Stresszmentesítés

Hiro nagyot ásított, és belekotort a táskájába az életmentő kávésdoboz után kutatva, de szinte tudta, hogy hiába. Sosem tartott ilyesmit magánál, inkább lerakta egy asztalra vagy ilyesmi, elvégre ha kifolyna, tönkretenné a márkás táskát… No de akkor mindez azt jelentette, hogy rohadtul nem volt meg a napi második kávéja, és anélkül átváltott zombi-üzemmódba. Nem mehetett ki a rajongók közé zombi-üzemmódban, az maga lett volna a katasztrófa! Hiro igazán szerette azokat a lelkes kislányokat, és nem akart csalódást okozni, ha nem volt muszáj, márpedig ő előrelátóan beszerezte a kedvenc rilakkumás lattéját, most mégsem találta sehol.

Kénytelen volt visszamenni az öltözőbe, ahonnan az öccse meg Keke nemrég szabályszerűen kipaterolta azzal, hogy megbeszélnivalójuk van. Hirót ugyan izgatta a dolog, hogy mégis mi lehet az a nagyon fontos dolog, amiről ő nem hallhat, de túlságosan fásultnak érezte magát a tiltakozáshoz, és úgy gondolta, legalább lesz egy kis szünete, hogy békésen megiszogassa a kávéját, és közben twitteren lógjon egy kicsit. Na, ez nem jött be, de legalább itt volt a tökéletes alibi ahhoz, hogy meglesse, mit csinál a két bandatársa. Ehhez mérten igyekezett nem túl hangosan végigcsörtetni a rövid, szűk kis folyosón, és kopogás nélkül nyitott be, mert lehet, hogy kipaterolták onnan, de mégis az ő neve állt a kézzel írott papíron az ajtón. Vagyis… csak a Triangle Sonix neve, de ő is a bandához tartozott, szóval véleménye szerint teljes joggal léphetett be oda akkor, amikor csak akart.

Amit azonban odabent talált, arra a legvadabb álmaiban sem gondolt volna. Az öccse, Yoshi letolt nadrággal, szétvetett lábakkal ült az egyik széken, Keke feje pedig ütemesen dolgozott az ölén. Hiro és a testvére egymás szemébe néztek; egy pillanatig mintha megfagyott volna minden, aztán Keke hátranézett. Cseppet sem tűnt meglepettnek vagy ijedtnek, Yoshi már annál inkább.

- Ööö… - kezdte Hiro rendkívül értelmesen. – Ti meg mi a fenét csináltok?

- Stresszmentesítek – vont vállat Keke, és megeresztett egy laza mosolyt Hiro felé, aki némi habozás után mégsem menekült el, mert történetesen ez volt az első gondolata, hanem inkább bezárta az ajtót, és összevont szemöldökkel követelt magyarázatot.

- Ezért dobtatok ki innen?

- Hát, amint látod – vonogatta a vállát Keke, és felállt, majd megindult a barna hajú gitáros felé, aki egy pillanatra megcsodálhatta az öccse merevedését, amin még ott csillogott az énekes nyála, de gyorsan elkapta róla a tekintetét, és inkább az énekesre összpontosított. Az egyszerűen csak átkarolta a vállát, mint egy régi jó barátnak, és magával húzta Yoshi felé. Hiro nem tudta mire vélni, de kíváncsi is volt, így végül hagyta magát, bár volt némi ellenérzése az egésszel kapcsolatban.

- Bocs már, hogy kihagytunk a buliból, de Yoshi ragaszkodott hozzá.

- Még szép! – jelentette ki Yoshi némi pírral az arcán. – Aniki csont hetero.

- Nem mondod – pillantott Keke tettetett meglepetéssel Hiróra. – De azért szereted, ha leszopnak, nem?

- Ki nem szereti? – kérdezte a barna hajú gitáros, bár nem volt benne biztos, hogy jó ötlet volt belemennie a játékba. Yoshin látta, hogy nem örül ennek az egésznek, és amúgy is elég kínos volt a szitu, Keke meg csak tovább tetézte ezt az egészet. Mindenesetre nem hazudott, ahhoz amúgy sem érezte magát elég ébernek.

- Akkor ennyi – jelentette ki az énekes, majd szelíden nekilökte Hirót a falnak, és elkezdett az övénél matatni. Hiro teljesen lemerevedett a döbbenettől, tágra nyílt szemmel nézte, ahogy Keke kikapcsolja az övét, aztán letolja a nadrágját, és az alsóján keresztül simogatni kezdi az éppen csak éledezni kezdő farkát. Aztán elkövette azt a hibát, hogy ránézett Yoshira, aki cseppet sem tűnt boldognak, a merevedése pedig alaposan lelankadt. Keke is észrevette ezt, és odaszólt neki:

- Yoshi-kun, gyere ide!

Mintha a vörös hajú gitáros mondani akart volna valamit, de végül mégsem tette, hanem szimplán engedelmeskedett, odalépett a másik kettőhöz. Keke közben kibújtatta Hiro félkemény farkát az alsója alól, egyik kezével azt verte, a másikkal Yoshiét, aztán jelentőségteljesen belenézett először az egyik, majd a másik fiú szemébe, és letérdelt. Ahogy ismét felpillantott rá, Hiro érezte, hogy kőkemény lesz; volt valami igazán izgató ebben az egész mocskos helyzetben, még az is, hogy a saját testvére állt mellette. A szó mindkét értelmében.

Keke nem teketóriázott sokat, szájába vette a keményebbik farkat, ami Hiróhoz tartozott, Yoshiét továbbra is verte. Az idősebbik testvér felsóhajtott; meg kellett hagyni, Keke értett ahhoz, amit csinált, nem is gondolta volna, hogy ilyeneket tud. Hiszen végül is eddig azt hitte, hetero, amennyi nőügye volt… Yoshiról már ne is beszéljünk, neki ott volt a komoly barátnője, ezért is volt olyan valószínűtlen az egész helyzet. De ha belegondolt, ő maga sem volt meleg, most mégis hagyta magát… hogy Keke megszabadítsa a stressztől, igen. Ebben nem volt semmi rossz.

Aztán Hiro legnagyobb sajnálatára a hozzáértő száj lefejtődött a farkáról, hogy Yoshiéra cuppanjon rá. A barna hajú gitáros nem tudta nem árgus szemekkel figyelni azt a tehetséges szájat, amiből elő-előbukkant az övéhez oly hasonlatos merev hímtag; aztán megérezte az arcán Yoshi tekintetét, és rájött, hogy talán nem kellett volna ennyire kocsányon lógó szemekkel bámulni, de nem is Yoshi miatt tette… Mindenesetre inkább hátravetette a fejét, és behunyta a szemét, igyekezve maga elé képzelni az egyik szexbarátnője melleit, ölét, combjait a rózsás tetoválással, hogy mégis maradjon valami méltósága… ez valahogy most mégsem működött. Kénytelen volt kinyitni a szemét, és az immár megint őt szopó Kekét bámulni, aki sokkal erotikusabb látványt nyújtott a lány halvány emlékképénél, pedig nem is olyan rég feküdtek le utoljára. Csakhogy a valóság sokkal erősebb hatással volt rá, mint néhány emlék…

Aztán Kekének újabb briliáns ötlete támadt.

- Álljatok közelebb egymáshoz! – rendelkezett, és már tolta is össze a másik két fiút. Hiro nem ellenkezett, főleg meglepetésében és kíváncsiságában nem; Yoshi ugyan korántsem volt ilyen lelkes, de végül ő is hagyta magát. A karjaik, a csípőjük összeért, és az, hogy ez mennyire nem… helyénvaló, csak még inkább fokozta Hiro izgalmát. Nagyot nyelt, ahogy Keke ismét kézbe vette a két merev farkat, amennyire tudta, egymáshoz préselte őket. Hiro már ettől kész volt, de akkor jött, ami a legerotikusabb, ha nem is szó szerint a legkellemesebb része volt a napnak: Keke egyszerre vette szájába a két vesszőt, és kezdte őket szopogatni. Közben nagy, csillogó szemekkel bámult fel rájuk, Hiro pedig már-már attól tartott, hogy túl korán el fog menni, de legnagyobb megkönnyebbülésére Yoshi beelőzte. Akkor már Keke csak a fiatalabb testvér farkát szopta, ő pedig egy halk figyelmeztetés után beleélvezett az énekes szájába. A szőkét ez egyáltalán nem zavarta, sőt, még az ajkairól is lenyalt minden cseppet, nehogy kárba vesszen, aztán elégedett mosollyal az arcán fordult Hiróhoz, akinek nem kellett már túl sok, elég volt az előbb látott jelenetre visszagondolnia. Különös volt, hogy ennek az egyik szereplője pont a saját ikertestvére, mintha kicsit magát látta volna az eseményekben… olyan perverzen-furán izgató volt az egész. Hiro felnyögött.

- Jövök, jövök! – És már élvezett is, Keke pedig az előzőekhez híven ismét lenyelt mindent, és elégedetten tápászkodott fel a földről.

- Hm, ez kellett – jelentette ki. – A geci jót tesz a hangszalagoknak, tudtad? – intézte Hiróhoz a kérdést, aki igyekezett magához térni, és kissé kótyagosan hajolt le a nadrágjáért.

- Nem – válaszolta. – De kösz a tippet, majd ha megint éneklésre adom a fejem, tudom, mivel turbózzam fel a hangszálaimat.

