A single coffee

 Tulajdonképpen szingliként élni sokak szerint felért egy halálos átokkal. Pedig ennek a státusnak megvoltak a maga szépségei, a dolgok, amelyek élvezetessé tették ezt. Semmi kötelesség mások felé, csak a saját magunkra figyelés – minden egoista vágya! De tulajdonképpen a házi kedvenceket tartó egyedülálló embereknek is meg volt a maguk bája. Hiszen minden figyelmüket a kisállatnak szentelve élhették boldogan a hétköznapjaikat.

 Mio megkeverte a kávéját, aztán kortyolt egyet a csészéből. Ő egyik kategóriába sem illet bele, a szinglit kivéve, ugyanis ez a tábla hatalmas, hetvenkettes betűmérettel függeszkedett a feje felett. Volt egy időszak, amikor zavarta, de már rég túltette magát rajta. Melegként az embernek amúgy sem könnyű párt találnia, ha meg zenész, akkor főleg. Ügyelni kell a megfelelő választásra, ugyanis, ha az ember belesül, bandák mennek szét, vagy épp képtelenek többé egymás szemébe nézni.

 Gondosan ügyelt arra, hogy senkire se tekintsen férfiként, akivel megismerkedett. Persze, voltak apróbb fellángolások, amelyeket gyorsan el is fojtott, mivel fontos volt neki a saját és mások együttese is.  Azonban egy időben úgy tűnt, hogy csak ő ügyel erre ilyen kínosan, a bandában ugyanis Yukimi kilépése után alig egy évvel a többiek felrúgni készültek az ő kis világának szabályait. No, persze, nem az új dobos, Sana sara volt, ő csak az események kereszttüzébe került, amikor csatlakozott, ezért Mio nem is hibáztatta.

 Viszont a csatlakozása után nem sokkal, Mio négy olyan eseménynek is szemtanúja lett, amit nem az ő szemeinek szánhattak az égiek, de mit volt mit tenni, ugyebár. Ismét kortyolt a csészéből, ahogy lelki szemei előtt felelevenítette őket.

 Az első hiba – nevezzük ennek –, amit elkövetett, az az egyik legalapvetőbb jellemvonásának volt köszönhető. Mio ugyanis gyűlölt késni. Mindig idő előtt öt perccel elindult, hátha dugó lesz, vagy amikor tömegközlekedést használ, lerobban egy metrószerelvény, kipukkan a busz kereke, meghibásodik a közlekedési lámpa. Minden eshetőségre szeretett felkészülni, ezért általában a próba kezdete előtt már a teremben hangolt. Akkoriban azonban tényleg megtörténtek a kis paranoiái, kezdve a dugóval, folytatva a metróval, aztán következett a busz kereke és a lámpa is. Harmadikként ért be a próbára, és teljesen gyanútlanul nyitotta ki az ajtót. Amit, pontosítva, akiket azonban ott talált, rávették őt szokástárának két új elemmel való bővítésére. A kopogásra, továbbá az autójának gyakran való használatára.

 Az énekesük, Yui, egy erősítőn foglalt helyet – szerencsére Hakuén, nem pedig Mioén –, és az ölében egy tejfölszőke férfi üldögélt. Mio egyből megismerte Sanát, majd résnyire húzva az ajtót, vetett egy utolsó pillantást a párosra. Yui ujjai a dobos karcsú derekán lejtettek táncot, ajkai pedig az alacsonyabb nyakát ostromolták. Sana kéjes nyöszörgését hallva Mio hetekig nem tudott a dobosra az ártatlan kisfiúként gondolni, aztán elengedte a történteket.

 A második hibája az volt, hogy sürgetően kellett vécére mennie, ráadásul LiN és Haku után. Mondjuk, ő semmit sem sejtett a két férfi kapcsolatának valódi természetéről, ezért teljesen gyanútlanul indult meg a mosdó felé, miközben magában azon bosszankodott, hogy kettesben hagyta Yuiékat. Ő pedig semmi pénzért sem akart elsőként benyitni a próbaterembe, okulva a múltkoriakból, amikor végül Haku érkezése szakította félbe a turbékolást.

 Fejben elátkozta magát, ahogy a mosdóba lépve észrevette először a magas basszusgitárost, amint egy nálánál sokkal alacsonyabb, de Mioval körülbelül egymagas alak fölé hajol. Hosszú karjaival az illető feje fölé támaszkodott, ajkaival pedig a másikéit csókolta hevesen. LiN szégyentelenül közel húzta Hakut annak övtartójánál fogva, mire a basszusgitáros belemosolygott a csókba, és áttért a férfi nyakára. Mio hálát adott, amiért nincsenek hatan.

 A harmadik és a negyedik alkalmat már nem hibaként rótta fel. Hiszen az csak nem minősülhet annak, ha nem látott semmi kompromittálót, és tulajdonképpen szemtanúja lett kettő, igencsak meghitt pillanatnak.

 A legutóbbi koncert előtt épp az öltözőbe tartott, hogy megnézze, rendben van e a sminkje, azonban az ajtóban megtorpant. Az egyik kanapén Yui üldögélt, arcán lágy mosoly ült. Sana az ölébe hajtotta a fejét, ahogy Mio elnézte a férfi nyugodt légzését, aludt, miközben az énekes a szőke tincseket simogatta. Szemeiből sütött a szeretet, amely hátrálására késztette Miot. Ez intim pillanatnak tűnt, olyannak, amelyet bűn lenne háborgatni, ezért tovább sétált.

 Az egyik sarkon vette észre LiN-t és Hakut, amint egymást ölelve álltak az egyik kevésbé használt folyosón. Haku lassan nyúlt az egyik kezével LiN álla alá, finoman emelve meg a gitáros fejét, hogy aztán lágy csókba vonja az ajkait. Mio úgy döntött, kimegy a koncerthelyszín mögé a cigiző staffosokhoz.

 Mio felhörpintette az utolsó korty kávét, és megrázta a fejét. Végtére is, mégiscsak szüksége volt egy kapcsolatra, a fenébe is! Rendelt még egy csészével, ezúttal csak sima tejet, melegen. Ekkor ismerős alak lépett be a kávéházba, tekintete végig szaladt a vendégeken, aztán Mionál állapodott meg. A férfi elindult felé, mire Mio igyekezett elbújni az arca köré tekert sál mögött.

 – Jó látni téged, Mio-san – mosolygott a férfi, amint leült vele szemben, Mio pedig nem restellett pirulva biccenteni egyet. Ezek szerint mégiscsak itt volt minden, amit akart. Az ő apró orra előtt.

Esős idő

 Teljesen egyedül ült a hotelszobában, az ajtót már rég bezárta. Sana ma már senkivel sem akart beszélni sem a bandából, sem a staffból. Elege volt ebből a napból, meg az előzőből is, sőt, ezzel az egész időszakkal sikerült gyűlöletes kapcsolatot kialakítania.

 Remegve nézte, ahogy az esőcseppek csapkodják az ablakot, szeméből könnyek potyogtak. Észre sem vette, mikor kezdett el ismét sírni. Fogalma sem volt, meddig fog még tartani ez a szörnyű állapot, amikor az egyágyas szobát kikérve búslakodik magában. Félt megtenni az első lépést.

 Szerelmes volt.

 Az éjjeliszekrényen lévő lámpa fénye megremegett, ahogy felvette a mellette lévő bögrét, és belekortyolt a kakaóba. A villanykörtét nézte, mikor visszatette az italt. Az ő szíve is ilyen csendben reszketett egy olyan férfi iránt, akit sosem érdekeltek a férfiak.

 A karórája csipogott egyet: este tíz. Sana felkelt, és mint a csiga, amikor kimászik a házából, lefejtette tagjairól a takarót. Vékony pizsamát viselt, apró virágmintákkal, karcsú vonalait még jobban kiemelte az anyag lengesége.

 Az ágy végébe dobott kabátját nézte, majd odalépett, és magára öltötte. Az éjjeli szekrény felé fordult, csendben felemelte a bögréjét, hogy kiigya az utolsó csepp kakaót is, aztán a mágneskártyáért nyúlt.

 Némán surrant ki az ajtón, végig a hotel folyosóján, egészen a hátsó bejáratig, ahol kilépett a hűvös, koranyári levegőre. Kis teste ismét rázkódni kezdett, ezúttal a fanyar hidegtől, ő pedig belebámult az egyik esőfelhőbe, de tekintete hamar eltévelygett az egyik közeli cseresznyefa felé. A szirmok a pocsolyákba hullva jelezték egy új évszak közeledtét.

 Figyelte a természet városban megbúvó hangjait, hallgatta az eső locsogását. Szőke tincsei megteltek vízzel, lábait már alig érezte, annyira átfagytak. A pizsama térdig vizes volt, de ő csak a fát meg a felhőket bámulta.

 Nyikordult mögötte az ajtó, de nem mozdult meg, pedig ösztönei sürgették őt.

 – Sana – A fájdalmasan ismerős hangra összeszorult a gyomra. – Mióta állsz idekint?

 A férfi próbálta nem elsírni magát, ahogy órája ismét csipogott egyet.

 – Egy órája – felelte, mire egy test simult hátulról az övének, biztonságot nyújtó karok fonódtak az ő reszketeg alakja köré. Ismét kitört belőle a sírás, a zokogás hulláma a földre döntötte volna, ha a másik férfi nem áll mögötte.

 – Kerestelek. Aggódtam érted, ezért mondtam Mionak, hogy átmegyek hozzád aludni, de hiába kopogtam, vagy hívtalak, nem nyitottál ajtót. Miért csinálod ezt? Féltünk téged, Sana. Gyere be velem, mielőtt még teljesen szétfagysz, oké?

 A kisebbik lassan kibontakozott az ölelésből, és megfordult. Szemei felduzzadtak, haja csurom víz volt.

 – Azért csinálom, mert... – itt elakadt –, szeretlek, Yui. De tudom, hogy te sose szeretnél viszont. Szóval most, miután ezt elmondtam, szeretnék kilépni a bandából. Tovább menni innét.

 Még folytatta volna, de Yui elmosolyodott, ajkait pedig lágyan az övéire tapasztotta. Rövid, gyors csók volt, valaminek a kezdete, ami megmelengette Sana szívét, felgyújtotta benne a lángot.

