yuéról. Esküszöm, szívből gratulálok neki! Végre nem minket fogsz zaklatni a megfigyelésével – sóhajtott megkönnyebbülten, aztán a lehető leghatározottabban pillantott Limére.
 – Ki a pasas?
 Csengessenek! – sikoltott fejben Lime, ám sajna nem volt szerencséje. Reikire pillantott, majd Kyounosukére. A legjobb barátai. Csak megoszthatja velük a tegnap délutánt! De Kazuki tizenkilenc éves, ráadásul egyetemista, biztos kapna pár elnéző mosolyt. Mondjuk, nem mintha többet akart volna a férfitól, így ez talán belefér.
 – Ryu egyik haverja, akivel együtt fognak prezentációt tartani – bökte ki, majd látva Reiki csillogó szemeit, még odabökte:
 – Kazukinak hívják.
 Csengettek.
 Legalább sikerült megúsznia azt, hogy Reiki tovább faggatózzon, plusz matek jött, ami a fiú kedvence volt, és bár Lime rendszeresen elszunyókált rajta, Reiki mindig végtelen lelkesedéssel jegyzetelt, agyalt és jelentkezett. Most se volt másképp, így amíg testben jegyzetelt, fejben Lime számtalan lehetőséget lejátszott, ám végül mindegyik egy ájult Limével, és egy vérben forgó szemű Reikivel végződött. Mennyire volt gáz, ha néha egyenesen rettegett a legjobb barátjától? Fogalma sem volt, Kyounosuke mégis mit szeretett benne, bár Reiki néha egészen aranyos tudott lenni. De nem akkor, amikor Lime szerelmi életéről volt szó, amelyet a fiú leleményesen egy nagy rakás szerencsétlenségként jellemzett, ami mérhetetlenül magas félénkséggel párosult. Bár Lime kissé vonakodva, de egyetértett. Mégis ki az a gyökér, aki egyik pillanatban még az évfolyamtársa után epekedik, a következőben meg már egy szívfájdítóan helyes egyetemista zökkenti ki őt a mindennapokból?
 – Tulajdonképpen – fejtegette Reiki, ahogy az udvaron sétálgattak –, elég fura lennél egy egyetemistával. Mármint, érted. Egyetemista. Teljesen más szint, olyan felnőttes, vagy nem is tudom – vont vállat, miközben csak úgy véletlenül Kyounosukébe ütközve összekulcsolta az ujjaikat. Ha bárki észre is vette, nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget.
 – Szerintem teljesen oké – szólalt meg Kyounosuke, mindkettejüket meglepve. Csak nagy ritkán lépett be a társalgásba, többnyire a csendes megfigyelő szerepét töltötte be, bár Reiki esküdni mert Limének, hogy amikor kettesben vannak, be nem áll a szája, de a fiú ezt nem igazán tudta elképzelni.
 – Mármint, csak két év van köztük, ez igazán semmiség – fejtette ki a véleményét, majd biztatóan Limére mosolygott, akitől csak egy halovány ajakrándulásra futotta.
 – Képed nincs róla? – terelte el a témát Reiki, miután egy darabig hümmögve gondolkodott magában. Ez egyike volt azoknak az aranyos pillanatoknak, amikor Lime látta Kyounosuke tekintetében azt a mérhetetlen lágyságot, amelyről bár Reiki látszólag tudomást sem vett, mégis egy pillanat alatt felfedte a külső szemlélő előtt a kapcsolatuk mélységét.
 – Ryu biztos tett ki Twitterre. Megkeressem? – kérdezte Lime, és anélkül hogy megvárta volna Reiki igenlő válaszát, elővette a telefonját. Nem kellett sokat keresgélnie, ugyanis tegnap Ryu tweetelt a közös készülődésükről a prezentációra. Kazuki pedig borzasztó helyes volt a csatolt képen. Sötét haja az arcába hullott, elfedve a szürkésbarna szempár csillogását, ám az ajkain ott ült az a mosoly, amely egyből pirulásra késztette Limét. Megpróbálta észrevétlenül lementeni a képet, mielőtt Reikiék orra elé dugta volna, de a barátja már túl jól ismerte őt.
 – Oké, megvárjuk, amíg lemented, csak utána mutasd már. Kíváncsiak vagyunk rá.
 Lime vöröslő arccal, zárta be az ablakot, amely a kép sikeres letöltését hirdette, majd átadta a készüléket Reikinek, és a páros szinte belemászott a készülékbe. Kyounosuke egy diszkrét, elismerőnek mondható pillantást küldött a zavarban lévő Lime felé, ám Reiki hangos füttyögéssel jelezte ki a tetszését.
 – Na, ez aztán nem piskóta! Csak kicsit túlságosan annak a típusnak tűnik, aki után tömegével sóhajtoznak a lányok – húzta el a száját Reiki, és egy keserű pillantással visszaadta a telefont Limének. – Szerintem tuti heteró.
 – Szerintem meg ne add fel – mosolygott Kyounosuke. – Nem azt mondom, hogy indíts egyből egy coming outtal és randi meghívással, nem is a te asztalod lenne, de próbálj meg észrevétlenül hallgatózni, amikor beszélget a bátyáddal. Ki tudja, talán nem csak végig a prezentációról lesz szó – kacsintott Limére, aki vállat vont, és eltette a telefonját.
 – Annyira irigyellek titeket srácok! – sóhajtott fel, ahogy tovább sétáltak az udvaron. – Gondolom sokkal könnyebb a járási fázis, mint a megszerzési.
 Azt persze nem láthatta, ahogy a háta mögött Reiki beharapta az ajkát, és óvatosan Kyounosukére pillantott. A járási fázis valóban könnyű volt. Ám amikor az ember barátja szintet akart lépni, az már felvetett néhány kisebb-nagyobb problémát.