Erre Keke ki tudja milyen megfontolásból jelentőségteljes pillantást vetett Yoshira, aki elvörösödött, és inkább a táskájába bújt.

Hiro közben felöltözött, és azt is észrevette, hogy a gyöngyöző rilakkumás kávésdoboz bizony ott vár rá a földön a szék mellett, ahova első körben helyet foglalt. Örömmel hajolt le érte, és már bontotta is kifelé; nem elég, hogy végre megkapta a hiányzó koffeinadagját, még egy jó szopásban is részesült. Egész jól indult ez az event, bár nem volt benne biztos, hogy mi lesz, ha kettesben maradnak Yoshival, akit láthatólag kínosan érintett ez az egész kis incidens. Mondjuk annyira azért nem, hogy nemet mondjon, szóval… ki tudja. Mindenesetre egyelőre nem volt idő a következményekkel törődni, hiszen várták őket a rajongók.

Felelsz vagy Mersz? - 1. Felelni vagy merni?

 – Voltál már karaoke bárban?

 – Igen.

 Subaru felvonja a szemöldökét válasz közben, úgy tűnik, a kérdésem nem ütötte meg a szintet, amelyet felállított magában, ezért ideges mosollyal nézek rá. Most komolyan, lennének olyan kérdéseim, amelyek után lazán elvigyorodna, és megnyalná a szája szélét, viszont, ha megkapnám visszafelé, akkor az olyan lenne, mintha kitörne a harmadik világháború. Áldozatokat követelő, és veszélyes.

 – Felelsz vagy mersz? – kérdezi, mire egyből rávágom, hogy felelek. Nincs kedvem megint bekötött szemmel vécére menni, vagy valami hasonló. Jobb a békesség. Remélem.

 – Akkor pörgessük fel – vonja fel a szemöldökét, én pedig reflexből nyelek egyet. – Mikor vesztetted el a szüzességed?

 Lesápadok. Ilyen egyszerűen nem létezik az univerzumban! Pedig olyan jó ötletnek tűnt belemenni ebbe a játékba, inni nem ihatunk, nekem még egy évet kell várnom, neki kettőt, ezért valami mással akartuk elütni a szabadnapot, erre tessék. Diskurálhatok a bandám énekesével a szüzességemről, jobban mondva, annak nemlétéről. Bár, pasik vagyunk, fiatalok, gondolom, ennek az ökörnek most jött el az életében az a pillanat, amikor nyíltan érdeklődik a szex iránt. Hát, ezen már azért túl vagyok, úgy…

 – Két éve – bököm ki, aztán gyorsan felteszem a kérdést. – Felelsz vagy mersz?

 – Merek – mosolyodik el, nekem pedig vadul kattognak a fogaskerekek az agyamban. El kell terelnem a figyelmét az előző kérdésről.

 – Kopogj be a szomszédomhoz, kérj tőle egy doboz tejet – bukik ki belőlem az első eszembe ötlő gondolat. Röhögve tápászkodik fel a kanapéról, színpadiasan a combjára csap, aztán megindul kifelé a lakásomból. Kíváncsian lépkedek utána, ugyanis azt nem tudhatja, hogy a srác tényleg lóg nekem egy dobozzal még a múltkorról. Az ajtófélfának támaszkodom, miközben bekopog az ajtón, majd felém fordulva tesz egy megjegyzést:

 – Ha rám szabadítasz valami rigolyás vénasszonyt, megitatom veled az egész kibaszott dobozt – forgatja meg a szemét, miközben nyílik az ajtó, és a srác kissé idegenkedve méri végig Barut, aztán rám téved a pillantása, arcára pedig halovány pír ül ki. Ezek szerint, nem felejtette el, amit két hónappal ezelőtt műveltünk a lakásán. Csodás! Természetesen ennek apropóján egy doboz tejjel gazdagodva térünk vissza hozzám, és meglehetősen vidáman huppanok le a kanapéra, amiért úgy tűnik, Subarut elszórakoztatta a feladat.

 – Felelsz vagy mersz? – néz a szemeimbe, én pedig lazán vállat vonva mondom, hogy felelek. Ugyan már, szerintem rég elfelejtette a kérdését, így tiszta lappal kezdhetünk.  

 – Kivel vesztetted el?

 Először nem is fogom fel a kérdést, csak átsiklik az agyamon mind a három szava, azonban, amikor szembe találom magam kíváncsi tekintetével, nyelek egyet. Ó, ezt még vissza fogja kapni, de kamatostól, esküszöm!

 – Az egyik végzős sráccal – mondom ki, mintha semmiség lenne az egész, azonban Subaru előbb megrázza a fejét, majd értetlenül pislog rám, mint aki rosszul hallotta, amit az imént mondtam. Igen, végzőssel voltam először együtt, és igen, férfi volt az illető, már amennyire férfi lehet egy tizennyolc éves.

 – Pasival? Kuina, csak viccelsz! Meleg vagy? – buknak elő belőle a szavak, mire szép lassan eljut a tudatom mezejére, hogy ezt talán nem így kellett volna tálalnom neki. Mindegy, már késő, ennek ellenére, hárítok.

 – Felelsz vagy mersz?

 Mély levegőt vesz, alsó ajkába harapva szívni kezdi a fogát, majd odaveti nekem, hogy felel. Úgy tűnik, sikeresen felbosszantottam. Mondjuk, kit érdekel, úgyis vannak még visual kei bandák az országban, akik gitárost keresnek maguknak, nem muszáj nekem velük maradnom.

 – Te mikor feküdtél le először valakivel?

 A kérdésem elégedettséggel tölt el, azonban valami hiányzik Subaru arcáról, valami, ami miatt feltettem ezt a kérdést. A habozás szemöldököt ráncoló, félre pillantgató, gyönyörű keringője.

 – Másfél éve. Felelsz vagy mersz? – zárja le gyorsan a témát, nem hagyva időt nekem arra, hogy bárminemű reakciót mutassak a válasza felé. Merek, persze, hogy merek. Nincs kedvem több kérdésre válaszolni ezzel kapcsolatban. Azonban, ami ezután jön, szinte teljes sokként ér.

 – Feküdj le velem – mondja, tekintete az enyémet keresi, ám én a földre szegezem azt. Oké, szóval Subaru helyes srác, sőt, az egész bandában ő néz ki a legjobban. Amikor igent mondtam a Royz ajánlatára, az ő arca lebegett előttem, szóval, mit is kertelek, már az első perctől fogva észbontóan jóképűnek tartom. És akkor ez a srác le akar feküdni velem. Túl nagy a kísértés, szinte öntudatlanul kúszik bele az agyamba a kép, ahogy felém hajol, a tökéletesen telt ajkai a kulcscsontomon táncolnak, a nadrágom pedig egyre szűkebb lesz. Mi bajom származhatna ebből? Eltöltök vele egy kellemes alkalmat, aztán ha nem képes túllépni rajta, akkor kilépek a bandából.

 – Oké – állok fel a kanapéról, és drukkolok, nehogy remegjenek a lábaim. – Elintézek pár dolgot a fürdőben, addig találd ki, hogyan szeretnéd csinálni. A kutyán kívül bármire hajlandó vagyok. Több feltételem nincs – mondom, és elslisszolok. Azért mielőtt bármi történne, kicsit rendbe kéne tennem magamat.

 Szóval, lefeküdni Subaruval. Nagyon kíváncsi vagyok rá, mégis mit fogunk kihozni ebből, remélhetőleg, nem az utolsó pillanatban jön rá, hogy amúgy nem is érdeklik a férfiak. Utálom, amikor valakinek a célegyenesben száll inába a bátorsága, aztán tulajdonképpen nem is az a legkínosabb része a dolognak, hogy többé nem nézünk egymás szemébe, inkább az, hogy felspanolva fekszek az ágyon, várva saját ujjaim csodáját. A felső közép vége felé sajnos gyakoriak voltak az ilyen esetek.

 Amikor visszaérek a szobámba, már az ágyamon ül, barna szemei pedig egyből megtalálnak engem, kíváncsian mér végig, tekintetében nyoma sincs másnak a puszta érdeklődésen kívül. Kíváncsi arra, mit fogok lépni, így letérdelek a komódomhoz, és előveszem a szükséges kellékeket, majd mindkettőt a takaróra dobva, én is lehuppanok, kissé távolabb Subarutól. Itt az ideje megtudni, hogy mennyire komolyan gondolta.

 – Próbáld meg elkezdeni. Ha valamiben bizonytalan vagy, segítek – mondom, ő pedig lassan kúszik oda mellém, combjaink összesimulnak, egyik keze bizonytalan csúszik a derekamra, hogy aztán immáron mindenféle kételyt mellőzve csókoljon meg. Ajkai puhák, teltek, és ami kissé meglep, pontosan tudja, mit csinál. Persze, csókolózni elvileg lánnyal és fiúval is ugyanúgy kell, bár már azt sem tudom, pontosan mikor próbálkoztam be először és utoljára egy csajnál. Mindenesetre, borzasztó volt. Subaru csókja azonban ennek a szöges ellentétje, nyelve lassan csúszik be a számba, a fogaimat becézgeti, a nyelvemre bök, és mire feleszmélek, már az takarón fekszem, a pólóm a köldökömig feltűrődött, Subaru ujjai pedig közben már egyre feljebb tűrik az anyagot. Felnyögök, buzdítva a folytatásra, amelyet hamar meg is történik.

