Reunion

- Légy szíves, szállj le rólam…

Kirito kis, ideges sóhajtást lehelt Aiji kipirosodó bőrére. Talán tényleg nem most kellett volna kiszívnia a másik férfi nyakát, de valahogy olyan csábító lehetőségnek tűnt a számára, hogy megjelölje őt…

- A többiek észre fogják venni? – Inkább kijelentés volt, mint kérdés, csakhogy az énekes meglepetésére Aiji megrázta a fejét.

- Nem. Vagyis igen, de nem ez a lényeg…

- Hanem? – húzódott el végre Kirito, legalábbis már nem voltak egymásnak simulva, aminek a gitáros különös módon örült, így képes volt összefűzni egy értelmes mondatot.

- Nem kéne ezt csinálnunk.

- Már csináltuk – emlékeztette az énekes a másik férfit, aki erre vágott egy grimaszt.

- Igen, emlékszem rá – válaszolta. – De az is hiba volt.

- Ne kezdd ezt, légy szíves – forgatta a szemét Kirito, és karba fonta a kezét. – Azt hittem, örülsz, hogy megbocsátottam.

- És velem mi van? – lángolt fel a sértettség és némi harag is Aijiban. – Nekem tényleg megvolt az okom rá, hogy haragudjak, mégiscsak összefeküdtél valaki mással!

A hangja visszafojtott volt, de hallatszott rajta, hogy legszívesebben kiabálna, ha nem nyilvános helyen lennének. Kirito a fejét csóválta, és miközben azt mondogatta magában, hogy nem gurulhat dühbe ő is, mert annak megint… olyan következményei lesznek, inkább tett pár lépést a folyosón elhelyezett székek felé, és leült. Aiji kelletlenül követte a példáját.

- Szerintem már ezerszer megbeszéltük, hogy sosem voltunk együtt, így aztán megcsalni sem tudtalak…

- Na ez az – vágta rá a gitáros sértődötten. – Emiatt a hozzáállás miatt vagy te egy nagy… gyökér. – Kimondta, pedig tudta, hogy ezt nem kellett volna; mondjuk igazság szerint sokkal durvább sértést akart a másik férfi fejéhez vágni, csak moderálta magát. – Ezért nem voltam képes többé együtt dolgozni veled.

- És ezért kellett tönkretenned mindent – mondta Kirito gyanúsan nemtörődöm módon. – Jó, hagyjuk a múltat, megmondtam, hogy nem érdekel többé. Inkább azt áruld el, hogy miért ne szexelhetnénk még néhányszor, mielőtt különválnak az útjaink.

- Van, akinek ez nem ilyen egyszerű.

Egymás szemébe bámultak; minkét tekintetben megbántottság csillogott, csoda volt, hogy megint nem veszekedésbe torkollt az egész. Talán közrejátszott benne, hogy a stúdió épületében voltak, úgyhogy muszáj volt civilizáltan viselkedniük egymással.

- Egy alkalom elég volt – mondta végül Aiji, lesütve a szemét. Ő vesztett. – Felejtsük el végre egymást, és maradjunk a munkakapcsolatnál.

- Lehangoló vagy – állapította meg Kirito, majd felállt, és egész egyszerűen elsétált. A próbateremben találkoztak ismét, kínosan kerülve egymás tekintetét…

---

Aiji arra ébredt, hogy valaki csenget. Fogalma sem volt, hány óra lehet, azért azt érzékelte, hogy még nem ment le a nap, úgyhogy nem alhatott olyan sokat. Nagyot ásítva tápászkodott fel a kanapéról, ahol összekucorodva igyekezett dolgozni, de a napokig tartó kimerültség és túlórázás meghozta az eredményét; egész egyszerűen bealudt egy nagy halom papírral az ölében. Gyorsan igyekezett megigazítani a madárfészekszerűvé vált haját, mielőtt ajtót nyitott volna, ahogy azonban meglátta a vendégét, érezte, hogy megint lassan fájni kezd a feje.

- Helló – köszönt Kirito.

- Most komolyan? – sóhajtott fel Aiji. – Nem úgy volt, hogy innentől hanyagoljuk egymást?

- Azt hiszem, eleget hanyagoltalak – válaszolta meglepő módon az énekes. – Amúgy bejöhetek?

- Persze – válaszolta nem túl lelkesen Aiji. A Pierrot koncertjeinek vége szakadt, egy hete ismét minden visszatért a normális kerékvágásba, ki-ki a saját bandájával foglalkozott, legalábbis eddig. Aiji kissé értetlenül figyelte a cipőjét ledobó Kiritót, aki végighordozta a tekintetét az ismerős lakáson – nemrég ott jártakor nem igazán foglalkozott a környezettel, inkább a házigazdával –, aztán a kanapé felé vette az irányt. Leült az egyetlen olyan kis pontra, amit nem borítottak papírok, laptop vagy gitár, és érdeklődve pillantott a képernyőre.

- Csak nem épp zenét írtál? – kérdezte. Aiji gyorsan a kávézóasztalra pakolta, amit tudott, és ő is leült.

- Nem igazán – vallotta be. – Mármint úgy indult, de aztán inkább bealudtam.

- Aha, álmosnak is tűnsz – válaszolta az énekes, és kellemetlenül vesébe látó pillantással kezdte tanulmányozni a másik férfi arcát. Aiji legjobb meggyőződése ellenére is zavarba jött; nem örült túlságosan a dolognak.

- És, miért jöttél? – kérdezte némi torokköszörülés után.

- Gondolkodtam – vont vállat Kirito. – Igazából az elmúlt egy hétben volt rá időm, hogy gondolkozzak.

- És min? – Aiji úgy érezte, harapófogóval kell kiszednie Kiritóból, mik is szándékai pontosan. Ez amúgy semmi jónak nem lehetett az előjele.

- Rólad. Meg rólam.

- Csodálatos – vágta rá Aiji. – Igazán nem kellett volna, mert nekünk már nem sok közünk lesz egymáshoz.

- Azért ezt ne jelentsd ki ennyire gyorsan…

Csend lett, a két férfi egymásra bámult. Aiji homloka fájdalmasan lüktetett; ezt hozta ki belőle Kirito, ezért is örült, hogy már nem kell egymás társaságát élvezniük. Jó volt ez a kis nosztalgiázás, de jóból is megárt a sok. Kár, hogy láthatólag az énekes ezt nem így gondolta.

- Megmondtam, hogy nem fekszem le veled többször, muszáj ezt tovább ragozni?

Kirito a szemét forgatta.

- Még el se mondtam az ajánlatomat.

- Ajánlat? – visszhangozta a gitáros. – Most le akarsz fizetni, vagy mi a franc van?

- Dehogy akarlak – nyugtatta meg kissé a másik férfi. – Csak arra gondoltam, járhatnánk. Úgy igazából, komolyan.

Aiji pár pillanatig azt hitte, rosszul hallott, hála a fejfájásnak, vagy talán még mindig álmodik. Mindenesetre elég hitetlenkedve meredt az énekesre, aki halálos nyugalommal és komolysággal tekintett vissza rá, de Kiritónál sosem lehet tudni…

- Szívatsz?

- Komolyan mondtam.

Aiji beletúrt a hajába, aztán felállt, és elővett egy üveg vizet meg egy poharat. Udvariasságból töltött a pohárba, Kirito felé lökte, aztán leült, és nagyot húzott a palackból. Az énekes figyelte minden mozdulatát, de láthatólag nem igazán érdekelte az innivaló, sokkal inkább válaszra várt. Aijinak meg muszáj volt összeszedni a gondolatait, mielőtt olyat mond, amit maga is megbán; volt már erre példa, és a vége az lett, hogy feloszlott a bandájuk. Igaz, most már ilyen fenyegetés nem lesett rájuk, de akkor is.

- Eddig soha… - kezdte Aiji, majd elcsuklott a hangja. Idegesen kezdte újra. – Eddig ez soha nem jutott az eszedbe, akkor miért pont most?

- Gondoltam, ez lehet a baj – vonogatta megint a vállát Kirito; a gitáros úgy érezte, legszívesebben behúzna neki egyet, hogy abbahagyja ezt az idegesítő rángást. – Végül is nem lenne olyan rossz, már ha mellőzni tudnád, hogy mindenen ok nélkül felhúzd magad…

- Szerinted mi a francért húzom fel magam? – Ez kissé hangosabbra sikerült, mint Aiji akarta, úgyhogy megint fojtott hangon kezdte folytatni. – Anno mit meg nem adtam volna érte, ha ezt mondod. Ha komolyan veszel. De most már késő.

- Sosem késő – bölcselkedett Kirito. Aiji nem is értette, hogy lehet ekkora érzéketlen barom.

- Jó, akkor elmondom világosan és érthetően. Nem akarok veled járni, sőt, látni se akarlak, úgyhogy légy szíves, menj innen.

Erre azért már Kirito sem számított. Kissé értetlenül pislogott párat, aztán mintha csak Aijihoz hasonlóan húzni akarná az időt, kezébe vette a gyöngyöző poharat, és kortyolt belőle. Egyáltalán nem úgy tűnt, hogy el akarna menni, pedig Aiji homlokán már veszélyesen lüktetett egy ér.

- Nem tudnád elfelejteni a múltat? – kérdezte végül Kirito szokatlanul lágyan. – Mindketten hülyén viselkedtünk, ez tény. Viszont újrakezdhetnénk.

- Nem akarom – vágta rá Aiji, de mintha a falnak beszélt volna, az énekes zavartalanul folytatta.

- Sőt, én ünnepélyesen bocsánatot kérek, tudom, hogy megbántottalak. Sajnálom.

Hát, ez haladás volt, legalább így tíz év után eszébe jutott bocsánatot kérni. Jobb későn, mint soha… Viszont Aiji tudta, hogy most annak kéne jönnie, hogy ő kér elnézést, amiért annyira kiakadt, hogy kilépett a bandából… és Jun követte a példáját. Utóbbiról, meg arról, hogy így a maradék három tag már nem akarta folytatni, igazán nem ő tehetett.

- Ez… egész rendes tőled – szűrte végül a fogai között. Az az átkozott jó neveltetése…! – De mondtam, hogy már késő. Tíz év eltelt, Kiricho, a fenébe is!

A régi becenevén szólította az énekest, akinek láthatólag felcsillant a szeme ezt hallva. Pedig ő tényleg nem akarta, csak kicsúszott a száján… nagyon sok éve nem mondta ki ezt a nevet. Kirito hirtelen közelebb húzódott hozzá; a gitáros ösztönből akart hátrálni, de valahogy… mégsem tette. Talán köze volt hozzá a mellette fekvő gitárnak, talán nem, és csak kifogásként használta.

- Én nem haragszom rád – mondta meglehetősen bugyiszaggató nézéssel karöltve. – Komolyan mondtam, mikor azt mondtam, hogy túltettem magam az egészen, és örülök, hogy ismét szóba állunk egymással… Aicho.

Kirito keze rásimult a másik férfi combjára, aki ekkor már tudta, hogy elveszett. Igen, három héttel ezelőtt egyszer lefeküdtek egymással, de az csak az alkoholnak és talán valahol a dacnak volt köszönhető. Most… valahogy minden másnak tűnt. Aiji hirtelen úgy érezte, megint sok-sok évvel ezelőtt vannak, ahogy Kirito simogatta, csókolta, a szájába vette…

Minden olyan gyorsan történt. Aiji kissé hitetlenkedve ért hozzá a sötét tincsekhez, amelyek a lábai között ütemesen mozgó fejhez tartoztak. Megint engedett… mint mindig. Átkozta is magát, amiért Kirito volt az ő gyenge pontja, és sajnos ezzel az énekes tisztában is volt, de már késő lett volna visszakozni. Ráadásul Aiji nem is akart… túlságosan kellemes volt, amit az énekes csinált a nyelvével.

A gitáros néhány hosszú, kellemes perc után elélvezett, a másik férfi lelkiismeretesen lenyelt mindent, majd a száját nyalogatva ült vissza a másik férfi mellé. Aiji nem mert ránézni, inkább némi zsebkendőért nyúlt.

Valahogy reménykedett benne, hogy ennyivel megelégszik az énekes, de persze csalódnia kellett. Vagyis annyira nem is volt csalódás… hagyta, hogy Kirito négykézlábra állítsa, ahogy azt is, hogy némi maszatolás után beléhatoljon. Ismét egyek voltak, mégis valahogy fájt… és nem a feneke, inkább a mellkasa. Kíváncsi volt, mi lesz, ha az énekes végez, elmúlik az orgazmus hatása, és ketten maradnak megint a zavaros érzelmeikkel… vagy legalábbis Aijiéi biztosan ilyenek voltak, a másik férfi nevében nem nyilatkozhatott.

Aztán Kirito megfordította, majd előrehajolt, és átölelte. Aiji némi habozás után szintén köré fonta a karjait; ez jó volt, túlságosan jó. A gitáros érezte a másik férfi puha ajkait a nyakán, közben hallgatta a halk zihálását, és úgy érezte, teljesen hülye volt. Hülye volt, hogy kapásból elutasította őt, mikor… talán most sikerülhet, talán most nem szúrják el úgy, mint régen.

Kirito beleélvezett, majd ránehezedett. Aiji észre sem vette, mit művel, öntudatlanul kezdte simogatni a partnere hátát; majd ahogy egymásra néztek, a gitáros kibökte:

- Én sem haragszom rád.

A mosoly, ami Kirito arcán felragyogott, kárpótolta mindenért.

Masszázs

- Feküdj le nyugodtan – mutatott Misuzu a nem túl széles, egyszemélyes ágyra. Kanna bólintott, majd némi habozás után megvált a pólójától, és úgy feküdt hasra a puha matracra. Az ő futonjával összehasonlítva talán túl puha is volt, mindenesetre nem panaszkodott; érdeklődve fordította oldalra a fejét, és figyelte, hogyan fogja az énekes a kezébe a tubust, majd nyom a krémből a kezére.

Állítólag hátfájásra nagyon jó volt, legalábbis Misuzu azt mondta, mindig ezt használja, miután a bandatársa vendégeskedett nála és kikotyogta, hogy mostanában sokat fáj a háta. Eredetileg munkaügyben jött, de aztán maradt némi italra, a végén pedig Misuzu ágyán fekve kötött ki. Az énekes egyszerűen felé mászott, és helyet foglalt a dobos feneke alatt.

Kanna azért ezt már kicsit érdekesnek találta.

- Muszáj közben rám ülnöd? – érdeklődött némi vihogás kíséretében. Talán megártott neki a sör, amivel a házigazda kínálta, mert amúgy nem volt benne biztos, hogy józan állapotában olyan viccesnek találná-e a testhelyzetüket.

- Muszáj, mert így pont jól hozzád férek – magyarázta Misuzu, ami akár még hihetőnek is tűnt. Aztán az énekes elkezdte a másik férfi hátába és vállaiba masszírozni a krémet, ami olyan kellemesnek bizonyult, hogy Kanna inkább nem ellenkezett, hanem hagyta magát.

- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz masszírozni – jegyezte meg némi csend után.

- Mondtam, hogy nem bánod meg – válaszolta erre az énekes. Hallatszott a hangján, hogy vigyorog.

- Jó, de azt hittem, csak nagyzolsz.

- Úgy ismersz engem, mint aki nagyzolni szokott?

Kanna visszafojtott egy kikívánkozó röhögést.

- Nem, nem igazán – hazudta végül, és inkább a kellemes érzésekre koncentrált. Már-már ott tartott, hogy képes lenne elaludni, az sem érdekelte, hogy eredetileg abban egyeztek meg, Misuzu csak segít őt bekenni, aztán ennyi… szóval hirtelen arra eszmélt fel, hogy az énekes egész egyszerűen lejjebb húzza róla a nadrágját. Annyival lejjebb, hogy előbukkant a feneke; Kanna érezte, hogy a vér gyors tempóban száguldani kezd az ágyéka felé, ami megrémítette. Ő nem erre szerződött! Kezdte átkozni a döntését, hogy nem vette át a farmerjét, hanem egy melegítőnadrágban battyogott át a bandatársához.

