Madárfogás - Harmadik fejezet

 Lime még életében nem fektetett ennyi bizalmat az égiekbe. Ám ha az ember teljesen véletlenül kihallgatja a bátyja telefonbeszélgetését annak méltatlanul helyes barátjával, akkor annak következménye lesz. Jelen esetben pedig Ryu szekrényében kötött ki, ahol úgy döntött, fejleszti a hallgatózási készségeit, ha már egyszer Kazuki átjön dolgozni a prezentációval. Ki tudja? Talán nem csak az unalmas, száraz szövegelést fogja hallani, hanem más, sokkal érdekesebb dolgokat is. Esetleg történeteket családról, barátokról, lányokról és… Nos, nagyon remélte, hogy fiúkról is.
 Igyekezett nem túl nagy kárt okozni a ruhásszekrényben, bár néhány pólót ezer százalék, hogy összegyűrhetett, mivel azon a kupacon trónolt, lábait pedig óvatosan a nadrágokra fektette. Eddig minden rendben ment. Kíváncsian megnézte a telefonja kijelzőjét, amely Kazuki tíz percben belül várható érkezéséről tanúskodott. Mély levegőt vett, tekintetét a szekrényajtó apró résén beszűrődő fénycsíkra függesztette. Aztán lábak koppantak, két férfihang versengett egymással, a szobakilincs pedig megnyikordult. Lime nem mert levegőt venni.
 – Még van rá egy hetünk – hallotta meg Ryu hangját, és a tizenhét évnyi tapasztalatnak hála egyből leszűrte, hogy bátyjának semmi kedve nincsen a prezentáción dolgozni. Minden reményét Kazukiba és a Lustaság Istenébe helyezte.
 – Gondok vannak Manakoval?
 Ennyi. Egy mondat is elég volt ahhoz, kemény három szó, hogy Lime gerincén perzselő forróság vágtasson végig, a gyomra pedig görcsbe álljon. A tenyerei nyirkosan tapadtak a combjához. Kazuki hangjának mélysége az egész testére hatással volt.
 – Á, dehogyis. Csak ma semmi kedvem nincs azzal a szarral foglalkozni – hárított nevetgélve Ryu, mire Kazuki horkantott egyet. – Amúgy, az egyik pólóm túl bő nekem, hátha rád jó lesz. Megnézed?
 Lime a szájára tapasztotta a kezét, elfojtva egy feltörni készülő sikkantást, szemeivel meredten nézte a szekrényajtót, miközben mindenféle fohász suhant át a fején, ám mindhiába. Egyszerűen itt volt a vég, ráadásul kínosan hamar fog lebukni. Hiszen alig egy perce jöhettek fel ide Ryuék! Ez valami büntetés lehet, amiért ilyen sunyi módon próbált meg hallgatózni?
 – Te mi a francot keresel a szekrényemben?
 Lime még életében nem látta ilyen dühösnek a bátyját. Ryu szemei szinte nyársként fúródtak öccse apró testébe, penge vékony ajkai remegtek a dühtől, ahogy még soha nem tapasztalt erővel kapta el Lime csuklóját, és kirángatta őt a ruhakupacok közül. A fiú felszisszent a karjába maró fájdalomtól, vizesedő tekintete Kazuki szürkés szempárjába akadt, ám gyorsan elkapta a fejét. A padlódeszkák legalább nem remegtették meg a gyomrát. Még ilyen helyzetben is képes volt a teste reagálni a bátyja barátjára.
 – Mondtam neked, hogy ne! De hiába beszélek, mi? Na, menjél ki innen, majd később beszélünk erről! – fortyogott Ryu, aztán miközben kiterelte Limét az ajtón, folyamatosan szabadkozott Kazukinak. Hogy ne aggódjon az öccse miatt, engedje el, ezt majd ő később lerendezi. A fiú még egy utolsó pillantást vetett Kazukira, tekintetük egy pillanatra összekapcsolódott, Lime pedig arcán vöröslő pírral állt meg a folyosón. Aztán kitört belőle a sírás.
 Hirtelen kapott észbe, hogy a szülei akár meg is hallhatják, ezért a szobájába vánszorgott, ahol az ágyába vetette magát, és a narancsszín plafont bámulva zokogott tovább. Bárcsak sose találkozott volna Kazukival! Bárcsak sose kellett volna a bátyjának prezentációt készítenie vele! Bárcsak sose ébredt volna rá arra, hogy a saját neméhez vonzódik! – Ezek mind olyan kívánságok voltak, amelyek utólag már nem tudtak változtatni a helyzetén. Kazuki tudta, ki ő, a prezentációnak el kellett készülnie, Lime pedig úgy volt meleg, mint ahogy a Nap keleten kelt és nyugaton bukott. Egyszóval, most már hiába siránkozott a dolgokon, inkább arra kellett volna koncentrálnia, hogy ne bőgje majd végig Ryu dorgálását.