 Nem sokkal később ugyanis már meztelenül csókoljuk egymást, a ruháink félredobva, a szoba minden sarkában lehet egy-egy belőlük, azonban ez most egy cseppet sem érdekel. Subaru kicsit testesebb az előző partnereimnél, mégis felülmúlja őket szépségben. Hiába dobogott hevesen a szívem, amikor az első barátom ívesen kiemelkedő bordáit csókolgattam, a pulzusom most sem képes csitulni, holott csak haloványan érzékelem a csontokat. Kinyújtom a nyelvemet, és a bal mellbimbóján végig nyalva hajolok a füléhez.

 – Akkor – zihálok, amiért közben tűpontosan találja el ujjaival a gerincem érzékeny pontjait –, hogy szeretnéd?

 – Ahogy a szerelmespárok szokták – motyogja, ahogy ismeretlen dallamot játszik a csigolyáim vonalán. Bólintok, és megfordítom magunkat, hogy alul lehessek. Fogalmam sincs, hogy szeretné e ő csinálni a tágításomat, eddig csak ritkán kértek meg engem erre, de mivel nem volt még pasival, talán jobb lenne, ha magamnak intézném. Mégis, annyira izgató a gondolat, ahogy hosszú ujjaival bennem lehetne. Az ajkamba harapok, és kérdő tekintettel felemelem a síkosítót. Gondolkozik, homlokán apró ráncok jelennek meg, végül elveszi a kezemből a kis tégelyt, majd kissé idegenkedve ken a mutatóujjára belőle. Rám néz.

 Kihúzom a fejem alól a párnát, és a csípőm alá teszem, a lábaimat széttárom, hogy hozzám férhessen, és már nyúlnék a csuklója után, hogy segítsek neki, amikor tiszta kezével kíváncsian végig simít a férfiasságomon. Reflexből homorítok, szemeimet szorosan lehunyom, miközben nyögök. Eszembe jut, amikor az egyik partnerem ugyanezt csinálta anno, hogy utána olyan megjegyzéseket tegyen rám, amelyek után el is viharzottam a lakásáról. Subaru azonban nem mond semmit, csak vár. Csillapítom a testem remegését, miközben megragadom a mutatóujja tövét, és megpróbálom minél ügyesebben a bejáratomhoz navigálni őt. Megkönnyebülten felsóhajtok, amikor az első ujjperce belém kerül.

 Innentől fogva már minden megy magától, nem gondolok semmire, csak átélem a pillanatot, ahogy simogat, csókol, közben pedig óvatosan tágít, mintha tényleg szerelmespár lennénk, bár tudom, hogy ez nem több holmi alkalmi kitérőnél. Már majdnem felnőtt fiúk vagyunk, rengeteg testi vággyal. Amikor belém csúszik teljes hosszával, hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Már el is felejtettem milyen, mikor odalent lüktet mindenem, miközben az egész olyan telt, egész érzés.

 Átkarolom Subaru nyakát, ő pedig a kulcscsontomra hajtva a fejét, mozogni kezd. Hátravetett fejjel nyögök, zihálok, sőt, amikor végül elmegyek, már sikítok, de közben mosolygok. Fantasztikus volt.

 Már csak az a kérdés – nyugtázom magamban, ahogy Subaru kidobja a gumit, és visszafekve mellém az ágyba, magához húz –, hogy mi lesz másnap reggel?

Lüktetés

Kora nyári éjjel volt, a Hold olyan erősen sütött, hogy még utcalámpák nélkül is elég jól ki lehetett venni a földön fekvő testet, főleg, hogy talpig fehéret viselt. Odakint csípős volt a levegő; Kyota épp csak kidugta a fejét, hogy rájöjjön, ide kabát kell, és már épp fordult volna vissza a kocsmába, mikor megpillantotta a nagyon oda nem illő fehérséget a földön, nem messze a hátsó bejárat melletti konténertől. Akárki is helyzete oda a testet, stílusosan kidobta, mint valami szemetet, és ezt az érzetet csak fokozta az, hogy pontosan ki is tette és miért. Egyelőre azonban Kyota nem igazán fogta fel, mit lát, mindenesetre eredeti tervével ellentétben mégiscsak kiment, és jobban szemügyre vette a földön fekvő alakot. Aztán elsápadt; felismerte a saját bandatársát, Ayamét, aki eszméletlenül hevert előtte.

---

Kisaki az elején még kényesen ügyelt rá, hogy amennyire csak lehet, inkognitóban maradjon. Nem akart feltűnést kelteni a lánykák között, akik szerencsére amúgy sem azzal foglalkoztak, hogy milyen különös fazonok álldogálnak mellettük, hanem az aktuális kedvenceiket várták nagy izgalommal. Bár az este elején még nem volt benne biztos, ki lesz a célpontja, miután végignézte az összes fellépő bandát, határozott elképzelése alakult ki a fejében arról, hogy kívánja folytatni az estét, és legfőképpen kivel. A legtöbb fellépő neve nem sokat mondott számára, a Misáról viszont hallott már minden értelemben, azt régebben meg is jegyezte, mennyire vonzó is az énekes, ezért volt egy olyan érzése, hogy bizony nem talál nála jobbat aznap. A mostani, fehér prémszegélyek, csipkekesztyű, hosszú fehér csizma és kivillanó has mind megtették a hatásukat, hát még azok a hosszú, formás combok… Ez a látvány magáért beszélt.

Kisaki tudta, hogy jobban meg kell ismernie az énekest, és azt sem bánta, ha kénytelen lesz érte feladni az inkognitót. Backstage passal természetesen rendelkezett, úgyhogy miután a banda végzett, egyszerűen be tudott sétálni közéjük. A maszk és a napszemüveg nélkül az egyik tag, akinek Kisaki nem jegyezte meg a nevét, hiszen nem találta túl vonzónak, fel is ismerte, és azonnal szaladt smúzolni. Kisaki kegyesen beszélgetett vele pár percet, és már meg is volt invitálva az afterpartira egy másik, ennél is ócskább lebujba, ami csak pár sarokra volt onnét. Nemsokára már a banda két másik tagjával diskurált a füstös kocsmában egy-egy sör mellett, de mindez csak elterelő hadművelet, vagy akár féltékennyé tevés is lehetett, és úgy tűnt, jól beválik, mert Ayame időről időre aggódó pillantásokkal bombázta őket. Mintha azt kérdezte volna magában: a többiekkel miért beszélget, és velem miért nem?

Sok sörrel később Kisaki ismét napszemüvegben ült le az ideiglenesen magára maradt, már kissé elázott énekes mellé.

- Ayame-kun, igaz? – kérdezte érzelemmentes hangon. A másik férfi mindeddig eléggé összezuhantnak tűnt, de ahogy felfogta, ki ült oda mellé, és azonnal felélénkült. Ezt sem hitte volna, miután Kisaki olyan látványosan kerülte őt eddig.

- Igen – válaszolta. – Kyota mondta, hogy tetszett a live.

- Valóban – sietett megerősíteni ezt Kisaki. - Nem is tudom, hogy nem tűnt fel eddig, milyen tehetségesek vagytok.

- Ugyan, dehogyis – sietett azonnal a szerénykedéssel Ayame.

- Meg is vettem a kislemezeteket – folytatta Kisaki, és még csak nem is hazudott, bár nem azért tette, mert annyira lenyűgözte volna a zenéjük, de ezt az énekesnek nem feltétlenül kellett tudnia. – Aláírnád nekem?

- Komolyan? – lepődött meg Ayame. Ha valaki azt mondja neki, hogy ma este Kisaki fog tőle autogramot kérni, körberöhögi, ehhez képest most nagyon is valóság volt mindez. Hát, megérte Osakába jönni, állapította meg, miközben még mindig elképedve kapirgált oda valamit a borítóra.

- Köszönetképp meghívlak egy sörre – jelentette ki Kisaki. Ayame nekiállt ugyan tiltakozni, hogy nincs szükség rá, meg inkább úgy érezte, ő tartozik Kisakinak, bár azt nem tudta volna értelmesen elmagyarázni, miért érez így. Talán mert örül, hogy egyáltalán szóba állt vele, azok után, hogy mindeddig kerülte? Ki tudja, mindenesetre Ayame azonnal belekortyolt az italba, ahogy Kisaki odavitte neki. Aztán szép lassan lehajtotta az egészet, miközben Kisakival beszélgettek, és egyszerre csak azt vette észre, hogy fekete pontok kezdenek táncolni a szeme előtt. Mielőtt felfoghatta volna, mi történik, elsötétült előtte a világ.

Arra ébredt, hogy egy félhomályos, idegen szobában fekszik egy ágyon. A feje borzasztóan kóválygott, de aztán eszébe jutott, hogy ivott, valószínűleg túl sokat, és ettől ájult be… valaki pedig idehozta. De mi lehet ez a szoba? Felülést nem kockáztatott meg, csak körülnézett, és megállapította, hogy ez valami hotel lehet. Nem túl drága, viszont nem is teljesen lepukkant, szóval nem az ő hoteljükben lehet. De akkor nem is egy bandatársa szedte össze?

- Á, felébredtél.

Az egyik ajtó kinyílt, és kilépett rajta a köntösbe bugyolált Kisaki, aki láthatólag épp most fejezte be a zuhanyzást, mert gyöngyöző cseppecskék ültek a haja végén. Ayaménak fogalma sem volt, miért a férfi nyalábolhatta fel, annyira jóban azért mégsem voltak… Mi ez az egész?

