Páratlan Páros - 9. Hidegháború-elv

 Reggel Yume ölelő karjai között ébredek. A feje a mellkasomon pihen, miközben egyenletesen szuszog, érzem, amint meleg lehelete a felsőtestemet simogatja. Egyik kezével a hasamnál markolássza a pólómat, a másik a felkarom alatt van, felül lévő lábával a derekamat kulcsolja át. Teljesen rám függött, amely valamelyest nyugalommal tölt el.

Órákon keresztül magyaráztam az ölében fekve, mielőtt lefeküdtünk volna aludni. Mindent elmondtam neki, ő pedig a hajamat simogatva hallgatott engem. Nála jobb barátot keresve sem találhatnék, ugyanis nemcsak, hogy megértően viselkedett velem, hanem még akkor sem tett rám csípős megjegyzést, amikor felfedtem neki, miszerint a férfiakhoz is vonzódom.

Lassan megmozdulok, próbálok felkelni, és pár másodpercnyi szenvedés után már az ágy mellől nyugtázom, hogy továbbra is mélyen alszik. Nekem pedig rohadtul görcsöl a nyakam. Éljen az egyszemélyes ágy két személlyel való igénybevétele!

Sóhajtva hajolok le a bőröndömhöz, és keresek magamnak valami rongyot, amit felvehetnék, aztán elsurranok a fürdőbe. Este mindketten kihagytuk a zuhanyzást, az izzadtság szaga pofon vág, amikor leveszem az atlétámat, ezért rekordsebességgel pattanok a zuhanytálcára. A hotel kis tusfürdős zacskója hamar elfogy, így nem szabad elfelejtenem szólni Yumének, hogy hozzon magával.

Ekkor szentelek kisebb, kellemetlen figyelmet a reggeljeim visszatérő, altáji problémájának. Utálok ilyenkor hideg vizet engedni magamra, mert úgy érzem, hogy lefagy a tököm, és félek, impotenssé válnék tőle. Ezért muszáj a kezembe vennem, simogatnom, meg miegyéb. Halkan nyögdécselek, aztán bekövetkezik az a pillanat, ami egyike azoknak a kínos intermezzoknak, amik miatt az egyszemélyes lyukakat preferálom.

Yume ugyanis sikeresen belöki az ajtót, miközben épp a kezeim közé élvezek, így homályosan, de látom az arcára kiütköző ijedtséget, mielőtt sebesen távozna. Remek! Lassan mindenki látni fog meztelenül, különböző erotikus helyzetekben?

Kipattanok a zuhany alól, aztán lassan, komótosan megtörölközöm, és felöltözöm, ezzel is odázva a Yumével való találkozásomat. Persze, előbb utóbb szembe kell néznem vele, és akkor már essünk rajta túl minél gyorsabban, ugyebár. Ekkora szégyent!

Próbálok közönséges arcot vágni, amikor kilépek a fürdőből, Yume riadt tekintete azonban meghiúsítja a próbálkozásomat, vonásaim fintorba torzulnak, ahogy leülök mellé az ágyra. Mélyet sóhajtok, ő pedig elkapja rólam a pillantását, ujjaival a kölcsön kapott atléta alját piszkálja. Nagy rá.

– Vagy jót, vagy semmit – szólalok meg végül, mire keserűen elmosolyodik, és ártatlanul rám néz. Van egy olyan érzésem, hogy a válasza után halálra fogom csiklandozni apró kis testét.

– Most mondjam azt, hogy szép a farkad? – Próbál incselkedő hangnemet megütni, az utolsó szóba mégis durván belepirul, mire rá vetem magam, és minden létező ponton csiklandozni kezdem. Nevet, visít és liheg, én pedig ördögi vigyorral nehezedem rá teljes súlyommal.

– Hayato-shi – motyogja, mire oldalra csúszom, bal karom azonban továbbra is a hasán pihen. Hümmögő hangot hallatok, ő pedig folytatja. – Ugye nem vagyok az eseted? – kérdezi, hangja halk, bizonytalan, mint aki nem biztos abban, hogy jó ötlet-e feltenni ezt a kérdést. Viszont örülök, amiért ő hozta fel, így könnyebb tisztáznom vele – és magammal.

– Aranyos vagy. Ez tény – megremeg –, de nem – bököm ki, mire megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkait. Sosem tudnék Yuméval romantikus kapcsolatot kialakítani. Annyira puha, gyámoltalan, hogyan tudnék rá vigyázni pont én? Ráadásul barátnője van.

– Amúgy bocsi, amiért nem tudok érdemi tanácsot adni a meN-ügyben – veszi komolyabbra a szót, de én csak vállat vonok. Valahogy sokkal lazábban sikerül kezelnem ezt az egészet ma, talán azért, mert tegnap elsírtam az egészet neki. Valamilyen szinten lehangolt a részletek magamba fojtása. – De felhívhatnád megint Koudait – javasolja, szemöldököm pedig a tetőig szalad.