 – Nem mész sehova. Utálom a távkapcsolatokat – forgatta meg a szemét Yui, aztán mélyen Sana íriszeibe nézett. – Szeretlek.

 Innentől fogva pedig mindketten imádták az esőt.

Páratlan Páros - 12. Angyalok és felhők

 A többiek már valószínűleg odaértek a hotelba, és készülnek az alváshoz, én viszont itt sétálok komótos, lassú tempóban Chamu oldalán, aki azóta az egyszavas kérdés óta egy szót sem szól hozzám, amely meglehetősen feszélyezett hangulatot teremt. Néha fel-felpillantok rá a szemem sarkából, de csak megy tovább rendületlen előre.

 A percek lassan vánszorognak, mi pedig igazodva hozzájuk, egyre csak csökkenő sebességgel kóválygunk Fukuoka utcáin. Azt kívánom, bárcsak tudtam volna várni a Koudaijal való beszélgetéssel, mondjuk holnap reggelig. De nem, annyira elvakítanak a meN-meN iránti érzéseim, hogy erre sem vagyok képes. Pedig a türelem fontos.

 – Yume? – kérdezi hirtelen Chamu, megtörve a már lassan fél órája tartó hallgatást. Megrázom a fejem. Nem akarom neki kifejteni, miért nem a kis gitárosba vagyok szerelmes, de szerintem magában már rég rácáfolt a saját gondolatára, hiszen szinte egyből, tőrként szegezi nekem a következő kérdést. – meN-meN?

 Lassan bólintok, mire megtorpan, arcán megmagyarázhatatlan érzelem suhan át. Felém pillant, állom a tekintetét. Ki kell tartanom, hiába a legjobb barátok ők ketten, és Chamunak egy villámgyors döntésébe kerül, hogy elmondja neki, amit megtudott most. Mégis, valamiféle bizalmat érzek a dobos iránt.

 – Nem mondom el neki – rántja meg a vállát, mire érzem, amint a szívemet nyomó súly legördül onnan, csakhogy a következő mondat ismét gombócot képez a torkomban. – Csak sosem gondoltam volna, hogy a férfiakhoz is vonzódsz – mondja, aztán bíztatásképp meglapogatja a hátam. Meglep, amiért Yume után ő is könnyedén dolgozza fel a tényt, amely elől már képtelen vagyok elbújni. Nem mintha akarnék, hiszen a részem. Az egész meN-ügy az, minden egyes mozzanatával együtt.

 – Szerinted van esélyem nála? – teszem fel kapkodva azt a kérdést, amelyről úgy érzem, hogy Chamu meg tudná válaszolni nekem, csökkentve vele az álmatlan éjszakáim számát. Ő azonban újból vállat von. Ebből már tudom, hogy érdemi választ nem kaphatok.

 – Semmi sem ilyen egyszerű – mondja, aztán állával az előttünk tornyosuló épületre bök – a hotel. Óvatosan biccentek egyet, majd elindulok a bejárat felé, hallom, ahogy a nyomomban van, mégsem nézek hátra. Továbbra is a sötétségben tapogatódzok, ha meN-ről van szó, viszont örülök, amiért megoszthattam ezt vele.

 A liftbe egyedül szállok be, de még látom, ahogy mielőtt a lépcső felé venné az irányt, aprót int nekem. Biccentek egyet felé, aztán megnyomom a kezelőpanelen a negyedik emelet gombját. Hosszú séta vár rá, az egyszer biztos, de csak így szabadulhat meg a kérdéseimtől, én pedig a kísértéstől, hogy feltegyem őket.

 Amikor a szobámba érek, nem teketóriázok, egyből a fürdőbe lépek, ahol lemosom magamról a szúrós izzadságszag nyomait, és tiszta pólót veszek fel bokszerrel. Meglehetősen nyugodtan intézem a dolgaimat, hiszen nem sietek sehova, sőt. Igyekszem minden percét kiélvezni a csendnek, amely körbevesz engem, hiszen már olyan régóta nem volt időm lazítani. A folytonos idegeskedés meN miatt elpárolog, a helyét átveszi valami magabiztos érzés, amelyhez nem vagyok hozzászokva, mégis erővel tölt el.  

 Eldőlök az ágyon, magamra húzom a takarót, és átgondolom a mai napot. Sosem éreztem még ezt a mindent felülmúló, lágy hangulatot, ami most körbe ölel, véd és megnyugtat. Az álmok pedig innen már légies könnyedséggel ragadnak el.

 A következő este ismét rémesen gyorsan érkezik el, és hiába az előző nap végén megszerzett nyugodt atmoszféra, mégis soha nem látott feszültség telepszik rám. A tenyerem izzad, a sminkemet borzalmasnak találom, Yume pedig alig tud a közelemben lenni, mivel Kanával az új effektkombót próbálgatják, amelyben sajna mindig találnak valami hibát. Ráadásul a kezdő dalunk sora sem jut az eszembe, akármennyire is próbálok visszaemlékezni, a telefonom, amelyen a szövegeket is tárolom többet közt, pedig lemerült.

 Kétségbeesetten grasszálok végig a színfalak mögött, amikor meglátom Chamut. A dobos épp egy ismerős ritmust gyakorol, tenyereivel meglehetősen gyorsan ütögeti a combjait. Mihelyst meglát, arcán ravasz mosoly terül szét, amely ijesztő sminkjével megspékelve különösen bizarr látványt nyújt. A koszos kötözőszalagok alól előbukkanó piszkos orr és száj kisebb undort kelt bennem, viszont hiába lépek oda hozzá, a dalszövegben nem tud segíteni.

 – Bocs, Hayato, a szövegeket sajna nem én írom, plusz nagyon bonyolult az elején a dobsáv, ezért fogalmam sincs, hogyan kezdődik – vonja meg a vállát, aztán visszatér a combjának csapkodásához, én pedig a fogamat szívva állok tovább, egyenesen a színpadig, ahol Yume és Kana is hasonló válaszokkal illet.

 Puffogva masírozok tovább az épületben, amiért a nemrég visszatért jókedvemet egy nyomott dal képes tönkre tenni. Épp az öltözőbe lépek be, ahol azonban összefutok meN-meN-nel. A térdeim megremegnek, ahogy találkozik a tekintetünk, és kénytelen vagyok megállapítani, mennyire szívdöglesztően néz ki az ujj nélküli felsőjében, amelynek vállrészéből indulva bőrszalagok fonják körbe a karját, de ott vannak még telt ajkai, az alsó alatt a gömb alakú, fekete piercinggel. Mégis miért találom őt annyira vonzónak, hogy képtelen vagyok tőle elszakítani a tekintetem? Amely hatalmas nagy hiba, ugyanis kihasználva az időt, amíg végig mérem őt, közelebb lép hozzám, szája halovány, féloldalas mosolyra húzódik, ujjaival megpiszkálja az én alsó ajkam alatt lévő három piercing egyikét, a bal oldalon lévő kis tüskeformájút.

 – Gondban vagy – állapítja meg, mire összeráncolom a homlokomat. Mégis miféle trükkön agyalhat? Mert, hogy ez a megállapítás nem csak úgy, random történik, abban egészen biztos vagyok, bár semmiféle logikus magyarázattal nem tudnék előállni a bizonyítás érdekében. – Segíthetek?

 Megmerevedek. Baj lenne, ha megkérdezném tőle? Maximum nemet mond, mint a többiek, én pedig kérhetek kölcsön egy telefont, hogy a neten rákeresve az egyik szövegünkre, megoldjam a problémát. Most, hogy így jobban belegondolok, ez előbb is eszembe juthatott volna, de most már mindegy. Képtelen vagyok nemet mondani meN-nek. Talán amiért még mindig mosolyogva néz engem, tekintete pedig mintha azt üzenné: különlegesnek talál.

 – Hogy kezdődik az első dalunk? – kérdem, mire a mosolya még szélesebb lesz. Kezdem úgy érezni, hogy okosabb lett volna ott hagyni azzal az indokkal, miszerint megoldom, és nem kell aggódnia, bár ki tudja. Lehet ezt is a maga javára fordította volna.

 A fülemhez hajol, meleg lehelete egyből csiklandozni kezdi a fülcimpám alatti érzékeny bőrt, a lábaim úgy érzem, mintha fel akarnák mondani a szolgálatot, ezért szinte akaratomon kívül hagyom, hadd csúsztassa az egyik karját a derekamra. Az ujjai, amelyek eddig a piercingemet simították, most a nyakamra kerülnek, és ott cirógatnak tovább. Úgy érzem, elolvadok a karjai között, tekintetem ködös, amikor elsuttogja a szavakat, aztán mielőtt még felfognám őket, az összeomlás szélére taszítva engem, belecsókol a fülembe.

 Mintha elektromosság vágtatna végig a testemen, a vérem felpezsdül, és képtelen vagyok gondolkodni, ösztönből húzódok még közelebb hozzá, ő viszont eltol magától, mámoros tekintetem találkozik egy pillanatra az övével, mielőtt megcsókolna. Bolond vagyok. Hagytam magam ismét elcsábítani, rabul ejteni a vágyainak, mégis, ahogy csókol, ujjaival barangol a testemen, szinte becézgeti az ajkaimat, értékesnek érzem magam a karjai között. Képtelen lennék elhúzódni tőle.

 Csókunk lassan megszakad, a testem bizsereg, ő pedig lassan elenged, aztán mielőtt még bármit tennék, térdre rogy előttem. Levegőért kapkodva figyelem, ahogy a többréteg anyag által fedett tagomra hajol, és kábultan érzékelem, hogy merevedni kezdek, bár ezt ő nem láthatja. Fejét kissé hátra hajtja, felnéz rám, a vádlimat simogatja, kérdő villanást vélek felfedezni a tekintetében, azonban képtelen vagyok józanul gondolkodni, így csak bólintok egyet.

 Ekkor feláll, és az ajtóhoz lép. Zavartan figyelem őt, szemeim lassan megtelnek könnyekkel, amiért azt hiszem, ismét magamra hagy, ahogy eddig tette, azonban csak az ajtón lévő belső zárt fordítja el. Ezek szerint, mégsem tervez elmenni, amelynek mind a testem, mind a lelkem roppant módon örül, ugyanis mind a kettő ugyanolyan elemi erővel vágyik a közelségére, hiába az elmúlt napok kínkeserves szenvedései.