- Hogy kerültem ide? – kérdezte, és megtapogatta a homlokát. Vagyis csak szerette volna, mert a jobb csuklója legnagyobb rémületére az ágytámlához volt bilincselve. Hitetlenkedve meredt először a láncra, majd Kisakira. – Ez meg mi?

- Csak óvintézkedés – vont vállat a férfi, és leült Ayame mellé az ágyra. A keze előrenyúlt, és végigsimított a felfelé kényszerített meztelen felkaron, majd az eléje táruló hónaljon. Ayama csak fáziskéséssel kapcsolt, és igyekezett volna lerázni magáról az érintését, de valahogy nem volt még magánál annyira, hogy rendesen tudjon mozogni. Különös érzés volt, hogy a teste nem engedelmeskedik úgy, ahogy szeretné, ráadásul még meg is bilincselték; nagyon ijesztő helyzet volt.

- Nyugi – mondta Kisaki látva a foglya növekvő pánikját. – Mindjárt élvezni fogod.

- Mi? – esett még nagyobb kétségbe Ayame. – Engedj el, ez rohadtul nem vicces!

Közben Kisaki elvett egy doboz sört az éjjeliszekrényről, egy szisszenéssel felnyitotta, aztán valami gyanús port öntött bele, ami szintén a szekrényen volt odakészítve. Ayame tágra nyílt szemmel nézte; csak ekkor kezdett derengeni neki, hogy Kisaki valószínűleg az előző sörébe is tett valamit, az ütötte ki. Hallott már ilyen történeteket, de ott mindig lányok voltak az áldozatok, szerencsétlen, gyenge és magatehetetlen lányok, nem férfiak, mint ő, Ayame! Akárhogy is volt éppen öltözve, attól még férfi volt, a nőket szerette, és megrémítette a gondolat, hogy nőként akarják használni… mert azt akarják, igaz? Ez az elmebeteg buzi itt éppen arra készül! Ez nem lehet igaz!

- Nem iszom meg! – jelentette ki, ahogy Kisaki felé nyújtotta a dobozt. – Azt lesheted!

- Nekem mindegy – mondta erre Kisaki. – Ez a kellemesebb módszer, de van nálam injekció is.

- Mi? – rándult meg Ayame arca. Ez tényleg nem lehet igaz!

- Injekció – ismételte Kisaki majdhogynem derűs nyugalommal. – Ha azt akarod, csak szólj. Igaz, kissé ütősebb anyag, mint ez a bogyó volt itt, de hát ha erre vágysz…

- Nem vágyok én semmire! – akarta kiáltani Ayame, de sajnos nem volt képes olyan nagy hangerőt kiadni magából, mint szerette volna. Pedig milyen szívesen kiabált volna segítségért, hátha meghallja valaki! – Eressz végre el!

- Hát jól van – mondta Kisaki. Persze nem az eleresztésre célzott, hanem odament a székre tett cuccaihoz, és némi kotorászás után megtalálta, amit keresett, egy steril, csomagolt injekciós tűt. Ayame tehetetlen rémülettel a szemében nézte, hogy szív fel vele a másik férfi egy ampullányi zavaros löttyöt, ami nagyon nem volt bizalomgerjesztő.

- Ne – nyögte hitetlenkedve, ahogy Kisaki közeledni kezdett hozzá. – Ne csináld, nem hallod? Ne!

Kisaki azonban rendületlenül folytatta, amit elkezdett, nem volt nehéz dolga, egyszerűen hasára tudta fordítani a szinte magatehetetlen férfit, majd felhúzta a ruháját, a rövidnadrágját pedig le. Tökéletesen kívánatos farpofák kerültek elő belőle, Kisaki megnyalta az ajkát, majd a térdével lefogta az úgy-ahogy ellenkezni próbáló énekest, és minden további nélkül a bal félgömbbe szúrta a tűt. Ayame keserves nyöszörgésre fakadt, de esélye sem volt a szabadulásra; a tű egy örökkévalóságnak tűnő percig csak állt ki a fenekéből, aztán Kisaki végre megkegyelmezett, és belefecskendezte a tartalmát, majd kihúzta. Ayame tehetetlenül zihált, fogalma sem volt, mit tesz majd vele a lötty, de a legrosszabbtól tartott; a fejét azért oldalra fordította, hogy szemmel tudja tartani Kisakit, ameddig csak lehet.

Ő azonban egyelőre nem tett semmit, csak szépen letette a fecskendőt az asztalkára, majd visszaült az ágy szélére, és megbabonázva meredt az Ayame lemeztelenített farpofájából kiserkent vérre.

- Mit lőttél belém? – kérdezte Ayame. – Ez valami drog?

- Ha megiszod a sört, nincs ez az egész. De hát neked makacskodnod kell…

- Kérdeztem valamit! – próbált kiabálni Ayame. – Mi volt az? És mit akarsz tőlem?

- Semmi olyat, amit te nem akarnál megadni nekem – jelentette ki nagy titokzatosan Kisaki, amitől Ayame csak még dühösebb lett.

- Én ezt nem akarom! Engedj már el, és akkor… akkor nem megyek egyenesen a rendőrségre, sőt, nem szólok senkinek, esküszöm, csak engedj már el!

- Nem fogsz, az biztos – jelentette ki Kisaki, majd a falon függő órára pillantott. – Már érezned kellene a hatását… nem?

- Nem tudom, mit kéne éreznem! – nyögte kétségbeesve Ayame. Persze szédült, a feje lüktetett és gyengének érezte magát, mióta felébredt, talán csak kicsit mintha melege lett volna hirtelen.

- Hm, akkor még várnunk kell – mondta Kisaki, aztán hirtelen megmozdult, amivel jól megrémítette Ayamét. – Csak az a baj, hogy nekem nincs türelmem hozzá.

Az énekes legnagyobb rémületére azt érezte, hogy Kisaki nyelve a fenekét nyalja. Nem láthatta, de igazából csak a vért nyalta le róla, Ayame legnagyobb rémületére azonban a dolog hihetetlen hatással volt rá. A fejében irtózott tőle, undorítónak találta az egészet, és mégis… mintha élvezte volna, mintha a pénisze külön életre kelt volna, és igenis tetszett volna neki, hogy egy másik férfi nyalogatja őt. Ez volt hát a szer hatása? Valami vágyserkentő? Nem lehet igaz!

- Na, érzed már? – érdeklődött Kisaki. Ayame a párnába fúrta a fejét, és nem válaszolt, ami felért egy beismeréssel; Kisaki elégedetten elmosolyodott, majd nem teketóriázott tovább, hiszen eddig is olyan nehéz volt visszafognia magát, és széthúzta azokat a kerek, formás kis farpofákat, hogy végre azt nyalogathassa, amire úgy várt; a rózsaszín, reszkető ánuszrózsát. Ayame elnyomott egy kiáltást a különös érzésre, és bár ugyanúgy undorodott a dologtól, mint eddig, a farka sajnos már kőkemény volt, és akármennyire nem szerette volna… valahogy élvezte. De nem akarta. Akkor sem akarta!

Kisaki csak percekkel később emelte fel a fejét, majd kíváncsian fordította hátára a férfit, akinek előbukkant a merevedése. Az arcra vöröslött, és borzasztóan szégyellte magát; tudta, hogy nem tehet róla, ha nem lett volna a cucc, amit belé fecskendezett Kisaki, az életben nem élvezett volna ilyesmit, mégis szégyen járta át a legkisebb porcikáját is.

- Hagyj békén – nyögte nem valami meggyőzően.

- Ugyan, Ayame-kun, hiszen te is akarod.

- Nem…

- Akkor miért áll a farkad?

- Te… - Ayame legszívesebben megint a párnába rejtette volna az arcát, és legnagyobb rémületére azt vette észre, hogy valami hülye köd kezd az agyára szállni, mert már beszélni se bírt normális, egybefüggő mondatokban. – Miattad…

- Jaj, ez igazán megtisztelő – vigyorodott el Kisaki. – Szóval ennyire jó vagyok?

- Nem…! – igyekezett kipréselni magából Ayame, de hiába, süket fülekre talált. Kisaki közben ledobta a köpenyét, ami alatt semmit sem viselt; az ő farka is kemény volt már, ha nem is teljesen. Aztán nem tudott ellenállni neki, hogy ismét meg ne cirógassa a fél hónaljat, ami eléje tárulkozott; Ayame enyhén összerándult, de ellenkezni nem tudott, még akkor sem, mikor Kisaki odahajolt hozzá. A férfi orrát megcsapta áldozata parfümjének erős illata, keverve az izzadságával igazán izgató aroma volt az orrának. Először csak csókolgatta a nyak érzékeny bőrét, aztán beleharapott; Ayame szorosra zárta a szemét, és tűrt, mást nem tehetett. Kisaki szinte kedveskedve nyalta meg azt a bizonyos hónaljat, megízlelve a sós-férfias ízt, aztán végigsimított a simára borotvált fehér hasfalon, ami olyan szemérmetlen módon volt közzétéve mindenki éhes tekintete kereszttüzének. Kisaki el tudta képzelni, hogyan gondolhatnak vissza rá a rajongólányok, ő azonban most végigsimíthatja, megízlelheti a finom bőrt… Végigborította csókjaival, aztán lejjebb tolta a szűk kis nadrágot, hogy teljesen hozzáférjen a kemény péniszhez, és a szájába vette.

