Páratlan Páros - 11. Fanservice a négyzeten

 Nem gondoltam volna, hogy egy kis pletykálkodás Koudaijal valaha belekerül bármely napom programjába, és mégis, lassan csutkára lemerül a telefonom, amiért órák óta chatelünk különböző témákról. Először természetesen kibeszéljük a tervét, illetve azt, hogy mégis miképp hasznosítom a gyakorlatban. Meglepődök, amiért megdicsér, szerinte ugyanis meN végtelenül belém fog habarodni, ha eddig még nem tette. Persze, azért igencsak távolságtartóan állok a témához, mert nem nagyon bízom az egészben, de Koudai szavai lelket öntenek belém.

 A második témát ő dobja fel, méghozzá úgy, hogy rákérdez, mi tetszik nekem meN-meN-ben. Kissé hátra hőkölök a közvetlen hangnem nyomán, mégis sebesen írni kezdem a választ. Vicces, mégis képes komoly maradni, ha azt kívánja a helyzet, lojális és teljesen előítéletmentes. Erre Koudai rögtön küldi is a választ, hogy egyszóval, teljesen belé vagyok esve, de külsőleg mi az, ami tetszik nekem rajta. Na, kösz, D! Már így is úgy érzem magam, mint egy kamaszlány, tegyél még rá erre tíz lapáttal!

 Szexis a szája. Imádom azt a fekete piercinget az alsó ajka alatt. Meg a stílusát.

 És a revolvereket is. Most legszívesebben szereznék egyet, amivel jól főbe lőhetném magam, amiért itt nyáladzok Koudainak meN-ről. A végén még pizsipartikat fogunk tartani, ahol a magazingyűjteményét lapozgatva lányos programpontokat eszelünk ki az estére, amelynek a fénypontja az arcpakolásban való filmnézés lenne. Egyszerűen nem süllyedhetek ilyen mélyre, csak azért, mert a férfiakhoz is vonzódom.

 Na, hová lett a csípős nyelved?

 Igen, Koudai, ezt kérdezem én is. Szerintem félúton elhagytam a hidegháború-elved, meg a mi jön be nekem meN-ben kérdésed közt. Mégis miért ilyen pokoli bonyolult összejönni a pasival, aki bejön nekem? Ez az egész nem történne meg, ha Kana drágalátos húga eljött volna a randira. Bár… Akarnám én mégis azt a randit? Az rendben van, hogy nehéz ez a dolog meN-nel, de szeretem őt. Fájdalmat okoz, mégis képtelen vagyok már lemondani róla.

 Az idő gyorsan telik, a koncert pedig egyre közelebb, és közelebb kerül hozzám, már alig bírok magammal. Mégis, amikor elköszönök Koudaitól, kissé elhúzom a szám, amiért nem tudjuk folytatni a beszélgetést.  

 Imádom a fellépéseket, sőt. Ha nem állhatok a színpadon, az olyan lenne, mintha megfosztanának valamely létfontosságú szervemtől, egyszerűen muszáj éreznem a zenészlét ezen formáját is. A rajongók jelenléte mindig hatalmasat dob a dalainkon, akár azokon is, amelyeknek éneklése közben alapesetben húznám a szám.

 Azonban, amikor épp belefeledkezek egy dalba, és valaki úgy dönt, hogy márpedig ide fanservice kell, mert ma még nem is volt, akkor nekem idomulnom kell. Csókolóztam már Chamun kívül mindenkivel, amikor a színpadon álltunk, ezért kellő rutinnal kezelem már ezeket a helyzeteket. Nem szabad kizökkennem, elfelejtenem a szöveget, ahogy a gitárosoknak is ügyelniük kell a játékukra.

 Éppen ezért nem ér váratlanul, amikor éneklés közben egy test simul oldalról az enyémnek, ráadásul még rá is teszek egy lapáttal. Kihívó pillantással fordulok az illetőhöz, azonban amikor meN vágytól csillogó szemei találkoznak a tekintetemmel, még a következő sor is csak azért ugrik be, mert ezt a számot évek óta játsszuk már. Mégis mi a bánatért jött ide? Újabb csókért? Szívem szerint nem adnám meg neki, de a színpadon muszáj, a fanservice-t sosem utasíthatjuk vissza.

 Őrlődök a kételyeim között, fogalmam sincs, melyik út lenne a megfelelőbb, amikor újabb gitáros dörgölődzik hozzám. Reményteljesen kapom a fejem Yume felé, és ledöbbenek, mihelyst az ajkai találkoznak az enyémmel. Rövid, gyors csók az, amit váltunk, mégis kellemes, afféle biztonságérzetet nyújtó. Nem olyan, mint meN csókja, amitől felpezsdül a vérem, és úgy érzem, hazataláltam. Hanem amolyan támogatójellege van a dolognak, baráti az egész. Lehet egy csók baráti?

 De nincs időm gondolkodni, helyette hála önti el a szívemet, mert Yume megmentett. Zsinórban két csók túl sok lenne, ezt meN is pontosan tudja, éppen ezért tűnik el az oldalamról, mihelyst a gitárossal elválunk egymástól. Mostantól a kicsi adósa vagyok, hiszen nem nagyon szereti a fanservice-t, rendesen meg tud ijedni, ha valamelyikünk ezzel a szándékkal lép hozzá a színpadon, és mégis eldobta magától ezt. Értem. Nála csodálatosabb barátot kívánni sem kívánhatnék.

  A koncertből hátralevő idő sebesen telik, alig kapok észbe, amikor már a színfalak mögött ülve mossák le a sminkemet, és szárítják át a hajamat. Lehunyom a szememet, mihelyst a staffos lány közelíteni kezd felé egy sminklemosóval átitatott pamaccsal, azonban rögvest megjelennek bennem a koncert képei. És nem is a vidám tömeg látványa ugrik be, hanem először meN, amint vággyal teli tekintete az enyémbe kapaszkodik. Hirtelen halovány bizsergést érzek a nadrágomnál, ezért megpróbálom elterelni a gondolataimat valami másra, amíg a lány áttér a bal szememre.