- Mit művelsz? – érdeklődött igyekezve hátrafordulni, de nem tudott egészen, mert Misuzu még mindig rajta tehénkedett. Ráadásul akkor az énekes láthatta volna Kanna farkát is, ami kellemetlenül kezdett megkeményedni annyitól, hogy rajta érezte a másik férfi pillantását… Elég ciki lett volna, úgyhogy végül is inkább hason fekve maradt.

- Masszírozok – vágta rá ártatlan képpel Misuzu, és be is váltotta ígéretét. Még egy kis krémet nyomott a kezére, aztán elkezdte gyúrni Kanna pucér farpofáit, aki tágra nyílt szemmel bámult előre, de igazából egyáltalán nem is látta a falat.

- Ott nem fáj – jegyezte meg elhaló hangon, viszont a másik férfit láthatólag ez egyáltalán nem zavarta.

- Azért jólesik, nem? – kérdezte ő is halkabbra véve a hangerőt. Kanna önkéntelenül is felsóhajtott, amivel sikeresen elárulta magát, pedig ő tényleg nem akart élvezkedni, legalábbis nem így, ebben a helyzetben, és főleg nem Misuzuval…

- A-azt hittem, hetero vagy… - nyögte Kanna, mikor a bandatársa széthúzta a fenekét. Tudta, hogy Misuzu a lyukat sasolja, aminek gondolatára egészen kemény lett a farka. Tényleg sosem hitte volna, hogy ez megtörténhet… Kényelmetlenül izegni-mozogni kezdett, hogy a lüktető merevedése némi stimulációt kaphasson, ez azonban nem kerülte el Misuzu figyelmét sem.

- Hetero vagyok – válaszolta az énekes, majd az egyik hüvelykujjával erőteljesen, többször is végigsimított Kanna lyukacskáján, aki erre megremegett. – A kivétel erősíti a szabályt.

- Na és honnan veszed, hogy én meleg vagyok? – kérdezte tovább okvetetlenkedve Kanna, mire a másik férfi felnevetett.

- Máskülönben miért lennél teljesen kész attól, hogy a seggedet markolászom?

Sajnos ebben volt ráció. A dobos égő arcát a párnába rejtette, miközben Misuzu tovább simogatta. Csak akkor emelte fel ismét a fejét, ami egyébként nagyon jó ötlet volt, ha levegőt akart venni, mikor érezte, hogy a másik férfi leszáll róla, és egyben az ágyról. Kíváncsian, talán kissé csalódottan is pillantott fel az énekesre, aki a közeli szekrényben kezdett kutakodni. Amiket elővett, az ágy melletti éjjeliszekrényre tette; Kanna eltátotta a száját, ahogy megpillantotta a hatalmas adagnyi síkosítót. Kezdett kételkedni benne, hogy Misuzu tényleg annyira nem szokott fiúkkal szexelni, mint ahogy állította… Aztán következett egy csomag gumi, meg egy… nos, eléggé dildónak tűnő valami, mindenesetre érdekes alakja volt.

Kanna elbambulva hagyta, hogy a másik férfi lerángassa róla a nadrágot, és kissé megborzongott, de még mielőtt fázni lett volna ideje, Misuzu odalépett mellé. Rajta is melegítőnadrág volt, amiben már sátrat vert a kemény farka. Kanna felpillantott az énekesre mintegy engedélyért, aztán nyelt egy nagyot, és teljes figyelmét Misuzu merevedésének szentelte. Először próbaképp megsimogatta a nadrág anyagán keresztül, aztán kibújtatta a börtönéből; valamiért azon se lepődött meg, hogy a férfi nem viselt alsót.

Misuzu közben a síkosítóért nyúlt, és amíg Kanna verni kezdte az énekes farkát, ő egyik ujjával belehatolt a dobosba.

Kanna akaratlanul is felnyögött; túlságosan vágyott már erre. Felbátorodva vette a szájába a kezében tartott merevedést, és ízlelgette azt, mint valami nyalókát. Legalább olyan finomnak is találta.

- Állj négykézlábra – szólt rá némi kölcsönösen kellemes tevékenység után Misuzu. A dobos azonnal engedelmeskedett, felemelkedett a térdére és könyökére, Misuzu pedig kihúzta belőle az időközben két ujját, majd kezébe vette a dildót. A másik férfi végignézte, ahogy az énekes gumit húzott rá, öntött rá a síkosítóból, végül pedig bepozícionálta. Kanna halkan sóhajtott fel, ahogy az eszköz belécsusszant; könnyű dolga volt, a dobos eléggé tág volt hozzá, és a játékszer sem volt túl vastag.

Misuzu lassan kezdete el mozgatni, de ahogy egyre gyorsított, közben a saját farkát verve a másik kezével, Kannában hirtelen eltalált egy olyan pontot, amitől az csillagokat látott. A dobos farka láthatólag megrándult, ő maga pedig levegőért kezdett kapkodni. Misuzu ezek után alaposan ügyelt rá, hogy minden mozdulatával eltalálja azt a pontot… Kanna önkéntelenül is a saját merevedése után nyúlt, és ahogy verni kezdte, rövid időn belül egész egyszerűen elélvezett, rá az énekes ágyára, de abban a pillanatban kisebb gondja is nagyobb volt ennél.

Kanna kissé szégyenkezve, még remegős lábakkal tápászkodott fel az ágyról, miután a másik férfi kihúzta belőle a dildót.

- Ööö… bocs az ágyad miatt… – motyogta. Misuzu arcáról nem igazán lehetett leolvasni, hogy haragszik-e.

- Ledolgozhatod a tisztító árát – mondta az énekes. Kanna pirulva bólintott, és letérdelt az énekes elé; egy pillanatra megint egymás szemébe néztek, a dobos igyekezett úgy végignyalogatni a másik férfi makkját, de aztán kénytelen volt lesütni a szemét, annyira zavarba jött. Mégiscsak a bandatársáról volt szó… akivel egyáltalán nem kellett volna ilyen viszonyba kerülniük, de most már mindegy volt. Kanna igyekezett nem erre gondolni, miközben mindent beleadott a szopásba.

Ha viszont azt hitte, ennyivel megússza, nagyot tévedett. Misuzu egy idő után az ablakhoz terelgette a dobost; Kanna rákönyökölt a párkányra, miközben kitolta a fenekét. Tudta, mi következik, és valahol mélyen annyira nem is bánta, végül is az a játékszer olyan kicsi volt… Misuzu farka nagyobb, ahogy óvatosan belehatolt és megtöltötte belülről, majd lassan mozogni kezdett benne, ki-be. Az énekes párszor erősen rácsapott Kanna fenekére, ami kellemes-csípősen sajogni kezdett; mintha az énekes tudta volna, mire gerjed a másik férfi.

Kezdett félelmetessé válni a dolog, mindenesetre a dobos megint keményedni kezdett. Nagyokat szusszant, ahogy a másik férfi egyre gyorsabban dugta hátulról, az ágyéka minden egyes lökésnél csattant egyet a fenekével érintkezve. Kanna megragadta a saját hímtagját, ami fél percen belül ismét kemény lett teljesen. A dobos összeszorította a szemhéját, és igyekezett csak az élvezetre koncentrálni. Tudta, hogy Misuzu nem bírja már soká, de nem akarta, hogy azelőtt elmenjen, hogy ő kiélvezhette volna a helyzetet…

Az énekes hirtelen kihúzta magát belőle. Kanna hátranézett; még nem történhetett meg, azt csak észrevette volna… és tényleg nem. Az énekes megragadta a bandatársa csuklóját, és maga után húzta, talán kissé durvábban is, mint szükséges lett volna, Kannának azonban még ez is bejött. Engedelmesen feküdt a hátára a kanapén, amihez az énekes vezette; Misuzu letérdelt a lábai közé, és ismét beléhatolt. A szőke férfi ezúttal maga vette kezelésbe a dobos farkát, aki nagyokat sóhajtva dőlt hátra, és csak azért fohászkodott, hogy még sokáig ne legyen vége.

Nos, ez annyira nem jött be, mert az énekes végül nem bírta tovább, elélvezett. Kanna kissé csalódottan figyelte, hogyan húzódik ki belőle Misuzu, majd szabadul meg a használt gumitól, közben verte a farkát, de az már nem ugyanaz volt. Szerencsére az énekes ezek után sem feledkezett meg róla, kerített egy törölközőt, arra felültette a másik férfit, majd helyet foglalt mellé a kanapéra, miután letörölgette magát és belebújt a nadrágjába. A keze rákulcsolódott Kanna kissé kókadásnak induló merevedésére, ami szépen lassan visszanyerte eredeti keménységét. Misuzu addig verte, amíg Kanna is el nem élvezett, rá a hasára.

- Kétszer is elmentél – állapította meg Misuzu, miközben vidám fénnyel a szemében figyelte a hasát letakarító dobost. – Kezdek féltékeny lenni.

- Leszopjalak megint? – érdeklődött Kanna, a kezében megállt a zsebkendőhalom. Az énekes egy fél pillanatra elgondolkodott az ajánlaton, aztán inkább nevetve paskolta meg a bandatársa vállát, mielőtt felállt volna, hogy eltakarítsa az üres dobozokat és a zsepiket az asztalról.

- Majd ha legközelebb átjössz. De akkor szavadon foglak.

- Jó – kúszott enyhe pír Kanna orcáira.