Ayame meglepetten nyögött fel, és hogy még nagyobb legyen a szégyene, túl hamar élvezett el egyenesen Kisaki szájába, aki a jelek szerint igencsak tehetségesen szopott. A férfi elégedetten emelte fel a fejét, és felmászott Ayaméhoz; az énekes ijedten nézett rá, majd mikor látta a felé közeledő ajkakat, gyorsan oldalra fordította, de Kisaki vasmarokkal erőltette vissza. Egymás szemébe néztek, Ayame igyekezett volna a fejét rázni, de hiába. Kisaki kinyitotta a száját, és jó adag nyállal kevert spermát folyatott a másik férfi szorosan zárt ajkaira, majd igyekezett az ujjaival bejuttatni az anyagot a szájába, csakhogy Ayame makacsul kitartott. Legalább a száját csukva tudta tartani, ennek örülhetett, bár már ennyitől hányingere volt, de leküzdötte. Ami viszont még ennél az undorító kis közjátéknál is jobban megrémítette, az az volt, hogy a vágya cseppet sem lohadt le, hiába élvezett el. Mondjuk annyira nem volt meglepő a dolog, de ilyen "élményben" még sosem volt része, ezért aztán reménykedett… persze hiába.

Kisaki közben a másik éjjeliszekrény felé nyúlt, elvette róla az odakészített telefonját, és egyenesen Ayame felé fordította, akinek még tiltakozni se volt ideje, máris több kép készült róla gecis szájjal, illetve álló farokkal; ez mindennél rosszabb volt. Az énekes szemét elöntötték a tehetetlen könnyek, de nem adta meg fogva tartójának azt az örömöt, hogy hagyja is kicsordulni őket. Visszanyelt mindent, és ismét elfordította a fejét.

- Makacs vagy – állapította meg Kisaki, miközben kézbe vette a férfi merevedését, és finoman húzogatni kezdte. – Pedig le sem tagadhatnád, mennyire élvezed.

Ayame csak a fejét rázta.

- Nem? – kérdezte gúnyolódva a másik. – Pedig te igenis élvezed. Akarod. Vágysz rá.

Ayame egyre gyorsabban szedte a levegőt. Mintha légszomja is lett volna, és ettől csak még jobban pánikba esett, de még csak szólni sem volt képes Kisakinak, na nem mintha esélyes lett volna, hogy érdekelné. Csakhogy mi van, ha allergiás arra a nyomorult drogra, amit kapott, mindjárt meghal itt, és senki sem segít rajta? Valószínűleg Kisaki akkor is folytatná, amit elkezdett. De legalább éreznie nem kellene… Ettől függetlenül Ayame nem lelkesedett a halál gondolatáért, sőt. Rémülten igyekezett rendesen lélegezni, csakhogy ekkor Kisaki felemelte a férfi lábait, a térdeivel felpolcolta a derekát, és némi síkosítót nyomott az elé táruló ánuszrózsára.

Ayame elkeseredetten nyögött fel; tudta, hogy ez lesz a vége, mégis reménykedett benne az utolsó pillanatig, hogy mégsem. Hogy Kisaki megelégszik ennyivel, hogy nem akarja megtenni…

Kisaki közben elkezdte belemasszírozni a hűvös gélt, majd próbálgatta a bejáratot egy ujjával. Ayaméval forgott a szoba, úgyhogy inkább összeszorította a szemét, és közben azt a sokkoló felfedezést tette, hogy… ahogy elkezdett benne mozogni az az ujj, igencsak kellemesnek találta a dolgot. Igazából nem volt benne semmi kellemetlen, annál inkább volt élvezetes. Az arca különös grimaszba ugrott, Kisaki pedig a szabad kezével felemelte a telefonját, és ezúttal filmezni kezdte, ahogy ujjazza a férfi fenekét, majd annak kéjes arckifejezését is megörökítette, meg a sóhajokat, amiket nem tudott elnyomni.

- Élvezed? – kérdezte, mire Ayame automatikusan megrázta a fejét, de továbbra sem nyitotta ki a szemét. Kisaki elhúzta a száját, és letette a telefont, majd újabb két ujját erőszakolta a szűk nyílásba, ami szinte semmi fájdalmat nem okozott Ayaménak. Csak még jobb volt a még több ujj, bár ezekkel Kisaki már nem szórakozott annyit, Ayame szerint túlságosan hamar is kihúzta őket, majd előkotort egy előre odakészített gumit az egyik fiókból, felhúzta, és belehatolt a foglyába, aki engedelmesen lazult el és fogadta magába, már egyáltalán nem ellenkezett a teste. Az esze más kérdés volt, de azt meg eléggé elhomályosították a szerek, úgyhogy eljutott odáig, hogy minden ellenkezés nélkül kezdett szuszogni majd nyögni Kisaki lökéseinek ritmusára. Egészen erotikus volt látni és hallani, hogy mennyire élvezi a dugást; Kisaki ismét filmezni kezdett, és ezúttal már nem csalódott, pont olyan felvételt sikerült készítenie, amin az látszott és hallatszott, hogy Ayame egyáltalán nem ellenkezik, sőt, akarja az aktust. Most már csak egy kérdés volt hátra:

- Élvezed?

Ayame arca grimaszba rándult, már rázta volna a fejét, de Kisaki leállt a mozgással, és abban a pillanatban az énekes úgy érezte, ha a másik férfi leáll, ő megőrül, nem bírja ki, úgyhogy minden szégyent félredobott a fenébe, és alig észrevehetően bólintott. De ez nem volt elég.

- Nem hallom.

Ayame összeszorította a fogát; nem akart ilyesmit mondani, viszont úgy érezte, megőrül, ha nem élvezheti tovább a szexet.

- I-igen… - nyögte. – Élvezem…

Ez az, gondolta Kisaki, megvolt, amire vágyott. Most már nyugodtan letehette a telefont, és kihúzta magát Ayaméből, akiből kitört egy tiltakozó morgás. Kisaki gyorsan oldalára fordította az énekest, majd felemelte annak lábát, azt a csodaszép, sima combot a vállára helyezte, és így hatolt be az éhes lyukba. Ayame felsóhajtott az élvezettől; a férfi lassan, majd egyre gyorsabban és durvábban dolgozott rajta, közben pedig megragadta Ayame változatlanul kemény farkát. Az énekes elfojtott nyögést hallatott, az élvezete megkétszereződött; most már tényleg teljesen elborította az agyát a köd, fel sem fogta igazán, mi történik, csak azt tudta, hogy szüksége van Kisaki farkára, Kisaki markára, Kisaki mindenére ahhoz, hogy ne őrüljön bele a kielégületlenségbe. Minden egyes lökés után újabbat és újabbat akart, minden egyes pumpálás közelebb repítette a csúcshoz… Megint elélvezett, ezúttal a lepedőre meg a saját hasára úgy felesben, de ismét nem érzett valódi kielégülést, még többre vágyott.

Kisaki azonban kihúzta belőle a farkát, és a hasára fordította, amennyire lehetett, szétnyitotta a férfi lábait, aztán így hatolt bele ismét. Ayame agyát elöntötte a kéj, ahogy újból alaposan megdöngették, csakhogy ezúttal már Kisaki sem bírta olyan soká. Nem telt bele öt perc, és elélvezett ő is; nem sokat zavartatta magát, ráfeküdt az alatta lévő férfira, aki jó pár percig úgy érezte, menten szétnyomja a felé boruló nehéz test, ráadásul a sajátja is újbóli kielégülésért kiáltott. Borzalmas volt, érezte, hogy kicsurran a könnye, már nem volt ereje visszatartani. Kisaki szerencsére nemsokára leszállt róla, kidobta a használt gumit, és elégedetten vette észre a szürke csíkokkal tarkított arcot. Hát sikerült megríkatnia.

- Ne sírj, Ayame-kun – mondta olyan hangon, mintha egy kisgyerekhez beszélne. – Mindjárt kapsz valami szépet.

Ayaménak fogalma sem volt, miről lehet szó, mindenesetre kinyitotta a szemét, és homályos tekintettel figyelte, hogy vesz elő Kisaki a fiókból valamit, ami határozottan… egy vibrátor volt, elég nagy, rózsaszín-fehér, mindenképpen nagyon csajos. Ayamét már ez sem zavarta, sem az ismét felé forduló kamera, minden ellenállás nélkül hagyta, hogy Kisaki a hátára fordítsa, és engedelmesen széttárta a lábait, hogy a vibrátor célba találhasson. Kisaki egy kicsit húzogatta ki-be, mielőtt bekapcsolta volna; Ayame felnyögött. Jó volt, más, de ez is nagyon jó, el se tudta képzelni, hogy élhetne egy ilyen vibrátor nélkül… csodálatos volt. Kisaki megragadta Ayame szabad kezét, és a férfi farkára tette, aki azonnal verni kezdte. Újabb remek videó született, még azt is megörökítette, ahogy Ayame ismét elélvezett, és többet akart.