 Ismét elém térdel, ujjai újból a vádlimra csúsznak, jobb kezével pedig a combomig érő felsőm alá simítva húzza feljebb a vékony, fekete anyagot. Teljesen belefeledkezek érintéseinek csodálatos érzeteibe, amikor belecsókol a köldökömbe, majd elengedve a ruhadarabot, a combom hátuljához kap, ugyanis a térdeim szinte összerogynak a kellemes érzés nyomán. Rémülten pillant fel rám.

 – Folytasd – suttogom, a torkom száraz, az ajkaim azonban még mindig lüktetnek a csókjától. El sem hiszem, hogy ismét hozzám ér, és ezúttal emlékezni fogok mindenre. Azonban ahelyett, hogy visszatérne lüktető problémámra, felegyenesedik, amit csalódott nyögéssel veszek tudomásul. Miért kell ennyit gyötörnie?

 – Nem – mondja, amint a fülemhez hajolva végig nyal a cimpámon, amelyben a három vaskos, karika alakú fülbevalóm függ. A testemet átjárja a hűvös csalódottság az egyszerű kis szócska hallatán, és már lökném el magamtól, amikor folytatja. – Előbb szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek, Hayato. Mindennél jobban, és ez még azelőtt az este előtt kezdődött el. Fontos vagy nekem, ezért hiába próbáltam elterelni a figyelmemet barátnőkkel, nem sikerült. A randik után mindig te jártál a fejemben: hogy veled milyenek lettek volna. Aztán nemrég ráébredtem arra, hogy nem elég elképzelni ezeket a dolgokat, hanem megélni kell őket. Eltoltalak magamtól, amikor legszívesebben magamhoz öleltelek volna, mindezt pedig azért, mert féltem attól, hogy nem akarnád, hogy a kiadóban visszaessen a tekintélyedből, amiért velem jársz. Végül pedig Chamu felnyitotta a szemem: nem én döntöm el, mi a jó neked, ezért, ha meg akarsz csókolni, ölelni vagy éppen ütni, eltaszítani, elfogadom. Csak előtte mondd el nekem, mit érzel. Kérlek.

 A vallomás sokkol, az elsuttogott szavak mézként csorognak sebektől megkeserült lelkemre. Alig bírom elhinni, hogy ez megtörténik, és végre valóra válik az, amelyről az elmúlt napokban álmodoztam. meN szerelmet vallott nekem, még pedig úgy, ahogyan sosem képzeltem volna.

 – meN – motyogom a nevét, miközben szorosan átkarolom a nyakát, szemeimből pedig könnycseppek törnek elő. – Kibaszottul szerelmes vagyok beléd, te balfasz – zokogom, mire eltol magától, hüvelykujjával lágyan törölgetni kezdi az arcomat, az ő szemei is csillognak a nedvességtől. Így állunk egymással szemben, sírva a boldogságtól, amiért végre egymásra találtunk, azonban úgy érzem, hogy a testi kontaktus, hiába az érzelgősség, egyre sürgősebbé tette altáji problémám kezelését.

 – És megtennéd, hogy folytatod, amit elkezdtél? – teszem még hozzá, megpróbálok incselkedő, türelmetlen hangnemet megütni, mire meN megadóan sóhajt egyet, és végre valahára térdre ereszkedik előttem, hogy lehúzhassa rólam a bőszárú, felül lévő rövidnadrágot. Az alatta lévő teljesen a testemre simul, így tudom, nem takar sokat, amely kissé zavarba hoz, hiszen úgy érzem, máris kitárulkoztam előtte.

 Pedig a java még csak most jön, ugyanis nem sokat teketóriázik, hamarosan már csak a bokszerem rejti el merevedő tagomat. Lehelete szinte éget, ahogy fölém hajol, úgy érzem, a testem mindjárt felrobban a közelségétől. Vajon milyen lesz majd, amikor a szájába vesz? Lehet ennél csodálatosabb érzés?

 Megadja a választ, miközben rafinált mosollyal tolja le rólam az alsónadrágom, a térdem reszket, látásom homályos a könnyektől és a kéjtől. Tenyerével ismét megtámasztja a combjaimat a térdem felett, lábaim iszonyatosan remegnek. Bár voltak már barátnőim régebben, egyikük sem tette meg ezt, ezért az érzés páratlan, új és igazi.

 Ajkaim elnyílnak, halk sóhajom nyögésbe fúl, amikor végig nyal a nyelvével a makkomon. Érzem, amint a combjaimba markol, körmei a bőrömbe vájnak, hogy aztán egy gyengéd simítással eltüntesse az apró, éles fájdalom emlékét. Ujjaimmal feléje kapok, és bizonytalanul megtámaszkodom a vállán. Előrébb jön, hogy kényelmesebben elérhessem, aztán egy hirtelen mozdulattal a szájába vesz.

 Elakad a lélegzetem, ahogy hirtelen körbe ölel odalent a forróság, szinte azt se tudom hol vagyok. Halványan látom csak az öltöző körvonalait, a lámpa sárgás fényét, amint megcsillan az asztalokon. Aztán megmozdítja a nyelvét, megnyalja a tövet, mire ismét felnyögök, szemeim résnyire csukódnak.

 Az angyalokat látom magam előtt, amint a fehér falak körös-körül puha felhőkké válnak. Ott lebegnek, és bár nincs rajtuk ruha, nem érzékelem olyan élesen meztelenségüket. Mintha a lényük része lenne a testük felfedése. Ám ahogy a forróság erősödik, egyre élénkebb lesz a róluk látott kép, már szinte hallani vélem halk kacagásukat, aztán egyszer csak valami végigfut a testemen, az angyalok eltűnnek, én pedig meN szájába élvezek. Erőtlenül próbálom kihúzni magamat belőle, azonban ő minden cseppemet élvezettel issza, mintha csak vízről lenne szó, és az életét mentené meg vele.

 Miután végzett, a zsebébe túr, elővesz egy zsebkendőt, és törölgetni kezdi lankadó tagom, a combom belsejét, én pedig rögvest beleremegek. Felpillant rám, száját féloldalas mosolyra húzza, aztán a fenekemre csap, majd feltápászkodik a földről.

 – Barom – motyogom, ahogy remegő kezekkel rángatom magamra vissza a három réteg alsóruhát. – Békén hagyod a seggem, világos? – mordulok rá, mire ártatlan képpel von vállat, mintha mi sem történt volna.

 – Akkor ez egy százszázalékban szexmentes kapcsolat lesz – jelenti ki, én pedig elvörösödve, dühösen nézek rá. Na, még mit nem! Bár bevallom, kissé zavarba hoz a gondolat, de mindenképp szeretném józanon megpróbálni vele, erre ilyen kijelentéseket tesz, csakhogy bosszantson. Pedig a szex számomra nem tréfa, minden alkalomra emlékezni akarok, ha törik, ha szakad.

 – Vicceltem, Haya-chan – neveti el magát, aztán odalép hozzám, és puszit nyom a számra. Egy pillanatra meglep, amikor saját, kissé kesernyés ízemet vélem felfedezni a száján. – De isteni feneked van – hajol a fülemhez, mire bele könyökölök az oldalába. Fájdalmasan felszisszen, kezeit a megtámadott pontra tapasztja. Ennek ellenére még egyszer összeérinti az ajkainkat.

 – Akkor szerintem megbeszélem Chamuval, hogy miénk a kétágyas. Na, nem mintha akkora nagy szükségünk lenne arra a két ágyra, de a staff szerintem szívrohamot kapna, ha beköltöznék melléd abba a lyukba – magyarázza, mire megrázom a fejem, és ezúttal én csókolom meg.

 Érzem rajta a meglepődést, mire még jobban elmélyítem a csókot, ujjaimat a tarkójára fűzöm, kezei pedig rátalálnak a derekamra, a csípőcsontomat cirógatja, lassú, körkörös mozdulatokkal, amikor kopogást hallunk odakintről. És úgy érzem, akárki is az, ha bandatag, ha staffos, nem fogunk előtte zavartan viselkedni, hiszen elértük azt meN-nel, amire már olyan régóta vágytunk, ebbe pedig senki sem szólhat bele.

Egy kis kép

 Lin órák óta ült az üres vászon előtt. Jobbján, egy állványon vizes tálkák, festékek és különböző méretű ecsetek terültek el. Festeni próbált, a műterem hatalmas ablakain beszűrődő késődélutáni, narancsos fény erőteljesen világította meg szomorú arcát. Portfoliója utolsó darabját, egy portrét próbált fejből felskiccelni az ölében, de bárhogy fogta a ceruzát, sehogy sem akaródzott meghúznia a fejben megálmodott vonalakat. Már igazán fel akarta adni.

 Ekkor azonban pillantása elszakadt a papírról, és a jobbján, tőle pár méter távolságra ülő alakra esett. Haku félig lehunyt pillákkal, nyugodtan véve a levegőt festette meg a tőle egy méterre lévő fehér asztalon összeállított kompozíciót: két váza - egy nagy akvamarinkék, és egy kicsi, fehér, bennük nárcisz meg hóvirág, körülöttük különböző virágok szirmai. Csendélet.

 A férfi szőke haját kontyba fogta, néhány tincse azonban szabadon lógott az arca mellett, kihangsúlyozva méltatlan szépségét. Lin legalábbis igazságtalannak találta, hogy valaki ennyire gyönyörű legyen, akárcsak egy életre kelt, reneszánsz szobor. Mégsem gyűlölte őt ezért, sőt, pont ellenkezőleg. Csodálta Hakut. Isteni szikra lobbant a fejében.

 A földre helyezte a vázlatfüzetét, majd lassan felállt. Léptei, ahogy Haku felé közeledett, halkan koppantak a padlócsempén, felkeltve ezzel a férfi figyelmét, aki kíváncsian pillantott Linre. Megmártotta az ecsetét a vizes tálkában, aztán rutinos csuklómozdulattal itatta le a vizet róla a jobbján lévő rongyon.

 – Mi kell? - kérdezte, ujjai tettre készen táncoltak a kellékei felett. Lin megrázta a fejét, aztán mély levegőt vett. Igen, Haku tökéletes alany lenne. Ívelt orra, keskeny, határozottságot sugalló szemei, apró ajkai fenségesen mutatnának a vásznon. Lin portfóliójának éke lenne.