#GenKoi - Kilencedik fejezet

 Közel egy hét telt el azóta, hogy Koichi szüleinél töltötték az estét, és kimondták, hogy egy párt alkotnak. Genki néha még mindig alig hitte el, hogy ez a valóság volt, amelyben élt, és nem csak egy illúzió. Tényleg Koichi párja volt, és lassan minden délután félretették a videózással kapcsolatos teendőiket, hogy elmehessenek együtt sétálgatni a városban.
 Genki persze nem győzte hallgatni Aryu folyamatos locsogását, amikor a férfi épp a mai sétája előtt pár perccel hívta fel őt telefonon. Igencsak sietős volt a dolga, így kihangosította a barátját, és közben futólag elejtette, hogy mióta ténylegesen járnak, délelőtt és este olvas, meg videózik, ugyanis a délutánokat meghagyták egymásnak Koichival. Aryu azonnal harapott a témára, és egészen vonalbontásig ecsetelte, milyen büszke Genkire, amiért sikerült elmondania Koichinak, hogy szerelmes belé. De azért még feltette az aduász kérdést is: Genki mikor mondja el mindezt odahaza?
 Így eshetett meg az is, hogy a férfi állandóan elmerengett séta közben, és ha Koichi nem húzza félre, még egy villanyoszlop is majdnem elkaszálta volna őt. Hamarosan már egy aggódó barna szempár fürkészte őt meglehetősen közelről, és csak nagy nehezen sikerült leküzdenie a késztetést, hogy a nem valami forgalmas utca közepén megcsókolja Koichit.
 – Csúnya kis gondolatok kergethetik egymást odabent – bökött a rózsaszín hajú férfi Genki homlokára a mutatóujjával, szemöldökei kérdőn megemelkedtek. – Na, bökd ki, mielőtt tényleg nekimész egy villanyoszlopnak!
 Genki tekintete a talajra villant, majd ismét Koichi szemébe nézett.
 – Szívesen bemutatnálak én is odahaza, csak… Anyuék ugye nem tudják, hogy biszex vagyok. De mivel nem laknak nagyon messze, ezért szombaton esetleg, ha ők is belemennek, átmegyünk vacsira? És akkor egyszerre mondanám el, hogy érdekelnek a férfiak is, meg hogy veled járok – javasolta, miközben megindultak a járdán.
 – Felőlem rendben van – vont vállat Koichi. – Mesélsz kicsit a családodról?
 – Hát, van anyu meg a nagyiék. Ennyi – mosolyodott el keserűen Genki.
 – Apukád..? – kérdezte óvatosan Koichi, mire a férfi legyintett egyet.
 – Anya terhes lett velem, mire lelépett. Nem érdekelte, hogy gyereke lesz.
 Genki kezei ökölbe szorultak a teste mellett, ahogy beszélt. Mindig is haragudott emiatt az apjára. Az ismeretlen férfi összetörte édesanyja szívét, és megfosztotta Genkit attól, hogy bárkit is apának hívhasson. A nagyapja természetesen valamelyest betöltötte az űrt, de az nem volt ugyanaz. Már hogy is lehetett volna!
 Óvatosan pillantott rá Koichira, aki épp őt nézte, így mikor a tekintetük találkozott, Genki nem törődött a túloldalon siető hátizsákos lánnyal, sem a mellettük elhaladó autóval, lehúzta magához Koichit, és megcsókolta.
 – Szeretlek – suttogta a férfi ajkaira, majd elengedte őt, és sietősen tovább indult.
 – Genki – szólt utána Koichi, aki még mindig ugyanott állt, ahol az előbb csókolóztak. Mosolygott.
 – Szeretlek, és nagyon büszke vagyok rád.
 Genki megtorpant, majd óvatosan hátrafordult.
 – Büszke? – visszhangozta, mire Koichi vállat vont, és közelebb sétált hozzá.
 – Határtalanul. Emlékszel, hogy anno leszögezted nekem, hogy márpedig te nem fogod elmondani senkinek sem? Azóta már Aryu tudja, és most épp arra készülsz, hogy otthon is felvállald.
 Genki vállat rántott, ám a tekintetét nem emelte fel a járdáról. Kicsit zavarba jött, amiért Koichi elmondta neki ezeket a dolgokat. Pedig igaza volt, ó, de még mennyire igaza! Amikor Genki életében először megcsókolt egy másik fiút, hetekig rettegett attól, hogy az anyja és a nagyszülei megtudják. Mintha csak a homlokára lett volna írva. Aztán egyre természetesebbé vált számára, hogy az életének egy igencsak nagy falatját nem oszt meg a családjával, hiába tudta, hogy ez így nincs teljesen rendben. Viszont most, amikor úgy érezte, hogy talán távolabbi jövőre is tervezhet Koichival, már nem halogathatta tovább.
 Az előző párjaival ilyenkor már túl voltak az első együttléten, vagy legalábbis nagy léptekben közeledtek felé, ám Koichival abszolút nem siettek, ehelyett minden egymással töltött időt a másik megismerésére fordítottak, amelynek meg is lett az eredménye. Genki szinte pontosan tudta, hogyan kezdett el Koichi komolyabban foglalkozni a kreatív dolgokkal, miért ment el ennyire a ruhatervezés irányába, de persze Koichi is tudott olyanokat Genkiről, mint például, hogy melyik volt az a könyv, ami az olvasás szerelmesévé tette.
 – Tolakodásnak vennéd, ha ma este nálad aludnék? – kérdezte Koichi, mire Genki felemelte a fejét, és óvatosan elmosolyodott.
 – Nem, ráadásul képzeld, megint túl jól haladok a könyvvel, így még rá is érek.
 Eközben sarkon fordultak, és elkezdtek visszafelé sétálni Genki lakása felé.
 – Ha minden este olvasol, mi lesz veled, ha majd sűrűbb esti programjaink lesznek? – vetette fel a magasabbik férfi, mire Genki arca lángba borult, és kissé túlságosan is nagy érővel bokszolta vállba Koichit, aki a karját dörzsölgetve nézett a másikra.
 – Hallod, Genki, nem gondoltam semmi olyanra – sziszegte fájdalmasan. – Csak mondjuk egy nyaralásra.
 – Ó – szaladt ki Genki száján. – Akkor bocsánat.
 – Á, semmi, megértem, hogy még nem állsz rá készen. Én se szeretném elsietni. Így is mindent megkapok tőled – mosolygott Koichi.
 – Mindent? – kérdezte óvatosan Genki.
 – Szeretsz, nem?
 – Igen.
 – Akkor talán még többet is kapok, mint amennyit érdemlek.
 Genki ezúttal az üres utca közepén csókolta meg Koichit, aki nem ellenkezett, hanem még szorosabban húzta magához a másik férfit. Ahogy összetapadtak az ajkaik, Genki úgy érezte, hogy a világ egyensúlya a helyére billent, ő pedig ott van, ahol lennie kellett. Már alig várta, hogy szombaton ezt a családjának is elmondhassa.
 Amikor felértek Genki lakására, Koichi egyből elment fürdeni, a férfi pedig addig felhívta az édesanyját, aki természetesen nagyon lelkesen fogadta, hogy a fia hazalátogat, ráadásul a párját is bemutatja. Aztán ő ment a fürdőbe zuhanyozni, és mire kijött, Koichi már a konyhájában tevékenykedett, ám Genki ezt egy cseppet sem bánta, pedig a magasabbik egyből észbe kapott, és bocsánatot kért, amiért a konyhai felszerelések között turkált.
 – Omlettet? – mutatta fel ügyesen Koichi a tojásokat a két-két ujja között. Genki azonnal bólintott, majd ahogy elkezdték összeszedni a hozzávalókat, magyarázkodni kezdett.
 – Csirkecomb helyett mellből szoktam, mert nem rajongók annyira a combért, de amúgy a töltelék gondolom nálatok is hasonló.
 Koichi bólintott, miközben feltörte a tojásokat, és elkezdte őket felverni, Genki pedig felkockázta a már kifilézett csirkemellet. Tökéletes szinkronban mozogtak, a két serpenyő pedig hamarosan ínycsiklandó illatokat árasztott magából, míg végül Genki Koichi segítségével a rántottára öntötte a tölteléket, és gondosan egybesütötték a hatalmas omlettet.
 Leültek az asztalhoz, és mihelyst nekiláttak a vacsorának, Genki átnyúlt az asztalon, és megfogta Koichi kezét, aki próbálta elfojtani a mosolyát. Mióta Genki realizálta, hogy Koichi balkezes, így múltkor ezért nem zavarták egymást az étteremben, azóta minden ottani közös étkezésnél megragadta az alkalmat, és ez itthon sem volt másképp.
 Úgy döntöttek, hogy a mosogatást reggelre hagyják, így vacsora után egyből elmentek fogat mosni, majd aludni. Genki könnyedén elfészkelte magát Koichi karjainak ismerős ölelésében, és szinte azonnal elnyomta őt az álom. Ott volt, ahol lennie kellett, és ezt szombaton a családjának is kifejthette végre.
 Ennek ellenére, amikor elérkezett az ominózus nap, görcsbe állt gyomorral toporgott a bejáratnál, és egész egyszerűen nem merte eltekerni az ajtó gombkilincsét. Idegesen pillantott Koichira, aki egyből vette a lapot, és óvatos csókot nyomott a férfi homlokára. A terv végtelenül egyszerű volt: Genki bemegy, coming outol, majd ha pozitív reakciót kap, beviszi Koichit. Ha esetleg nem, akkor elmennek. Genki bele se mert gondolni, hogy az utóbbi egyáltalán bekövetkezhet.
 Kifújta az eddig benntartott levegőt, majd benyitott a házba. Édesanyja vidám, dallamos hangja egyből felcsendült a nappali irányából, ahogy az ajtó egy halk kattanással bezárult.
 – Üdv itthon, kincsem! – Az asszony közeledő, puha léptei hallatszódtak, arcán széles vigyor, ám amikor meglátta a cipőjét egyedül papucsra cserélő Genkit, a mosolya semmivé foszlott, két formás szemöldöke között apró ránccsokor nyílt.
 – Hát a lányka? – csodálkozott a nő.
 – Nem jött el a kisasszony? - hallotta a nagypapa reszelős zúgolódását, mire leküzdve az első pánikrohamot, Genki kihúzta magát, és próbált megnyugtatóan az édesanyjára nézni. Nehéz feladat volt.
 – Menjünk be a nappaliba – javasolta, majd az édesanyja oldalán belépett a tágas, rendezett helyiségbe. A nagyapja a szemközti fotelben üldögélt, ráncos, csontos ujjai egy bögre tea köré fonódtak, míg a nagymama a jobb oldali ülőalkalmatosságon foglalt helyet, és fürgén kötögette a karácsonyra szánt ajándék sálak egyikét. Egész évben ezt csinálta.
 – Anyu, szerintem jobb lesz, ha te is leülsz – mutatott Genki a nagyanyjáéval szomszédos fotelra, mire az anyja a száját rágva helyet foglalt. Ujjai görcsösen szorították a karfát. Aggódott.
 – A párom is itt van, csak a ház előtt vár – kezdte, mire a nagyapja helytelenül csettintett a nyelvével.
 – Hát hagyod őt megfázni? – méltatlankodott, ám a lánya egy ideges pillantással elhallgattatta.
 – Vár, mert nem biztos, hogy jó szívvel fogadnátok őt idehaza.
 Genki idegesen nyelt egyet, aztán lehajtotta a fejét, és kimondta:
 – Ugyanis férfi.
 A kötőtűk lázas csattogása hirtelen megszűnt. Genki felpillantott. A nagyapja olyan erősen szorította össze a száját, hogy csak egy keskeny vonal látszódott, míg a nagymamája szemöldöke felszaladt a homloka közepére. Az édesanyja reakciója döbbentette meg őt a legjobban. Az asszony szája ugyanis tátva maradt, majd hirtelen felocsúdva felpattant, és szorosan a karjai közé zárta a fiát.
 – Jaj, kincsem, semmi baj, mi így is szeretünk téged, hallod? Nem baj, ha férfi, egyáltalán nem baj – hadarta az édesanyja, ám Genki érezte, hogy sír. A saját szemébe is könnycseppek szöktek, és így álltak, összeborulva, nem egészen két percig, amikor is a nagyapja dörmögő hangja ismét betöltötte a teret.
 – Na, lássuk a medvét!
 Genki kibontakozott az anyja öleléséből, majd még mindig szipogva elindult a bejárat felé. Amikor ajtót nyitott, Koichi szinte egyből az arcához nyúlt, és letörölt egy kósza könnycseppet.
 – Sírsz – állapította meg a nyilvánvalót, miközben nekiállt lecserélni a cipőjét. – Anyukád megölelt, megnyugtatott, és eltört a mécses? – találgatott, mire Genki bólintott, és megragadva Koichi kezét, a nappaliba húzta őt. Még szinte szóra sem nyitotta a száját, a nagyapja már egyből véleményt is formált.
 – Ez a cukorka a párod? – utalt Koichi pink tincseire, ám a nagyi megtörve saját hallgatását, lepisszegte.
 – Az unokád bemutatja neked a fiatalembert, és ilyen tüskés módon kell viselned magad? Hát hová tetted az eszed tokját, apjuk? – méltatlankodott az idős asszony, majd Koichihoz fordult. – Ne aggódj, fiam, az öreg nem rajong a modern dolgokért.
 – De anyjuk! – hőbörgött az idős úr, mire Genki édesanyja hangosan összecsapta a kezeit, és szigorúan végignézett a társaságon.
 – Asztalhoz! Ezt meg kell ünnepelnünk – mosolygott Genkire és Koichira.

Ivóverseny és egyéb katasztrófák (2. fejezet)

Rima épp egy borzasztóan unalmas tévéműsort bámult nem túl nagy érdeklődéssel, mikor csengettek. Kissé meglepődött, mert késő volt már ahhoz, hogy vendégei jöjjenek; ami azt illeti, elég nagy faragatlanság volt valakihez ilyen időpontban becsengetni, de Rima még sokáig nem akart aludni, és amúgy is borzasztóan unta magát, szóval jobb híján ment, hogy megnézze, ki lehet az a bunkó.

Nos, a bunkó mint kiderült, nem más volt, mint a bandatársa, Ryo.

- Öö… - nyögte Rima, miután pár pillanatig csendben farkasszemet néztek. – Hát te?

- Mutatni akarok valamit – jelentette ki minden különösebb bevezető nélkül Ryo, majd azt sem várta meg, hogy a házigazda beinvitálja, egész egyszerűen odébb tolta Rimát az útból, majd becsukta maga mögött az ajtót, és ledobta a cipőjét.

Az énekes enyhe megrökönyödéssel figyelte a másik férfi ténykedését, majd végül vállat vont, és visszasétált az előbbi helyére.

- Na és mit? – kérdezte. Ryo kisvártatva követte, levetette magát az énekes futonjára, mint aki tökéletesen otthon érzi magát, pedig eddig még csak egyszer járt itt, akkor sem túl sokáig volt Rima vendége.

- Mindjárt megtudod, de előtte hozhatnál valamit inni.

- Ja, tényleg – adott neki igazat az énekes.

- Sör jó lesz - folytatta kissé szemtelenül Ryo.

- Nincs söröm – válaszolta azonnal Rima. – Csak teával tudok szolgálni.

- Meh – kommentálta kissé lelombozódva a gitáros. – Hát akkor jó lesz a tea is.

- Hozom – motyogta a másik férfi, kiment a konyhába, és kivette a félliteres palackot a hűtőből. Visszasétált vele Ryo mellé, aki közben a tévét nézte.

- Ez aztán a szar műsor – állapította meg.

- Nekem is pont ez járt a fejemben, mielőtt megjelentél volna.

A gitáros bólogatva nyitotta ki a palackot, belekortyolt a teába, aztán jólesően felsóhajtott.

- Na jó, akkor térjünk a tárgyra – mondta, és előhalászta a zsebéből a telefonját. Rima melléült a futonra, és kíváncsian figyelte, mit akar neki mutatni a bandatársa.

Ahogy azonban meglátta a képeket, mintha jeges vízzel öntötték volna le. Ő volt rajtuk, még évekkel ezelőtt, mikor Hina lefotózta farokverés közben, utána pedig dugás után kitágult lyukkal… De mégis hogy szerezte meg Ryo ezeket a képeket? Hiszen úgy volt, hogy a másik gitáros kitörölte őket, Rima a saját szemével látta…

- Az a rohadék Hina – motyogta ökölbe szorult kézzel. Ryo meg láthatólag nagyon jól szórakozott rajta.

- Ugyan, nem is tudod, mit kellett melóznom azért, hogy lemásolhassam magamnak ezeket a képeket.

- Melóznod? – értetlenkedett Rima.

- Ja – váltott át csevegő hangnembe a gitáros. – Csak véletlenül találtam meg őket, mikor egy másik képet kerestem Hina mobilján, egyikünk sem gondolta volna, hogy ezekre bukkanok. Aztán persze igyekezett rávenni, hogy tegyek úgy, mintha nem is láttam volna semmit, de hát… nem sikerült neki. Túlságosan mély nyomot hagyott bennem ez a pár sztárfotó.

Rima legszívesebben menten elsüllyedt volna.

- Aztán úgy féltette tőlem a telefonját, mintha maga lennék az ördög – folytatta szenvtelenül Ryo. – Végül kénytelen voltam lefizetni Tomokit, hogy csempéssze ki nekem öt percre. És tádámm, itt is vannak.

- Mit akarsz velük? – kérdezte Rima rosszat sejtve.

- Ó, semmit az égvilágon – vont vállat a gitáros ártatlan képpel. – Persze fel is tehetném a netre, minden egyes fórumra, amit csak találok, hadd lássák a kis rajongólányok a kedvenc énekesük szétbaszott lyukát…

Rima akaratlanul is megborzongott a gondolatra.

- De nem akarom tönkretenni a karriered, nyugi – tette hozzá némi hatásszünet után Ryo.

- Akkor mit akarsz? – kérdezte a másik férfi teljesen megsemmisülten.

- Jaj, hát pár dolgot, hogy biztos ne kerüljön ki véletlenül a világhálóra ez a pár kép. Mondjuk elsőnek… látnék tőled egy jó kis sztriptízt.

- Mit? – fakadt ki Rima. Persze sejtette ő, hogy valami ilyesmi lesz a vége, de azt álmában sem gondolta volna, hogy miután új tagjai lesznek a Placebónak, ugyanaz megtörténik vele, mint Hinával anno, csak pepitában…

„Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?” – gondolta az énekes kétségbeesve.

- Sztriptízt – ismételte Ryo, miközben gondosan eltette a telefonját vissza a zsebébe. – Tudod, ledobod a ruháidat, lejtesz valami erotikus táncikát hozzá…

- Az ki van zárva! – jelentette ki az énekes.

- Jó, de akkor kénytelen leszek mégis feltenni a képeidet. Kezdjük mondjuk a…

Rima közbeszólt.

- Ne merészeld!

- Hm – kommentálta Ryo, és karba fonta a kezét. – Most úgy csinálsz, mintha lenne választásod.

Rimának is be kellett látnia, hogy tényleg nem volt. Pár pillanatig egymás szemébe bámultak, aztán az énekes végül lesütötte a szemét, és kelletlenül sóhajtva állt fel.

Nem igazán tudta, mit is kellene csinálnia a vetkőzésen kívül, zene sem volt, amire „szexi táncot” lejthetett volna, de őszintén szólva nem is akart. Inkább enyhén remegő kézzel bújt ki a pólójából, majd a rövidnadrág következett. Mikor már csak egy szál alsó volt rajta, kérdően nézett Ryóra, aki sajnos elég egyértelműen bólintott. Rima felsóhajtott, és gyorsan megszabadult az utolsó ruhadarabjától is.

- Hát, ezt még gyakorolnod kell – állapította meg a gitáros megint láthatóan remekül szórakozva. – Pedig a színpadon egész jól tudod rázni a segged.

- Nem igaz! – ellenkezett Rima, miközben a kezeivel igyekezett eltakarni az ágyékát.

Ryo csak nevetett rajta, aztán felállt, és nekiállt kioldani az övét. Rima gyanakodva figyelte, hogy került elő a gitáros félkemény farka a nadrág fogságából.

- Na most gyere szépen ide, térdelj le elém, és szopj le.

- Nem! – ellenkezett reflexből Rima, mire a másik férfi a szemét forgatta, meglepően készségesen visszapakolta a szerszámát a farmerjába, és megint elővette a telefonját. Pötyögni kezdett, az énekes pedig rosszat sejtve kérdezte:

- Most mit csinálsz?

- Írom a fórumbejegyzést. Lássuk csak… Íme a Placebo első számú ribije, akiben nemrég egy hatalmas…

- Úgysem tennéd meg – blöffölt Rima, de nem túl nagy beleéléssel, eléggé lerítt róla, hogy fél. A másik férfi magában somolygott rajta, miközben a bandatársa felé mutatta a telefont. Az közelebb hajolt, és láthatta, hogy a bejegyzés szövegrésze tényleg el is készült. Már csak a kép hiányzott, és persze az, hogy Ryo posztolja…

Rimának bőgni lett volna kedve, ahogy az ajkába harapott, és gyilkos pillantásokkal bombázta a gitárost, miközben közelebb lépett hozzá, és nagyot sóhajtva térdelt le. Elég kellemetlen volt pont egy szintben lenni Ryo ágyékával, és ez még csak a kezdet volt.