– Na, nem, az kizárt dolog! – tiltakozom. Semmi kedvem sincs megint a kéjes sóhajtozását hallgatni. És azt az indokot sem fogadom el, miszerint reggel biztos nem csinálnak Tomoyával ilyen dolgokat, mert ezek annyira össze vannak nőve, hogy lassan sziámi ikrekké fogják őket nyilvánítani. Nem, inkább halok meg macskás bácsiként!

– Aj, ugyan már, Hayato-shi, ne csináld! – nyöszörög, ezúttal pedig ő nehezedik rám, barna szemei csillognak, ahogy a mellkasomon pihenteti az állát, és felfelé néz, tekintete az enyémbe fúródik. Úgy érzem magam, mint egy idősebb testvér. Akkor meg miért nem az van, amit én mondok? – Ha az én mobilomról hívjuk, akkor belemész? Hm?

Élesen beszívom a levegőt, kezemmel pedig beletúrok a hajába, miközben gondolkozni kezdek. A kicsi közben továbbra is angyali tekintetével ostromol, mire elengedek egy beletörődő sóhajt. Mégis mi baj lehetne ebből?

– Oké, de nincs sok időnk, elvileg mindjárt reggeli – mondom, mire Yume lelkesen lekászálódik rólam, és a földre szórt farmerjának zsebéhez hajolva előkapja a telefonját. Összeráncolt szemöldökkel kezdi el húzogatni az ujját a kijelzőn, aztán a füléhez emeli a készüléket.

– Halló-halló! Nem zavarlak, Koudai-san? – kérdezi udvariasan, mire akaratlanul is elmosolyodok. Ez annyira tipikusan Yume! – Nem? Ó, remek! Hayato-shinek lenne pár kérdése, ha megengeded. – Pillantása rám siklik, és megereszt egy bátorító mosolyt, miközben felém nyújtja a mobilját. Jelen pillanatban a kis tárgy inkább hasonlít egy halálos méreggel itatott harapófogóra, így ódzkodva veszem el, felkészülve a legrosszabbra.

– Halló? – szűröm ki a fogaim között, mire Koudai egyből a tárgyra tér. Szokatlan tőle ez az indiszkrét közvetlenkedés.

– Szia, csak nem meN-meN-nel történt valami? – Érezni a hangjából az aggodalmat, és legnagyobb sajnálatomra nem tudom megnyugtatni. Na, persze, az egészben nem az ő pillanatnyi érzelmei a sajnálatosak, hanem az én szituációm, legalábbis egoista énem ezt sulykolja belém, amikor elkezdem neki vázolni a helyzetet.

– De, pontosan. Tudnál segíteni? – kérdezem, ő pedig hümmögni kezd. – Szóval, tegnap kimentem koncert után cigizni. Te csak ne csettintgess a nyelveddel! Na, meN utánam jött, és csókolóztunk. Igen, jó volt, kuss! Aztán kézen fogva mentünk el a hotelig, nem, nem láttak mások, Koudai, be tudnád fogni, amíg beszélek? Kösz! A szobám előtt meg akartam csókolni, de azt mondta, hogy ugyan, és eltolt magától. Ennyi. Beszélhetsz! – zárom le a mesélést, próbálom a hangomat a normális frekvencián tartani, tekintetem Yuméébe kapaszkodik, támaszt keresve. Hiába a laza szavak, a kis gitáros előtt már nem kell rejtegetnem a gyengeségeimet.

– Hát, figyelj – gondolkodik, érezni a hangján, ahogy az agytekervényei megállás nélkül dolgoznak. –, alkalmazd a hidegháború-elvét!

– A mit? - vágom rá reflexből, arcomon totális értetlenség ül. Mégis mi a franc köze van az amerikainak és az oroszoknak – bocsánat, szovjeteknek –, a meN-meN-nel való gyötrelmes, kapcsolatnak nem nevezhető izémhez?!

– Jaj, ugyan már! Legyél vele távolságtartó, hűvös, ésatöbbi. Ez minden férfinál garantált siker! Ha közeledik, határozottan pattintsd le, és hidd el nekem, pár hét után már boldog párkapcsolatban fogtok élni – ecseteli a fantasztikusnak nem éppen nevezhető taktikáját.

– Igen, de ha ezt fogom csinálni, akkor külön-külön – vetem oda ingerülten. – És mi az, hogy minden férfinál garantált siker, hm? – Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy Koudai mégis mennyi női magazinra lehet előfizetve. Láttam már nála Kerát, meg Vivit is, szóval ez a kettő biztos benne van havonta egyszer a postaládájában. Most, hogy így belegondolok, le kéne ellenőriznem, hogy biztos férfiból van e.

