Páratlan Páros - 6. Fene nagy fantázia

 Hihetetlenül felmegy bennem a pumpa, amikor hozzám vágja ezt a mondatot, és utána egyből leteszi a telefont. Mégis mi a jó francot képzel ez magáról? Hogyha rébuszokban beszél, akkor majd aztán olyan hű de könnyen elfelejtem neki? Inkább csak még jobban felidegesít ezzel a marhaságával.

 Ráadásul holnap instore event, így a kipihentebbnél is kipihentebbnek kell lennem, hogy a turné előtti első akadályt a szokás szerint könnyen vegyem. Izgulnék előtte, ahogy mindig, de valahogy meN-meN baromságai miatt még a fejemből is kiment ez az egész. Legközelebb, ha iszom, az öt kilométeres körzetébe sem szabad mennem, ez egyszer biztos, márpedig a turnén egyszer-kétszer lazításképp biztos betolok pár pohár szakét.

 Ekkor realizálom, hogy mivel holnap kvázi hazaesek a boltokból és alszom, nem lesz időm visszaadni Koudainak a kenőcsét. Márpedig, ahogy elnézem, biztos szüksége lenne rá. Amennyi időt ez képes eltölteni kettesben Tomoyával, azon csodálkozom, hogy még nem költöztek össze. Vagy várnak gyereket. Ha Koudai nő lenne, utóbbi már ezerszázalékra megtörtént volna.

 Villámgyorsan tárcsázom a vörös basszeros számát, miközben reménykedek, nehogy megzavarjak valami… életbevágóan fontos eseményt, vagy ilyesmit, de úgy tűnik, imáim meghallgatásra találnak, és Koudai csivitelő hangon szól bele a készülékbe.

 – Halló? Mit szeretnél, Hayato-shi? – Szinte belekacag a telefonba, igencsak jó kedve lehet, szóval azt találom a legkézenfekvőbbnek, ha nem találom ki, vajon mi okozhatta nála ezt az állapotot. Van egy olyan érzésem, hogy akármi történt köztem, meg meN között, azért ilyen kaliberű nyáladzásra nem vagyok még készen.

 – Csak a kenőccsel kapcsolatban – kezdem, aztán halk kuncogása lesápaszt, így gyorsan elhadarom a többit. – A turné végéig nem hiszem, hogy vissza tudnám adni. – Te jó ég, ezek mégis mi a frászt csinálhatnak már megint? Mikor azt hittem, végeztek, és azért ilyen vidám… Erre kiderül, miszerint valószínűleg most kezdenék. Bár, akkor ideges lenne. Vajon egy újabb menet készül? Mégis mi a kénköves pokolért fantáziálok Tomoya és Koudai szexuális életéről?

 – Á – sóhajt bele a készülékbe, én pedig legszívesebben kihajítanám a mobilomat az ablakon egy borzalmas sikítással körítve. –, hagyd csak! Maradjon nálad, hátha kell majd a turnén is, tudod – mondja sokat sejtetően, mire átugorva a hajítás részét a dolognak, nemes egyszerűséggel felüvöltök eme szörnyűség hallatán.

 – Koudai, ami köztem és meN között történt, az soha a büdös életben nem fog még egyszer bekövetkezni, érted? – magyarázom hevesen, de úgy tűnik, nem nagyon figyel rám, ugyanis ismét hangosan felsóhajt. Ó, hogy Tomoyának rohadnának le a kezei a helyükről, meg az összes olyan testrésze, amellyel ilyen hangokat tud kicsikarni Koudaiból. Magyarul, az egész srác tűnjön el a francba!

 – Figyu, most le kell tennem, mert – itt aprót nyög, nekem pedig kedvem támad kiherélni őt, meg a barátját is –, szóval dolgom van, de fújd ki a levegőt, miközben tolod, és lassan csináld. – Hangja a mondat végére elcsuklik, aztán köszönés nélkül megszakítja a hívást. A mai nap már a második ember, aki ilyen bunkó módon hagy engem kétségek közt őrlődni. Ez valami nemzetközi megállapodás, amiről nekem senki sem szólt, vagyis, de, csak meN-meN miatt minden kiment a fejemből.

 Szóval, Koudai szerint lassan kell tolni. Gondolom, az ujjamra célzott, és befelé. Legalább nem csinált belőle nagy ügyet, már, ha úgy vesszük, hogy most már Tomoya is tudja. Ó, hogy az a… Na, remélem a majom lakatot tesz arra a pletykás pofájára, különben esküszöm, búcsút mondhat a farkának.

 Morogva fekszem vissza az ágyamra, aztán agyam valamiért ráhangolódik, pont akkor, amikor a legkevésbé akarnám, a meN-meN-nel töltött éjszakámra. Hirtelen minden kép olyan tiszta, olyan éles és… csodálatos.

 Ahhoz az egy ujjhoz csatlakozik a következő, bár feszít, így kissé nyöszörgök a fájdalomtól, mégis elkezdem élvezni a dolgot. meN annyira gyengéd velem, pontosan tudja, hogy először vagyok férfival, és bár kifejtem neki egy ponton, miszerint utálom, ha nőként kezelnek, csendre int. Döbbenetes, mennyire mélyre mennek bennem azok a tömzsi, érdes ujjak, még a lélegzetem is elakad párszor az érzés nyomán.