- Még, még, még… - nyögte, és Kisaki visszadugta a vibrátort, Ayame pedig úgy érezte, ismét a mennyekben van…

Aztán vége lett. Kisaki otthagyta, mikor a szűnni nem akaró merevedése végül mégiscsak kezdett lelohadni, az addigi kéjes érzés, amit a vibrátor vagy az önkielégítés okozott, inkább már fájdalomba kezdett átváltani, olyan volt, mint mikor túl sokat verte a farkát, és valószínűleg erről is volt szó. A feneke pedig tényleg egyenesen fájt, már nem vágyott arra, hogy valami kitöltse… Felnyögött, de nem a gyönyörtől. Kisaki akkor már nem volt a szobában, Ayaménak fogalma sem volt, hova tűnt, de félni kezdett, hogy valaki így, meztelenül, mindenféle testnedvekkel tarkítva fogja megtalálni… nyögött még egyet. A szájára száraz sperma ragadt, csakhogy már ez sem érdekelte; megpróbált kiáltani, de nem sikerült, mindenesetre Kisaki meghallotta, és kijött a fürdőszobából. Odament hozzá, felvette az ágyra dobott telefont, és Ayame elé tartotta, aki végignézhette az egyik legjobb felvételt arról, hogy dugják, és hogy ő ezt saját bevallása szerint élvezi. Borzalmas volt ezt látni, és ismét a szégyen pírja öntötte el az arcát. Kisaki elégedetten konstatálta a dolgot, aztán odahajolt a férfihoz, és a szemébe nézett.

- Na ide figyelj – mondta. – Ezen a felvételen teljesen egyértelmű, hogy akarod, hogy szétbasszam a csinos kis segged, úgyhogy nincs értelme azon filóznod, hogy elmész a rendőrségre, ez elég bizonyíték ahhoz, hogy ne higgyen neked a kutya sem. Ja, és ha esetleg akárkinek is eljárna a szád a rendőrökön kívül, ezek a felvételek szép sorban kikerülnek a netre. Szerintem derékba törne a kis karriered, mit gondolsz?

Ayame úgy érezte, menten rosszul lesz.

- Én is így gondoltam. Majd kitalálsz egy sztorit, hogy túl sokat ittál, vagy mit tudom én, egy csajjal voltál, nem érdekel, de rólam egy szót se szólsz.

Kisaki elhallgatott; egy pillanatra elgondolkodva méregette az ágyon fetrengő énekest, aztán kezébe vett egy újabb tablettát meg egy pohár vizet, és belediktálta a férfiba, aki szinte már nem is ellenkezett, és kisvártatva elsötétedett előtte minden...

Páratlan Páros Extra - Korhatár plüssöknek

 – Halló? – Yume csilingelő hangon szólt bele a telefonba, és a lelke már a hívás első pillanatában szárnyalni kezdett. Nem csoda, hiszen mihelyst meglátta Midori nevét a kijelzőn, úgy érezte, nála boldogabb ember aligha létezhet a földön. Kislányos örömmel dőlt hátra az ágyán, ajkain balga mosoly virított.

 – Szia, Yume! – Midori azonban meglepően érzelemmentesnek tűnt, sőt. Yume úgy érezte, valami baj lehet, a mosolya elpárolgott, szemöldökei közé halovány ránc ékelte be magát. Mégis mi történhetett? – tette fel magának a kérdést, ahogy a lány folytatni kezdte mondanivalóját.

 – Sajnos nem tudok elmenni este veled. Igazából, azt hiszem, több randit sem vállalok veled. Na, nem mintha olyan rossz pasi lennél, mert tényleg nagyon jó voltál hozzám, de nekem ez nem megy. Hamarosan turnéra mentek, és nekem olyan srác kéne, aki egyhelyben marad, tudok vele családot alapítani, ésatöbbi. A szakmád pedig ezzel nem egyeztethető össze, szóval… Igen, szakítani szeretnék veled, kérlek, többé ne keress, ne nehezítsd meg ezt magadnak és nekem se. Viszlát, Yume!

 A kis gitáros szipogva dobta maga mellé a telefont. Már azon gondolkodott, hogy otthagyja a bandát a francba, hiszen a lányok többsége mindig amiatt szakított vele. A turnék, a fanservice, a sűrű beosztás, ezek mind kiváltották előbb utóbb azt az effektust, hogy a pohár betelt. Midorinál, mint előtte Erikánál is, elhitte, hogy ez most be fog válni kettejük között, aztán persze jött a pofára esés, miszerint korántsem így működnek a dolgok. Úgy érezte, szüksége van valakire, akinek elpanaszolhatja a bánatát, ezért, akárcsak az eddigi szakításai után, a telefonjához nyúlt, és elküldte azt három betűt barátjának, amire tudta, hogy félórán belül már az ajtaját fogja kaparni.

 Kana tulajdonképpen a nem hivatalos legjobb barátja volt az együttesen belül. Persze, a többieket is nagyon bírta, Hayatot a maga nehéz természetével, meN-t a számtalan hülyeségével és Chamut a cinikus attitűdjével mind rögtön a szívébe zárta, de egyikükkel sem beszélt annyit, mint Kanával. A gitárossal néha, amikor egyiküknek sem volt este programja, éjszakákat beszéltek át Line-n keresztül, sokszor átváltva videóchatre, percekig csak nevetve azon, milyen borzalmasan festettek smink nélkül, kócos hajjal.

 Épp az ötödik zsebkendőt dobta maga mellé a rendezetlen kis kupacba, amikor csengettek. Még egyszer kifújta az orrát, aztán ment ajtót nyitni. Nem zavarta, amiért pizsamában van, hiszen otthon lusta volt átöltözni, mint ahogy az ágyán lévő plüssöket sem kezdte el a szekrénybe dobálni, amikor barátnő jött hozzá. Kana előtt nem volt mit szégyellni, ezt pontosan tudta. Sápadtan, könnyes arccal engedte be őt a lakására. A másik gitáros először komoran mérte őt végig, aztán elmosolyodott. Kezében egy fehér zacskót tartott. Mindig hozott Yumének ajándékot a szakításkor, amely valamilyen szinten zavarba ejtette az alacsony férfit, hiába cselekedett a másik az illem szerint.

 – Na, felejtsük el a csajt a lehető legkevésbé férfiasabb módon – lépett be Kana a lakásba, útközben rákacsintva Yumére. Mindig valami ilyen szöveggel jött, mielőtt levetette volna a cipőjét. Ez a jól bevált, megszokott séma mégis megnyugtatta a kis gitárost, hiszen tudta, hogy ez nem fog változni, a megszokott rendben zajlik majd, ő pedig egy karcolásnyit sem sérül közben.

 – Tessék – nyújtotta Kana Yume felé a zacskót, mire a gitáros, megköszönte, és elvéve azt, fittyet hányva az illemre, egyből kiemelte a benne lévő kekszcsomagot és plüssmacit. Az állatka láttán felcsillantak a szemei, és egyből Kana nyakába ugrott, alig győzve hálálkodni.

 – Jaj, nem is tudom, hogy köszönjem meg! Üljünk le a konyhában, oké? – hadarta, ahogy ölelésével szinte megfojtotta zenésztársát. Kana mosolyogva fejtette le magáról a vékony karokat, majd megragadta Yume könyökét, és megindult vele az említett helyiség felé, ám míg az alacsonyabb leült az egyik székre, addig Kana az asztalnak támaszkodott, és karba tett kézzel figyelte őt.

 Yume sóhajtva nyitotta ki a kekszet, a macit pedig az ölébe húzta. Majszolni kezdte a sós finomságot, miközben teljesen megnyílt a másiknak.

 – Midori már a hetedik lány, aki szakított velem, mióta zenész lettem. Mindegyikük elhagy, és fogalmam sincs, miért. Túl sok nekik az életem, egy gitáros mellett élni? De nézd meg, egy csomó befutott banda tagjainak már gyerekeik vannak, feleségük, akkor én miért vagyok kivétel? Mégis mit csinálhatok rosszul? Soha nem lesz olyan kapcsolatom, amely pár hónapnál tovább húzná – szontyolodott el Yume, ahogy az utolsó darabka kekszet is megrágta. Kana közben önállósította magát a konyhában, vizet forralt, teafiltert keresett, és előhalászta a csészéket a konyhaszekrény mélyéből. A tea hamar elkészült, így amíg várták, hogy hűlni kezdjen, Kana odahúzott egy széket Yume mellé, és megfogta a gitáros apró kezét, aki egyből érzékelte az aggódás szikráját megvillani barátja szemében.

 – Minden rendben lesz – formálta meg lassan a szavakat Kana, aztán egy mély lélegzetvétel után magához ölelte a férfit. A plüssmaci a hasfaluknak nyomódott, Yume pedig kissé zavartan húzta ki kettejük közül a medvét, könnyei áztatták Kana pólójának vállrészét. Megrezzent, amikor a gitáros hirtelen eltolta magától, hüvelykjével pedig egy laza mozdulattal letörölte a jobb szeméből útjára induló patakocskát. Reflexből pislogott párat, ajkai elnyíltak, Kana vonásai azonban nem változtak. Továbbra is ugyanaz a törődő, szeretetteljes kifejezés ült az arcán, ahogy Yuméhez hajolt, és lágyan megcsókolta. A kis gitáros egyből megmerevedett, amikor az ajkaik összeértek, agyán számtalan gondolat futott végig.

