Páratlan Páros - 14. Banán és eper

 A kis gitáros rémülten fordul felém, kezében az egyik tégellyel, arcából kifut a szín, ahogy rám néz. Ezegyszer én is döbbenten mérem őt végig, pislogok párat, már azon vagyok, hogy leveszem, és megtörlöm a szemüvegemet, de tudom, hiába tenném. Tényleg Yume áll előttem, és tényleg egy dobozka síkosítót tart a kezében.

Igyekszem összeszedni magam, mielőtt hamis nyugalmat erőltetve magamra, melléje lépnék. Megrezzen, és hirtelen mozdulattal teszi vissza a kis tégelyt a polcra, aztán elfordul, hogy a bolt túlsó végén lévő csokoládékkal kezdjen szemezgetni. Megértem, hogy zavarban van, ezért óvatosan a vállára teszem a kezét, hátha visszanéz rám. Az ilyet abszolút nem kell szégyellni.

– Midori eljött meglepni téged, ugye? – kérdem, mire aprót bólint. Halványan elmosolyodok, és megszorítom a vállát, mire hozzám fordul, tekintete csupa kétségbeesés. Attól fél, hogy valami rosszba, valami halálos bűnbe keveredik, ezért megpróbálom a mosolyomat minél megnyugtatóbbra varázsolni. – Semmi gond, de Kana hol alszik?

– Chamuval – vonja meg a vállát, aztán amikor szemeim elkerekednek, sietve korrigál. – A földön, nyugi.

– Még szerencse – motyogom, és tekintetemet a csomagocskák és tégelyek hadára helyezem. Előbbiek széles választéka sokkol, utóbbiakon meg sem lepődöm. Vannak kencék ananászos, banános, almás, narancsos és epres illatvilággal, sőt, akad citromos, lime-s, csokis és barackos is. Megrökönyödve bámulom őket, miközben elveszek egy sima, ízesítésmentes óvszert a polcról. Legalább azzal gyorsan megvagyok.

– Válaszd az epreset – bök oldalba Yume, miközben megpróbálja számomra észrevétlenül leemelni az egyik banános dobozt. Kérdőn pillantok rá, és nem csak a banán miatt. Bár felett épp érdekes számomra, hogy mégis mi a kénköves pokolért visz magával olyat, valami szolidabb helyett. Mondjuk, van itt olyan egyáltalán, ami szolid?

– meN beszólt múltkor az epres tusfürdőm miatt. Azt akarod, hogy ne merjen hozzám érni, vagy mi? – cukkolom az alacsony gitárost, azonban, ha veszi is a lapot, csak a szemét forgatja, miközben a kezembe nyomja az epres tégelyt. Mintha csak egy darabka papír lenne.

– Hayato-shi, azt hittem, jobban odafigyelsz a barátodra – bök oldalba. – meN azért mondhatta, mert azt csak nem vághatta hozzád, hogy imádja az illatodat. Így is majdnem agyérgörcsöt kaptál – magyarázza, mire összeráncolom a szemöldököm. Yume honnan tudhatja, hogy meN szereti az eperillatot?

– Honnan tudod? – kérdezem, miközben kiveszi a kezemből a gumit, és egy síkosítottat ad nekem. Mint valami valódi szakértő. Ha nem tudnám, hogy barátnője van, simán kiröhögném, így azonban csak némán tűröm, amint szó nélkül kioktat arról, mire van szükségem.

– Beszéltem Chamuval – vonja meg a vállát, miközben a pénztár felé indul, én pedig értetlen tekintettel követem őt. Mégis mi köze ennek a kérdésemhez? – Jaj, Hayato-shi, meN mindent megosztott vele, úgy, ahogy te velem – fakad ki, mire legszívesebben homlokon csapnám magam. Vajon az óvszerrel, vagy a síkosítóval lenne érdemesebb? Érdekes felvetés.