 – Te - nézett mélyen a férfi szemeibe, mire Haku arcán bizonytalan mosoly suhant át. Nem tudta mire vélni a hirtelen választ, amely annyi érzelmet tükrözött. Linnek szüksége volt rá, ó, de még mennyire, hogy szüksége.

 – Minek? - vonta fel szépen ívelt szemöldökét, ahogy felemelkedett a székéről. Közelebb lépett a férfihoz, ajkaik között alig egy lélegzetnyi távolság maradt. Lin incselkedve zárta be, szájuk egymásnak préselődött, ahogy megformálta a szavakat.

 – Modellnek a portrémhoz - suttogta. Haku lehunyta a szemeit, és hitetlenül elmosolyodott. Még véletlenül sem akart eltávolodni a másiktól.

 – Tényleg? - sóhajtotta. – Elég jó vagyok én neked?

 Lin nem felelt, ehelyett éhesen tapadt rá a férfi ajkaira. Nyelve utat tört magának a lélegzetnyi résen, hogy aztán táncba kezdjen Hakuéval. Forróság öntötte el a testüket, ujjaikkal hevesen táncoltak egymás öltözékén és tincsei között, csípőjük egymásnak préselődött.

 – Tökéletes vagy nekem - szakadt el egy pillanatra Lin a másiktól, hogy aztán még hevesebben tapadjanak össze.   

Páratlan Páros - 11. Fanservice a négyzeten

 Nem gondoltam volna, hogy egy kis pletykálkodás Koudaijal valaha belekerül bármely napom programjába, és mégis, lassan csutkára lemerül a telefonom, amiért órák óta chatelünk különböző témákról. Először természetesen kibeszéljük a tervét, illetve azt, hogy mégis miképp hasznosítom a gyakorlatban. Meglepődök, amiért megdicsér, szerinte ugyanis meN végtelenül belém fog habarodni, ha eddig még nem tette. Persze, azért igencsak távolságtartóan állok a témához, mert nem nagyon bízom az egészben, de Koudai szavai lelket öntenek belém.

 A második témát ő dobja fel, méghozzá úgy, hogy rákérdez, mi tetszik nekem meN-meN-ben. Kissé hátra hőkölök a közvetlen hangnem nyomán, mégis sebesen írni kezdem a választ. Vicces, mégis képes komoly maradni, ha azt kívánja a helyzet, lojális és teljesen előítéletmentes. Erre Koudai rögtön küldi is a választ, hogy egyszóval, teljesen belé vagyok esve, de külsőleg mi az, ami tetszik nekem rajta. Na, kösz, D! Már így is úgy érzem magam, mint egy kamaszlány, tegyél még rá erre tíz lapáttal!

 Szexis a szája. Imádom azt a fekete piercinget az alsó ajka alatt. Meg a stílusát.

 És a revolvereket is. Most legszívesebben szereznék egyet, amivel jól főbe lőhetném magam, amiért itt nyáladzok Koudainak meN-ről. A végén még pizsipartikat fogunk tartani, ahol a magazingyűjteményét lapozgatva lányos programpontokat eszelünk ki az estére, amelynek a fénypontja az arcpakolásban való filmnézés lenne. Egyszerűen nem süllyedhetek ilyen mélyre, csak azért, mert a férfiakhoz is vonzódom.

 Na, hová lett a csípős nyelved?

 Igen, Koudai, ezt kérdezem én is. Szerintem félúton elhagytam a hidegháború-elved, meg a mi jön be nekem meN-ben kérdésed közt. Mégis miért ilyen pokoli bonyolult összejönni a pasival, aki bejön nekem? Ez az egész nem történne meg, ha Kana drágalátos húga eljött volna a randira. Bár… Akarnám én mégis azt a randit? Az rendben van, hogy nehéz ez a dolog meN-nel, de szeretem őt. Fájdalmat okoz, mégis képtelen vagyok már lemondani róla.

 Az idő gyorsan telik, a koncert pedig egyre közelebb, és közelebb kerül hozzám, már alig bírok magammal. Mégis, amikor elköszönök Koudaitól, kissé elhúzom a szám, amiért nem tudjuk folytatni a beszélgetést.  

 Imádom a fellépéseket, sőt. Ha nem állhatok a színpadon, az olyan lenne, mintha megfosztanának valamely létfontosságú szervemtől, egyszerűen muszáj éreznem a zenészlét ezen formáját is. A rajongók jelenléte mindig hatalmasat dob a dalainkon, akár azokon is, amelyeknek éneklése közben alapesetben húznám a szám.

 Azonban, amikor épp belefeledkezek egy dalba, és valaki úgy dönt, hogy márpedig ide fanservice kell, mert ma még nem is volt, akkor nekem idomulnom kell. Csókolóztam már Chamun kívül mindenkivel, amikor a színpadon álltunk, ezért kellő rutinnal kezelem már ezeket a helyzeteket. Nem szabad kizökkennem, elfelejtenem a szöveget, ahogy a gitárosoknak is ügyelniük kell a játékukra.

 Éppen ezért nem ér váratlanul, amikor éneklés közben egy test simul oldalról az enyémnek, ráadásul még rá is teszek egy lapáttal. Kihívó pillantással fordulok az illetőhöz, azonban amikor meN vágytól csillogó szemei találkoznak a tekintetemmel, még a következő sor is csak azért ugrik be, mert ezt a számot évek óta játsszuk már. Mégis mi a bánatért jött ide? Újabb csókért? Szívem szerint nem adnám meg neki, de a színpadon muszáj, a fanservice-t sosem utasíthatjuk vissza.

 Őrlődök a kételyeim között, fogalmam sincs, melyik út lenne a megfelelőbb, amikor újabb gitáros dörgölődzik hozzám. Reményteljesen kapom a fejem Yume felé, és ledöbbenek, mihelyst az ajkai találkoznak az enyémmel. Rövid, gyors csók az, amit váltunk, mégis kellemes, afféle biztonságérzetet nyújtó. Nem olyan, mint meN csókja, amitől felpezsdül a vérem, és úgy érzem, hazataláltam. Hanem amolyan támogatójellege van a dolognak, baráti az egész. Lehet egy csók baráti?

 De nincs időm gondolkodni, helyette hála önti el a szívemet, mert Yume megmentett. Zsinórban két csók túl sok lenne, ezt meN is pontosan tudja, éppen ezért tűnik el az oldalamról, mihelyst a gitárossal elválunk egymástól. Mostantól a kicsi adósa vagyok, hiszen nem nagyon szereti a fanservice-t, rendesen meg tud ijedni, ha valamelyikünk ezzel a szándékkal lép hozzá a színpadon, és mégis eldobta magától ezt. Értem. Nála csodálatosabb barátot kívánni sem kívánhatnék.

  A koncertből hátralevő idő sebesen telik, alig kapok észbe, amikor már a színfalak mögött ülve mossák le a sminkemet, és szárítják át a hajamat. Lehunyom a szememet, mihelyst a staffos lány közelíteni kezd felé egy sminklemosóval átitatott pamaccsal, azonban rögvest megjelennek bennem a koncert képei. És nem is a vidám tömeg látványa ugrik be, hanem először meN, amint vággyal teli tekintete az enyémbe kapaszkodik. Hirtelen halovány bizsergést érzek a nadrágomnál, ezért megpróbálom elterelni a gondolataimat valami másra, amíg a lány áttér a bal szememre.

 Ez pedig nem más, mint a csókunk Yumével. Nem volt kellemetlen, ez tény, de mégsem hasonlítható azokhoz a csókokhoz, amelyeket az ember a szerelmével vált. Hiába tudom, hogy semmit sem jelent számunkra, mégis beszélni akarok vele róla. Tisztázni pár dolgot, hogy megerősítést nyerjen arról, hogy én se gondolok többet ebbe a gesztusba.

 A lány megszorítja a vállamat, ebből tudom, végeztünk, ezért felállok, tekintetem körbejár az öltözőben, és mikor meglátom a csuklóját masszírozgató Yumét, egyből odasietek hozzá.

 – Beszélhetnénk négyszemközt? – hadarom, ugyanis Chamu kíváncsian pillant felénk. Kana azt hiszem mosdóban, meN-nek még épp most szedik le a sminkjét, így egy gyors mosollyal elintézem a dobost, aki csak vállat von, majd visszatemetkezik a telefonjába.

 Yume bólint, aztán diszkrét mozdulatokkal terel ki az ajtón a szűk, szürke folyosóra, ahol egyből a karjai közé zár, arcát a mellkasomba fúrja, miközben ujjai a hátamon táncolnak. Megnyugtat, gondolom, pontosan ez a célja ezzel, hiszen lassú szívverésemen kívül más hangot nem hallok.

 – Nem jelentett semmit – motyogom, mire érzem, ahogy biccent egyet. Mindketten tudjuk, mire gondolok, és szinte érzem, ahogy elönti őt a megkönnyebbülés. Igen, ennek így kell lennie. Yume és én szépen, lassan haladunk a legjobb barátok státusa felé.

 – Irtóra féltem – neveti el magát, miközben elválunk egymástól. Tekintetünk találkozik, mire én is elmosolyodok. – Mármint, hogy mit fog szólni – itt megakad, arcán átvillan valami, ami után már kissé feszélyezettebben folytatja –, ö, Midori. – A név úgy tűnik, mintha kissé természetellenesen csúszna ki a száján, mire összeráncolom a homlokomat, aztán végig mérem a gitárost.

 Azonban az iménti zavarnak nyoma sincs, boldogan vigyorog rám, aztán elnéz mellettem, és aprót sikkant. Megfordulok, és látom, amint Kana közeledik felénk, majd Yumét, amint hozzászalad, aztán a nyakába ugorva kezdi el ecsetelni, milyen pöpec gitáreffektkombót talált ki, amitől nagyon jól fognak szólni együtt. Kana vállon veregeti, és az öltözőbe kíséri, én pedig egyedül maradok.

 Tökéletes időzítés, hogy ismét birtokba vegyem az immáron a koncert alatt hatvanöt százalékra feltöltődött telefonomat egy újabb LINE-menetre. Ujjaim sebesen szaladnak végig a billentyűkön, több kanjit rosszul írok le, de végül elküldöm Koudainak a rövid beszámolót a koncertről. Azonban ahelyett, hogy üzenetet küldene, hívást indít. Meglepetten veszem fel, ő pedig köszönés nélkül vág bele a mondandójába.