 – Most először csinálod ezt? – suttogom, amint egy apró csókot hint a hasfalamra, aztán belepuszil a köldökömbe. Az egész altestem bizseregni kezd, belőlem pedig újabb nyögés szakad fel.

 – Nem – motyogja, majd szabad kezével rátér a férfiasságomra, és párszor végig simít rajta, mielőtt teljesen lelankadnék.

 – Kivel? – préselem ki fogaim közül a kérdést, teljesen figyelmen kívül hagyva a téma látható érzékenységét.

 – Barátnővel – mondja végül, pár percnyi hallgatás, és velem való foglalkozás után. Mivel érdemeltem ki magamnak ezt a csodálatos éjszakát? Ha tudom, hogy ennyire jó érzés, amikor az ember férfival van, akkor már rég szerzek magamnak egy pasit.

 Lehetőleg olyat, mint meN-meN. Basszusgitáron játsszon, mivel a basszerosok ujjai olyan kellemes érzést nyújtanak az emberben. Legyen vállig érő, dús, fekete haja, mert olyan jó érzés belemarkolni, és piercing az állában, az ajkai alatt, mivel amikor a hideg fém megcsiklandoz, kontrasztban meleg bőrével, annál kellemesebb érzés igencsak kevés akad.

 Fantáziálásom közepette ekkor eszmélek rá, hogy teljesen merev vagyok, sőt, mit merev, kőkemény, ajkaim kicserepesedtek, ujjaimmal pedig feszítő ágyékomnál matatok. Úgy érzem, azonnal könnyítenem kell magamon, mivel ezt az állapotot, ezt a vágyat, amely felgyülemlett bennem az elmúlt percekben, muszáj valamivel csillapítanom.

 Vetkőztetni kezdem magam, csak a pólóm marad rajtam, így legalább kevésbé érzem magam feszélyezve, aztán bizonytalanul felhúzom a térdeimet. Eszembe jut a törülköző, amelyet meN tett be alám, így kelletlenül hajolok le a földre, ahonnan felveszek egy plédet, ami ki tudja, mióta hever ott, és magam alá terítem.

 Az éjjeliszekrényről leemelem Koudai kencéjét, és óvatosan veszek belőle a mutatóujjamra egy keveset. Ó, hogy ezért a pokolra fogok kerülni, az egyszer biztos, de most a gyors és lehetőleg kellemes kielégülésen kívül más nem lebeg a szemeim előtt.

 – Kifújni a levegőt és lassan tolni befelé – motyogom, aztán így is teszek. Veszek egy mély levegőt, majd miközben lassan kifelé fújom, az ujjam is elkezd befelé vándorolni. Sokkal kellemesebb, ám még így is feszítő érzés az első, ugyanakkor gyógyászati célzatú ténykedésemnél.

 Lassan kezdem mozgatni, majd mikor már úgy érzem, igencsak kevésnek minősül a dolog jelenlegi álláshelyzete, a középsőujjamra is kenek a krémből. Láss csodát, ismét visszatér a tompa fájdalom, de ez is elmúlik egy idő után. Ollózni kezdek magamban, másik kezem közben tagomra vándorol, majd átadom magam az élvezetnek, amelyre még az agyam által pörgetett szombat esti képek is rátesznek pár lapáttal.

 Hirtelen megyek el, és valóban elkél a pléd, ugyanis amint kihúzom ujjaimat, a kence egy része rögvest kifolyik belőlem. Fintorogva konstatálom, hogy ezt bizony kézzel fogom kimosni, és már előre irtózom a gondolattól, miszerint valamit, ami nemrég még bennem volt, sikálhatok ki az anyagból.

 Körülbelül ennél a pontnál jut el az agyamig, hogy pontosan mi a francot is műveltem az imént. Összegzem, aztán utána kiugrok az ablakon, mert ezt a szégyent életem hátralevő részében igencsak nehezen fogom tudni elviselni. Szóval, az agyam valamelyik területe, amelyet legszívesebben elpusztítanék, Koudai sóhajai – Tomoya ezért még kapni fog – és megjegyzései hatására asszociálni kezdett a meN-nel töltött estémre. Ami még úgy önmagában nem is lenne baj, úgyis kíváncsi vagyok – most már múlt idő, szóval voltam, mert soha többé nem akarom ezt megismételni – a részletekre.

 Mit adnak a kamik, minden érzést sikerült a pontosabbnál is pontosabban felidéznem, ami azért rohadt nagy probléma, mivel heteroszexuális férfi létemre felizgultam rá. Ebből pedig egyenesen következik az, miszerint jelen állapotomban olyan messze lehetek az iménti, beállítottságomra utaló jelzőtől, mint Tokió Londontól. Ráadásul a végén… Az a gondolatmenet, amelyet meN-meN-ről futtattam le, valami más dologra is utalni hívat.

 Csalódott nyögéssel veszem ugyanis tudomásul, hogy vonzódok a basszusgitárosunkhoz. Már csak egy kérdésem lenne: merre van a kötél?