Vigyorogva oldalba bököm, amint a pénztárhoz állunk, mire felkuncog, és összemosolyogva tesszük le a cuccainkat az eladósrác elé. A fiú, alig lehet több húsznál, fintorogva húzza le az árukat, aztán megereszt felénk egy megvető, undorodó pillantást.

– Hülye buzik – motyogja az orra alatt, de úgy, hogy tisztán érhető legyen. Yume megremeg. – Összevásároltok egy heteroknak több hónapra elegendő készletet, hogy aztán egy éjszaka alatt elhasználjátok mindet. Persze, ezzel pénzelitek a boltot, de mit értek vele, hm? – Itt felpillant, tekintete dacosan az enyémbe fúródik. – Gondolom, jól megdugod a törpét, ma este, mi?

Elönt a düh a srác szavai hallatán, és mérgesen a pultra támaszkodok, ugrásra készen. Az egy dolog, hogy nem adja meg a tiszteletet egy vásárlóval szemben, sőt, efelett hunynék szemet a legkönnyebben. Azonban a feltételezés, miszerint Yume meleg, holott barátnője van, már kiveri nálam a biztosítékot, plusz a velem való hírbe hozás is egyre jobban kiborít.

– Na, ide figyelj, köcsög – sziszegem a képébe, szemem sarkából pedig látom, amint Yume a pultra helyezi a pénzt, és pulóverének a zsebébe helyezi a dolgainkat. Tudja, hogy a kiakadásom után már nem lenne időnk ilyenekre. – Az lehet, hogy én a te szavaiddal élve buzi vagyok, amely meglehetősen offenzív megközelítése a dolognak, de leszarom. Viszont a barátomnak barátnője van, szóval vigyázz a szádra, különben lenyúlok a torkodon, és kitépem a gégéd. Világos voltam?

A srác állkapcsa idegesen ugrándozik, mire elégedetten bólintok egyet, karon ragadom Yumét, és távozunk. Azt hiszem, legközelebb nem erre a környékre foglalunk szállást, ha turnézni megyünk, az egyszer tuti. Vagy ha mégis, akkor majd nem megyünk ebbe az éjjel-nappaliba. Jobb a békesség, azt hiszem.

Yume néma csendben sétál mellettem, arcáról semmiféle érzelem nem olvasható le, ahogy a pulcsija zsebébe nyúlva, átnyújtja nekem az óvszert meg a síkosítót. Aprót nyelek, és kihalászom a pénztárcámból a megfelelő összeget, de csak a fejét rázza. Kezdem azt hinni, hogy valami más baja is van, azon kívül, amit az eladó mondott neki.

– Köszönöm – suttogja, majd hirtelen mozdulattal átölel, amelytől kissé hátra hőkölök, mielőtt a karjaimba zárnám. Nem kell többet mondania, egyszerűen érzem, amint a teste ellazul, mihelyst távozik belőle a feszültség. Azt hiszem, ez így van rendjén.

Tovább sétálunk, be, egyenesen a hotelbe, ahol szintén csendben megyünk, de nincs is szükség a szavakra. Tudjuk, mi zajlik le a másikban, minden rezdülésünknek tudjuk a kulcsát. Igen, ezt hívhatják igaz, mély, barátságnak, amelyre már időtlen idők óta vágyom.

Yume szorosan átkarol, amikor a hotelszobák elé érünk, érzem, amint mélyet szippant a pulóverem illatából. Láthatóan ideges, amiért a barátnőjével töltheti az estét, és elgondolkozom, vajon rajtam is ennyire érződik e a feszültség. Végül is, ha úgy vesszük, most fogok először szeretkezni meN-meN-nel. Azt a cseppnyi kitérőt azon az estén néma, közös beleegyezés után nem számítjuk bele. Talán jobb is.

Óvatosan eltolom magamtól a gitárost, aztán nyomok egy puszit gyöngyöző homlokára. Az utóbbi hetekben egyre közelebb kezdtem érezni magamhoz őt. Nem úgy, mint amikor szerelmes vagyok valakibe. Az más. Yume olyan számomra, akárcsak egy öcs, akivel mindig számíthatunk egymásra. Ha bármi történne vele, azonnal szaladnék, hiszen fontos számomra. Ahogy Kana és Chamu is, bár hozzájuk másfajta kötelékek fűznek, mégis erősek, csak más-más módon.