Mivel Rima láthatólag nem kívánkozott mozdulni, Ryo nagy kegyesen segített neki, megint lehúzta a sliccét, és kezébe vette a farkát. Kicsit verte, aztán miután úgy döntött, elég lesz, egész egyszerűen arcon paskolta vele párszor az elképedt énekest, aki igyekezett kitérni előle, de aztán eszébe jutott, hogy talán nem lenne a legjobb ötlet ellenkezni. Végül összeszorított fogakkal tűrte a dolgot, a szemét is becsukta, és igyekezett máshova képzelni magát, azonban mikor végre sikerült volna, Ryo hangja visszahozta a valóságba.

- Nyújtsd ki a nyelved.

Rimának semmi kedve sem volt ezt megtenni, mégis néhány pillanatnyi habozás után kénytelen volt engedelmeskedni. Persze, hogy az lett belőle, amit várt, Ryo most a nyelvéhez ütögette a farkát, aztán ahogy ezt megelégelte, elkezdte befelé tolni Rima szájába. Az énekes könnyes szemmel igyekezett nagyra nyitni, és ahogy megízlelte a másik férfi hímtagját, kedve lett volna hányni. Vagy ha azt nem is, legalább rohanni a fürdőszobába és többször is fogat mosni, de sajnos ezt nem tehette meg. Kénytelen volt kitartani, míg Ryo szó szerint szájbabaszta, de egy idő után a gitáros megunta a dolgot, és vasmarokkal fogta meg Rima haját, hogy ezúttal ne neki kelljen mozognia. Az énekes megnyikkant, azonban igyekezett tartani a tempót, ha nem akarta, hogy fájdalmas élményben legyen része.

- Használd a nyelved is, mint az elején!

Rima pont azt nem akarta, úgyhogy inkább figyelmen kívül hagyta a parancsot, viszont nemsokára rá kellett jönnie, hogy kár volt.

- Az anyád, süket vagy? – rivallt rá a másik férfi, majd erősen megragadta Rimát a tarkójánál fogva, és mélyen a torkába nyomta a farkát.

Az énekes azonnal bekönnyezett és öklendezni kezdett, Ryo szerencsére kihúzta a merevedését. Rima összegörnyedve próbálta megállni, hogy hányjon, közben köhögött és ökölbe szorított kézzel igyekezett nem káromkodni. Szívesen kinyírta volna ezt a rohadékot, akivel még azt hitte, jóban lesznek, és egészen kedvelt eddig a szerencsétlen napig…

- Gyerünk, és használd a nyelved is végre – mordult rá a gitáros, miközben ismét a bandatársa arcába tolta a farkát. Rima krákogott még egy sort, aztán dühödten fogta a kezébe a saját nyálától csillogó hímtagot, majd igyekezett úgy szopni, ahogy a felséges Ryo kívánta.

Azt hitte, sosem lesz vége, legalábbis meg volt győződve róla, hogy Ryo a szájába fog élvezni, és ettől már előre rettegett, a gondolattól is majdnem rosszul volt, de szerencséje volt. Vagy legalábbis először azt hitte, mikor a gitáros elvette a farkát a szájából, helyette viszont megragadta Rimát, és a futonhoz rángatta.

Az énekes csak ekkor kapcsolt, hogy mi következik, és alaposan rettegni kezdett. Hina óta senki sem járt a fenekében, és köszönte szépen, nem is szándékozott felajánlani senkinek újra, erre most megint… A szégyentől vörös arcát a párnájába fúrta, ahogy Ryo négykézlábra állította, a hátsó fele szemérmetlenül kinyomva a levegőbe.

A gitáros keze először megtévesztően gyengéden simogatta a farpofáit.

- Jó kis basznivaló segged van – állapította meg. – Élőben még szebb.

Rima összerezzent, ahogy megérezte a bandatársa ajkait a fenekén, a másik férfi csókolgatni kezdte. Ez sem volt annyira rossz, sőt, meglepően jó, legalábbis ahhoz képest, amit Rima várt. Aztán hirtelen Ryo megragadta az énekes farpofát, erősen széthúzta őket, és a meglepett Rima nyikkanásától kísérve a nyelvével kezdte kényeztetni a reszkető kis lyukat.

Rima farka legnagyobb rémületére és szégyenére erre kezdett éledezni. Csak remélte, hogy a másik férfinak nem tűnik fel a dolog, hiszen ő el volt foglalva a nyalogatással, ám sajnos kevésbé sokáig csinálta, mint az énekes szerette volna. Ahogy pedig felemelte a fejét, feltűnt neki Rima időközben megkeményedett farka, amit nem tudott szó nélkül hagyni.

- Na látod, hogy élvezed te – jelentette ki vigyorogva, és rámarkolt Rima merevedésére, aki a kelleténél kissé hangosabban nyögött fel. Ó, hogy mennyire vágyott az érintésre, és közben… szégyellte magát, és nem akarta élvezni, a teste azonban elárulta őt.

Aztán Ryo elengedte, ő pedig legszívesebben méltatlankodott volna, hogy ne hagyja abba, azonban győzött a büszkesége. Inkább felemelte a fejét, és rosszat sejtve figyelte, hogyan húz elő a nadrágja zsebéből Ryo pár tasakocskát. Az egyik, ahogy sejtette, óvszer volt, de azt a gitáros félretolta, egy másik, lila színű csomagolást fogott a kezébe, felnyitotta, majd a tartalmát rácsorgatta Rima fenekére. Szóval egy adag síkosító volt, állapította meg megsemmisülten az énekes.

Hinával való tapasztalat után tudta, mi következik, Ryónak viszont, legalábbis az énekes emlékezete szerint, a másik gitárosénál vastagabb és hosszabb ujjai voltak, sokkal jobban fájt, ahogy az első beléfurakodott. Felnyögött, és ismét a párnába temette az arcát, hogy elnyomja a hangját, nem akarta még ezzel is izgatni a férfit, hiszen emlékezett, hogy Hinának is mennyire tetszett.

Ryo kegyetlenül ujjazta, nem volt olyan gyengéd és türelmes, mint anno a másik gitáros. Rima nem hitte volna, hogy vissza fogja sírni azt a szégyenteljes alkalmat Hinával, de lassan ide jutott; ráadásul Ryót az sem zavarta túlságosan, hogy még alig tágította ki egy ujjal, rögtön a másodikat próbálta belé erőltetni. Rimának könnyek szöktek a szemébe; fájt, azonban hiába közölte ezt a másik férfival, az erre csak rácsapott egy csattanósat a fenekére.

- Ha Hinával kibírtad, velem is ki fogod.

- De Hina nem ilyen állat módjára csinálta… - csúszott ki Rima száján, de rögtön megbánta, mert Ryo csak még durvábban kezdte ujjazni.

- Ó, szóval ennyire jó volt Hinával? – érdeklődött hallhatóan feldühödve. – Csak nem éjjelente visszasírod a kis női ruhás buzit?

Rima fájdalmasan nyögdécselni kezdett, közben igyekezett kinyögni egy nemet, bár már oly mindegy volt. Felbaszta Ryo agyát, aki a harmadik ujját is beléerőszakolta, csak azzal próbálta enyhíteni a másik férfi kellemetlenségét, hogy megragadta a farkát.

Viszont közben Rima lelohadt, úgyhogy ennek nem túl sok értelme volt. Még mielőtt Ryo keményre verhette volna ismét, megunta a dolgot, elengedte, kihúzta az ujjait, majd az óvszer után nyúlt. Az énekes hátra sem mert nézni, érezte, mi következik; a gitáros minden előzetes figyelmeztetés nélkül hatolt bele.

Rima egy ideig tartotta magát, a szájára tapasztotta a kezét, baljával a párnát szorongatta, de egy idő után nem bírta tovább, a lábai felmondták a szolgálatot, összerogytak alatta. Ryo felmordult, kihúzta magát belőle; néhány áldott pillanatig az énekes ellazult, már nem feszítette semmi odabent, csak a tompuló fájdalom maradt, még mielőtt azonban örülhetett volna, a gitáros megfordította. Rima megrettent; nem akarta, hogy közben láthassák egymást, ez így csak még cikibb volt, azonban nem volt abban a helyzetben, hogy ellenkezhessen.

Ryo feltolta a másik férfi térdeit egyenesen annak a mellkasához, majd ráparancsolt, hogy tartsa meg a lábait. Rima remegő kezekkel engedelmeskedett; a gitáros a széttárt lábak közé térdelt, és ismét beléhatolt.

Most kevésbé fájdalmas volt ugyan, de csak addig, amíg Ryo nem kezdett el ismét mozogni benne. Ráadásul egyenesen az énekes arcára bámult; az énekes pár pillanatra visszanézett rá, egymás szemébe bámultak, Ryo elégedetten látta a könnyektől nedves, vörös arcot, majd Rima észbe kapott, erősen lecsukta a szemét, és elfordította a fejét. A gitáros ezt sem bánta, csak közelebb hajolt a másik férfihoz, elég közel ahhoz, hogy belecsókolhasson a nyakába.

Rima libabőrös lett, ahogy a gitáros ajkai keményen szívni kezdték az érzékeny bőrt. Most még ez is… nyilvánvaló volt, hogy Ryo nyomot akar hagyni rajta, és mint kiderült, nem is egyet. Módszeresen szívogatta ki több helyen is a nyakát, nyilván tetszett neki, hogy megjelöli, Rimának már kevésbé. Bele sem mert gondolni, hogy magyarázkodhat majd a barátai előtt…

Aztán Ryo ismét kiegyenesedett, és a kezébe fogta a másik férfi farkát. Megint igyekezett életet lehelni a puha hímtagba, de mikor Rima oda jutott volna, hogy kezdte élvezni a dolgot, sajnos a gitáros nem bírta tovább. Egy halk mordulást követően elélvezett, és utána már nem sok minden érdekelte. Némi lihegés után kihúzta magát Rimából, megszabadult a teli gumitól, aztán olyan képet vágva, mint egy jóllakott napközis, kiszolgálta magát a házigazda doboz zsepijéből, és letisztogatta a farkát. Rima összeszorított lábakkal, könnyektől fátyolos szemmel figyelte, hogy a bandatársa hogyan pakolja vissza a szerszámát a nadrágjába, majd húzza fel a cipzárt. Ezzel készen is volt, ő nem vetett le egy ruhadarabot sem.

- Akkor nem teszed fel a netre a képeket? – tudakolta végül Rima rekedt hangon. Ezt muszáj volt megkérdeznie, borzasztó lett volna ezek után még kétségek között lebegni ki tudja, meddig.

- Nem vagyok hülye – pillantott Ryo a szánalmasan festő bandatársára. – Azzal a saját karrieremnek, a bandának is ártanék.

Rima kénytelen volt belátni, hogy ebben van ráció.

- Akkor… - felkönyökölte, felszisszenve, ahogy a tompa fájdalom a fenekében erősebbé vált. Talán mégsem volt jó ötlet még mozognia. – Akkor kitörlöd őket?

Ryo vetett a másik férfira egy félmosolyt.

- Ne viccelj. Szeretném még megbaszni párszor azt a csinos kis hátsódat.

Rima ettől félt; legyőzötten hanyatlott vissza a párnára.

- Majd ha meguntalak, lehet róla szó – folytatta Ryo, de ez sovány vigasz volt csupán. – Na, most lépek, majd még látjuk egymást.

Rima őszintén azt kívánta, bárcsak soha többé ne kellene találkoznia a gitárossal.