 Ez pedig nem más, mint a csókunk Yumével. Nem volt kellemetlen, ez tény, de mégsem hasonlítható azokhoz a csókokhoz, amelyeket az ember a szerelmével vált. Hiába tudom, hogy semmit sem jelent számunkra, mégis beszélni akarok vele róla. Tisztázni pár dolgot, hogy megerősítést nyerjen arról, hogy én se gondolok többet ebbe a gesztusba.

 A lány megszorítja a vállamat, ebből tudom, végeztünk, ezért felállok, tekintetem körbejár az öltözőben, és mikor meglátom a csuklóját masszírozgató Yumét, egyből odasietek hozzá.

 – Beszélhetnénk négyszemközt? – hadarom, ugyanis Chamu kíváncsian pillant felénk. Kana azt hiszem mosdóban, meN-nek még épp most szedik le a sminkjét, így egy gyors mosollyal elintézem a dobost, aki csak vállat von, majd visszatemetkezik a telefonjába.

 Yume bólint, aztán diszkrét mozdulatokkal terel ki az ajtón a szűk, szürke folyosóra, ahol egyből a karjai közé zár, arcát a mellkasomba fúrja, miközben ujjai a hátamon táncolnak. Megnyugtat, gondolom, pontosan ez a célja ezzel, hiszen lassú szívverésemen kívül más hangot nem hallok.

 – Nem jelentett semmit – motyogom, mire érzem, ahogy biccent egyet. Mindketten tudjuk, mire gondolok, és szinte érzem, ahogy elönti őt a megkönnyebbülés. Igen, ennek így kell lennie. Yume és én szépen, lassan haladunk a legjobb barátok státusa felé.

 – Irtóra féltem – neveti el magát, miközben elválunk egymástól. Tekintetünk találkozik, mire én is elmosolyodok. – Mármint, hogy mit fog szólni – itt megakad, arcán átvillan valami, ami után már kissé feszélyezettebben folytatja –, ö, Midori. – A név úgy tűnik, mintha kissé természetellenesen csúszna ki a száján, mire összeráncolom a homlokomat, aztán végig mérem a gitárost.

 Azonban az iménti zavarnak nyoma sincs, boldogan vigyorog rám, aztán elnéz mellettem, és aprót sikkant. Megfordulok, és látom, amint Kana közeledik felénk, majd Yumét, amint hozzászalad, aztán a nyakába ugorva kezdi el ecsetelni, milyen pöpec gitáreffektkombót talált ki, amitől nagyon jól fognak szólni együtt. Kana vállon veregeti, és az öltözőbe kíséri, én pedig egyedül maradok.

 Tökéletes időzítés, hogy ismét birtokba vegyem az immáron a koncert alatt hatvanöt százalékra feltöltődött telefonomat egy újabb LINE-menetre. Ujjaim sebesen szaladnak végig a billentyűkön, több kanjit rosszul írok le, de végül elküldöm Koudainak a rövid beszámolót a koncertről. Azonban ahelyett, hogy üzenetet küldene, hívást indít. Meglepetten veszem fel, ő pedig köszönés nélkül vág bele a mondandójába.

 – Hogy veled mennyi minden történik, amíg nem tudunk beszélni! Hallatlan – méltatlankodik, mire reflexből megvonom a vállam. – Szóval, szerintem meg kellett volna csókolnod őt.

 – Mi van? – üvöltök bele a készülékbe, aztán elfordulok az öltöző ajtajától, és teszek pár lépést előre a folyosón, nehogy a többiek meghallják, miket mondok Koudainak. – Nem azt mondtad, hogy viselkedjek vele hűvösen? Szerinted azzal, ha lesmárolom, rászakad az Északi sark? Egyáltalán, akkor meg mi értelme volt ennek az egész hidegháború cuccnak? Hogy lehet valaminek ilyen közönségesen csajos neve?

 – Hayato – sóhatja halkan, lemondóan, mire megakadok, a maradék düh pedig bennem reked. –, afféle általad irányított csókra gondoltam. Tudod, hogy te kapod le őt, aztán ott hagyod, mintha mi sem történt volna. Mintha nem érdekelne. És nagyon aranyos Yumétől, hogy segített neked.

 – Oké, de remélem tudod, hogy amikor a pasi, akibe szerelmes vagy, meg akar csókolni a színpadon, és félsz, hogy leblokkolsz, akkor nem vagy képes ennyire átgondolni – bököm ki, mire Koudai halkan felnevet.

 – Sosem gondoltam volna, hogy valaha pont neked fogok szerelmi tanácsokat osztogatni fiúügyekben. Na, mindegy is, majd, ha mondani akarsz valamit, dobj egy üzenetet, mert mindjárt itt van Tomoya – mondja, én pedig akaratlanul is elvigyorodok azon, milyen gyengédséggel ejti ki a dobos nevét. Szereti őt, ez nem vitás. – Jó éjt!

 – Jó éjt! – mondom, aztán megszakítja a hívást. Megfordulok, hogy visszamenjek az öltözőbe, azonban észreveszek valakit az ajtónak dőlve, és tagjaimból elszáll az erő. Ez nem lehet, hogy hallhatta a beszélgetésünk végét. Vagy akár szinte az egészet, ha akkor jött ki, amikor leteremtettem Koudait, és nem figyeltem a környezetemre.

 – Fiúügyek? – vonja fel a szemöldökét Chamu, mire beleharapok az alsó ajkamba. Ilyen nem létezik!