 – Hogy veled mennyi minden történik, amíg nem tudunk beszélni! Hallatlan – méltatlankodik, mire reflexből megvonom a vállam. – Szóval, szerintem meg kellett volna csókolnod őt.

 – Mi van? – üvöltök bele a készülékbe, aztán elfordulok az öltöző ajtajától, és teszek pár lépést előre a folyosón, nehogy a többiek meghallják, miket mondok Koudainak. – Nem azt mondtad, hogy viselkedjek vele hűvösen? Szerinted azzal, ha lesmárolom, rászakad az Északi sark? Egyáltalán, akkor meg mi értelme volt ennek az egész hidegháború cuccnak? Hogy lehet valaminek ilyen közönségesen csajos neve?

 – Hayato – sóhatja halkan, lemondóan, mire megakadok, a maradék düh pedig bennem reked. –, afféle általad irányított csókra gondoltam. Tudod, hogy te kapod le őt, aztán ott hagyod, mintha mi sem történt volna. Mintha nem érdekelne. És nagyon aranyos Yumétől, hogy segített neked.

 – Oké, de remélem tudod, hogy amikor a pasi, akibe szerelmes vagy, meg akar csókolni a színpadon, és félsz, hogy leblokkolsz, akkor nem vagy képes ennyire átgondolni – bököm ki, mire Koudai halkan felnevet.

 – Sosem gondoltam volna, hogy valaha pont neked fogok szerelmi tanácsokat osztogatni fiúügyekben. Na, mindegy is, majd, ha mondani akarsz valamit, dobj egy üzenetet, mert mindjárt itt van Tomoya – mondja, én pedig akaratlanul is elvigyorodok azon, milyen gyengédséggel ejti ki a dobos nevét. Szereti őt, ez nem vitás. – Jó éjt!

 – Jó éjt! – mondom, aztán megszakítja a hívást. Megfordulok, hogy visszamenjek az öltözőbe, azonban észreveszek valakit az ajtónak dőlve, és tagjaimból elszáll az erő. Ez nem lehet, hogy hallhatta a beszélgetésünk végét. Vagy akár szinte az egészet, ha akkor jött ki, amikor leteremtettem Koudait, és nem figyeltem a környezetemre.

 – Fiúügyek? – vonja fel a szemöldökét Chamu, mire beleharapok az alsó ajkamba. Ilyen nem létezik!

Páratlan Páros - 10. Mi lesz ebből?

 A szívem a torkomban dobog, a tenyerem izzad, legszívesebben Yume keze után kapnék, és erősen megszorítanám, belesűrítve a mozdulatba a bennem gyülemlő idegességet. Mégsem teszem, helyette megpróbálok magabiztosan leülni a kicsi mellé, aki meN-nel szemben foglal helyet. Pillantásom pár másodpercig időzik a basszusgitároson, aztán nekilátok elfogyasztani… nos, Yume időközben szerzett nekem gabonapehelyt, így először tejet töltök a müzlis tálba.

 A kis gitáros keze a combomra siklik, aprót szorít rajta, mire külső szemlélő számára észrevehetetlenül kulcsolom össze ujjainkat. Most már úgy érzem, ha elengedném, az olyan lenne, mint a saját lábam alól kirántani a talajt, meN ugyanis engem fürkész. Azonban ahelyett, hogy elfordítanám a fejem, közömbösen rápillantok, mire elkapja a tekintetét. Érzem, amint Yume dicsérően végig simít a kezemen a hüvelykjével, aztán elengedjük egymást. Most már egyedül is megbirkózom a feladattal.

 Ezt a pillanatot választja Chamu és Kana a belépésre. Nagyban beszélgetnek valamiről, ám borzasztóan hadarnak, így csak pár szót csípek el: effektek, pergő, elcsúszik. Ebből már tudom, hogy semmi lényegesről nem maradok le, ezért elégedetten kanalazgatom tovább a müzlimet, és megeresztek egy oldalpillantást Yume felé. A kis gitáros enyhén vörös arccal falatozik, mire összeráncolom a szemöldökömet. Talán lázas? Remélem, semmi baja nincs.

 – Hayato! – Egyből felkapom a fejem Chamu kemény hangjára, aki épp ekkor foglal helyet velem szemben. – Jól vagy? – kérdezi, szavai lágyak, szinte simogat a bennük rejlő törődés. Mosolyogva bólintok. Imádom, hogy mindig figyelünk egymásra, és senki sem érezheti azt, hogy kívül esik a mi kis zárt körünkön.

 Lassan fogyasztjuk el a reggelinket, aztán felmegyünk a szobáinkba pakolni. A folyosón veszem észre, hogy ki van kötődve a cipőfűzőm, így megállok bekötni. A többiek mind mennek tovább, kivéve persze az én „drága” meN-meN-met, aki sajnos lecövekel mellettem, ezzel adva a tudtomra, miszerint valamit szeretne tőlem. Igyekszem minél lassabban hurkolni a fűzőt, hátha megunja a bámulásomat – mert tuti, hogy közben néz –, de mikor felegyenesedek, még mindig ott van.

 – Hayato… – kezdi, ujjaival óvatosan megsimítja a kézfejemet, mire hátrálok pár lépést. Nem gyengülhetek el! Megeresztem a lehető leggyilkosabb pillantásomat, és tőlem meglepően nagy sebességgel viharzok el a szobám felé, faképnél hagyva őt. Útközben a könnyek lassan utat törnek maguknak, nem tudok ellenük mit tenni, hiába törlöm meg dühösen az arcomat a pulcsim ujjával. Nem fogom megint hagyni, hogy kénye-kedve szerint játsszon velem, amikor neki jólesik, majd eldobjon magától.

 Beérhetném ezzel is. Beérhetném csupán alkalmi csókcsatákkal, esetleg azzal, hogy néha lefekszünk egymással. A szeretőm lehetne, ami valamelyest legyezgetné a büszkeségem, azt sugallaná, kívánatos vagyok az olyan férfiak számára, mint ő. Ha pár éve történt volna az, ami, akkor valószínűleg ez lenne, azonban közeledve a harminchoz már úgy érzem, hogy tartós kapcsolatra van szükségem. Kell egy biztos pont, akibe kapaszkodhatok, vagy lehetnék egy ugyanilyen tutaj, aki segít a partnerének fennmaradni a víz tetején.

 Rutinosan szórom bele a szanaszét heverő cuccaimat a bőröndbe, aztán rendbe rakom az ágyneműt. Emlékszem, milyen jó volt együtt aludni Yumével. Mintha a barátságunk hatalmasat erősödött volna a tegnap éjszaka során, amire hatalmas szükség is volt. Mostantól van a bandában olyan, akinek nem félek minden titkomat elmondani, akivel mindig egymás mellett tudunk állni. Igen, ez hiányzott idáig, és most teljesülni látszik.

 Kihúzom a bőröndömet a folyosóra, miközben mosolyogva konstatálom, hogy Yume is ott ácsorog már, gondolom, Kanát várja. Odalépek hozzá, és gyorsan megölelem, karjait esetlenül fonja a derekam köré, aztán határozottan magához szorít. Szinte öntudatlanul emelem fel a fejemet válláról, és nyomok egy puszit a járomcsontjára.

 A pillanatot egy elégedetlen horkantás töri meg a hátam mögül, mire kíváncsisággal telt félelemmel fordulok meg. meN-meN áll ott, lábánál a bőröndje, és láthatóan ideges, amiért… Csak nem féltékeny Yuméra? Komolyan képtelen vagyok kiigazodni ezen az emberen, ráadásul hirtelen elfog a szégyen, amiért belé vagyok szerelmes, és közben más pasikat puszilgatok. Utálom, mert ez teszi velem, sikerül egy rosszalló pillantással bűntudatot ébreszteni bennem, holott Yumével ugyanúgy barátok vagyunk, mint Chamuval, vagy Kanával, csak kicsit jobban törődünk a másikkal a tegnap este óta.

 Lassan elengedem a kicsit, aki zavartan pislog körbe, és láthatóan felderül, amikor nyílik az ajtó, majd Kana lép ki a folyosóra. Egyből szóba elegyedik vele, izgatottan pattogva, miközben a felsője alját gyűrögeti. Igencsak felpörgött, ahogy elnézem, ezért inkább előveszem a telefonomat, és fellépek Twitterre.

 A posztok unalmasak, bár jó érzés látni a barátok arcát, még ha csak egy futó pillantásra is tudni, hogy vannak emberek, akikkel ugyanazon szenvedélyen osztozunk, és ha időnk futja, elbeszélgetünk egymással. Sosem szokásom kedvelni a kirakott tweeteket, csak, amikor különösen tetszetősre, vagy bennfentes poénra akadok, ez meg is látszik a profilom tetején lévő számokon. Bár, annyira sosem érdekeltek, hiszen nem itt kívánom leélni az életem.

 Egyből elrakom a telefonomat, amikor Chamu kilép az ajtón, és szitkozódik egy sort, amiért meN sikeresen a szoba elé tett bőröndje végett alig fér ki a sajátjával az ajtón, mire a basszusgitáros nagyvonalúan odébb emeli a sajátját.

 – Neked mindig útban kell lenned, te állat? – szitkozódik Chamu, és bár tudjuk, hogy nem gondolja teljesen komolyan, meN mégis felfújja az arcát, amely vörössé válik a dühtől. Nagyon kikívánkozik belőle egy sértés, ez tökéletesen látszik rajta, ám mégis visszanyeli. A dobossal leállni egy szájkarate erejéig egyenlő a biztos megsemmisüléssel, ugyanis, ha rossz passzban van, még nálam is csípősebben képes odavágni.

 – Inkább induljunk el – javasolja Kana, közben csak úgy mellékesen a karórájára pillant. Igazán felesleges a gesztus, ugyanis Chamu már rég a liftnél jár, meN pedig bosszúsan baktat a nyomában, de Kana szeret néha pontosnak tűnni.

 Várakozó pillantással nézek Yume felé, aki igencsak elbambult a másik gitáros bőröndje felé, orcáján pedig halovány, piros foltok jelentek meg. Esküszöm, kezdem tényleg kinézni belőle a lázat…

 – Yume-kun! – szólítom meg, mire, mint aki álomból riad, néz rám. Egy pillanatra összeráncolom a homlokom, aztán ahogy elindul felém, és sétálni kezdünk a lift felé, rákérdezek. – Nem vagy beteg? – kapom el a pillantását. Döbbenten pislog felém, talán még lépni is elfelejt.