– Hayato. – Hangja kissé lenéző, mire megfeszülök. – Két lánytestvérem van. Tanultam velük ezt-azt az évek során. – Igen, körmöt lakkozni, sminkelni, hajat festeni, és hathatós szőrtelenítést alkalmazni az intim zónákon.

– Oké, értem, megcsinálom. De ha nem működik, kiherélem Tomoyát – mondom, mire felhördül, kinyilvánítva nemtetszését, én pedig elégedetten nyomom ki Yume telefonját, és adom vissza a kezébe.

A gitáros értetlenül mered rám, először fogalmam sincs miért, aztán amikor vastag, telt ajkaival némán megformálja a kiherélni szócskát, akaratlanul is megvakarom a tarkómat. Igen, azt hiszem, erre mondják azt, hogy elvetni a sulykot.

– Bocsi, csak a rossz emlékek – kezdem, aztán sápadt arckifejezését látva rögvest meg is bánom ezt a fajta magyarázatot. Tapintat, Hayato, tapintat! Egy szép napon valakit ki fogok nyírni a stílusommal, ezt már most megmondhatom, Yume ugyanis alig-alig pislog.

– Inkább menjünk reggelizni! – javasolja végül, mire megkönnyebbülten felsóhajtok. Ezek szerint túlélte, bár van egy olyan érzésem, hogy apró kis csorbát ejtettem tiszta, ártatlan lelkén. Nem baj, Yume általában gyorsan túllép ezeken, bár fogalmam sincs, hogyan csinálja, de ezen tudását átadhatná a kiadó jónéhány tagjának is.

A folyosón állva várok rá, amíg a Kanával közös szobájában öltözködik. Jobb tevékenység híján pedig úgy döntök, felmegyek LINE-ra, hátha valaki chatelni óhajt velem, így előveszem a mobilomat. Nem kell sokat keresgélnem, Koudaion kívül ugyanis csak Subaru van online, így rögvest ráírok.

Na, szevasz! Mi újság van nálatok?

Remek, ennél közönségesebben aligha indíthatnék beszélgetést, de nem nagyon szeretek másokra írni, mindig én vagyok az, akit keresnek, így kissé idegen a szituáció. Pedig utálom, ha valami a komfortzónámon kívül esik, ha nem vagyok képes abban a maximumot nyújtani.

’Reggelt, Hayato-shi! Semmi érdekes, milyen volt a tegnapi koncert?

Á, tökéletes volt, bár az afterpartyn lehetett volna mit javítani. Ugyanis, ha nem tudnád, bár lehet Tomoyának eljárt a lepcses pofája, nemrég lefeküdtem meN-meN-nel, ráadásul részegen. Ja, aztán beleestem, tegnap pedig csókolóztunk, csak az a nagy gáz, hogy amikor én próbálom őt megcsókolni, mindig hárít. Kihagytam valamit?

Szokásos, élveztem. És Kuina hogy van?

Egyszerűen nem bírom ki, annyira ráállt az agyam erre az egész pasiként pasival lenni-dologra, muszáj a gitáros után kérdeznem. Ez már beteges? Lehet a szerelem beteges? Erről is írhatnék egy dalt, ötvözve valami ütős konklúzióval, már, ha lesz hozzá elég kedvem.

Hm. Türelmetlen a kincsem, szóval lépek. Csá!

Dühösen süllyesztem a zsebembe a telefonomat. Egyszerűen nem lehet igaz, hogy mindenki olyan cukorszirupos, boldog kapcsolatban éldegél, én pedig egy irántam legtöbbször minimálisnál is kevesebb érdeklődést mutató férfi után kajtatok. Azt hiszem, le kéne csapnom magam, az hatásos megoldás lehetne.

Ekkor nyílik az ajtó, és Yume mosolyogva lép mellém, ujjaival végig simít a könyökömön, hogy felhívja magára a figyelmemet, mielőtt megszólalna. Kíváncsian nézek rá, ő pedig megajándékoz a világ egyik legédesebb mosolyával, mire lassan megindulunk lefelé, az étkezőhöz.

A szívem hevesen ver, és nem tudok mit kezdeni a pulzusommal, ezért mielőtt belépnénk a helyiségbe, egy hirtelen ötlettől vezérelve, megölelem Yumét. Hallom, amint a lélegzete egy pillanatra megakad, aztán karjait bizonytalanul a derekam köré fonja, szorosan húz magához. Pontosan tudja, hogyan nyugtasson meg, ami jelen esetben nagyon jól jön.

Ugyanis az étkezőben pár staffoson és egy házaspáron kívül egy ember tartózkodik: meN-meN. Azt hiszem, ideje bevetnem Koudai hidegháború-elvét.