#GenKoi - Nyolcadik fejezet

 Aryu csípőre tett kézzel mustrálta a Genki ágyára szórt ingek hadát. Már lassan két perce állt így, amikor végül megfordult, és a kanapén ülő barátjára nézett. A homlokán kisimultak a ráncok, majd elmosolyodott.
 – Válassz te! – lépett arrébb Aryu, hogy aztán Genki felállva a kanapéról, kiválaszthasson egy fekete inget. Azért lőtt egy bizonytalan pillantást Aryu irányába, mielőtt felvette volna, és feljebb húzta a csípőjén a bő farmerét.
 – Rendben lesz ez így? – kérdezte, barátja pedig magabiztosan bólintott egyet.
 – Tökéletes! Ott is alszotok akkor?
 Genki helyeslően hümmögött egyet, tekintete a hátizsákjára esett, amelyben a pizsamája, egy váltóruha és néhány tisztálkodási szer lapult. Koichi szülei Saitamában laktak, ami egy közel háromnegyedórás vonatutat jelentett a Shonan-Shinjuku vonalon, ráadásul egy kellemes húszperces sétával is kalkulálhattak a Minami-Ikebukuro és az állomás között, plusz ugyanennyi ideig tartott elérni a saitamai állomástól Koichi szüleinek házáig. Nem csoda, ha úgy döntöttek, inkább ott alszanak.
 Persze Koichi megint eléje jött, aminek Genki roppantul örült, ugyanis nem kellett egyedül az állomásra gyalogolnia. Aryu szívesen elkísérte volna, azonban ma este neki is programja volt, mégpedig egy könnyed kis ivászat a bandájával, így amikor lesétáltak a társasház bejárata elé, odaterelte Genkit Koichihoz, majd játékosan vállba veregette a barátját:
 – Csak nehogy te legyél a vacsora! – kacsintott, azzal egy huszáros lendületet véve elsétált. Genki arca egyből lángba borult, és próbált nem Koichira nézni, aki egy idővel megelégelte a dolgot, így átkarolta a férfi derekát, hogy közelebb húzva magához, megcsókolhassa őt.
 – Indulnunk kéne, mielőtt még lekéssük a vonatot – suttogta Genki ajkaira. – Anyu tempurát csinál nekünk, remélem, szereted – tette hozzá, miközben távolabb húzódott a férfitól, aki a csóktól kissé mámorosan pislogott rá.
 – Igen, szeretem – helyeselt, és megindultak az állomás felé. – Biztos, hogy rendben van ez így?
 Koichi felsóhajtott.
 – Genki, már megbeszéltük Twitteren is, de akkor most is elmondom neked, hogy nem, abszolút nem gond, hogy még nem vagyunk egy pár, oké? Nem siettetlek semmiben – mosolygott.
 Genki lehajtott fejjel bólintott egyet. Időközben az érzései Koichi iránt nem csak, hogy megerősödtek, hanem szilárddá is váltak, de egyelőre úgy döntött, nem vallja még be őket. A megfelelő pillanatra várt, amikor Koichi szemébe nézhet, és kimondhatja, hogy szerelmes belé.
 Ahogy közeledtek az állomáshoz, lépten-nyomon egyre több ember lett körülöttük, mígnem Genki tekintete a földhöz tapadt, a légzése pedig hallhatóan felgyorsult. Koichi egyből felfigyelt arra, hogy valami nincs rendben, és kihasználva a tömeget, megfogta Genki kezét.
 – Majd én vigyázok rád, csak ne engedj el – szólt oda Koichi a férfinak, majd mikor megérezte az erős szorítást a kézfején, megkönnyebbülten húzta el magukat a vonatig. Szokás szerint ott is rengetegen voltak, Genki szorítása pedig lassan csontropogtatóvá vált. Koichi idegesen pillantott a rengeteg, néma csendben álldogáló, faarcú emberre, majd minden mindegy alapon a mellkasára húzta a férfi fejét, és átölelte őt. Néhány körülöttük állónak megrándult a szája sarka, ám pár megvető pillantáson kívül mást nemigen kaptak. Koichit nem is érdekelték a negatív reakciók, ehelyett Genki sebesen pulzáló szívverésére figyelt. Fél kézzel a feje felett lógó kapaszkodót fogta, míg a másikkal a férfi hátát simogatta.
 Mikor végre leszálltak Saitamában, és elhagyták az ottani állomás forgatagát, Genki halkan megszólalt:
 – Köszönöm.
 Aztán mindkettejük legnagyobb meglepetésére, megfogta Koichi kezét.
 – Semmiség – mosolyodott el Koichi. – De akkor este át kell beszélnünk, hogy melyik vonattal menjünk vissza. Bár a fél hetes Saikyon kívül más lehetőségünk nincs, hacsak nem akarsz az öt óránál kellemetlenebb időpontban felkelni.
 – Jó lesz az úgy szerintem – egyezett bele Genki. – Hogyhogy elköltöztél innen? – tette fel a kérdést, ami azóta foglalkoztatta, hogy megtudta, milyen messzire jönnek. Persze, nem ritka, hogy a fiatalok minél közelebb akarnak lenni Tokió szívéhez, de itt is teljesen rendben voltak az életkörülmények.
 – Kalandvágy – révedt el Koichi tekintete a házfalak között. – Meg akartam mutatni anyuéknak, hogy képes vagyok nélkülük is boldogulni egy olyan nagyvárosban, mint Tokió. Sikerült. Most pedig végre hazaviszem hozzájuk a főváros leggyönyörűbb férfiját – kacsintott Genkire, aki zavarát leplezve, gúnyolódni kezdett.
 – Magadat – jegyezte meg, mire Koichi nevetve oldalba bökte.
 – Anyu nagyon lelkesnek tűnt a telefonban, amikor mondtam, hogy elhozlak hozzájuk – folytatta Koichi. – Ne lepődj meg, ha téged is megölel. Hozzám hasonlóan közvetlen, így tradicionális bemutatkozásra se számíts. Apu majd később jön meg a munkából, de fél nyolcra már otthon lesz.
 Genki folyamatosan bólogatott az elhangzottakra, mígnem megálltak egy alacsony, egyszintes családi ház előtt. Itt aztán hirtelen rátört a pánik, és nem akart a bejárati ajtó irányába mozdulni. Az a kevéske magabiztossága is elpárolgott a semmibe, így csak meredt a bejáratra.
 – Genki.
 Koichi szembefordította magával a férfit, és mélyen a szemébe nézett.
 – Nyugi.
 Koichi ajkai könnyedén találtak rá Genki szájára, majd mintegy nyugtatásképp, lágyan csókolni kezdte az alacsonyabbikat. Aztán mikor Genki végre reagált volna a csókra, Koichi elhúzódott, és mosolyogva az ajtóhoz sétáltak. Megnyomta a csengőt. Az ajtó szinte azonnal kinyílt, és egy magas, vékony asszonyság mosolygó arca fogadta őket.
 Koichi anyukája beljebb terelte a két férfit, majd előbb Koichit ölelgette meg jó alaposan, aztán Genki vállaira tette a kezét, és tanulmányozni kezdte a vele körülbelül egy magas jövevényt.
 – Ko-channak nagyon jó ízlése van – töprengett el a nő, aztán megszorongatva Genkit is, a nappaliba terelte a párost. Leültette őket a kanapéra, majd elhelyezkedett velük szemben, és bizalmasan előre hajolva alaposan megnézte magának a két férfit. Homlokán összefutottak a ráncok.
 – Nem hiszem el, hogy idősebb vagy Ko-channál – motyogta maga elé alig hallhatóan a nő.
 – Jaj, anya – nevetett Koichi. – Az a három év nem olyan nagydolog.
 Az asszony csak legyintett, majd megpróbált beszélgetést kezdeményezni Genkivel, ami végül Koichi segítségével sikerült is neki. A szőke férfi fokozatosan megnyílt Koichi édesanyjának, ám voltak olyan kérdések, amikor csak feszülten meredt maga elé. Ezek szerint még mindig volt benne egy kis távolságtartás. Koichi nem hibáztatta érte, így is örült, amiért Genki jól kijött az édesanyjával.
 Amikor később megérkezett az apja, a még nála is magasabb férfi csak pár kérdést tett fel Genkinek, utána pedig egyből leültek vacsorázni. Édesanyja tempurája szokás szerint ínycsiklandozó volt, és láthatólag Genkinek is ízlett az étel. Evés után még egy keveset beszélgettek, aztán Koichi látva Genki fáradt tekintetét, elnézést kérően a szüleire nézett.
 – Elmegyünk aludni, oké? – mondta, miközben az asztal alatt összefűzte az ujjait Genkiéivel. A szülei elmosolyodtak, majd az apja bólintott egyet, így Koichi felhúzta az álmosan pislogó férfit, és megindult vele a régi szobája felé.
 – Izgultál tegnap este? – kérdezte, ahogy belökte az ajtót.
 – Kicsit – mormogta Genki, és körülnézett Koichi szobájában. A falak hófehérek voltak, néhol egy-egy fekete tollal készített firka törte meg egyhangúságukat, az íróasztal alacsony, egy iskolás gyereknek azonban tökéletes méret, míg az ágy lehetetlenül keskeny volt. Genki kérdőn pillantott Koichira.
 – Megoldjuk – mosolygott a férfi, majd leült az ágyára, és megpaskolta a combját. Genki odasétált, és bizonytalanul Koichi ölébe ült. A magasabbik összedöntötte a homlokukat.
 – Hogy tetszenek anyuék? – kérdezte, mire Genki vállat vont.
 – Szimpatikusak. Kedves szüleid vannak – mondta, miközben próbálta leküzdeni a késztetést, hogy megcsókolja Koichit.
 – Akkor ezek szerint szívesen jönnél még velem máskor is? Persze, ha lesz máskor – pillantott félre a rózsaszín hajú férfi.
 – Lesz – erősítette meg Genki, aztán összeszedve minden bátorságát, előrébb csúszott Koichi ölében.
 – Szeretlek, Koichi.
 Az alatta lévő férfinek tágra nyíltak a szemei, majd lassacskán mosolyra húzódott a szája.
 – Szeretlek, Genki – suttogta. – Már azt hittem, sosem mondod ki.
 Ekkor összeért az ajkuk, és egy hosszú csókkal pecsételték meg az imént kimondott szavakat.

Ivóverseny és egyéb katasztrófák (1. fejezet)

- A fenébe már! – köpte ki a sört a szájából egyáltalán nem túl elegánsan Rima, és még örülhetett, ha jó része nem az ölében, hanem a padlón kötött ki. Mondjuk amiatt annyira nem búslakodott volna, ha közben sikerül eltalálnia Hinát is, aki kárörvendően vigyorogva figyelte a kínszenvedését, de az pont nem jött össze. Így csak a földön éktelenkedtek a kis tócsák; az énekes úgy döntött, ha már így sikerült elveszítenie a játékot, jobb lesz, ha nagyon gyorsan lelép innen, ahol elég sokan tanúi lehettek a bénaságának, köztük az itt dolgozók is, akik nyilván nem örültek az extra takarítanivalónak.

- Hé, most meg hova rohansz? – ugrott le a bárszékről Hina is, és gyorsan a bandatársa után indult.

Versenyeztek, hogy ki bír többet inni, és sajnos Rima veszített, most már eléggé sajnálta, hogy belement az egészbe, főleg, mert vesztesként teljesítenie kellett Hina egy kívánságát. Ráadásul azt sem tudta, mifélét, mert csak ennyiben egyeztek meg; annyira biztos volt a dolgában, hogy nem is félt tőle, mi lesz, ha veszít… Nem nézte volna ki a gitáros szende kis fejéből, hogy ennyire jól bírja a piát.

- A szobánkba – válaszolta Rima.

- Ó, hányni fogsz? – érdeklődött Hina még mindig kárörvendő mosollyal az arcán. – Azt hittem, ott bent is az lesz, mondjuk fura volt, hogy kiköpted a sört…

- Jó, én inkább elfelejteném ezt az incidenst, ha nem gond – mormogta az énekes.

Csodálkozott amúgy rajta, hogy egyáltalán el tudott támolyogni a közeli hotelig, ugyanis kissé fejébe szállt a tetemes italmennyiség, de igyekezett egyenes vonalban haladni, és közben nem odafigyelni Hina csacsogására, akinek meg a hangereje növekedett meg, minél részegebb volt. Csodás látványt nyújthattak, mindenesetre a hűvös éjszakai levegő kicsit talán mintha kijózanító hatással lett volna rájuk, legalábbis Rima szerette volna ezt hinni.

Aztán ahogy beértek a szobájukba, az énekes semmi mást nem akart, csak ledobálni a ruháit és ágyba bújni, de a gitárosnak sajnos más tervei voltak.

- Na, ha már itt vagyunk, akkor le is róhatod nekem a tartozásodat – jelentette ki Hina.

- Ja – motyogta Rima, miután nagy nehezen lerángatta magáról a cipőjét, és lerogyott az ágyra. – Mondd, mit akarsz, és hagyj aludni.

- Ejnye, ennyire elálmosodtál? – biggyesztette le az ajkait a másik férfi. – Pedig csak most jönne a vicces rész…

- Milyen vicces rész? – értetlenkedett az énekes, közben az ólomsúlyúvá vált szemhéjaival is küzdve.

Mindenesetre Hinának sikerült felébresztenie a következő mondatával.

- Akarok rólad egy képet csinálni, amin épp masztizol.

Rima felkapta a fejét, és kissé hitetlenkedve meredt a még mindig mosolygó gitárosra.

- Te… most szívatsz, ugye?

- Nem mondanám – vigyorgott Hina. – Mármint azt is szívesen csinálnám, de… elég a kép. Egyelőre.

Rima nem igazán tudta mire vélni ezt az egészet, és a lelassult felfogóképessége sem segített sokat az ügyben. A gitáros látta, hogy ebből nem lesz semmi, ha nem veti be magát egy kicsit.

- Na, gyerünk, vedd le a nadrágod!

Rima megrázta a fejét, viszont megbánta, mert jól megszédült tőle.

- Dehogy veszem le!

- Megígérted – emlékeztette Hina. – Vesztettél, tehát meg kell tenned, amit mondok, vagy különben…

- Különben? – kapott a szón az énekes. – Nem tudsz semmivel zsarolni.

Hina felsóhajtott, majd leült a bandatársa mellé az ágyra. Rima automatikusan húzódott távolabb, mire a gitáros elnevette magát.

- Nézzenek oda, hogy fél tőlem.

- Nem félek! – ellenkezett a másik férfi.

- De félsz, annyira, hogy még levetkőzni se mersz előttem. Pedig eddig elég jól ment…

- Eddig fogalmam sem volt róla, hogy… hogy buzi vagy!

Hina a fejét csóválta.

- Megnyugtatlak, nem vagyok az.

- Nem? – pislogott rá hitetlenkedve Rima. – Akkor miért akarod, hogy…?

- Mert ez egy kínos dolog, egy kínos fotó, ezért jó büntetés.

- Te beteg vagy – állapította meg nagyon helyesen Rima, Hinát azonban nem igazán hatotta meg a dolog, helyette megpaskolta az énekes farmerba bújtatott combját, majd felállt, és karba tett kézzel meredt le a bandatársára.

- Na, gyerünk, legyünk túl rajta, és alhatsz nyugodtan, nem nyaggatlak tovább – mondta. Rima korlátolt felfogóképességével igyekezett megfontolni mindezt, aztán arra jutott, hogy talán a gitárosnak igaza van. Ha már beleegyezett, volt olyan hülye…

Nagyot sóhajtva nyúlt az öve után, kikapcsolta, majd lehúzta a sliccét, és lerángatta magáról a nadrágot, amit a padlóra dobott. Úgyis levetkőzött volna ágyba menetel előtt, ezzel próbálta biztatni magát. Itt azonban megállt, és kissé bizonytalanul sandított fel Hinára.

- Az alsódat is – mondta erre a gitáros. Rima a szemét forgatta, majd gyorsan lerángatta magáról az alsóját is, elrejtve az ágyékát a hosszú pólójával.

- Jaj, ne vacakolj már, mintha még nem láttalak volna meztelenül – forgatta a szemét Hina. – Dobd le a pólódat is.

- Jól van, na – motyogta az énekes, és miközben érezte, hogy elönti a pír az arcát, a többi ruhája mellé hajította a pólóját is. Immár teljesen meztelenül üldögélt az ágyon a másik férfi előtt, aki erre elégedetten mosolyodott el.

- Jó fiú – jelentette ki, ami cseppet sem tetszett Rimának, de már mindegy volt, nem kapkodhatta vissza magára a ruháit… ugye? Az ajkába harapott, ahogy figyelte, hogyan veszi elő a bandatársa a zsebéből a telefonját.

- Gyerünk, állítsd fel – noszogatta Rimát, aki erre vágott egy grimaszt.

- Na jó, én ebben nem veszek részt…

- Jaj, dehogynem – válaszolta ellentmondást nem tűrő hangon Hina. – Kezdd el verni, mintha én itt sem lennék. Hunyd be a szemed, ha úgy könnyebb.

- Kösz – motyogta morcosan Rima, miközben a kezébe vette a teljesen puha farkát, és megpróbált némi életet lehelni belé. Hát, nem igazán jött össze, hiába csukta be tényleg a szemét, és igyekezett valami izgatóra gondolni, nem igazán sikerült, főleg, hogy tudta, Hina bámulja közben.

- Várj csak, ez így nem lesz jó - szólalt meg pár perc után a gitáros, azzal odament Rima szekrényéhez, és előkereste belőle az énekes fellépő ruhájának kabátrészét, levette a fogasról, aztán a kisé értetlen Rima felé dobta.
- Vedd ezt fel.

Az énekes vágott egy grimaszt, de végül megtette, közben pedig Hina a saját cuccai közül elővarázsolt egy piros szájfényt.

- Mi a fenét akarsz azzal? – kérdezte Rima, mire a gitáros a fejét csóválva közelítette meg a bandatársát. Leült mellé, és a száját tanulmányozta nagy érdeklődéssel.

- Szerinted mit csinálnék egy szájfénnyel, te igen hülye? – Azzal minden különösebb magyarázkodás nélkül nekiállt kifesteni Rima ajkait. Valószínűleg nem lett tökéletes, mert a végén mintha törölgetnie kellett volna, de az énekes inkább meg sem nézte, mit műveltek vele. Hina ismét a szemközti ágyon foglalt helyet, és ráparancsolt a bandatársára, hogy az állítsa fel a farkát.

Rima megint cibálni kezdte a tagját, de ezúttal sem lett látszatja a dolognak. Hina felsóhajtott.

- Segítsek? – érdeklődött.

- Hát, jó lenne, mert ez így nem fog menni – válaszolta Rima. Ő komolyan azt hitte, Hina majd elővarázsol valahonnan ez pornóújságot vagy filmet, de arra álmában sem gondolt volna, hogy a gitáros odaül mellé, és a kezébe veszi a másik férfi farkát.

- Mi a jóistent művelsz? - rémüldözött az énekes. – Azt hittem, nem vagy buzi…

- Most akarod, hogy segítsek, vagy nem? – vetett rá egy sunyi pillantást Hina, miközben verni kezdte a bandatársa farkát. – Amúgy meg ha akarnál, ellenkezhetnél, de nem csinálod valami meggyőzően.

- Én… - kezdte volna Rima, azonban torkára forrt a szó, ahogy Hina feje az ölére hajolt. Amint megérezte a gitáros leheletének melegét a péniszén, valahogy elfelejtett ellenkezni.

Hina úgy szopott, mintha erre teremtették volna. Erre már Rima eddig igen passzívnak bizonyuló farka is reagált, a gitáros ajkai, szája és nyelve nyomán gyorsan megmerevedett. Az énekes hitetlenkedve meredt lefelé az ölében dolgozó fejre; nem hitte volna, hogy ez lesz ebből az estéből, de mikor már kezdte volna élvezni a helyzetet, kicsusszant a hímtagja Hina szájából, majd a gitáros felállt, és felvette a nemrég a saját ágyára letett telefonját.

- Na, most fogd a kezedbe, és pózolj.

Rima az ajkába harapott; reménykedett benne, hogy ebből a képből nem lesz semmi, de ha már így alakult… Nagyot sóhajtott, kezébe vette a farkát, és igyekezett úgy rendezni a tagjait, ahogy a bandatársa parancsolta neki. Végül több kép is született, Hina azonnal szaladt is Rimához, hogy megmutassa őket.

