Standalone Clown - A harmadik éjszaka

 Aki másnap alig bírt koncentrálni a könyvére, pedig mindent megtett, de hiába. Gondolatai minden úton Yo-ka mellett horgonyoztak le. A férfi ajkainak emléke a sajátján, a karjai a dereka köré fonódva – mind elterelték a figyelmét az előtte álló délutánról, és egyre csak növelték az este iránti vágyakozását. Hiszen az erőművész megígérte neki: a mai nap ismét eljön hozzá. Bár egy valami aggasztotta őt, mivel a cirkusznak, amelynél Yo-ka dolgozott, ezen a napon volt az utolsó fellépése. Másnap reggel tovább állnak a következő városba. Aki gondolni sem bírt erre.

 Amikor sötétedni kezdett, elbizonytalanodott a jelmezét illetően. Szeretett volna megnyílni a másik férfi előtt az utolsó éjszakán, mégis afféle biztonságot, magabiztosságot kölcsönzött neki a latex forró ölelése a testén. Nagyot nyelve bújt bele az öltözékébe, ám a sminket ezúttal hanyagolta, csak a mű hajat csatolta fel gondosan a fejére. Ahogy a csizmája sarka kopogott a lakókocsi padlóján, egyre inkább bízott önmagában. Végig tudja csinálni ezt az estét.

 Meglepte, amikor kilépve szűkös otthonából, a lépcsőtől alig pár méterre látta sétálni Yo-kát. A férfi a cipője orrával egy kavicsot piszkált, Aki érkezésére azonban felkapta a fejét, és elmosolyodott. Közelebb sétált hozzá, a bohóc szíve pedig felvette lépéseinek gyors ritmusát. Yo-ka csókja ismét végig bizsergette a testét, ujjai pár röpke pillanatig a tarkóját cirógatták. Nem tudta volna körül írni az érzéseket, amelyek megrohanták őt, mégsem mondott nekik ellent.

 – Jó téged látni – suttogta az erőművész, Aki pedig önkéntelen is befejezte a mondatot a fejében – utoljára. A torkában lévő hatalmas gombóc a kétszeresére dagadt, hiába próbált küzdeni ellene. Tulajdonképpen, ezért nem akart emberek közé menni. Félt a kötődéstől, attól, hogy bármelyik pillanatban elpattanhat a fonál, amely valaki mással köti össze.

 – Mit szeretnél csinálni? – kérdezte Yo-ka, arca csupa boldogság, kezét pedig óvatosan a férfi tenyerébe csúsztatta. Aki rendezte a vonásait, száját óvatos mosolyra húzta. Volt pár ötlete, amelyek közül egyszerűen nem tudott választani. Lágyan megszorította Yo-ka kezét, aztán vezetni kezdte a körhinta felé. A bőre bizsergett ott, ahol a férfi bőréhez ért, léptei légiesnek hatottak a mámortól, melyet Yo-ka közelsége okozott számára.

 Aki szinte már gyermeki boldogsággal a vonásain ült fel az egyik kopottas lóra, míg Yo-ka az övé előtti fémállatot szemelte ki, hogy aztán Akival szemben helyezkedhessen el. A bohóc átkarolta a szerkezet nyakát, és a fej mögül pislogott az erőművészre.

 – Milyen a cirkusz? – tette fel az eszébe ötlő első kérdést, bár fogalma sem volt, mégis mire kíváncsi pontosan. Remélte, hogy Yo-ka nem kérdez vissza, hanem egyből a válasszal rukkol elő. Szerencséjére nem csalódott a férfiban.

 – Meglepően családias – kopogtatta meg a ló combcsontját a mutatóujjával. – Tudod, mindenki közel áll a másikhoz, rengeteget tudunk egymásról, pedig viszonylag sokan vagyunk. Ezért aztán a munka sem olyan vészes. Jó, mondjuk én spéci sokat edzek, meg formában kell tartanom magam, de sokkal könnyebb ez az egész, ha közben barátok, afféle családtagok vesznek körül.

 Aki bólintott egyet. Emlékezett, amikor Anna az egyik alacsony korláton sétálgatott, ő pedig mellette gyakorolta két labdával a zsonglőrködést. Azóta már tízet is képes egyszerre a levegőben tartani, Anna pedig valószínűleg már cigánykerekeket csinálna a rúdon. Aki gyorsan elhessegette a gondolatot. Most nem szabadott a húgára gondolnia, elrontania az utolsó estéjét ezzel a férfival.

 – Itt is hasonló volt a helyzet – nézett Yo-ka szemébe, miközben igyekezett a puszta gondolataival eltűntetni az orcáin nagy valószínűséggel felbukkanó pírt, bár a sötétben valószínűleg egyáltalán nem látszódott belőle semmi. Mégiscsak a büszkeségének kérdéses harca volt ez.