 – Semmi bajom, miért, úgy tűnik? – Válaszképp megrántom a vállam. Ezek szerint tévedek, nagy ügy, de mégsem hagy nyugodni a makacs pír, amely ma reggel már másodszorra önti el Yume arcát. Itt valami nem stimmel, én pedig kotnyeleskedői és jóbaráti kötelességemnek érzem felgöngyölíteni az ügyet, ha törik, ha szakad.

 – Igen, határozottan úgy tűnik, mintha lázas lennél. Az előbb, meg a reggelinél is tiszta vörös volt a fejed – jelentem ki, mintha épp most Kolumbusszá avanzsálva fedeztem volna fel Amerikát, mire tágra nyílt szemekkel néz rám. Na ja, úgy festhetek, mint valami rögeszmés nyomozó, ahogy a liftbe lépve kíváncsian méregetem őt.

 Azonban, mielőtt válaszolhatna, Chamu állat módjára csap rá a földszint gombra, mire Kana vigyorogva felüvölt, hogy ma este atom jó koncertet fogunk tolatni. Fintorogva, mégis nevetve, lököm meg a gitáros vállát, aki hasonló játékossággal lök vissza. Hirtelen szorítást érzek a csuklómon, és megmerevedek. Imádkozni kezdek, hogy Yume, vagy Chamu ujjai fonódjanak körém, de természetesen nincs szerencsém.

 Idegesen, már-már gyilkosan vetek egy pillantást meN-re, majd lerázom magamról a kezét. Mégis mi a jó életért kell neki minden adandó alkalommal megbámulnia, hozzám érnie, meg úgy általában, kikészítenie, holott, amikor meg én szeretnék hozzá közeledni, közönyösen ellök magától. – Ezeket úgy legszívesebben a képébe ordítanám, akár itt és most, viszont van bennem annyi tartás, hogy csak idegesen fújtatok egyet, mielőtt megállna a lift.

 – Hayato-shi, majdnem hátraestél, csak segíteni akart – motyogja Yume, amikor kilépünk a hotel előterébe, és diszkréten mellém lép. De könyörgöm, inkább dobok egy hátra szaltót, mintsem meN-en támaszkodjak meg esetleg egyensúlyvesztés esetén! Ha már egyszer Koudai taktikáját alkalmazom, akkor csináljam is kétszer akkora erőbedobással, keményen, mint a vas. Amolyan, férfias tartással. Bár az utóbbi napokban annyi közöm volt a férfiashoz, hogy az AKB48 hozzám képest kigyúrt, szőrős hímneműek gyülekezete.

 Ma Chamu vezet, ő pedig meN-n kívül mást úgysem tűr meg maga mellett, így Yume kissé csalódottan fészkeli be magát Kana és közém. Lágyan megforgatom a szemem, ugyanis fogalmam sincs, hogyan képes ekkora függőséget mutatni egy olyan egyszerű játék, mint a kő-papír-olló iránt.

 Ekkor megrezzen a telefonom a zsebemben, és kíváncsian halászom elő a nadrágzsebemből. Átkozom magam, amiért bekapcsolva hagytam a mobilnetet, ugyanis a LINE-tól jött értesítés, mely szerint valamelyik debil kiadótársunk úgy kívánja elütni a délelőttjét, hogy velem chatel.

 Hogy működik a terv?

 Ravaszul elmosolyodok, és pötyögni kezdek Koudainak. Van mit mesélnem, az egyszer biztos!

Páratlan Páros - 9. Hidegháború-elv

 Reggel Yume ölelő karjai között ébredek. A feje a mellkasomon pihen, miközben egyenletesen szuszog, érzem, amint meleg lehelete a felsőtestemet simogatja. Egyik kezével a hasamnál markolássza a pólómat, a másik a felkarom alatt van, felül lévő lábával a derekamat kulcsolja át. Teljesen rám függött, amely valamelyest nyugalommal tölt el.

Órákon keresztül magyaráztam az ölében fekve, mielőtt lefeküdtünk volna aludni. Mindent elmondtam neki, ő pedig a hajamat simogatva hallgatott engem. Nála jobb barátot keresve sem találhatnék, ugyanis nemcsak, hogy megértően viselkedett velem, hanem még akkor sem tett rám csípős megjegyzést, amikor felfedtem neki, miszerint a férfiakhoz is vonzódom.

Lassan megmozdulok, próbálok felkelni, és pár másodpercnyi szenvedés után már az ágy mellől nyugtázom, hogy továbbra is mélyen alszik. Nekem pedig rohadtul görcsöl a nyakam. Éljen az egyszemélyes ágy két személlyel való igénybevétele!

Sóhajtva hajolok le a bőröndömhöz, és keresek magamnak valami rongyot, amit felvehetnék, aztán elsurranok a fürdőbe. Este mindketten kihagytuk a zuhanyzást, az izzadtság szaga pofon vág, amikor leveszem az atlétámat, ezért rekordsebességgel pattanok a zuhanytálcára. A hotel kis tusfürdős zacskója hamar elfogy, így nem szabad elfelejtenem szólni Yumének, hogy hozzon magával.

Ekkor szentelek kisebb, kellemetlen figyelmet a reggeljeim visszatérő, altáji problémájának. Utálok ilyenkor hideg vizet engedni magamra, mert úgy érzem, hogy lefagy a tököm, és félek, impotenssé válnék tőle. Ezért muszáj a kezembe vennem, simogatnom, meg miegyéb. Halkan nyögdécselek, aztán bekövetkezik az a pillanat, ami egyike azoknak a kínos intermezzoknak, amik miatt az egyszemélyes lyukakat preferálom.

Yume ugyanis sikeresen belöki az ajtót, miközben épp a kezeim közé élvezek, így homályosan, de látom az arcára kiütköző ijedtséget, mielőtt sebesen távozna. Remek! Lassan mindenki látni fog meztelenül, különböző erotikus helyzetekben?

Kipattanok a zuhany alól, aztán lassan, komótosan megtörölközöm, és felöltözöm, ezzel is odázva a Yumével való találkozásomat. Persze, előbb utóbb szembe kell néznem vele, és akkor már essünk rajta túl minél gyorsabban, ugyebár. Ekkora szégyent!

Próbálok közönséges arcot vágni, amikor kilépek a fürdőből, Yume riadt tekintete azonban meghiúsítja a próbálkozásomat, vonásaim fintorba torzulnak, ahogy leülök mellé az ágyra. Mélyet sóhajtok, ő pedig elkapja rólam a pillantását, ujjaival a kölcsön kapott atléta alját piszkálja. Nagy rá.

– Vagy jót, vagy semmit – szólalok meg végül, mire keserűen elmosolyodik, és ártatlanul rám néz. Van egy olyan érzésem, hogy a válasza után halálra fogom csiklandozni apró kis testét.

– Most mondjam azt, hogy szép a farkad? – Próbál incselkedő hangnemet megütni, az utolsó szóba mégis durván belepirul, mire rá vetem magam, és minden létező ponton csiklandozni kezdem. Nevet, visít és liheg, én pedig ördögi vigyorral nehezedem rá teljes súlyommal.

– Hayato-shi – motyogja, mire oldalra csúszom, bal karom azonban továbbra is a hasán pihen. Hümmögő hangot hallatok, ő pedig folytatja. – Ugye nem vagyok az eseted? – kérdezi, hangja halk, bizonytalan, mint aki nem biztos abban, hogy jó ötlet-e feltenni ezt a kérdést. Viszont örülök, amiért ő hozta fel, így könnyebb tisztáznom vele – és magammal.

– Aranyos vagy. Ez tény – megremeg –, de nem – bököm ki, mire megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkait. Sosem tudnék Yuméval romantikus kapcsolatot kialakítani. Annyira puha, gyámoltalan, hogyan tudnék rá vigyázni pont én? Ráadásul barátnője van.

– Amúgy bocsi, amiért nem tudok érdemi tanácsot adni a meN-ügyben – veszi komolyabbra a szót, de én csak vállat vonok. Valahogy sokkal lazábban sikerül kezelnem ezt az egészet ma, talán azért, mert tegnap elsírtam az egészet neki. Valamilyen szinten lehangolt a részletek magamba fojtása. – De felhívhatnád megint Koudait – javasolja, szemöldököm pedig a tetőig szalad.

– Na, nem, az kizárt dolog! – tiltakozom. Semmi kedvem sincs megint a kéjes sóhajtozását hallgatni. És azt az indokot sem fogadom el, miszerint reggel biztos nem csinálnak Tomoyával ilyen dolgokat, mert ezek annyira össze vannak nőve, hogy lassan sziámi ikrekké fogják őket nyilvánítani. Nem, inkább halok meg macskás bácsiként!

– Aj, ugyan már, Hayato-shi, ne csináld! – nyöszörög, ezúttal pedig ő nehezedik rám, barna szemei csillognak, ahogy a mellkasomon pihenteti az állát, és felfelé néz, tekintete az enyémbe fúródik. Úgy érzem magam, mint egy idősebb testvér. Akkor meg miért nem az van, amit én mondok? – Ha az én mobilomról hívjuk, akkor belemész? Hm?

Élesen beszívom a levegőt, kezemmel pedig beletúrok a hajába, miközben gondolkozni kezdek. A kicsi közben továbbra is angyali tekintetével ostromol, mire elengedek egy beletörődő sóhajt. Mégis mi baj lehetne ebből?

– Oké, de nincs sok időnk, elvileg mindjárt reggeli – mondom, mire Yume lelkesen lekászálódik rólam, és a földre szórt farmerjának zsebéhez hajolva előkapja a telefonját. Összeráncolt szemöldökkel kezdi el húzogatni az ujját a kijelzőn, aztán a füléhez emeli a készüléket.

– Halló-halló! Nem zavarlak, Koudai-san? – kérdezi udvariasan, mire akaratlanul is elmosolyodok. Ez annyira tipikusan Yume! – Nem? Ó, remek! Hayato-shinek lenne pár kérdése, ha megengeded. – Pillantása rám siklik, és megereszt egy bátorító mosolyt, miközben felém nyújtja a mobilját. Jelen pillanatban a kis tárgy inkább hasonlít egy halálos méreggel itatott harapófogóra, így ódzkodva veszem el, felkészülve a legrosszabbra.