- Szerinted melyik a legjobb? - érdeklődött a gitáros lelkesen váltogatva a képek között. – Szerintem… hm, ez!

- Aha – mondta nem túl lelkesen Rima, de a másik férfinak ennyi is elég volt.

- Oké, akkor ez marad, a többit törlöm! – Így is tett.

- Mit akarsz kezdeni a képpel? – kérdezte félve az énekes. – Nem lehetne, hogy kitöröld azt is? Eleget aláztál szerintem…

- Ó, dehogyis - vigyorgott rá hirtelen elég ijesztően a másik férfi. Rima nem is gondolta volna, hogy az amúgy ártalmatlan és aranyos külsejű srác ilyen képet is tud vágni. Ösztönösen hátrább húzódott, de Hina ugyanazzal a lendülettel közeledett hozzá.

- Igazából sajnálnám veszni hagyni azt a jó kis álló faszodat…

- Te tényleg buzi vagy – állapított meg letaglózva Rima, mire a gitáros csak mosolyogva vállat vont, és felállt, az övéhez nyúlva.

- Mit művelsz? – érdeklődött az énekes rosszat sejtve, de választ nem kapott, a bandatársa egész egyszerűen letolta a nadrágját. Ami azonban alatta volt, arra Rima egyáltalán nem számított.

Csinos, csipkés combfix, harisnyakötő, szatén női fehérnemű. Ki gondolta volna, hogy Hina ilyesmit rejteget a teljesen hétköznapi farmerja alatt? Az énekes semmiképpen sem. Kigúvadt szemekkel meredt az eléje táruló látványra, de a megrökönyödöttségtől, a gitáros azonban alaposan félreértette.

- Szóval tetszik? – vigyorodott el, és belépett Rima lábai közé, aki nagyon gyorsan feljebb húzódott az ágyra, egészen a falig hátrált, onnan azonban nem volt menekvés. Hina lassan felmászott az alvóalkalmatosságra, mint egy ragadozó macskaféle, lassan közelítette meg áldozatát, majd lehajolt, és ismét a szájába vette Rimát, aki hiába próbálta összezárni a lábait, már késő volt. Vagy talán nem is gondolta ő olyan komolyan azt az ellenkezést…

Ettől függetlenül még mindig hitetlenkedve bámulta Hinát, ahogy az a farkán dolgozott, egészen addig, amíg a gitáros fel nem emelte a tekintetét. Egymás szemébe néztek, és Rima annyira zavarba jött, hogy hirtelen azt sem tudta, hová nézzen. Menekülni akart; Hina elnevette magát, majd felemelte a fejét, és némi nem túl komoly birkózás után a másik férfi felé kerekedett.

Egymáson feküdtek, az ágyékuk összeért; Rimáét semmi sem takarta, a gitárosét pedig az a meglehetősen szexis női a fehérnemű.

- Basszus – motyogta Rima, ahogy a bandatársa mozogni kezdett rajta, a selymes anyag hozzádörgölve a merevedéséhez egészen kellemes érzésnek bizonyult sajnos.

Ráadásul azt is érezte, hogy Hinának szintén áll. Ez aztán már tényleg túl buzis dolog volt, de… annyira jó is…
Rima meggyőződése ellenére elégedetlenül sóhajtott fel, ahogy Hina leszállt róla.

- Nyugi, megint jó lesz, megígérem – susogta neki a gitáros, aki elégedetten látta, hogy a másik férfi már nem akar elmenekülni előle sehova. Sőt, engedelmesen nyitotta szélesre a lábait, mondjuk valószínűleg sejtése sem volt arról, mi következik, különben nem lett volna ilyen lelkes.

Hina ismét a szájába vette az énekes farkát, közben a combjait cirógatta. Rima teljesen ellazult, ahogy ez megtörtént, a gitáros óvatosan a másik férfi heréit kezdte simogatni, majd egy óvatlan pillanatban lejjebb csúszott a keze. Rima kisé megugrott, amikor az ujjak a fenekéhez értek, de nem ellenkezett egészen addig, amíg az egyikük meg nem találta a szűz lyukacskát.

- M-mi a jó fenét művelsz? – kapta fel a fejét ijedten. Hina elvette a kezét.

- Igazad van, kéne némi síkosító – mondta, és a táskájához ment, hogy előkeresse a tubust.

- Síkosító? – visszhangozta a gitáros szavait Rima. – Na neem, azt már nem!

- Ugyan, fogalmad sincs, mennyire kellemes tud lenni egy prosztatamasszázs – duruzsolta Hina, miközben visszamászott az ágyra a másik férfihoz. – Én pedig történetesen igen jól értek hozzá…

- Hát kösz, de inkább kihagynám – válaszolta Rima, kategorikusan összezárva a lábait. – Nem lehetne, hogy inkább leszopsz, és ennyi?

- Ó, nem, annyi biztosan nem lesz elég.

A francba, gondolta az énekes. Hina megfogta a bandatársa térdeit, és ismét szétnyitotta őket; az énekes kissé kétségbeesett arccal pillantott rá, csak azért hagyta a dolgot, mert végül a gitáros ismét a szájába vette, és az… nagyon jó volt.

A hideg síkosítóval bekent ujj a lyukánál már annyira nem.

Ismét megugrott a váratlan érzésre, mire Hina kiköpte a farkát, és egy lesújtó pillantást vetett rá.

- Akár a fogamat is kiverhetted volna – jegyezte meg, mire Rima elhúzta a száját.

- Jó, bocs, de én…

- Ezért kurvára büntetést érdemelsz – folytatta Hina cseppet sem biztatóan, majd elengedte a másik férfit.

- Fordulj az oldaladra.

- Mi? - pislogott Rima értetlenül. – Minek?

- Gyorsan!

Rima kelletlenül befelé fordult a fal felé, és hagyta, hogy Hina elrendezgesse a lábait, fel kellett őket húznia a mellkasához. Ez a pozíció annyira nem tűnt az elején vészesnek, de aztán… a gitáros ujja ismét célzott, és ezúttal sikerült belefurakodnia Rima testébe.

- Baszd ki – kommentálta az énekes, ahogy a bandatársa ujja az első ujjpercig újra és újra belemerült a fenekébe. És sajnos rá kellett jönnie, hogy ez tényleg tud baromi izgató lenni. A farka egyáltalán nem lohadt le azzal ellentétben, amit várt, sőt, előváladék csillant a makkján.

Hina ezt észrevette, és elégedetten mosolyogva fogta a kezébe a még mindig merev szerszámot. Rima nagyokat sóhajtva fordult lassan ismét hanyatt, ezúttal lelkesen tárva szét a lábait… A másik férfi ujja egy kis szünetet leszámítva ismét belényomult, lassan, de biztosan tövig benne volt már. Aztán a gitáros egy másik ujját is hozzácsapta az elsőhöz… ez már fájt, vagyis inkább feszített, Rima nyöszörögni kezdett, meg fészkelődni, mire Hina segített neki elfeledkezni a kis kellemetlenségtől. Azzal, hogy ismét a szájába vette.

Rima annyira erősen kapaszkodott a takaróba meg a párna csücskébe, hogy egészen elfehéredtek a bütykei, ahogy a gitáros csodás szája dolgozott rajta, miközben két, majd három ujja járt belőle ki-be, egyre szédítőbb tempóban.

- Elmegyek…! – kiáltotta az énekes levegős hangon, mire Hina felemelte a fejét, és a bandatársa kis csalódottságára kézzel verte neki tovább. Pár másodperc után azonban már semmi más nem számított, csak az élvezet, ami akkora hullámban érte el Rimát, amekkorában nagyon rég utoljára.

Fel sem fogta, mikor húzta ki belőle az ujjait Hina, még az orgazmus hatása alatt volt, mikor a gitáros lehúzta a bugyiját, aztán elővett egy doboz gumit, és épp elkezdte felhúzni magára, Rima csak ekkor jött rá, mi történik.

- Te meg mit…?

- Nehogy azt hidd, hogy csak te élvezkedhetsz ma éjjel – kacsintott rá Hina.

- É-én tuti, hogy nem hagyom… - jelezte csak úgy mellékesen az énekes, de a bandatársát nem igazán hatotta meg a dolog.

- Ne cidrizz már, simán be fog férni három ujjam után.

- Tényleg? – pislogott Rima Hina farkára. Végül is annyira nem volt ijesztően nagy meg vastag sem… a gitáros pedig kihasználta a habozását, a lábai közé ült, és sietve bepozícionálta magát.

- Lazíts – adott egy jó tanácsot Rimának, mielőtt elkezdett volna befelé nyomulni.

Az énekes persze reflexből összeszorította a fenekét, de mikor rájött, hogy ez így kurvára fájdalmas lesz, lassan engedett a belé nyomuló hímtagnak.

- Na, megmondtam, hogy nem lesz vészes – szusszant egyet Hina, amint tövig bent volt. A másik férfi azért ezzel vitázhatott volna, de túlságosan el volt foglalva az új élmények-érzések kavalkádjával ahhoz, hogy eszébe jusson visszaszólni.

Hina először lassan kezdett mozogni benne, ami végül nem is bizonyult annyira rossz érzésnek, Rima az ujjazáshoz hasonlatosan megszokta, majd rájött, hogy ez akár élvezetes is lehet. Aztán ahogy a gitáros begyorsított, a bandatársa hangja úgy jött meg; nem bírta visszatartani a nyögéseket, mikor Hina vad tempóban pumpálta.

- Ez az, rohadt szexi a hangod – duruzsolta a gitáros egy pillanatra közelebb hajolva a másik férfihoz, aztán ugyanazzal a lendülettel hátrahúzódott, kivette a farkát Rimából, majd a hasára fordította őt. Az énekes engedelmesen hagyta, hogy a bandatársa elrendezgesse kedve szerint a végtagjait, konkrétan szétnyitotta a lábait, aztán Hina ismét belenyomult. Ebben a pózban kicsit kellemetlenebb volt, de azért már eléggé kitágult hozzá szerencsére. Az énekes a saját felkarjába harapott, ahogy a másik férfi ismét kegyetlen tempóban dugni kezdte.

- Na, imádom, ahogy nyögsz – lihegte neki Hina, mire az énekes egyenesen a matracnak nyomta a vöröslő arcát. Tudta ő, hogy a másik férfi mit vár tőle, de pont ezért nem akarta megadni neki az örömöt. Ha már hagyta magát így kihasználni, legalább ennyi méltósága maradjon…

Végül a gitáros keményen belemarkolt a partnere fenekébe, és elélvezett.

Mindketten lihegve váltak szét; Hina kihúzta magát a bandatársa fenekéből, kidobta a gumit, Rima pedig próbálta összeszedni magát. Még mielőtt azonban oda jutott volna, hogy felkeljen, mert még ugyanabban a pozícióban volt, amiben a gitáros hagyta, Hina hirtelen megszólalt.

- Nézz ide!

Rima mit sem sejtve fordította maga mögé a tekintetét, és szembebámult Hina telefonjával. Egy kattanó hang biztosította arról, hogy a kép sikeresen elkészült.

- Mi az istent művelsz? – húzta fel magát Rima, és kissé esetlenül tápászkodott fel, mert kissé sajgott a feneke. – Ebbe a képbe nem egyeztem bele!

- Tudom, de olyan szexi voltál azzal a kitágult, vöröslő segglyukaddal – vigyorgott Hina, mire az énekes megpróbálta levenni tőle a telefonját, de csúfos kudarcot vallott, a másik férfi sokkal jobb bőrben volt és mozgékonyabb is volt emiatt. Végül az énekes enyhén kétségbeesetten kapott néhány zsebkendő után, mert a fenekéről lecsorgó síkosító már lassan a bokájánál tartott, de közben nem mulasztotta el, hogy neheztelő pillantást ne vessen a bandatársára.

- Töröld ki az összes képet.

- Miért tennék ilyet? – nyújtott nyelvet Hina. – A gyűjteményem legszebb darabjai!

Rima nem is akart rákérdezni, csak a szemét forgatta.

- Kérlek!

- Na, ez már szebben hangzik – jelentette ki Hina. – Jó, majd meggondolom.

- Megcsináltam mindent, amit kértél, most én kérlek, légy szíves, töröld ki őket, mielőtt valaki meglátja.
Na, Rima tudott egész udvariasan és értelmesen is beszélni, ha akart. Más kérdés, hogy ez mennyire hatotta meg Hinát.

- Ez igaz – mondta végül a gitáros, elmélyülten nézegetve a képeket a telefonjában. – Végül is jó fiú voltál… legnagyobb részt.

Rima mellélépett.

- Hina-chan…

- Jaj, tudod, hogy nem bírok ellenállni a kiskutya szemeknek! – nevette el magát a gitáros, majd a bandatársa szeme láttára törölte az összes kompromittáló felvételt. – Tessék, most boldog vagy?

- Köszönöm – sóhajtott fel Rima megkönnyebbülten, és a fürdő felé vette az irányt, hogy lemossa magáról az éjszaka nyomait.