 – Gondolom. Van kedved mást is mutatni nekem? Eléggé hűvösek ezek a lovak, a végén még felfázunk – csúszott le a férfi a fémtestről, majd sétált Aki mellé. Kezeit invitálóan nyújtotta a másik felé, mire a bohóc kissé bizonytalanul, de elfogadta azt, és simán ért földet a vidámpark kavicsos talaján. Szinte teljesen automatikusan indult meg az egyik legkedvesebb helyszíne felé, amelyet már régóta nem látogatott. Remélte, hogy Yo-ka tetszését is el fogja nyerni a hely, ezért megszaporázta a lépteit.

 A mesekastély vidám, mégis az este sötétjében kissé fenyegető árnyékot vetett rájuk, ahogy Aki a kapujához érve végig mérte az épületet. Talán egy hónapja, amikor letakarította benne a pókhálókat, kifényesítette a tükröket. Remélte, hogy valamelyest még mindig tart a kastély enteriőrjének varázsa. A kapu tátongó feketeséget sejtetett előttük, mire a férfi az ajkába harapott. Nem akarta a másikat vakságban vezetni, ezért hirtelen ötlettől vezérelve megfordult, és mélyen a férfi szemeibe nézett. Amaz szinte rögtön bezárta a távolságot testük között, ajkai hívogatóan táncoltak a bohócéi felett. Aki nyelt egyet, mielőtt beszélni kezdett volna.

 – Bemegyek egy pár percre, addig várj meg itt – suttogta, majd egy pillanatra összeérintette a szájukat. Bizsergés töltötte el, pillái megrezzentek. – Kérlek – tette hozzá, azzal sarkon fordult, és besietett a kastélyba. Remélte, hogy a gyufásdoboz, amelyet a kapualjba rejtett el még megvan, és örömmel nyugtázta, hogy nem tévedett. A sötét folyosó megrémítette, de összeszedte magát, majd meggyújtotta az első fáklyát. Ezek után könnyű dolga volt. Végig sétált a folyosón, egészen a tükörteremig, ahol a négy, tükörnélküli sarokban lévő kanócot lobbantotta lángra. A varázslatos ragyogás szinte már éterien csillant meg az üveglapokon, hiába a vékony porréteg, ő pedig elégedetten indult vissza az erőművészhez. Yo-ka szemei felcsillantak, ahogy Aki kilépett a kastélyból.

 – Szeretem a meglepetéseket – jelentette ki a férfi. A bohóc bólintott, majd elindultak befelé. Aki nem nézett hátra, pedig érezte a másik tekintetét a lapockájába fúródni. Megvolt a maga kis terve, amelyet nem akart semmi pénzért sem elvetni.

 – Mellesleg, sokkal helyesebb az arcod, amikor nem viselsz sminket – jegyezte meg Yo-ka, mielőtt beléptek volna a tükörterembe. Aki kíváncsian nézett hátra, orcáira pír szökött. Bók volt ez, nem is akármilyen, ráadásul a férfi lágy hangszíne, amellyel kimondta ezeket a szavakat, még intimebbé varázsolta a helyzetet. Akár egy csókot is megért volna, így hát a bohóc bátortalan lépett az erőművészhez, ajkaikat pedig egy röpke pillanatra érintette össze.

 – Van egy ötletem – fonta át karjaival a férfi derekát. – Keress meg – suttogta, azzal sarkon fordult, és beszaladt a tükrök közé. Igyekezett minél jobban elkeveredni az üveglapok hadában, kihívást adni a másiknak, ám nem állt meg, hanem ide-oda korzózott önnön képmásának folyosóin. Magában mosolyogva állapította meg, hogy fogalma sincs, hogyan keverednek majd ki innen.

 A szíve hevesen dobogott, amint hol jobbra, hol balra fordulva nyugtázta, Yo-ka még mindig nem találja őt. Az egyik saroknál azonban hirtelen két erős kar fonta körbe a testét, ő pedig rémülten fordult hátra. Az erőművész nem volt rest, egyből szenvedélyes csókba forrasztotta ajkaikat, amelybe Aki szinte teljesen magán kívül nyögött bele. Odavolt a gyönyörért, a testén végig száguldó bizsergések láncolatáért, gyomrának remegése csak még intenzívebbé varázsolta az élményt. Ujjai Yo-ka tarkójára simultak, a szőke tincsekkel játszadoztak, míg a másik férfi kezei szabadon fedeztek fel olyan területeket az ő testén, amelyeknek még a nevét sem tudta. Ennek ellenére cseppet sem bánta, amit tettek. Valamilyen boszorkányos oknál fogva a lapockája úgy simult Yo-ka tenyerébe, mintha odaöntötték volna, a férfi nyakának íve pedig bámulatosan illeszkedett az övébe, ajkaik a frissen készült kirakósjáték érzetét keltették. Nyelveik tánca heves keringőt járt, és az erőművész akárhányszor a szájpadlását érintette, Aki gerince mentén kellemes borzongás futott végig.

