Standalone Clown - A negyedik reggel

 Aki nem volt hozzászokva ahhoz, hogy amikor reggelente felébred, társasága van. Persze, amikor a macskáról gondoskodott, akkor az állat mindig vele töltötte az éjszakákat, de az több szempontból is jelentősen különbözött a mostani alkalomtól. Például az állatkába nem volt szerelmes. Nem adta oda neki a testét és a lelkét, és nem támadt ingerenciája arra, hogy fejbe kólintsa saját magát, amiért engedett a csábításnak.

 Felemelte a fejét Yo-ka meztelen mellkasáról, majd az ablakra pillantott. A függöny mögül valószínűleg a felkelő nap fényét láthatta. Semmi kedve sem volt felébreszteni Yo-kát, mégis finoman megrázta a vállát. A férfi hunyorított egyet, aztán melegbarna tekintete Akiéba kapaszkodott.

 – Ugye tudod, hogy semmi kedvem sincs visszamenni? – simított végig a bohóc szőke tincsein, mire Aki elpirult, és bólintott. Miután az éjszaka során könnyekben tört ki, Yo-ka órákig vigasztalta még, mindenfélét mondott neki, amitől megnyugodhatott volna. Egy része azonban még mindig tombolt odabent, és nem akarta elengedni az erőművészt.

 – Egy barom vagyok. – Yo-ka vonásai egy pillanat alatt megváltoztak, szeretetteljes mosolya szórakozottá változott, ahogy visszaejtette a fejét a párnára, és a plafont kezdte el bámulni. Aki összeráncolta a szemöldökét, majd bizonytalanul simított végig a férfi mellkasát borító izomkötegen.

 – Lenne egy ajánlatom, amelyet nem muszáj elfogadnod – bökte ki, a bohóc pedig érdeklődve hümmögött egyet. Elképzelése sem volt, mégis mit ajánlhatott volna neki az erőművész, és ez roppant mód kíváncsivá tette. Lusta macskaként feküdt rá a férfira, csöppet sem zavartatva magát kettejük meztelenségén, holott az éjszaka első felében ez rendkívül feszélyezte őt. Úgy gondolta, hogy a testiség egy olyan tapasztalat, amely egyszeri, éppen ezért úgy használja ki, ahogy akarja. Vajon Yo-ka mégis mit szeretett volna ajánlani neki? Tekintetük összefonódott.

 – Nemrég a főnök felvetette az ötletet, hogy kéne meg egy bohóc a társulatba, és időpontot akart egyeztetni valamelyik képzővel, hogy megnézhesse a tanítványokat. Viszont, ha jól tudom, majd a következő héten hívná fel az igazgatót, és… Na jó, feleslegesen kertelek, Aki, tulajdonképpen tegnap délelőtt már említettelek téged neki, mint lehetőséget. Ha vállalod, akkor tízig gyere a vidámpark bejárata elé. Csak ennyi az egész – zárta rövidre Yo-ka, aztán megfogta Aki kezét, és a szájához emelve csókot hintett a bütykökre. A bohóc megremegett, ám nem felelt.

 – Rendben – mondta végül –, még átgondolom.

 Ezek után egy szót sem váltottak egymással. Yo-ka felkelt az ágyból, és a ruháit kezdte el keresni, mire Aki is észbe kapott, így szinte egyszerre öltöztek fel. A bohóc a konyhaszekrényhez lépett, és ijedten nyelt egyet, ahogy a csípőjük összeért. Való igaz, ő a pulóverét viselte az alsójával, így a fémdrót nem védte őt az ilyen nyílt érintkezésektől. Elővett két almát, majd az egyiket Yo-kának nyújtotta, de a férfi megrázta a fejét, így visszatette, a másikat pedig komótosan elrágcsálta. Amikor végzett, kíváncsian pillantott fel a másikra, aki sóhajtott egyet, és az ajtó felé intett a fejével. Aki egyből megértette, hogy mit szeretett volna, ezért kikísérte őt. Yo-ka a kavicson állt, ő pedig a lépcső tetején, és csak nézték egymást, a szavakat továbbra is elvetették. Nem is volt rá szükség, ugyanis az erőművész egy gyors mozdulattal kapta el Aki derekát, és emelte magához, ajkaik pedig egyből összeértek. Falták egymás száját, mintha ezáltal levegőhöz, vízhez, ételhez juthatnának, mindenhez, ami szükséges az élethez. Hosszú percek után váltak el, mire Yo-ka sarkon fordult, és elment a parkból. Aki vékony vonallá préselte össze a száját.

 A bohóc fél tízig hagyott magának időt, addig számtalanszor pakolt be, majd ki a szekrénye alján lévő bőröndbe. Fogalma sem volt, mégis mihez kezdjen. Éljen vagy haljon? Milyen lesz a kapcsolatuk Yo-kával, ha az életet választja? Miről maradna le, ha meghal? A démonjai nem hagyták békén, a mennyek viaskodtak a földi élettel, amikor felhúzta a farmerét, betette a könyveit a bőrönd tetejére, végül lezárta azt. Esélyt kapott az élettől, esélyt kapott Yo-kától. Élnie kellett vele.

 Mégis, rengeteg minden kötötte a parkhoz, így amikor kisétált a bejárathoz úgy érezte, hogy számtalan fonál pattan el, amely a lelkéhez kapcsolódott. Egyetlen egyet kivéve. Akihez az a fonal kötötte, most itt állt előtte, ajkain hitetlen mosollyal, mint aki már teljesen lemondott róla.

 Egyszerre léptek közelebb, mellkasuk összeütközött, ajkaik heves csókban forrott össze, amelyben benne volt minden. A lemondás, a remény, az öröm, a viszontlátás, mind megrohanták őket, ahogy egymást csókolták, de ugyanez vonatkozott az első éjszakára, a második éjszakára, a harmadik éjszakára és a negyedik reggelre, ahogy előtörtek az emlékeik.

 A bohóc egyedül volt, kiskirály az önnön traumáiból építkező kastélyában. Az erőművész viszont megtalálta őt, és herceggé tette kettejük birodalmában.