következő

#GenKoi - Hetedik fejezet

 A futógép ütemes kattogása és a háttérben dübörgő popzene kellemes ritmust adott Genkinek, aki így kényelmes tempóban konstatálta, hogy már csak fél kilométer van hátra a levezető futásából. Ráérősen pillantott körbe, hogy aztán a súlyzógépnél felfedezze Aryu verejtékező alakját. A férfi elkísérte őt, utána pedig szánt szándékában állt ismét felkészítenie Genkit, ezúttal Koichi fogadására. A páros ugyanis ezúttal a randizás egy újabb válfaját próbálta ki, mégpedig a házimozit, Koichi tervei szerint pizsamában, Genki kanapéján összebújva néztek volna meg valami Disney-mesét. Aryu szerint az ilyen egyszerű filmekre nem kell koncentrálni, így könnyebben lehet más tevékenységeket végezni közben. Genki nem volt egy erőszakos típus, de azért erőteljesen hátba lapogatta perverz barátját, aki szentül meg volt győződve arról, hogy a két férfi márpedig le fog feküdni egymással.
 Genki ráhagyta, de tudta, hogy egyelőre még az is óriási kihívás lenne neki, hogy felső nélkül mutatkozzon Koichi előtt. Hiába titulálta őt a férfi mindig gyönyörűnek, és Genki nem foglalkozott azóta a külsejének kritizálásával, egyszerűen elégedetlen volt a testével.
 – Hé! – lépett oda hozzá Aryu. Szőke tincsei alól csorgott az izzadtság, szürke atlétája hónalján pedig sötét tócsa éktelenkedett, amelyek felvillantak, ahogy nyújtózkodott egyet.
 – Menni kéne, egy óránk van, amíg beállít a pasid.
 Genki felsóhajtott, kinyomta a futógépet, amely kicsivel többet írt ki, mint két kilométer, ennek ellenére büszke volt magára. Egyre többet és többet bírt az edzések során.
 – Koichi nem a pasim – lépett le a futógépről, majd indult meg Aryuval a nyomában az öltözők felé.
 – Még nem? – kérdezett rá Aryu.
 – Még nem mondtuk ki, hogy együtt lennénk – vont vállat Genki, és kinyitotta a szekrényét. Aryu húzott egyet a kulacsából.
 – De odavagytok egymásért, nem? – kötötte tovább az ebet a karóhoz.
 – De – sóhajtott Genki, majd kissé idegesen fordult a barátjához. – Ha majd járni fogunk, te leszel az első, akinek elmondom, oké?
 Aryu lelkesen bólintott.
 Amikor fél óra múlva Genki lakására értek, Aryu hatalmas kínban volt, ugyanis csak kisebb vita után tudta rávenni Genkit, hogy elmenjen fürdeni, és ne várja meg vele az estét. Amíg a férfi a fürdőben volt, addig önkényesen pakolászni kezdett a kanapén, ami még épp, hogy befért a számítógépasztal jobb oldalára.
 – Kösz a segítséget – mosolyodott el Genki, mikor kijött a fürdőből. Aryu először úgy volt vele, hogy megemlíti a szürke mackónadrág pink cipzárjának rémes mivoltát, illetve a rövid ujjú felső hasánál lévő apró lyukat, ám látva Genki idegességét, elvetette ezeket. Koichinak végtére is Genki minden oldalát meg kellett ismernie, Aryu pedig nem akart beleavatkozni a kapcsolatuk menetébe.
 – Akkor hazamegyek, oké? Sok sikert! – ölelte át gyorsan Aryu Genkit, majd kisétált a lakásból. Genki már épp rogyott volna le a kanapéra, kicsit összeszedni magát, mikor kopogtak az ajtaján. Aryu biztos itt felejtett valamit.
 – Nyitom! – kiáltotta, ám amikor az ajtó kitárult, Koichi állt előtte. Genkinek nem volt ideje reagálni, ugyanis a férfi egyből lehajolt, hogy puszit nyomhasson a szájára.
 – Aryu beengedett lent – magyarázta, hogy miért nem a kapucsengőt használta. – Egy rövid bemutatkozás után a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rád, különben szétrúgja a seggem – sóhajtott fel teátrálisan Koichi, ahogy beljebb lépve levette a cipőjét. Felegyenesedett, és Genkire mosolygott.
 – Örülök, amiért ilyen barátaid vannak.
 – Idióták? – bukott ki Genkiből, mire Koichi nevetve megcsóválta a fejét.
 – Aryu szeret téged – mondta. – Na, de kissé megizzadtam, mire ideértem hozzád, pedig fürödtem otthon. Nem baj, ha használom a fürdőt? – emelte meg kissé a sporttáskáját a férfi, mire Genki egy karmozdulattal az említett helyiség felé intett.
 – Csak nyugodtan – mosolyodott el halványan. Koichi tett egy lépést felé, majd Genki füléhez hajolt.
 – Köszönöm, Gyönyörű!
 Genki megborzongott, ahogy Koichi forró lehelete megcsapta a nyakát. Úgy döntött, hogy amíg a férfi fürdik, addig leül az ágyára, és olvas egy keveset. Fellapozta a Páratlan Smaragdot, és egyből belemerült a sorokba, azonban nem telt el sok idő, hirtelen eszébe jutott valami: ha Koichi kijön a fürdőből, akkor valószínűleg már pizsamában lesz. Genki pedig véletlenül sem akarta őt megváratni, így gyors mozdulatokkal kapkodta le magáról a ruháit, hogy aztán magára rángassa a pizsama nadrágját. A felsőt azonban sehol sem találta, így elkezdett kutatni a gyűrött takaró ráncai között. Ekkor hallotta meg az ajtócsukódást, és Koichi lépteinek hangját. Leblokkolt. Rémülten pillantott a hálója küszöbén álló férfira, miközben lassan realizálta, hogy a saját felsőteste konkrétan teljesen meztelen. Villámgyorsan kapta maga elé a kezeit, ám mindhiába. Koichi már úgyis mindent látott. Genki a paplanra pillantott, hogy ne kelljen a másik szemébe néznie. Meglátta a pizsama felső szürke ujját kikandikálni a fehér takaró alól, így kikapta onnan, majd gyorsan magára vette. Még mindig Koichi tekintetétől kísérve az ágyára rogyott, majd elsírta magát. A könnyei lassan csorogtak végig az arccsontján, miközben igyekezett minél apróbbra összehúzni magát, a térdeit a mellkasához ölelte.
 Tudta, hogy nem normális, amiért ennyire kiborult csak azért, mert Koichi félmeztelen látta őt, de ahogy eszébe jutottak a jó egy hete a tükrében feltérképezett részletek a felsőtestéről, elfogta őt a hányinger. Ezt már senki nem találhatta vonzónak, gyönyörűnek meg pláne. Összerezzent, amikor besüppedt mellette a matrac, ám hagyta, hadd karolja át Koichi a vállát.
 – Ennyire? – suttogta a férfi Genkinek, aki csak kérdőn hümmögött egyet.
 – Ekkora gondjaid vannak a külsőddel? – kérdezte, miközben lágyan megcirógatta a kócos, szőke tincseket. Genki bólintott.
 – Sejtettem, hogy van valami problémád – sóhajtott fel Koichi. – De ez nem változtat azon, amit irántad érzek, és szeretnélek még jobban megismerni. A szüleimnek is meséltem rólad, szívesen találkoznának veled, ha majd készen állsz rá.
 Ekkor benyúlt Genki álla alá, és felemelte a férfi fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.
 – Nem erőltetek rád semmit. Viszont lehetnél kicsit kevésbé szigorúbb magaddal, mert egy ilyen csodálatos és gyönyörű férfi, mint amilyen te vagy, nem gondolkodhat így a testéről – suttogta, majd hosszú, finom csókba vonta Genki ajkait, aki nyomban ellazult, és átkarolta Koichi nyakát. Nem fog egy csapásra megváltozni a véleménye önmagáról, ám mindenképp igyekezni fog elégedettebben szemlélni a külsejét. Ebben pedig úgy látta, hogy Koichi nem csak, hogy hatalmas szerepet fog játszani, hanem még segíteni is szeretett volna neki.
 – Na – simította meg Genki járomcsontját Koichi –, nézzük meg a filmet, aztán aludjunk – mosolyodott el, aztán felpattant, és a kezét nyújtva felhúzta Genkit, aki odament a tévéjéhez, és beüzemelve azt, betette az egyetlen olyan DVD-jét, amin Disney-mese volt. Ha bárki megkérdezte volna tőle, mégis mi ment a képernyőn, semmi épkézlábat nem tudott volna kinyögni, ugyanis mihelyst elindult a film, Koichi nyomban az ölébe húzta Genki fejét, ahol kilencven percen keresztül babrált a hajával, simogatta az orcáját, a szemhéjait, az ajkait, miközben végig úgy mosolygott a férfira, mintha a világ legcsodálatosabb személye lett volna. Genki pedig valóban így is érezte magát, és az érzés csak tovább nőtt, amikor egy gyors fogmosást követően az ágyára zuhantak.
 Koichi igyekezett belülre húzódni, majd egy kisebb csókcsata után végül Genki neki háttal helyezkedett el. Egyből a legnagyobb biztonságban érezte magát, amikor a magasabbik férfi keze a hasára kúszott, és átölelte őt. Tenyerével apró, körkörös mozdulatokat írt le Genki hasán, akinek a gerince mentén kellemes bizsergés futott végig. 
 – Koichi – motyogta.
 – Igen? – A férfi lélegzete csiklandozta a tarkóját.
 – Szombaton szívesen találkoznék a szüleiddel.
 Koichi felkuncogott.
 – Oké. Megbeszélem velük.

#GenKoi - Hatodik fejezet

Szóval kicsókolta belőled még a lelket is. Ezek után ne mondd azt, hogy nem vagy jó pasi, mert pofán csaplak. Fix kimostad a pulcsit, mikor hazaértél, tegnap megszáradt, ma meg már abban ülsz. Ugye? 

Genki nevetve olvasta Aryu reakcióját a randiról írt tömör összefoglalóra. Persze nem részletezte a csókot, meg úgy magát a délutánt is csak két mondatban foglalta össze, de a régi barátságok ezzel jártak. Már túl jól ismerték egymást.

Valami olyasmi. Holnap pedig együtt vacsorázunk, de csak valami kisebb, kevésbé komolyabb helyen. Tudod, hogy nem bírom a puccos éttermeket, meg a tömeget. Kiderült, hogy Koichi sem rajong értük annyira. 

Közben újabb üzenete érkezett, és mosolyogva kattintott át Aryu ablakából Koichiéba.

Befejeztem a videó vágást, közben pedig gondolkodtam. Rámenhez mit szólnál holnap? Szereted? Ha igen, csípősen vagy kevésbé csípősen?

 Genki egyből pötyögni kezdte a választ, ujjai sebesen száguldottak a billentyűzeten.

 Szeretem, igen, és kevésbé csípősen. A nagyon csípős, forró, vagy túl hideg dolgoktól mindig megered az orrom, így azokat igyekszem kerülni. Pláne egy randin. Gondolom, nem értékelnéd, ha az arcodba szipognék. 

 Kvázi egyszerre érkezett meg Aryu és Koichi válasza, ám Genki inkább utóbbiét reagálta le előbb. Persze nem tervezte elhanyagolni a barátját, de teljesen bele volt habarodva Koichiba. És az a csók! Úgy érezte, ő is kezd beleszeretni a másikba, amit egyáltalán nem bánt.

 Velem is pontosan ez van. Tök romantikus lenne együtt szipogni. Azt mondják, az ilyesféle helyzetek összehozzák az embereket.

 Nem csókolhatsz meg, ha taknyos lesz az orrod! 

 Genki vigyorogva kattintott át Aryuhoz.

 Jaj, mennyi közös van bennetek, egyem a szíveteket. A végén még össze is házasodtok majd, nem? De nem lehet érvényes, ha nem én leszek a tanú, hallod? Na, lépek próbára, hali. 

 Kicsit előreszaladtál, nem? Már lassan azt is kitalálod, melyik idősek otthonába vonulok be vele. Adj bele mindent a próbán! 

 Genki hevesen dobogó szívvel nézte meg Koichi új üzenetét, miközben magában igencsak jól szórakozott Aryu képzelgésein. A férfi hajlamos volt néha túlzásokba esni, és szívni mások vérét, ám egyszerűen nem lehetett haragudni rá.

 Szóval, ha majd náthás leszek, akkor csóktilalom van? Ki fogjuk bírni? 

 Nem hinném. 

 Másnap rendkívül zsibbadtan ébredt. Szinte az egész éjszakát átbeszélték Koichival, és a rámenektől kezdve egészen egymás videóiig, mindent kitárgyaltak, ám amikor végül nagy nehezen elköszöntek, még mindig úgy tűnt, hogy akadna téma bőven. De ma végre ismét találkozhattak, ráadásul Koichi újabb csókokat ígért neki. Állítása szerint alig bírt betelni Genki ajkaival, és azzal heccelte a férfit, hogy előbb-utóbb függővé fog válni. Ilyet se mondtak még neki soha, ezért lassacskán azon kapta magát, miszerint kicsivel több az önbizalma, mint eddig.
 Ez olyan aprócska dolgokban nyilvánult meg, mint például reggel kézmosás közben nem a kézfejére folyó vízsugarat, hanem a tükörképét figyelte, agya pedig nem kutatott a hibák után. Egyszerűen csak megállapította, hogy jó lenne megfésülködni, ám odáig már nem jutott el, hogy kritizálja magát. Koichi az első randin megmutatta neki, mennyire gyönyörűnek is tartja, másnak pedig nem is igazán akart megfelelni.
 Miután tegnap este lefekvés előtt sikeresen befejezte a Rubint vége a kezdet második részét, a Ragyogó Zafírt, reggeli után kamera elé ült. Mivel már csak egy kötet volt hátra a trilógiából, ezért úgy döntött, körülnéz az e-mailek között, hátha talál újabb ajánlatokat. És bingó! Egy másik kiadó kereste fel, akikkel már vagy fél éve nem levelezett, és ismét egy fantasy trilógiát ajánlottak neki. Szinte vakon gépelte be a válaszlevelet, amelyben elfogadta a könyveket.
 Mire elérkezett az este hat óra, amikorra a találkozót beszélték Genki lakása előtt, a férfi már jócskán felélte a Páratlan Smaragd fejezeteinek nagy részét. Pedig nem kellett volna ennyire sietnie, hiszen a következő recenziós csomagjáig még három nap volt hátra, de nem ritkán esett meg vele, hogy egy világ ennyire magába szippantotta.
 Amikor kilépett a kapun, Koichi már a társasház falának dőlve várt rá, raszta haját ezúttal kontyba tekerte, csak néhány tincs lógott szabadon az arcánál, és a cipőjének az orrát tanulmányozta. Genki ábrándosan elmosolyodott. Vacsorázni fog ezzel a férfival.
 – Hello – kapta fel ekkor a fejét Koichi, és megindult Genki felé. Amikor egymással szemben álltak, lehajolt, és gyors csókot nyomott a férfi ajkaira, aki nem érte be ennyivel, így átkarolta Koichi nyakát, hogy ezúttal egy kicsit elidőzhessenek egymás szájának feltérképezésével.
 – És ha most folyna az orrom? – motyogta Koichi, miután pihegve összedöntötték a homlokukat, mutatóujjával pedig finoman végig simított Genki állkapcsán.
 – Nem érdekelne – mondta Genki, aztán nyelt egy aprót, mielőtt kimondta volna azt a szót, amiért ennyi időt töltöttek a bejáratnál.
 – Hiányoztál.
 Koichi elmosolyodott, és egy lágy puszit nyomott a férfi homlokára.
 – Te is nekem.
 Szemtől szemben mégis csak más volt, mint monitoron keresztül. Genki nem ellenkezett, amikor Koichi összefűzte az ujjaikat, és úgy indultak meg a néptelen utcák labirintusában. Az eldugott kis rámenesig így sétáltak, miközben csak úgy ömlött belőlük a szó. Nevetgéltek régi, gyerekkori csínyeken, meséltek kicsit a barátaikról – Genkit valamiért nem lepte meg, hogy Koichinak rengeteg barátja van –, és természetesen előkerültek az iskolai anekdoták is.
 – Angol óránk volt, gondolhatod, mindenki imádta – kezdte Koichi –, és épp fordítanunk kellett. Az volt a mondat, hogy She moved to England. Haladó csoport voltunk, nyelvvizsgára készültünk, szóval senkinek sem kottyant meg a dolog, kivéve Seijinek. Aki ügyesen benyögte, hogy Amerikába költözött – kacagta el magát Koichi az emlék hatására, Genki pedig vele együtt nevetett.
 – Mi matekból voltunk úgy, hogy senkit nem érdekeltek a vizsgák, az érettségi, elbolondoztuk az egészet, ennek ellenére volt hozzá eszünk, senki nem bukott meg. Egyik gyerek dolgozat előtt megkérdezte a tanárt, hogy levon-e pontot azért, ha véletlenül rontja el. A tanár ugye azt mondta, hogy igen, mire a gyerek így: és direkt rontom el, akkor véletlenül vonja le.
 – Jesszusom – törölgette a nevetéstől könnyes szemét Koichi. – Nektek is voltak akkor nagy sztorijaitok!
 Jókedvűen léptek be a rámeneshez, ahol egy eldugott kis asztalnál foglaltak helyet. Rajtuk kívül csak a helyiség túloldalán üldögélő, egy fikusz által gondosan kitakart ötfős diákcsapat nevetgélt, ezért minden feltétel adott volt egy kellemes randihoz. A légkör azonnal bensőségesebb lett, ahogy leültek, és pár perccel később leadták a rendelésüket. Már nem nevettek, hanem egymástól alig egy lélegzetnyire lévő ujjbegyeiket figyelték. Egy apró kis mozdulat, és máris újból egymás kezét foghatták volna.
 Koichi kérdőn pillantott Genkire, aki egy óvatos, apró biccentéssel adott neki engedélyt. Ujjaik lassan kulcsolódtak össze a tölgyfaasztal kemény, hűvös felületén.
 – Koichi…
 Genki kissé idegesen pillantott körbe, ellenőrizve, hogy senki sem látja őket, ám Koichi ekkor előrébb hajolt, és halkan magyarázni kezdett.
 – Nem csak azért hoztalak ide, mert isteni a rámen – mosolyodott el –, hanem mert a nagyon ritka helyek egyike, ahol bármilyen nemű is legyen a párod, nyíltan foghatod a kezét, nem ítélnek el érte. A felszolgálók csak azokra szólnak rá, akik nagyon nyalják egymást, de ez mindenkire érvényes.
 A férfi elmosolyodott, és hüvelykjével megsimította Genki tenyerét.
 – Megnyugodhatsz. Minden rendben van.
 Amikor a felszolgálólány feltűnt, kezében a két gőzölgő tállal, Genki keze aprót rándult Koichi ujjai között, ám mikor a nő biztatóan rámosolygott, elejtette az aggodalmait.
 – Hozhatok még valamit az uraknak? – hajolt meg illedelmesen, mire Koichi udvariasan visszautasította az ajánlatot, és megköszönték az ételt. Csendben falatoztak, ám a kezük továbbra is ott pihent egymáson, ahogy Genki szerint jó is volt.
 Nem sokkal később már újfent kéz a kézben sétáltak vissza a társasház felé, a férfi szíve pedig összefacsarodott, amikor egymással szemben megálltak a bejáratnál. Tekintetével könyörgően ostromolta Koichit, ám hogy mit akart, azt ő sem tudta pontosan.
 – Mit szeretnél? – simított végig elgondolkozva Genki ajkain Koichi. A férfiból önkéntelen bukott ki a kérés.
 – Maradj velem!
 A magasabb férfi beharapta az alsó ajkát.
 – Biztos vagy te ebben…?
 Genki bólintott, szemei kétségbeesetten villantak.
 – Nem akarok még lefeküdni veled! Csak… Aludhatnál itt, ha nem gond neked – motyogta, miközben lehajtotta a fejét. Annyira kínos volt!
 – Hidd el, mindennél jobban szeretném, de nincs nálam váltóruha, és nem egészen ugyanaz a méret vagyunk… De legközelebb feltétlenül élnék az ajánlatoddal, jó? Mit szólsz hozzá? – mosolygott Koichi, hangjába cseppnyi bánat vegyült, amiért csalódást kellett okoznia Genkinek.
 – Oké – bólintott a férfi, aztán hagyta, hadd melengesse őt át Koichi hosszú, végtelennek tűnő csókja, amely ezúttal minden eddigit felülmúlt.
 – Két nap múlva? – mormolta Koichi Genki fülébe.
 – Két nap múlva.