– Halló? – szűröm ki a fogaim között, mire Koudai egyből a tárgyra tér. Szokatlan tőle ez az indiszkrét közvetlenkedés.

– Szia, csak nem meN-meN-nel történt valami? – Érezni a hangjából az aggodalmat, és legnagyobb sajnálatomra nem tudom megnyugtatni. Na, persze, az egészben nem az ő pillanatnyi érzelmei a sajnálatosak, hanem az én szituációm, legalábbis egoista énem ezt sulykolja belém, amikor elkezdem neki vázolni a helyzetet.

– De, pontosan. Tudnál segíteni? – kérdezem, ő pedig hümmögni kezd. – Szóval, tegnap kimentem koncert után cigizni. Te csak ne csettintgess a nyelveddel! Na, meN utánam jött, és csókolóztunk. Igen, jó volt, kuss! Aztán kézen fogva mentünk el a hotelig, nem, nem láttak mások, Koudai, be tudnád fogni, amíg beszélek? Kösz! A szobám előtt meg akartam csókolni, de azt mondta, hogy ugyan, és eltolt magától. Ennyi. Beszélhetsz! – zárom le a mesélést, próbálom a hangomat a normális frekvencián tartani, tekintetem Yuméébe kapaszkodik, támaszt keresve. Hiába a laza szavak, a kis gitáros előtt már nem kell rejtegetnem a gyengeségeimet.

– Hát, figyelj – gondolkodik, érezni a hangján, ahogy az agytekervényei megállás nélkül dolgoznak. –, alkalmazd a hidegháború-elvét!

– A mit? - vágom rá reflexből, arcomon totális értetlenség ül. Mégis mi a franc köze van az amerikainak és az oroszoknak – bocsánat, szovjeteknek –, a meN-meN-nel való gyötrelmes, kapcsolatnak nem nevezhető izémhez?!

– Jaj, ugyan már! Legyél vele távolságtartó, hűvös, ésatöbbi. Ez minden férfinál garantált siker! Ha közeledik, határozottan pattintsd le, és hidd el nekem, pár hét után már boldog párkapcsolatban fogtok élni – ecseteli a fantasztikusnak nem éppen nevezhető taktikáját.

– Igen, de ha ezt fogom csinálni, akkor külön-külön – vetem oda ingerülten. – És mi az, hogy minden férfinál garantált siker, hm? – Ilyenkor gondolkozom el azon, hogy Koudai mégis mennyi női magazinra lehet előfizetve. Láttam már nála Kerát, meg Vivit is, szóval ez a kettő biztos benne van havonta egyszer a postaládájában. Most, hogy így belegondolok, le kéne ellenőriznem, hogy biztos férfiból van e.

– Hayato. – Hangja kissé lenéző, mire megfeszülök. – Két lánytestvérem van. Tanultam velük ezt-azt az évek során. – Igen, körmöt lakkozni, sminkelni, hajat festeni, és hathatós szőrtelenítést alkalmazni az intim zónákon.

– Oké, értem, megcsinálom. De ha nem működik, kiherélem Tomoyát – mondom, mire felhördül, kinyilvánítva nemtetszését, én pedig elégedetten nyomom ki Yume telefonját, és adom vissza a kezébe.

A gitáros értetlenül mered rám, először fogalmam sincs miért, aztán amikor vastag, telt ajkaival némán megformálja a kiherélni szócskát, akaratlanul is megvakarom a tarkómat. Igen, azt hiszem, erre mondják azt, hogy elvetni a sulykot.

– Bocsi, csak a rossz emlékek – kezdem, aztán sápadt arckifejezését látva rögvest meg is bánom ezt a fajta magyarázatot. Tapintat, Hayato, tapintat! Egy szép napon valakit ki fogok nyírni a stílusommal, ezt már most megmondhatom, Yume ugyanis alig-alig pislog.

– Inkább menjünk reggelizni! – javasolja végül, mire megkönnyebbülten felsóhajtok. Ezek szerint túlélte, bár van egy olyan érzésem, hogy apró kis csorbát ejtettem tiszta, ártatlan lelkén. Nem baj, Yume általában gyorsan túllép ezeken, bár fogalmam sincs, hogyan csinálja, de ezen tudását átadhatná a kiadó jónéhány tagjának is.

A folyosón állva várok rá, amíg a Kanával közös szobájában öltözködik. Jobb tevékenység híján pedig úgy döntök, felmegyek LINE-ra, hátha valaki chatelni óhajt velem, így előveszem a mobilomat. Nem kell sokat keresgélnem, Koudaion kívül ugyanis csak Subaru van online, így rögvest ráírok.

Na, szevasz! Mi újság van nálatok?

Remek, ennél közönségesebben aligha indíthatnék beszélgetést, de nem nagyon szeretek másokra írni, mindig én vagyok az, akit keresnek, így kissé idegen a szituáció. Pedig utálom, ha valami a komfortzónámon kívül esik, ha nem vagyok képes abban a maximumot nyújtani.

’Reggelt, Hayato-shi! Semmi érdekes, milyen volt a tegnapi koncert?

Á, tökéletes volt, bár az afterpartyn lehetett volna mit javítani. Ugyanis, ha nem tudnád, bár lehet Tomoyának eljárt a lepcses pofája, nemrég lefeküdtem meN-meN-nel, ráadásul részegen. Ja, aztán beleestem, tegnap pedig csókolóztunk, csak az a nagy gáz, hogy amikor én próbálom őt megcsókolni, mindig hárít. Kihagytam valamit?

Szokásos, élveztem. És Kuina hogy van?

Egyszerűen nem bírom ki, annyira ráállt az agyam erre az egész pasiként pasival lenni-dologra, muszáj a gitáros után kérdeznem. Ez már beteges? Lehet a szerelem beteges? Erről is írhatnék egy dalt, ötvözve valami ütős konklúzióval, már, ha lesz hozzá elég kedvem.

Hm. Türelmetlen a kincsem, szóval lépek. Csá!

Dühösen süllyesztem a zsebembe a telefonomat. Egyszerűen nem lehet igaz, hogy mindenki olyan cukorszirupos, boldog kapcsolatban éldegél, én pedig egy irántam legtöbbször minimálisnál is kevesebb érdeklődést mutató férfi után kajtatok. Azt hiszem, le kéne csapnom magam, az hatásos megoldás lehetne.

Ekkor nyílik az ajtó, és Yume mosolyogva lép mellém, ujjaival végig simít a könyökömön, hogy felhívja magára a figyelmemet, mielőtt megszólalna. Kíváncsian nézek rá, ő pedig megajándékoz a világ egyik legédesebb mosolyával, mire lassan megindulunk lefelé, az étkezőhöz.

A szívem hevesen ver, és nem tudok mit kezdeni a pulzusommal, ezért mielőtt belépnénk a helyiségbe, egy hirtelen ötlettől vezérelve, megölelem Yumét. Hallom, amint a lélegzete egy pillanatra megakad, aztán karjait bizonytalanul a derekam köré fonja, szorosan húz magához. Pontosan tudja, hogyan nyugtasson meg, ami jelen esetben nagyon jól jön.

Ugyanis az étkezőben pár staffoson és egy házaspáron kívül egy ember tartózkodik: meN-meN. Azt hiszem, ideje bevetnem Koudai hidegháború-elvét. 

Nightday Drive

 Meghúzom a kéziféket, a piros kocsi kerekei pedig csikorogva állnak meg a tengerpart szürke kavicsos homokjában. Nincs tető, nincs rendszám, csak lázadás és szabadság. De ez nem a kamaszok virgonc önmagukra találása, hanem valami más, egy szinttel afelett áll. A felnőttek önző útkeresése ez, tele ledobható és felvehető terhekkel, mikor mit kíván tőlünk az élet.

 A pasztellkék tenger felől érkező sós pára megtölti a tüdőm, amikor hatalmas sóhaj hagyja el az ajkaimat. A hatalmas víztömeg közelsége mintha beöltené a benzingőz által szennyezett utakon való órákig tartó vezetés sebeit. Mindig is kedveltem ezt a helyet, ahol hangot csak a hullámok morajlása képez, különben meg teljes a csend.

 Pillantásom a bal oldalamra téved, ahol az anyósülésen ott ül Ő. Vonásai kisimultak az utóbbi hetekben, amikor csökkeni kezdett rajtunk a nyomás, légzése egyenletes, tekintete beleréved a habok sűrűjébe. Teljes nyugalomban van, szinte már fájdalmasan tökéletes. Szőke haját lágyan borzolja a szél, orrán egy feketekeretes szemüveg ül. Az enyém.

 – Újrakezdenéd velem? – teszi fel a kérdést, azonban szemeivel továbbra sem engem néz. Nem is kell.

 – Már megtettük – felelem, miközben én is előre szegezem a tekintetemet a tengerre. A kocsi ajtajára könyökölök.

 – Azzal, hogy kiléptünk? – kérdezi, mire bólintok. Igaz, nem beszéltük meg, hogy közösen fogunk ezután is dolgozni, mégis egyértelműnek vettem. Talán, mert úgy érzem, a helyem mindig is őmellette, az ő oldalán lesz. Nem bírnám elviselni, ha megint rászakadna az a rengeteg teher, amely az összeroppanás szélére sodorta nemrég.

 Rám néz. Rá nézek. Megcsókol.

 Köszönöm. 

Páratlan Páros - 8.5 meN-dolgok

A/N: meN-meN szemszög, csak erre a fejezetre érvényes. 

 Chamu megvetően mér végig, amikor belép a szobánkba, minden mozdulatából tükröződik a szánalom, melyet irántam érez. Felvont szemöldökkel követem, ahogy tesz-vesz a bőröndjénél, aztán végre felém fordul.

 – A folyosón ülve sírt, amikor visszajöttünk – kezdi, hangja csupa nyugalom, bár ez még csak a kezdet. Mindig is meglepően jól palástolta, ha ideges, ezért hátrébb csúszom az ágyunkon. Jobb dobótávolságon kívül kerülni, mielőtt folytatja. – Mégis mi a francot csináltál vele, te barom? – üvölti, mire összerezzenek. Gyerekkorunkban is mindig tartottam tőle egy kicsit, mivel egyrészt magasabb, másrészt sokkal komolyabb, határozottabb volt nálam.