– Hayato-shi – kezdi Yume halkan, aztán hangja elakad, mintha nem lenne biztos a mondandójában. Kíváncsian tekintek rá, érzem, ahogy ujjaival megmarkolja, majd elengedi a pólóm anyagát –, vigyázz a fenekedre! – suttogja.

Kuncogni kezdek, mire megereszt felém egy bizonytalan mosolyt, és ismét átölel. Szükségem van rá, szükségünk van egymásra, hogy erősek lehessünk. Hiszen neki el kell engednie a barátnőjét a turné végéig, nekem pedig... Hát, lehetetlenül közeli kapcsolatba kerülnöm Koudai csodakencéjével.

Pár perc után mindketten benyitunk a szobák ajtaján, én pedig egyből meN-nel találom szemben magam. Az ágyon ül, a takarót az egyik szélére tolta, rajta egy törülközővel. Idegesen nyelek egyet, amikor megpillant, arcán pedig lágy mosoly terül szét.

Lerázom magamról a kételyeket, és ravaszkásan előhúzom a pulóverem kenguruzsebéből az óvszert és a síkosítót, majd az ágyra dobom. meN-meN követi a tekintetével a tárgyakat, szemében megcsillan valami, aztán felpattan. Rögvest birtokba veszi az ajkaimat, először mohó éhséggel, végül pedig már lágyan cirógatja nyelvével a szájpadlásomat. Túl jó, egyszerűen nem bírok gondolkodni, az egész testem bizsereg.

Lassan jutunk el az ágyig, szinte alig érzékelem, hogy bármennyit is lépnénk, amikor a testem belesüpped a matracba. meN szemei csillognak a vágytól, amelyet legnagyobb örömömre én ébresztettem benne, végül lassú, lágy csókkal ajándékoz meg, mely egyből ellazít. A nyakamra tér, hol végig nyal az érzékeny pontokon, hol fogaival karistol, ám többnyire az ajkaival igyekszik az őrületbe kergetni.

Villámgyors mozdulattal kapja le a szemüvegemet egy újabb csók előtt, mire tehetetlenül felnyögök, ujjaim a mellkasát fedő póló anyagát markolják, ő pedig hirtelen lejjebb engedi a csípőjét, összedörzsölve ágyékainkat. Elakad a lélegzetem, a testemen forró hullám lüktet végig, meN viszont nem hagy szünetet, ugyanis lejjebb csúszik rajtam, hüvelykje bele akad a pulóverem szegélyébe, hogy aztán pár pillanatnyi tapogatódzás után már a pólómmal együtt húzza le rólam.

A kissé hűvös levegő egyből eléri a bőrömet, legszívesebben a testem köré fonnám a karjaimat, de ekkor meN felém hajol, és csók helyett végig nyal a kulcscsontomon. Ismét elönt a forróság, szemeimet önkénytelenül hunyom le, ajkaim közül halk nyögés tör elő, mire, mint akit lopáson érnek, a szám elé kapom a kezem.

– Szeretnélek hallani – suttogja meN-meN a fülembe, ujjai a csípőcsontomnál, az atlétám környékén táncolnak, végül pedig halványan feljebb tűrik rajtam az anyagot. – Kérlek, Haya-chan – leheli, hogy aztán csókot hintsen a fültövemre. A lelkem szárnyal, a testem pedig tűzként ég, ahogy teljesen szabaddá teszi a felsőtestemet, ajkai a bordáimon vándorolnak, egyre lejjebb, és lejjebb, egészen a farmeremig, ahol lélegzetnyi szünetet tart, hogy levehesse magáról is a felső ruhadarabokat.