Pótolható (3. fejezet)

70 legszívesebben hagyta volna a fenébe az egész próbát, és inkább magával cipelte volna Jeyt a mosdóba, hogy minél előbb újra megízlelhesse a bőrét, és… persze egyebeket. Ráadásul az énekes épp csak kikandikáló kulcscsontján alig észrevehetően végigszaladt egy izzadságcsepp, majd lehullott. Biztosan finom lehet, elmélkedett a basszusgitáros, miközben örült neki, hogy a légkondi ellenére Jeynek sikerült úgy belemerülnie az éneklésbe meg a mozgásba, hogy simán izzadni kezdett.

70 alig várta, hogy végezzenek, de persze ilyenkor tűnt óráknak az a maradék húsz perc. Végül nagy nehezen eljött, amire várt, de még mielőtt becserkészhette volna az énekest, hogy megkérdezze, ráér-e, megütötte a fülét Jey és Yuhma beszélgetése.

- Marina rám írt tegnap éjjel.

- Mi? – lepődött meg nemcsak Yuhma, hanem vele együtt az összes többi srác is, 70-val az élen, aki ezt hallva kissé lefagyott. Mintha hideg vizet zúdítottak volna a nyakába a Marina név említésére, kezdett nagyon rosszat sejteni, és gyorsan hegyezte a fülét, közben úgy tett, mint aki éppen nagyon belemerült a pakolászásba.

- Na, és mit akart?

- Békülni, asszem – vont vállat Jey. – Ahhoz képest, hogy mikor szakított velem, azt mondta, soha többé nem fogok hallani felőle, feloldotta a tiltást Line-on, és eléggé úgy tűnt, hogy megint akar tőlem valamit.

- Ez az, haver – veregette hátba Yuhma elismerően vigyorogva. – Én mondtam neked, hogy nem fogja sokáig bírni nélküled…

- Nem inkább azt mondtad, hogy az ilyen hülye ribancokat nem is lenne szabad komolyan venni? – 70 az eredeti szándékával ellentétben mégsem bírta ki, hogy ne szóljon bele. Yuhma kissé értetlenül pislogva meredt rá.

- Hát, lehet, hogy ilyesmit is mondtam…

- Na de haver – szólalt meg Aika is, a basszusgitároshoz intézve a szavait. – Lehet, hogy megint járni fognak, inkább ne ribancozd le többet…

70 erre a gondolatra vágott egy grimaszt, és már a nyelve hegyén volt valami jó goromba válasz, de az énekes gyorsabb volt nála, szerencsére.

- Mindegy, a lényeg, hogy ma délután találkozunk, aztán majd kiderül, mi lesz.

A bandatagok sok szerencsét kívántak Jeynek, majd némi felszínes csevej után elváltak útjaik. 70 meglehetősen rosszkedvűen indult haza; ennyit a mai terveiről, és talán az összes elkövetkező éjszakának is lőttek, pedig már úgy beleélte magát, hogy az énekes csak az övé lesz, és sokat fognak szexelni. Nagyon sokat.

A szőke férfi nem is értette, hogy Jey azok után, milyen csúnya dolgokat vágott a fejéhez az a lány, és képes volt Line-on keresztül szakítani vele, most ismét felbukkant. Talán nem volt véletlen, az énekes ismét a városban volt, véget ért a turné, egy ideig biztosan itt is maradnak, könnyedén találkozhattak… micsoda számító kis kurva. Tényleg, más szó nem is illett volna rá. Jey meg egyszerűen hagyja magát kihasználni már megint… mégis miért? Annyira jó csaj lehet?

Valószínűleg, gondolta komoran 70. Egy csinos lány előnyt élvez vele szemben már csak amiatt a biológiai tény miatt is, miszerint ő nő. A világ igazságtalansága határtalan.

A basszusgitáros fejében megfordult, hogy akkor most ő is felhív egy lányt. Végül is megtehette volna, Jeyt biztosan nem zavarta volna a dolog, és legalább nem kellett volna szexmentesen, egyedül és valószínűleg bánatában vedelve töltenie az éjszakát. Csak hát ő most éppen a faszra volt ráindulva, olyan férfit pedig nem igazán ismert Jeyen kívül, akiére szívesen rácuppant volna.

Felsóhajtott, és betért a lakásához közeli éjjel-nappaliba némi alkoholért.

---

Mire lement a nap, már jócskán bepiálva tekingetett a világba az ablakból, kezében az üveggel, és azon gondolkozott, mi lenne, ha kihajítaná. Talán eltalálná azt a zavaróan lassan sétáló férfit és nőt, akik bizonyosan egy párt alkotnak. Hogy merészelnek ilyen látványosan boldognak lenni, mikor mások épp kurvára szenvednek?

Aztán 70 megrázta a fejét, és arra jutott, hogy hülye volt, hiszen a pár egyáltalán nem nyomja a képébe, hogy milyen boldogok, lehet, hogy nincsenek is együtt, csak barátok vagy ismerősök. Esetleg testvérek. Inkább 70-nak magának kéne leugrania az üveg helyett…

A szőke férfi erre kiitta a maradékot az üvegből, és kiröhögte saját magát a hülyeségéért, aztán becsukta az ablakot. Helyette újabb remek ötlete támadt, amit viszont véghez is vitt; meg sem állt Jey otthonáig.

Arra számított, hogy az énekest egyedül találja, elvégre a „randinak” már rég véget kellett volna érnie, legalábbis szerinte. Aztán rá kellett jönnie, hogy nagyobbat nem is tévedhetett volna, bár mélyen belül talán számított erre, sőt, pont ezt akarta. Maga sem tudta pontosan, mit miért tett, mindenesetre Jey ajtót nyitott neki, és meglepetten köszöntötte, még mielőtt azonban feltehette volna a nagy kérdést, hogy a basszusgitáros mit is keres ott, megjelent mögötte egy lány.

Nem is egy lány, hanem A lány. Nyilván a barátnő. Magas volt, mint egy modell, hosszú combokkal, amiket épp csak takart a miniszoknya, és az arca is elég csinos volt. Pont illett Jeyhez, és 70 mérhetetlenül utálta őt ezért.

- Ki az? – kérdezte a lány, mire az énekes végre észbe kapott, és behívta a bandatársát.

- 70, tudod, a bandában zenél ő is.

- Ó – derült fel a lány arca, bár 70 fogadni mert volna, hogy igazából nem örül a felbukkanásának, csak eljátssza. Hát, erre ő is képes volt; műmosollyal az arcán fordult a párocska felé. – De jó, már úgyis meg akartalak ismerni! – jelentette ki a nő.

- Ő pedig a barátnőm, Marina.

70 és a lány is meghajoltak, sőt, a basszusgitáros mézesmázos hangon megdicsérte a lányt, hogy milyen szép neve van.

- Jaj, köszönöm – pironkodott Marina. – Tényleg tök jó, hogy így összetalálkoztunk, szeretnék ám megismerkedni mindannyiótokkal, de hát valaki nem képes bemutatni a munkatársainak… - Itt ferde pillantást vetett Jeyre, aki csak a vállát vonogatta.

- Mondtam, hogy majd egyszer…

- Majd egyszer, ez a cukormázba vont verziója annak, hogy soha? – fonta karba a kezét a lány morcosan, de aztán elnevette magát, jelezve, hogy még sincs annyira megsértődve.

- Mindennek eljön majd az ideje – bölcselkedett Jey, mire a barátnője csak a szemét forgatta.

- Azt hiszem, ez reménytelen – sóhajtott fel. – Na jó, hagylak titeket, és lépek.

- Miattam nem kell elmenned – sietett az udvariaskodással 70, mire a lány gyorsan ellenkezni kezdett.

- Dehogyis, nem miattad! Éppen indulófélben voltam már.

- Hát jó – egyezett bele nagy kegyesen 70. A lány tényleg rekordidő alatt összeszedte a táskáját meg a körömcipőjét, amitől csak még magasabbnak tűnt, aztán elköszönt a két férfitól, és már le is lépett.

- Szóval kibékültetek. – Megállapítás volt, nem kérdés; Jey félmosollyal a szája bólintott.

- Valami olyasmi – vallotta be.

- Bocs, hogy rátok törtem, azt hittem, már nem lesz itt.

- Hát, kicsit bealudtunk… - mondta erre Jey, a másik férfinak pedig kedve lett volna legalábbis felemelni a hangját, de igyekezett visszafogni magát.

- Ja, amúgy kérsz egy sört? – érdeklődött Jey, és már ment is a hűtő irányába, meg sem várva a választ. 70 fancsali képpel nézett utána. Pedig milyen megható lett volna az énekes fenekének látványa a szűk farmerben, ha épp nem ilyen körülmények között találkoznak…

- Bár… - Jey visszatért két doboz sörrel, letette őket az asztalra, majd egészen közel hajolt 70-hoz, aki hirtelen lefagyott. Belenézett az énekes sötét szemeibe, és teljesen összezavarodott, még mielőtt azonban valami történhetett volna, Jey visszahúzódott tőle. – Bár szerintem te már alapoztál rendesen.

- Ja, találtam a sarki éjjel-nappaliban orosz vodkát, aztán kipróbáltam – válaszolta végül könnyednek szánt hangnemben. – De mindegy, inkább azt meséld el, mi volt a csajjal.

Jey kibontotta a sörét, ivott belőle, és csak az után válaszolt.

- Ja, hát feljött hozzám, és kvázi bocsánatot kért, hogy hülye volt. Állítólag rájött, hogy nem tud nélkülem élni, meg ilyenek, szóval… visszafogadtam.

- És gondolod, hogy nem fog megint az első adandó alkalommal dobni, csak mert olyanja van?

Jey vetett egy fürkésző pillantást a másik férfira, mielőtt válaszolt volna.

- Jól érzékelem, hogy nem örülsz, hogy megint összejöttünk?

- Szerintem csak kihasznál – jelentette ki 70 teljesen őszintén, és a padlót kezdte el tanulmányozni látszólag nagy érdeklődéssel. Jey felsóhajtott.

- Amúgy minek is köszönhetem a látogatásodat? – kérdezte végül. – Mármint azon kívül, hogy leszólod a barátnőmet.

- Pont ezért jöttem – jelentette ki 70, ismét a másik szemébe nézve. – Hogy elmondjam, szerintem rohadt nagy hülyeség lenne visszafogadnod.

Jey kortyolt még egyet, majd kissé feszengve megkérdezte:

- Lehet ennek a hirtelen jött ellenszenvnek köze ahhoz, hogy… szóval, hogy párszor dugtunk?

70 először hevesen tagadni akart, már a nyelve hegyén volt, hogy ellenkezzen és kitaláljon valami mondvacsinált ügyet, aztán… meggondolta magát.  Megcsóválta a fejét, majd a sörös dobozon végigfolyó vízcseppekre fókuszált, és úgy szólalt meg.

- Talán.

Csend lett; a basszusgitáros nem mert a bandatársára nézni, annak pedig beletelt némi időbe, hogy ezek után meg tudjon szólalni. Persze mikor megtette, abban nem volt túl sok köszönet.

- Khm, én teljesen abban voltam… mármint, hogy ez csak szex. Nem is nagyon hiszem, hogy egy pasi iránt tudnék bármi olyat is érezni…

- Ezt a Marinát sem szereted – emlékeztette 70 a másik férfit arra, amit az a lánnyal történő szakításuk éjszakáján mondott. Hogy sosem szerette, viszont bejött neki meg minden, ez épp elég volt…

- Oké, tényleg nem – hagyta rá Jey. – De egy lány az azért más. Nyugodtan lehet vele villogni a család meg a haverok előtt, érted… Egy pasival meg… hát, maximum titokban lehetnék együtt. Már ha akarnék, de kétlem, hogy eljutnék valaha is odáig.

- Pedig sokkal kisebb a különbség, mint ahogy te azt előadtad – mondta erre 70, és hirtelen jött bátorsággal húzódott közelebb a másik férfi felé, aki meglepetten pislogott, de nem húzódott el. Nem húzódott el akkor sem, mikor a basszusgitáros rátette a tenyerét a combjára, majd egészen közel hajolt hozzá.

Ilyet még sosem csináltak. Az utolsó lépcsőfok lett volna, 70 igazából tervezte is, hogy nemsokára meglépi, viszont egyáltalán nem ilyen körülmények között… Most már mindegy volt. Lehunyta a szemét, és életében először érintette össze az ajkaikat.

Az énekes egy pillanatig nem moccant, mintha 70 egy kőszobrot csókolt volna, aztán lassan felengedett, és viszonozta. Puhán, gyengéden, fogkrém ízűen… 70-nak hirtelen elment a kedve az egésztől, ahogy arra gondolt, vajon miért mosott fogat azok után az énekes, hogy együtt volt a barátnőjével.

- A… a szeretőm még lehetsz – válaszolta némi gondolkodás után Jey, akire láthatólag egész nagy benyomást tett ez a csók. – Végül is a szex jó veled…

Baszd meg, gondolta keserűen 70. Majdnem ki is mondta, aztán viszont győzött… a vágy, vagy valami mélyebb, amit magának sem akart bevallani, mindenesetre nem tudott nemet mondani, pedig akkor legalább megőrizhette volna a maradék méltóságát.

- Oké…

Méltóság helyett ott volt neki Jey, ha a lelke nem is, de a teste még az övé lehetett pár menet erejéig.