Gördeszkázás

 Chisa vigyorogva konstatálta, hogy a gördeszkapálya teljesen üres. Egy lélek sem volt ott, pedig este hatkor mindig szoktak lenni középsulisok idekint. Ám, mivel úgy hallotta, hogy a másik kerületben nyílt egy új, modernebb pálya, ezért sejtette, hogy ez lesz. Ennek ellenére remélte, hogy nem zárják be ezt a helyet, hiszen nemcsak közel volt az otthonához, hanem az iskolától is csak három buszmegállónyira helyezkedett el. Ezért is vetette fel Shogonak, hogy jöjjenek el ide tanítás után deszkázni, az idősebb fiú pedig szívesen egyezett bele.

Chisa izgatottan csapta le a deszkáját, majd indult meg a kacskaringós, dombos pályán. Közben hallotta maga mögül Shogo kerekeinek a csattogását is, amely felbátorította őt. A vére felforrt, és bár tudta, hogy veszélyes, sokszor egészen a szinte már függőleges szélekig kiszáguldott. Végül úgy döntött, ugratni fog. A kerekek elemelkedtek, majd egy kisebb ugrást követően csattanással érkeztek, ám Chisa már nem állt a deszkán. A földön feküdt, a térde pedig égett a fájdalomtól. Pontosan tudta, hogy vérzik, és hogy a szülei egy jó darabig nem engedik ki őt a lakásból deszkával, védőfelszerelés nélkül. Tehetetlenül felnyögött, és bár próbálta visszatartani, végül utat engedett a könnyeinek.

Shogo biztosan állt meg mellette a deszkájával, majd lepattanva róla, egyből Chisa mellé térdelt. Aggódó tekintettel mérte végig a földön fekvő fiút, aztán a kezét nyújtva segített neki felülni. Chisa nem mert csupasz térdére nézni, ehelyett Shogo összeszorított ajkait tanulmányozta, míg a másik fiú az övtáskájába nyúlva kotorászni kezdett a dolgai között. Végül előkerült egy doboz sebtapasz meg egy kis üvegcse fertőtlenítő, amely mellé Shogo egy zsebkendőt is fel tudott mutatni.

– Nem megmondtam még a suliban, hogy óvatosan? – méltatlankodott a fiú, ahogy a fertőtlenítőből csepegtetett egy keveset a zsebkendőre, majd elkezdte bekenni vele Chisa vérző térdét. A fiatalabb szeméből közben továbbra is potyogtak a könnyek, amelyeket remélt, hogy Shogo nem fog észre venni, így letörölni sem próbálta őket. A büszkesége sérült volna, ha a másik fiú még sírni is látja őt.

Végül a sebtapasz is felkerült a térdére, ő pedig már fel is pattant, palástolva a térdébe nyilalló fájdalmat, amint a bőr meghúzódott a mozdulat közben. Megindult a deszka felé, azonban az időközben szintén talpra állt Shogo a csuklójánál fogva húzta vissza őt maga mellé. Chisa kíváncsian pillantott az idősebbre.

– Eszedbe se jusson így folytatni! – rázta meg a fejét Shogo, mire Chisa már rántotta volna ki a kezét a másik szorításából, és lépett volna a deszkája felé, de Shogo erősen tartotta őt.

– Shogo, ne szórakozz! – nyögött fel kétségbeesésében, hogy lemondhat a pálya kvázi egyeduralmáról. De a másik fiú megrázta a fejét, és közelebb lépett Chisához, továbbra sem engedve őt. A fiatalabb egy pillanatra meglepődött, aztán ez a meglepődés átcsapott valami szenzációs, páratlan érzésbe, ahogy Shogo letörölte a szeme sarkában megmaradt könnyeket, majd ajkai elkapták az övéit. Meglepte a csók, először nem is igazán akarta viszonozni, mert Shogo mégis csak a legjobb barátja volt valamilyen úton módon, azonban a nyughatatlan bizsergés a gerincében valami mást sulykolt belé. Chisa óvatosan megmozdította az ajkait, aztán a többi mozdulatában már semmi óvatosság nem volt; átkarolta Shogo nyakát, igyekezve minél közelebb préselni magához a másik testét. Az idősebb persze egyből reagált, karjait Chisa derekára kulcsolta, aki úgy gondolta, hogy esés még nem sült el ilyen jól.