Páratlan Páros - 13. Bolti túra

 Amikor meN-meN odalép az ajtóhoz, és kinyitja, Yume apró fejecskéje kukucskál be, tekintetét kíváncsian jártatja körbe az öltözőben, majd megállapodik rajtam. Azonnal elmosolyodik, aprót sikkant, aztán pár másodperc múlva már a nyakamban van, karjaival erősen szorít magához, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetnék, akárcsak egy illúzió.

 A válla felett látom meN-t, aki mosolyogva, felvont szemöldökkel néz minket, de szemében nem a féltékenység tükröződik. Talán tisztában van vele, hogy Yumével pontosan mit is jelentünk egymás számára. Azonban, ha mégsem, előbb-utóbb úgyis szeretnék vele beszélni róla, megosztani vele, milyen csodálatos barátra leltem a kis gitáros személyében.

 Yume elenged, aztán megpördül, nagy, barna szemeit meN-re szegezi, majd közelebb lép hozzá.

 – Hallottam – kezdi, mire a basszusgitáros arcáról lehervad a lágy mosoly, helyébe értetlen arckifejezés költözik, ajkai néma kérdést formálnak. – Hát, Hayato-shi nyögött, te pedig most nagyon mosolyogsz rá. Szóval, jártok, nem?

 meN zavartan rám néz, nem tudja, el merje e mondani Yumének, tekintetével az engedélyemet kéri, mire mosolyogva bólintok. Most nem habozok, de ha Kanáról, vagy Chamuról lenne szó, szerintem leüvölteném meN-meN fejét, ha bármit is mondana nekik.

 – Igen, járunk – jelenti ki meN, ismét Yumére nézve, mire a kicsi megfordul, arcán széles vigyor, és rám ugrik. Megeresztek egy nyögést a hirtelen rám szakadó súly végett, arcomra pedig egyből pír szökik.

 – Annyira örülök nektek – visítja, miközben a vállamba fúrja a fejét, és hevesen szorongat. Már értem, anno miért is volt olyan egyszerű megosztani vele. Pontosan azért, mert képes velem együtt örülni neki, és semmi kétsége nincs ebben a kapcsolatban.

 – Kiknek kell örülni? – Chamu unott hangja szakítja meg a pillanatot, ahogy az ajtóban állva Kanával nézi, amint Yumével egymást öleljük. Lesápadok, érzem, amint kifut a vér az arcomból, tagjaim lecsúsznak a gitáros válláról, mereven lógnak a testem mellett. Ilyen egyszerűen nem létezik ebben a kibaszott univerzumban! Hogy Chamuéknak úgy körülbelül negyedórával azután kell megjelenniük, hogy meN-nel végre szerelmet vallottunk egymásnak.

  – Ja, járunk Haya-channal – von vállat meN-meN, ezúttal teljesen figyelmen kívül hagyva engem. Márpedig ebben a kapcsolatban ketten vannak! Mégis mit képzel magáról, hogy ha Yuméről van szó, akkor engedélyt kér, viszont Chamunak meg Kanának szemrebbenés nélkül elmondja? Még mit nem!

 – Most ezt miért kellett? – mordulok rá, aztán eléje lépek, tenyeremmel a mellkasát püfölöm, tekintetemet a cipőjére szegezem. Közben csitít, a vállamra markol, de én tovább ostromlom, hiába susogja a méznél is édesebb hangon a nevemet. Egyszerűen képtelen meghatni vele, amiért ilyen felelőtlenül kiadott minket a többieknek.

 – Haya-chan – motyogja, mire durcásan felnézek rá, kezei a vállaimról a csuklóim köré csúsznak, félúton köztünk megállít, ajkait pedig gyengéden az enyéimre tapasztja. A csók váratlanul ér, mégis hihetetlenül kellemes, biztonságot nyújtó érzés. Egy burkot képez körénk, egy burkot, amelyet a többiek nem tudnak átlépni, nem tudják megérteni a csókunk valódi, belső lényegét.

 Miután meN finoman eltol magától, átkarolom a derekát, fejemet a vállának támasztva figyelem a többiek reakcióját. Yume mosolya olyan széles, hogy attól félek, szétreped az arca, Chamu a szemét forgatja, de látom a kötések között megbúvó apró mosolyát, amikor megszólal.