 Férfiak voltak, legjobb barátok, zenész-, sőt, bandatársak, akik már hosszú ideje ismerték egymást, ez nem történhetett meg, egyszerűen képtelenség, hogy Kana őt csókolta, az ő telt ajkai tapadtak a szájára, és a nyelve finoman kereste az utat Yume szájába. Fogalma sem volt később, hogy miért engedett végül a másik férfinak, hagyta elmélyülni a csókot, de tulajdonképpen akkor és ott nem tudta irányítani a testét. Egyszerűen sikerült gátat emelnie a könnyei elé, megbizsergetni a gyomrát, így amikor elszakadtak egymástól, csak némán nézte a másik férfit. Pillantása annak ajkaira tévedt, aztán óvatosan feléjük hajolt, ezúttal ő kezdeményezett csókot kettejük közt, ám Kana hamar átvette az irányítást, és szinte falta a kis gitáros ajkait, mint aki születésétől fogva erre a percre várt. Yume nem értette az egész mibenlétét, mégis élvezte a helyzetet, úgy érezte, olyasvalamit talált, ami meghatározhatta a lényének egészét, ezért nem ellenkezett, amikor Kana ujjai kíváncsian becsúsztak a pizsamafelsője alá, kitapintva Yume gerincének ívét.

 Amikor hosszú percek után az ágyra kerültek, az alacsony férfi egy pillanatra megmerevedett. A felsője már az ágy lábánál hevert, a nadrágja félig lecsúszott a csípőjéről, ő pedig vörös arccal pillantott a paplanon heverő plüssök sokaságára.

 – Mi a baj? Leálljunk? – kérdezte Kana, ahogy belecsókolt Yume kulcscsontjának kiemelkedő ívébe.

 – Nem – rázta meg a fejét a kicsi, aztán homlokráncolva belenézett az egyik plüsskutya szemébe. – Csak szegénykék olyan ártatlanok, nem akarom, hogy lássák – bökte ki végül, a pír az arcán pedig még erőteljesebb lett, ahogy Kana akaratlanul is elnevette magát.

 – Jaj, te – nyomott egy puszit Yume orrára. – Ha letakarom őket a takaróddal, akkor megnyugszol? – kérdezte, a gitáros pedig bólintott egyet. Aztán életének legcsodálatosabb estéje következett, legalábbis, ő akkor és ott ezt így gondolta. Kana gyengéd volt vele, tudta, mit csinál, és igyekezett Yume tapasztalatlanságát lágy csókokkal, finom szavakkal elfedni. A kis gitáros minden percét élvezte annak, ami történt köztük, nem törődve az esetleges következményekkel, mint mondjuk a másnap reggellel.

 Kana mellkasára hajtott fejjel ébredt, ráadásul a másik férfi épp a telefonján írt valamit, így kíváncsian pislogott rá. Azonban szavak helyett egy édes, reggeli csókot kapott, viszont kíváncsi természetét ez egy cseppet sem elégítette ki. Hirtelen az eszébe villant valami, és imádkozott, nehogy sírni kezdjen.

– A barátnődnek írtál, ugye? – suttogta, mire Kana kimérten bólintott, ám mielőtt Yume bármiféle reakciót is produkálhatott volna, a férfi azonnal magyarázatba kezdett.

 – Megírtam neki, hogy tudom, hogy megcsalt, ezért akadjon le rólam. Illetve… Hozzátettem még azt is, miszerint a világ legcsodálatosabb személye fekszik most itt mellettem – mosolyodott el, mire Yume durcásan combon rúgta. Kana felszisszent, de továbbra is vigyorogva nézte a mellette fekvőt.

 – Van még valami, de ezt inkább neked mondanám – fogta meg Yume kezét a takaró alatt. – Szeretlek – suttogta, egészen közel hajolva a másikhoz, aztán bezárva köztük a távolságot, csókot lehelt az ajkaira.

Husi

Gőzöm sincs, hány óra lehet, még csak tippelni se tudok, mert minden redőny, függöny behúzva, a szoba szigorú sötétjét csak a lámpa undorítóan sárgás fénye töri meg. Fogadni mernék, hogy már hosszú órák óta szenvedek ezzel a kibaszott hússal, amivel az istennek se tudok végezni. Azt hittem, nem lesz ilyen nehéz dolgom vele, mikor belekezdtem, és a torkát elvágni még a könnyebb résznek minősült. Kezd kurvára elegem lenni a mindenhova csorgó vérből és a szagából, a kezem tiszta mocsok, és csak nagy nehezen tudok kimetélni egy újabb karéjt. Bezzeg, ha nem lenne ekkora nagydarab…

Apropó, erről jut eszembe a cseppet sem nagydarab vendégem, akit várok. Vagyis jelen pillanatban kicsit sem várok, mert nem vagyok fogadóképes állapotban, a konyháról már nem is szólva, de azért kezdem kapiskálni, hogy ha nem sietek, bajok lesznek. Konkrétan az, hogy megérkezik Kyo, én pedig fülig véresen, húscafatos kezekkel és bárddal a kezemben kell ajtót nyissak… Na ne. Szerintem nem tartaná túlságosan szexinek, bár… ki tudja. Mindenesetre nem szeretném, ha akárki számára is nyilvánvaló lenne, mivel töltöm, azaz töltöttem a szombat délutánomat.

Még egy darab hús kerül gondosan becsomagolva a fagyasztóládába, amit kifejezetten erre a célra vettem, aztán nem bírom tovább, muszáj vagyok kinyújtóztatni elgémberedett, illetve az erőlködéstől görcsbe rándult tagjaimat. Először is úgy-ahogy megtisztogatom a kezem némi papírtörlővel, aztán nyögések közepette besétálok a szobába, hogy megnézzem az órát. És igen, ez még annál is rosszabb, amit sejtettem; kevesebb, mint egy órám maradt.
Vagy nekiállok metélni, amíg tényleg görcsöt nem kap a kezem meg a hátam, aztán holtfáradtan és véresen befekszem az ágyba, és megkérem Kyot, hogy basszon meg, miközben olyan vagyok alatta, mint egy érzéketlen krumpliszsák, vagy valahogy eltakarítom gyorsan a maradékot a konyhából, és megpróbálok embert faragni magamból. Végül maradok az utóbbinál.

Mivel a fejénél kezdtem, a lábai maradtak, meg némi rész a törzséből, ezt vágom ketté, aztán kis nehézségek árán sikerül begyömöszölnöm a hűtőbe az egyiket, és némi átrendezés után a fagyasztóládába a másikat. Nem érdekes, hogy most a hűtő kicsi fagyasztója is tele van a húsdarabokkal, majd megoldom… De nem ma, az biztos.

Még össze is kell takarítanom, amit cseppet sem élvezek, mégis muszáj, aztán szétfújok egy egész flakonnyi légfrissítőt a lakásban, és jöhetek én. A zuhany alatt állva mélán bámulom, hogy folyik le rólam a rózsaszínes víz, és kicsit nevetnem kell. Megtettem, végre megtettem, és igen, kurvára jól esik. Persze nem kürtölhetem szét, ami valamennyit ront az élvezetemen, de nem gáz, csak az számít, hogy most már senki sem bánthat büntetlenül. Szinte várom a következőt… Meg fogja tudni, mekkora fájdalmat okozott nekem, egész pontosan fizikailag.

Nincs sok időm a hajamra, csak beszárítom, meg magamra kapkodok pár kezem ügyébe kerülő ruhadarabot, és már csengetnek is; tudom, hogy nem nézek ki a legjobban, de az elégedett vigyorom remélem, ellensúlyozza majd.

Ott áll az ajtóban a Férfi, én pedig csak makogok, mielőtt megelégelné a dolgot, és unott arccal arrébb tessékelne, hogy beférjen, mert zavaromban elálltam az útját. Nem baj, gyorsan lerázom magamról a kezdeti megilletődöttséget, és követem a szobába, ahol jobb híján a futonon foglal helyet, nekem pedig rögtön felcsillan a szemem. Pont a legjobb helyre ültél, Kyo-san, pont a legjobbra…

Gyorsan hozok neki a buborékos vízből, aztán csodálattal bámulom, ahogy elfintorodik, mikor megérzi, hogy málnás. Mert hogy ki látott már ilyet, málnaízű ásványvíz, ennél szarabbat még sosem ivott.

Csak vihogok rajta. Ki nem mondanám, hiszen valószínűleg megölne érte, de kurvára cukinak találom. Aztán mikor hagyja a fenébe az egyébként se nagyon létező udvariaskodást, és ledönt a futonra, már azért nevetek, mert csiklandoz a nyelve, főleg ahogy a hasamhoz ér. Ott vagyok a legcsikisebb. Kénytelen abbahagyni, és megvárni, míg lenyugodok, ahogy látom, eléggé neheztelő arckifejezéssel, de ezen gyorsan változtathatok. Csak annyi kell, hogy szépen felállítsam, a szó mindkét értelmében, hogy odatérdelhessek elé, és keményre szopjam, hogy aztán minden felesleges előjátékot mellőzve jól a padlóba döngöljön. Mintha tudná, hogy szeretem, ha fáj, nem kímél.

Úgy nyögök, mint egy szégyentelen kurva, és kibaszottul élvezem, hogy valószínűleg az egész emelet az én hangomtól visszhangzik. Aztán eszembe jutnak a húsdarabok meg a lábak a hűtőben, és ezzel párhuzamosan elönt a diadalérzet, meg csak úgy mellékesen Kyo is belém élvez. Ekkor tudatosul bennem, hogy a gumiról elfeledkeztünk, de már nincs mit tenni, ráadásul az egész délután át tartó metélés, meg az, hogy némi kézzel történő rásegítés után én is elsülök, elvette minden erőmet. Tehetetlenül, kezem-lábam szétvetve fekszem a futonon, a hasamra lassan kezd rászáradni a cucc, és inkább érzékelem, mint látom, hogy Kyo felkel mellőlem, átlép rajtam, matat valamit, aztán KO.