 Kopogtattak.
 Lime a pólójába törölte a könnyeit, aztán szaggatott sóhajjal engedett bebocsátást a bátyjának. Csakhogy nem Ryu csukta be maga után gondosan az ajtót, hanem Kazuki. Lime ijedten húzódott a falnak, idegességében pedig a takarója csücskét markolászta. A vakolat hűvösen tapadt a hátához, azonban ez nem igazán tudta őt érdekelni. Az őt néző férfi ugyanis minden idegszálát lekötötte, és már a jelenlétével kellemesen bizsergette őket.
 – Leülhetek? – kérdezte Kazuki az ágyra bökve. Lime bólintott, miközben igyekezett elnyomni magában a vágyat, hogy élete első csókját itt és most, Kazuki telt ajkaira tapadva élje meg. Olyan lehetetlen volt kamasznak lenni! Mindig a legrosszabb pillanatokban törtek rájuk ezek a furcsa, megmagyarázhatatlan vágyódások. Két hónapja például Reiki a folyosó közepén akart csókolózni Kyounosukével, és csak hosszas győzködés után, no meg egy apró ígérettel lehetett őt lecsendesíteni. 
 – Ryu szeret téged – kezdte Kazuki a… Lime nem is tudta, mit. Mindenesetre szomjazóként itta a szavait. – Múltkor feltűnt nekem, hogyan néztél rám, így rákérdeztem nála a dolgokra. Nem kell megijedni, nem ítéllek el, és ez nem csak azért van, mert különben Ryu megmondta, hogy leszedi a fejemet – nevette el magát Kazuki. Lime ijedten nyelt egyet. Szóval Ryu elmondta neki. De közben kalapált a szíve, ugyanis a férfi nevetése több volt, mint gyomor bizsergető.
 – Nekem se közömbös a saját nemem, érdekelnek a lányok is, szerintem ez így teljesen rendben van. Semmi gond nincs azzal, ha tetszem neked, viszont a bátyád most elég mérges rád. Bocsánatot kellene kérned tőle, oké? – mosolyodott el, majd óvatosan kinyúlt Lime arca felé. Hatalmas hüvelykujjával letörölte az egyik könnycseppet, aztán visszahúzta a kezét. A fiú döbbenten meredt rá, agyában ezernyi gondolat kavargott. Aztán át se gondolva, amit mondott, beszélni kezdett.
 – Én olyan szerencsétlen vagyok. Úgy elmennék veled randizni, de csak egy pisis közép sulis vagyok, akinek még barátja sem volt, nemhogy randizni hívott volna valakit – hajtotta le a fejét, szeméből pedig ismét csorogni kezdtek a könnyek.
 – Hé!
 Érezte, amint Kazuki közelebb húzódik hozzá, majd óvatosan átkarolta. A szíve hevesen dobogott, miközben a sírás tovább rázta apró testét. Szánalmas volt. Ha most a férfi sajnálatból elhívja őt, akkor nemet kellett mondania. Összetöri a saját szívét, az igaz, de így legalább tiszta marad a lelkiismerete.
 – Aranyos vagy. De tényleg! Bejött az a kis szerencsétlenkedésed a szekrényben, és édes vagy, mikor zavarba jössz. Még nem volt dolgom hozzád hasonló fiúval, és szívesen megismernélek kicsit közelebbről. Ha nem is jönne össze köztünk, attól még adnék neki egy esélyt.
 A pokolba a lelkiismerettel! Lime önkéntelenül is közelebb húzódott Kazukihoz, ám nem reagált. Ezek szerint tetszene a férfinak? Életében először mondtak neki ilyen dolgokat, és ez teljesen összezavarta őt. Most akkor Kazuki szeretne tőle valamit, ugye? Milyen kényelmes a mellkasának dőlni… Vajon izmos lehet? Oké, kissé elkalandozott, de még sosem nyilvánította ki valaki feléje, hogy bejönne az illetőnek, és arra sem volt még alkalma, hogy egy fiú karjai között lehessen. Ráadásul Kazukinak almaillata volt, amely kellemesen csiklandozta Lime orrát.
 – Akkor eljönnél velem randizni? – motyogta, és csak reménykedni, mert abban, hogy Kazuki meghallotta őt.
 – Igen. Elmennék veled. Szombaton egy kis séta a sarkon lévő parkban? – kérdezte, miközben arrébb simított egy könnyes hajtincset Lime szemeiből.
 – Oké.
 És aznap este Lime megtapasztalta azt, milyen, amikor az ember alig tud elaludni, annyira izgul a két nap múlva esedékes randevújától.