 Nem merek a szemébe nézni, ezért lehajtott fejjel kezdek bele a beismerő vallomásba. Igen, egy kicsit vallatásra emlékeztet a jelenlegi helyzetünk. Megszégyenülve ülök az ágyon, ő pedig előttem áll, kezei a csípőjén pihennek.

 – Ki fogsz akadni – röhögök fel, mire lazán vállat von, ám a mozdulat valamiért darabosnak tűnik. Talán az idegesség teszi. – Utánamentem a koncert után, amikor cigizni indult, és megcsókoltam – itt mélyen beszívom a levegőt, ujjaimmal a hajamba túrok, aztán folytatom –, majd úgy döntöttem, visszakísérem a hotelbe. Megpróbált megcsókolni, megint, de eltoltam magamtól – összegzem, aztán a másodperc töredéke alatt égő arccal terülök el az ágyon. Chamu felpofozott.

 Bizalmatlanul tekintek rá, ám nem úgy tűnik, mint aki megismételné az iménti műveletet, ezért óvatosan felülök, ő pedig mellém telepedve megpaskolja a combomat. Tudom, mit akar ezzel üzenni: sajnálja, de muszáj volt megtennie. Nem haragszom. Pontosabban, rá nem haragszom. Inkább csak magamra, amiért ez tettem Hayatoval. Megérdemeltem a pofont.

 – Ha még mindig az a bajod, akkor csak úgy halkan megsúgom, ne irányíts helyette – jegyzi meg csípősen a dobos, mire kíváncsian meredek rá. Vajon mit akarhat ezzel mondani? – Tudom, hogy nem szeretnéd, ha a kiadóban szívatnák őt, amiért jársz vele. Hogy félted a büszkeségét. De ez biztos a te dolgod? – hagyja a nyitva a kérdést, a szeme sarkából pedig felém pillant. Megrázom a fejem. Már értem, de ez nem csak erről szól.

 – Igazad van, viszont mi van, ha Hayato csak azért szeretne járni velem, mert nem lát más kiutat? Mármint, neked ott van Miyu, és Kanának meg Yumének is barátnője van. Ő…. elég magányosnak érezheti magát. Viszont ez így nem lenne kapcsolat. Nem lenne szerelem – fejtem ki a gondolataimat, mire Chamu bólint párat.

 – Tudod, mi a nagy gáz? – kérdezi hirtelen, mire csak pislogni tudok. – Hogy lefeküdtél vele. Mondtad, hogy rád mászott, de könyörgöm! Már akkor is említettem, miszerint nem szabadott volna engedned neki – dorgál meg ismét. Amikor Hayato az afférunk utáni reggelen távozott, egyből felhívtam Chamut, tanácskérés céljából. Akkor hallottam először ezeket a szavakat.

 – De, amikor az, akinél a szerelem mellett testi vágyat is érzel, félmeztelenül ül az öledben, nem tudsz gondolkodni ezen. Egyszerűen engedsz neki, mert szeretnéd és vágyod, hogy jól érezze magát – foglalom össze, mire Chamu aprót bólint, úgy tűnik, valamelyest egyetért ezzel.

 Amikor először beszélgettünk az érzéseimről Hayato iránt, kissé távolságtartó volt. Akkoriban épp barátnőm volt, ezért kissé idegenkedve hallgatta, amiket mondtam neki. Az egész testét tökéletesnek tituláltam, aztán órákig beszéltem róla. Hogy mennyire édes, amikor elbizonytalanodik egy pillanatra, amikor teljes szívéből mosolyog, mennyire alázatos a munkával szemben, és mennyire szereti a barátait. Fontosak vagyunk neki, ő is nekünk, ezt pedig pontosan tudja.

 Utána reggel szakítottam a lánnyal, de nem mertem nyitni Hayato felé. Túlságosan kevésnek érzem magamat hozzá, őt pedig annyira, annyira különlegesnek. Nem mocskolhatom be a büszkeségét. Sosem járna egy férfival, mert az a kiadóban rontaná a hírnevét, amit nem engedhet meg magának. Felnézek rá, hiába fiatalabb nálam, a tekintélye mérvadó.

 De Chamunak igaza van: nem dönthetek Hayato helyett arról, hogy kivel kéne járnia ahhoz, hogy a többiek ne piszkálják. Csak nehezen fogadom el, miszerint engem szeretne. Mintha egy lehetetlennek tűnő álom válna szépen, lassacskán valóra. Én pedig minden tettemmel bemocskolnám.

 – Egy gyökér vagyok – pillantok Chamura, mire felvonja a szemöldökét. – Hayato kétszer is megpróbált megcsókolni. Kétszer szeretett volna velem csókolózni. Én pedig elbasztam.

 A dobos a vállamra helyezi a kezét, aztán mélyen a szemembe néz, és párszor megpaskol. Tudom, mit akar ezzel üzenni. Mostantól, ha nem kétszer, háromszor ennyi erőbedobással kell küzdenem Hayatoért, akkor az olyan, mintha semmi sem tennék. Mintha nem érdekelne. Márpedig nagyon is érdekel. Nagyon is szeretem. Vajon ő mit érezhet? Bár sejtem, mégis alig akarom elhinni, ráadásul, lehetséges, hogy az egészet sikerült ma romba döntenem.

 – Vajon képes lesz újra szeretni engem? – teszem fel a kérdést, inkább csak magamnak, Chamu mégis lassan bólint egyet. Ő hisz bennem. Hisz bennünk. Akkor én miért tennék másként? Különben is, annyi év után, végre látok esélyt arra, hogy együtt legyek a férfival, akit szeretek.

 – Aludjunk! – indítványozza Chamu, mire bólintok, és kimegyek a fürdőbe, amíg ő ráncba szedi az ágyneműt.

 A Hayato iránti érzéseim villámcsapásként érkeztek, igazából, már fogalmam sincs, pontosan hány éve vagy napja. Már előtte is tisztában voltam azzal, hogy vonzódok mindkét nemhez, de az énekes az első férfi, akibe beleszerettem. Pedig nem kellene ezt éreznem, mégis, a lelkem és a testem egyaránt vágyódik az övéi iránt.

 Arra viszont tisztán emlékszem, hogyan történt. Keddi nap volt, és éppen a kiadóban próbáltunk. Már folyt rólunk a víz az egész napos gyakorlás nyomán, én pedig valamiért úgy éreztem, hogy nincs is vizuálisan és lelkileg kielégítőbb dolog, mint Hayato, amint a kulacsából kortyol, az izzadtságtól nedves ádámcsutkája pedig egyenletesen lüktet közben. Különös szorítást éreztem a gyomromban, megremegtem. Az egészet a biszexualitásom számlájára írtam, apró fellángolásként.

 Aztán Yume sírni kezdett. A napokban ugyanis alig tudott aludni a nyári melegtől, ezért érzelmileg rendkívül instabil volt. Kétségbeesetten szipogott, miszerint holnap is jönni kell dolgozni, de ma este olyan meleg lesz, hogy úgysem alszik majd, elege volt az egész nyárból.

 Ekkor Hayato mellé térdelt, és átkarolta a vállát, a szívem pedig dobbant egyet. Tisztán hallottam a pulzusomat, ahogy az énekes gyengéd mozdulatait figyeltem, amint a kis gitárost nyugtatta. Hogy lehet valaki ennyire törődő és figyelmes a barátaival?

 Ezután egyre több gesztusától, mozdulatától támadtak fel az érzéseim. Sokszor legszívesebben megcsókoltam volna azokat a telt ajkait, mégis vissza kellett fognom magam. Még amikor fanservice volt sem engedhettem meg magamnak a luxust, miszerint érzéseket vigyek bele. Pedig mennyire vágytam rá!

 Nem csoda, hogy nem tudtam ép ésszel gondolkodni, amikor lusta, kívánatos mosollyal az ajkán huppant bele az ölembe, kéjesen a fülembe suttogott, ujjaival pedig előbb saját, meztelen bordáin, aztán az állkapcsomon táncolt. Úgy tett, mint aki rutinos a férfiügyekben, és egy pillanatra megijedtem.

 Aztán megcsókoltam, lágyan, mélyen, karjait a nyakam köré fonta, én pedig a derekát simogattam, mielőtt még egy határozott mozdulattal az ágyra nem döntöttem. Ekkor azonban megfeszült alattam, mint aki nem túl biztos a dolgában. Alkoholtól párás tekinteteink összeakadtak, ő pedig megválaszolta a fejemben megfogalmazódott kérdést.

 – Szűz vagyok – jelentette ki, aztán gyorsan korrigált. – Mármint, nővel voltam már, ez természetes, nem apácák neveltek, de férfival még sosem – hordta össze, mire mosolyogva megcsókoltam. Haláli édes volt!

 A szívem hevesen vert a mellkasomban, ahogy a nyakához hajolva végig húztam az ütőerén a nyelvemet. Megrándult alattam, aztán folytattam kínzását, először a kulcscsontjára térve, majd szépen, lassan haladtam lefelé a nadrágjának széléig. Ott megálltam egy kicsit, mint a fáradt utazó, amikor a hegynek felfelé mászva pihenőt tart, mielőtt egy utolsó lendülettel elérne a csúcsra.

 Felpillantottam Hayatora. Arca kipirult, szemei fátyolosak voltak, részben az alkoholtól, részben pedig a kéjtől. A sarkamra ülve szemléltem a látványt pár pillanatig, aztán megszabadultam a felsőmtől, és a póló elhajításával szinkronban hajoltam oda a csípőjéhez. Babráltam nadrágjának gombjaival, mígnem lehúztam róla a ruhadarabot, szemem elé tárva formás combjait. Továbbá még jobban kihangsúlyozta az alsója alatt lévő dudort, amelyet nem restelltem kiszabadítani.

 Így utólag visszagondolva, csak a teljesen heteroszexuális ember nem csábult volna el akkor. Ennek ellenére megbántottam. Sosem szabadott volna engednem a kísértésnek, akármekkora vágy is tört rám akkor. Ki kell engesztelnem, elnyernem a szívét, és a tenyeremen hordoznom, de még azzal sem fedhetem el teljesen a hibáimat.

 – Chamu – kezdem, amikor eldőlök az ágyunkban. – Kibaszottul szerelmes vagyok Hayatoba.