Kicsit megemelem a fejem, hogy láthassam a mellkasát, de szinte rögvest vissza is nyom, mielőtt legeltetni kezdeném a szemeimet az első pillantásra szexisnek talált látványon. Csókja tüzes, vággyal teli, szinte fájóvá teszi a nadrágom szorítását a tagomon. Az övé akarok lenni, mindennél jobban, érezni magamban, hallani, ahogy a nevemet sóhajtja. A gondolat is mérhetetlenül elbódít.

Minden pillanat egy varázslat, ahogy testeink közül lassú kínzások után eltűnnek a ruhák, míg végül csupaszon, szégyentelenül simulunk össze, csípőink szinkronban mozognak, szánkból váltakozva törnek elő egymás nevei. Néhol egy nyögésbe fúlnak, néhol pedig részemről apróbb sikolyokba. Mégis úgy érzem, ez a lehető legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem.

A karjai között biztonságban érzem magam, mintha hazatérnék épp, csókjai pedig enyhítik a tompa fájdalmat, melyet haloványan érzékelek, vagy legalábbis, mint valami gyógyír, tompítják azt. Ez a férfi már önmagában is így egy gyógyír számomra. Minden egyes érintésével, mozdulatával, az igazi szerelmet mutatja meg nekem, amelyre már olyan régóta áhítozom.

Az angyalok és felhők egy idő után ismét bekúsznak a látóterembe, akárcsak a koncert előtt, ezúttal azonban mások. Az egyik mennyei lénynek ezúttal arca van, és felém tart, kitölti a látóteremet, ajkain biztonságot ébresztő mosoly – meN-meN az. Szemeim teljesen lecsukódnak, mindent elönt a fehérség, és tompán érzékelem, amint mindketten a csúcsra érünk.

Haloványan, forró ébrenlét és édes álmok közt látom, ahogy kicsúszik belőlem, rendezkedni kezd. Zsebkendővel a kezében letörölget először engem, aztán saját magát, óvatosan kihúzza alólam a törölközőt, végül mellém fekszik, átkarol, karja a csípőmön pihen.

– Szeretlek – suttogja, ajkai közel a tarkómhoz. Kellemesen bizserget, mégis megfordulok, hogy a szemébe nézhessek. Színtiszta szeretetet látok keveredni egy csipetnyi boldogsággal barna íriszeiben. Én is pontosan ugyanezeket az érzelmeket élem meg, hogy mennyivel intenzívebben, azt viszont nem tudom. Talán minden teljesen ugyanolyan.

– Én is szeretlek – mondom, arcomat pedig a mellkasába temetem, ujjai a lapockáimat simítják, néha pedig a gerincemre táncolnak. Békés, csodálatos pillanat, amelyet soha többé nem akarok elengedni. Vajon ilyen lesz minden együtt töltött este után összesimulni? Mennyiben fognak ettől különbözni az egyszerű, egymás mellett alvós éjszakák?

– Tudod – kezdi halkan, mire érdeklődően hümmögök egyet –, Kanának igaza van. Páratlan páros vagyunk, te meg én, nem? – kérdezi.

– Aha – bólintok –, a balfasz és nyomott bivaly meg az ártatlan és szarkasztikus herceg – helyeselek, mire nevetve puszit nyom a hajamba. Mellette valóban látni vélem a jövőt, ezúttal pedig nincsenek kilátásban sötét felhők.

Megcsókol. Itthon vagyok.

-----------------------------------

– Hazudtam neki – motyogja Yume, hangja halk, síráshoz közeli. Fejét egy széles mellkason pihenteti, testét erős karok fonják körbe. Lábujjaival saját, már régóta levetett bokszerével játszik, afféle szégyent levezetendő cselekvésként.

– Majd holnap elmondjuk. Nem csak Hayatonak, hanem mindenkinek – vigasztalja őt a másik férfi. – Itt az ideje, hogy megtudják, Yume-kun – suttogja, és puszit nyom a kisebbik orrára. Már mindketten ráébredtek, hogy ez egy komoly kapcsolat kettejük között, amelyet egy idő után lehetetlenné válna tagadni.

– Ki fognak akadni, Kana.

VÉGE