 – Baszod, miért nem jöttél össze előbb Hayatoval, meN? – rója meg a basszusgitárost, mire Yume mosolya lehervad, és zavartan pillant a dobos felé. – Most nézd, elég megcsókolnod, és máris olyan, mint a kezesbárány – fejezi be, mire mérgesen nézek rá. Ez abszolút nem igaz! Jó, talán mégis, de attól még nem kéne szóvá tennie Chamunak és kész.

 Viszont Kana aggaszt. Csak áll az ajtófélfának dőlve, szemöldökei a plafont súrolják. Már mióta Chamuval megtaláltak minket, azóta így néz, és attól félek, hogy valami baja van. És van egy olyan érzésem, hogy köze lehet a kapcsolatunkhoz meN-nel. Most mindenki őt nézi, többnyire kíváncsian, Yume pillantása azonban tiszta ártatlanság, remény.

 – Hát – köszörüli meg a torkát Kana, aztán megenged magának egy laza mosolyt, mielőtt folytatná. – Páratlan egy páros vagytok, mit ne mondjak – neveti el magát, mire Yume egyből ráugrik, és szüntelenül mondogatja neki, hogy már kezdett megijedni, amiért esetleg nem fogad el engem meg meN-t. Kana csak tűri. Vannak pillantok, amikor a kis gitárost sajnos csak tűrni lehet, amiben ő vérprofi.

 – Oké, srácok! – csapja össze a tenyerét Chamu. – Itt az ideje csapatni egy olyan koncertet, amire a közönségünk még a halálunk után is emlékezni fog. Ja, és meN! – pillant a basszeros felé, ajkain ravasz mosoly táncol. – Te direkt nem rúzsoztattad ki magad? – jegyzi meg, mire nekem is leesik a tantusz, így felemelem a fejemet meN-meN válláról, és kíváncsian vizslatni kezdem őt.

 – Hé, én csak felkészültem az eshetőségekre, amelyek a vallomásom után érhetnek, jó? – röhög fel, arca vörös a szégyen pírjától, kezeit védekezően emeli fel, én pedig puhán a vállába bokszolok. Ezek szerint a ma esti koncert előtt mindenképp el akarta nekem mondani, hogy szeret, ami megmelengeti a szívemet, és mosolyogva indulok meg kifelé.

 A koncert varázslatos, mindannyian csodálatos összhangban játszunk, nem okozunk csalódást sem egymásnak, sem a közönségnek. Azt hiszem, a debütálásunk óta ez a legkiemelkedőbb fellépésünk, ezért rendkívül büszke vagyok a srácokra, meg egy picit magamra is, így amikor végzünk, hatalmas, csoportos ölelést kezdeményezek Yumével és meN-nel, amelybe Kana örömmel, Chamu viszont kissé vonakodva száll bele, de mindannyian nevetünk végül.

 – Te hallod, Chamu! – mondja meN, mikor mind az öten elindulunk vissza a hotel felé, amin a staff meg is lepődik, ugyanis ritkán fordul elő, hogy egyszerre távozunk. – Cseréljetek ma Haya-channal szobát! Sőt, szerintem mondj le a kétágyasokról. Mármint, nem csak a mostani estére, hanem a következőre, meg az azután lévőre, vagy tudod mit? Úgy örökre – fejtegeti a basszusgitáros, miközben a többiek számára alig észrevehetően végig simít a kézfejemen. Hirtelen elönt a forróság, hogy aztán a novemberi kellemes hideg vegye át a helyét.

 Chamu vállat von, majd bólint. Úgy tűnik, mintha számított volna erre, ami kissé zavarba hoz. Hiszen ezek szerint ő is tiszta sornak veszi, hogy meN meg én mostantól a turnékon egy szobán osztozunk. Furcsa érzés, mégis kellemes. Nem kezd háborogni, hogy majd, ha vége a turnénak, akkor nyugodtan romantikázhatunk kettesben, nem is vallana rá. Neki is van kapcsolata, ahogy Kanának és Yumének is, ezért tudják, milyen érzés a barátnőjük nélkül huzamosabb időt eltölteni, irigykedés helyett pedig támogatnak minket.