 – Nem tudok gondolkodni – motyogta a férfi Aki ajkaira, ágyékukat pedig sokat sejtetően préselte össze. A bohóc idáig észre sem vette, hogy mennyire feltüzelte őt az érintések és csókok rohama, most azonban kissé pironkodva ismerte el, miszerint többre vágyik ezeknél, mindenre szüksége van, amit Yo-ka nyújtani tud nekik.

 – Lakókocsi – suttogta Aki, mielőtt még a másik férfi újabb támadást indított volna az ajkai ellen, melyet ravaszul mosolyogva fogadott. Mielőtt meghalt volna, szeretett volna egy gyönyörű emléket a szívébe zárni, amelyre az utolsó lélegzeténél is bizseregve gondolhatott.

 Yo-ka összekulcsolta az ujjaikat, majd húzni kezdte a tükrök folyosóján, olyan rutinosan navigálva magukat, mintha minden egyes nap megtenné az utat. Aki egészen meglepődött, amikor pár perc múlva már a friss, éjszakai levegőn sétáltak tovább. A férfi pontosan tudta, merre keresse a lakókocsit, így nem sokkal később már az apró ágyon fekve csókolták, érintették egymást. Aki testének minden pontja lángra lobbant, ahogy Yo-ka ujjai felfedezték azokat a latexen keresztül. Bele se mert gondolni, mi lesz, ha lekerül róla a ruha. Talán eszét veszti a kéj még sosem tapasztalt hullámaitól.

 A latexruha szerkezete bonyolult volt, Yo-ka mégis olyan könnyedén bújtatta elő Aki felsőtestét, mintha csak egy jégkrémet bontott volna ki a csomagolásból. A férfi valóban úgy érezte, hogy tagjai menten elolvadnak, amikor előkerültek a latex izzadtságtól csúszós börtönéből. Felsóhajtott, és igyekezett úgy helyezkedni, hogy Yo-ka le tudja róla csúsztatni az egészet. Kíváncsian pillantott a férfira, amikor a jelmez lekerült róla, az erőművész pedig rögtön ostromolni kezdte az ajkait. Aki belenyögött a csókba, ujjaival erőtlenül próbálta lesimítani a férfin lévő anyagot. Yo-ka mosolyogva hajolt hátra, és szempillantás alatt szabadult meg először a felsőjétől, hogy aztán pár pillanat múlva már meztelenül hajoljon Aki felé. A bohócnak elakadt a lélegzete. A férfi kulcscsontjának íve még a félhomályban is tökéletesen látható volt, fehér bőre szinte világított. Mellkasa széles, hasán feszültek az izmok, alattuk pedig Yo-ka ágyéka duzzadt büszkén. Aki félre nézett, és nyelt egyet, nyakán csókok kezdtek el halmozódni, amíg megpróbálta összeszedni magát. A férfi csupasz mellkasa az övének simult, összerezzent bőrének forróságától.

 Hirtelen hosszú, fürge ujjak kezdtek el matatni az alsójánál, mire kétségbeesetten hajolt az erőművész ajkaihoz. Nem akarta, hogy miközben lekerül róla az utolsó ruhadarab, Yo-ka végig nézze őt. A férfi volt az első, akivel megosztotta testének minden porcikáját, bőre tapintását, ezért szüksége volt egy kis időre, mielőtt mindenét felfedi előtte. Azonban pár pillanat múlva már tehetetlenül figyelte, amint az erőművész ujjai a férfiassága felett táncoltak, és jólesően nyögött fel, amikor végre hozzáértek. Fürdőt vett a kéjben, szinte teljesen elveszett a történtekben, már fogalma sem volt, mikor kezdett el mozogni benne Yo-ka, és ültek fel az ágyon. Mindent tompán, mégis élesen érzékelt, így a férfi vállára hajtott fejjel szuszogott, nyögdécselt, míg amaz lassú köröket írt le tenyerével a csípőjén. Hirtelen bizsergést érzett odalent, szemeit lehunyta, majd teljesen szégyentelenül nyögött egy utolsót, lábai remegtek, ahogy Yo-ka köré fonta őket, szemeiből könnyek potyogtak. Nem tudta, mikor kezdtek el hullani, de azzal teljesen tisztában volt, hogy miért.

 Ezután már csak a halál jeges ölelése mutathat neki ehhez hasonló, hatalmas eseményt.