A következő, amire felébredek, az, hogy Kyo ott üldögél tőlem kb fél méterre, a háta a falnak döntve, a kezében pedig egy cipő. Egy csónak méretű cipő, ami nemrég még az én kedves husim lábán foglalt helyet, majd levettem róla, és nagy körültekintéssel a… Hű, kurva életbe. Kint felejtettem volna a folyosón?!

Ettől rögtön felélénkülök, úgy ugrok ki az ágyból, mint egy pattogós gumilabda, és elkezdeném magyarázni, hogy ezt csak egy haverom felejtette itt, ami ugyan elég nagy baromság, mert mégis miért felejtene valaki nálam egy pár cipőt? Hogy mezítláb hazaugrándozhasson, vagy mi? Mindenesetre jobb nem jutott az eszembe. A gond az, hogy nem tűnik úgy, hogy Kyo bevette. Persze, nem hülye ő…

Hagyja, hogy szövegeljek, aztán mikor befejezem, és kétségbeesett szemeket meresztek rá, benyögi, hogy belenézett a hűtőbe. Csak valami kaját akart csórni, mielőtt lelépett volna, mert nála otthon az égvilágon nincs semmi, de azt kellett találnia… Hát igen.

Első körben átkozom a saját ostobaságomat, amiért bealudtam, pedig nem lett volna szabad. Másodsorban meg bámulok, hogy miért nem látok rajta semmit… Semmi érzelmet. Úgy tűnik, meg sem rendült, hogy egy levágott lábat talált a hűtőmben, többek között.

Azt mondja, ismeri ezt a cipőt. Sőt, temette már bele nem egyszer az orrát, hiszen a tulajdonosa az arcába nyomta, miközben dugta. A szagát is felismerné ezer közül…

A husi velem sosem tett ilyet. Nem tudom, most örülnöm kellene-e, hiszen helyette hülyének nézett és többször is nyilvánosan megalázott… Kyoval egész más volt, őt mindig az ágyban alázta porig, és ez kettejük között maradt. Egészen idáig, mert ő már csak egy nagy húsmassza, részben feldarabolva a hűtőben és fagyasztóban, nem árthat senkinek.

Kyo mintegy búcsúzóul utoljára beleszagol a cipőbe, aztán az ajkaimra mar. Ez az első, hogy csókolózik velem, és most először érzem azt, hogy nem csak a dugásról szól az, ami kettőnk között van. Sokkal inkább valami olyasmiről, amit én is megtapasztaltam a zuhany alatt állva, mikor elöntött a tudat, hogy ő nincs többé, de a halála előtt alaposan megszenvedett mindent, amivel ártott másoknak. Nekem, Kyonak, és még ki tudja, hány szerencsétlennek, akiket elbolondított.

Szégyentelenül hangosan kiáltom Kyo nevét, miközben másodszor is elélvezek, majd úgy magamhoz szorítom, ahogy egy kismajom tenné az anyukájával. Nem akarom, hogy itt hagyjon megint, szerencsére veszi a lapot, és bejelenti, hogy nálam fogja tölteni az éjszakát, amire fülig erő szájjal helyeselek.

Boldogabb már nem is lehetnék, hát még akkor, mikor a sötétben mellébújok, Kyo pedig a fülembe suttogja, hogy holnap Tora-pörköltet ebédelünk.

Standalone Clown - A negyedik reggel

 Aki nem volt hozzászokva ahhoz, hogy amikor reggelente felébred, társasága van. Persze, amikor a macskáról gondoskodott, akkor az állat mindig vele töltötte az éjszakákat, de az több szempontból is jelentősen különbözött a mostani alkalomtól. Például az állatkába nem volt szerelmes. Nem adta oda neki a testét és a lelkét, és nem támadt ingerenciája arra, hogy fejbe kólintsa saját magát, amiért engedett a csábításnak.

 Felemelte a fejét Yo-ka meztelen mellkasáról, majd az ablakra pillantott. A függöny mögül valószínűleg a felkelő nap fényét láthatta. Semmi kedve sem volt felébreszteni Yo-kát, mégis finoman megrázta a vállát. A férfi hunyorított egyet, aztán melegbarna tekintete Akiéba kapaszkodott.

 – Ugye tudod, hogy semmi kedvem sincs visszamenni? – simított végig a bohóc szőke tincsein, mire Aki elpirult, és bólintott. Miután az éjszaka során könnyekben tört ki, Yo-ka órákig vigasztalta még, mindenfélét mondott neki, amitől megnyugodhatott volna. Egy része azonban még mindig tombolt odabent, és nem akarta elengedni az erőművészt.

 – Egy barom vagyok. – Yo-ka vonásai egy pillanat alatt megváltoztak, szeretetteljes mosolya szórakozottá változott, ahogy visszaejtette a fejét a párnára, és a plafont kezdte el bámulni. Aki összeráncolta a szemöldökét, majd bizonytalanul simított végig a férfi mellkasát borító izomkötegen.

 – Lenne egy ajánlatom, amelyet nem muszáj elfogadnod – bökte ki, a bohóc pedig érdeklődve hümmögött egyet. Elképzelése sem volt, mégis mit ajánlhatott volna neki az erőművész, és ez roppant mód kíváncsivá tette. Lusta macskaként feküdt rá a férfira, csöppet sem zavartatva magát kettejük meztelenségén, holott az éjszaka első felében ez rendkívül feszélyezte őt. Úgy gondolta, hogy a testiség egy olyan tapasztalat, amely egyszeri, éppen ezért úgy használja ki, ahogy akarja. Vajon Yo-ka mégis mit szeretett volna ajánlani neki? Tekintetük összefonódott.

 – Nemrég a főnök felvetette az ötletet, hogy kéne meg egy bohóc a társulatba, és időpontot akart egyeztetni valamelyik képzővel, hogy megnézhesse a tanítványokat. Viszont, ha jól tudom, majd a következő héten hívná fel az igazgatót, és… Na jó, feleslegesen kertelek, Aki, tulajdonképpen tegnap délelőtt már említettelek téged neki, mint lehetőséget. Ha vállalod, akkor tízig gyere a vidámpark bejárata elé. Csak ennyi az egész – zárta rövidre Yo-ka, aztán megfogta Aki kezét, és a szájához emelve csókot hintett a bütykökre. A bohóc megremegett, ám nem felelt.

 – Rendben – mondta végül –, még átgondolom.

 Ezek után egy szót sem váltottak egymással. Yo-ka felkelt az ágyból, és a ruháit kezdte el keresni, mire Aki is észbe kapott, így szinte egyszerre öltöztek fel. A bohóc a konyhaszekrényhez lépett, és ijedten nyelt egyet, ahogy a csípőjük összeért. Való igaz, ő a pulóverét viselte az alsójával, így a fémdrót nem védte őt az ilyen nyílt érintkezésektől. Elővett két almát, majd az egyiket Yo-kának nyújtotta, de a férfi megrázta a fejét, így visszatette, a másikat pedig komótosan elrágcsálta. Amikor végzett, kíváncsian pillantott fel a másikra, aki sóhajtott egyet, és az ajtó felé intett a fejével. Aki egyből megértette, hogy mit szeretett volna, ezért kikísérte őt. Yo-ka a kavicson állt, ő pedig a lépcső tetején, és csak nézték egymást, a szavakat továbbra is elvetették. Nem is volt rá szükség, ugyanis az erőművész egy gyors mozdulattal kapta el Aki derekát, és emelte magához, ajkaik pedig egyből összeértek. Falták egymás száját, mintha ezáltal levegőhöz, vízhez, ételhez juthatnának, mindenhez, ami szükséges az élethez. Hosszú percek után váltak el, mire Yo-ka sarkon fordult, és elment a parkból. Aki vékony vonallá préselte össze a száját.

 A bohóc fél tízig hagyott magának időt, addig számtalanszor pakolt be, majd ki a szekrénye alján lévő bőröndbe. Fogalma sem volt, mégis mihez kezdjen. Éljen vagy haljon? Milyen lesz a kapcsolatuk Yo-kával, ha az életet választja? Miről maradna le, ha meghal? A démonjai nem hagyták békén, a mennyek viaskodtak a földi élettel, amikor felhúzta a farmerét, betette a könyveit a bőrönd tetejére, végül lezárta azt. Esélyt kapott az élettől, esélyt kapott Yo-kától. Élnie kellett vele.

 Mégis, rengeteg minden kötötte a parkhoz, így amikor kisétált a bejárathoz úgy érezte, hogy számtalan fonál pattan el, amely a lelkéhez kapcsolódott. Egyetlen egyet kivéve. Akihez az a fonal kötötte, most itt állt előtte, ajkain hitetlen mosollyal, mint aki már teljesen lemondott róla.

 Egyszerre léptek közelebb, mellkasuk összeütközött, ajkaik heves csókban forrott össze, amelyben benne volt minden. A lemondás, a remény, az öröm, a viszontlátás, mind megrohanták őket, ahogy egymást csókolták, de ugyanez vonatkozott az első éjszakára, a második éjszakára, a harmadik éjszakára és a negyedik reggelre, ahogy előtörtek az emlékeik.

 A bohóc egyedül volt, kiskirály az önnön traumáiból építkező kastélyában. Az erőművész viszont megtalálta őt, és herceggé tette kettejük birodalmában.