 A hotelbe érve Chamuval villámgyorsan helyet cserélünk, ő pedig látszólag megkönnyebbülten foglalja el az egyszemélyes kis lyukat. Viszont én igencsak idegesen ülök le meN mellé az egyik ágyra, amikor a bőröndömet az övé mellé húztam, és megrökönyödött arccal nézem, ahogy a körömlakkot mossa le az ujjairól.

 Elkapja a csodálkozó pillantásomat, ajkaira mosoly kúszik, aztán felém hajolva ad egy puszit az arcomra. Bambán ülök mellette, őszintén szólva, fogalmam sincs mit kéne csinálnom. Pedig a helyzet adja magát, amikor kidobja a vattát a kukába, és visszaülve mellém, csak mered rám, tekintetében látom az irántam érzett vágy lobbanásra váró szikráját. De egyszerűen képtelen vagyok olyan lazán kezdeményezni, mint a múltkor, amikor az alkohol hatása alatt voltam. Csak nem ihatok mindig, mielőtt lefeküdnék vele!

 – Haya-chan – duruzsolja a fülembe, szinte észre se veszem, mikor került hozzám ilyen közel. Egyszerűen képtelen vagyok ellazulni, a feszültség átjárja minden porcikámat, ezért azt teszem, amihez a legjobban értek: beszélek.

 – Miért hívsz Haya-channak? – kérdezem, mire átkarol, és egy laza mozdulattal az ölébe húz úgy, hogy szembe legyek vele, homlokát az enyémnek dönti, bár a szemüvegem kicsit útban van. Az az átkozott kontaktlencse persze ma járt le, így kénytelen voltam a koncert után kidobni, mivel már alig láttam vele. A pillanat azonban így is bensőséges, az ujjai a lapockáimon táncolnak.

 – Mert ebben a formában is kicsit közelebb tudhatlak magamhoz. Tudod, amiért csak én hívlak így. Meg mivel mondtad anno, hogy utálod, ha lányként kezelnek, ezért gondoltam, tartózkodom a szívem, drágám meg társaitól – mondja, aztán lágyan megcsókol, a szemüvegem pedig fájdalmasan belemar az orrnyergembe, mégsem érdekel. Vágyom az érintésére.

 – Amúgy – szakítja meg a csókunkat, szemeit azonban még mindig csukva tartja. – Mindennél jobban vágyok rád, de nem hoztam magammal a turnéra semmit – mondja, aztán az ajkaiba harap, én pedig majd meghalok, olyan kibaszottul szexin csinálja ezt.

 – Semmi gond – mondom, a szavak maguktól jönnek a számra. – Elmegyek venni, úgyis láttam visszafelé jövet egy éjjel-nappalit. Sietek vissza utána, rendben?

 meN láthatólag meglepődik, szemeit ugyanis tágra nyitja, ajkain hitetlen mosoly táncol, mielőtt apró csókot nyomna a számra. Még magamat is sikerül meglepnem a felajánlásommal, ezért oldva a zavaromat, kikászálódom meN öléből, és az éjjeli szekrényre tett pénztárcámért nyúlok, amelyet pulóverem kenguruzsebébe süllyesztek.

 Hihetetlen sebességgel hagyom el a szobánkat, és vágtatok le a hotel lépcsőjén, egyenesen kifelé a hűvös, éjszakai levegőre. Az utcalámpákon kívül egyedül csak a körülbelül háromszáz méterre lévő éjjel-nappali fényeit látom, így könnyedén odatalálok.

 Egyszerűen úgy éreztem, muszáj megszabadulnom egy kicsit a tehertől, amelyet kettőnk együtt alvásának ténye nyom rám. Nem mintha nem lennék szívesen meN-nel, sőt! Minden vágyam az, hogy végre együtt lehessünk, de kicsit ki kell szellőztetnem a fejem, lassítanom kell, mielőtt tényleg bekövetkezik az, amire mind a ketten vágyunk.

 A boltba lépve aprót biccentek a felém meghajoló eladósrácnak, aztán a pénztártól nem messze lévő óvszereket és síkosítókat tartalmazó polcokhoz fordulok. Azonban, amit, vagy pontosabban, akit ott látok, és teljes lelki nyugalommal válogat a kis tégelyek meg csomagocskák között, teljesen idegenül hat ebben a környezetben.

 – Yume?