Reunion

- Légy szíves, szállj le rólam…

Kirito kis, ideges sóhajtást lehelt Aiji kipirosodó bőrére. Talán tényleg nem most kellett volna kiszívnia a másik férfi nyakát, de valahogy olyan csábító lehetőségnek tűnt a számára, hogy megjelölje őt…

- A többiek észre fogják venni? – Inkább kijelentés volt, mint kérdés, csakhogy az énekes meglepetésére Aiji megrázta a fejét.

- Nem. Vagyis igen, de nem ez a lényeg…

- Hanem? – húzódott el végre Kirito, legalábbis már nem voltak egymásnak simulva, aminek a gitáros különös módon örült, így képes volt összefűzni egy értelmes mondatot.

- Nem kéne ezt csinálnunk.

- Már csináltuk – emlékeztette az énekes a másik férfit, aki erre vágott egy grimaszt.

- Igen, emlékszem rá – válaszolta. – De az is hiba volt.

- Ne kezdd ezt, légy szíves – forgatta a szemét Kirito, és karba fonta a kezét. – Azt hittem, örülsz, hogy megbocsátottam.

- És velem mi van? – lángolt fel a sértettség és némi harag is Aijiban. – Nekem tényleg megvolt az okom rá, hogy haragudjak, mégiscsak összefeküdtél valaki mással!

A hangja visszafojtott volt, de hallatszott rajta, hogy legszívesebben kiabálna, ha nem nyilvános helyen lennének. Kirito a fejét csóválta, és miközben azt mondogatta magában, hogy nem gurulhat dühbe ő is, mert annak megint… olyan következményei lesznek, inkább tett pár lépést a folyosón elhelyezett székek felé, és leült. Aiji kelletlenül követte a példáját.

- Szerintem már ezerszer megbeszéltük, hogy sosem voltunk együtt, így aztán megcsalni sem tudtalak…

- Na ez az – vágta rá a gitáros sértődötten. – Emiatt a hozzáállás miatt vagy te egy nagy… gyökér. – Kimondta, pedig tudta, hogy ezt nem kellett volna; mondjuk igazság szerint sokkal durvább sértést akart a másik férfi fejéhez vágni, csak moderálta magát. – Ezért nem voltam képes többé együtt dolgozni veled.

- És ezért kellett tönkretenned mindent – mondta Kirito gyanúsan nemtörődöm módon. – Jó, hagyjuk a múltat, megmondtam, hogy nem érdekel többé. Inkább azt áruld el, hogy miért ne szexelhetnénk még néhányszor, mielőtt különválnak az útjaink.

- Van, akinek ez nem ilyen egyszerű.

Egymás szemébe bámultak; minkét tekintetben megbántottság csillogott, csoda volt, hogy megint nem veszekedésbe torkollt az egész. Talán közrejátszott benne, hogy a stúdió épületében voltak, úgyhogy muszáj volt civilizáltan viselkedniük egymással.

- Egy alkalom elég volt – mondta végül Aiji, lesütve a szemét. Ő vesztett. – Felejtsük el végre egymást, és maradjunk a munkakapcsolatnál.

- Lehangoló vagy – állapította meg Kirito, majd felállt, és egész egyszerűen elsétált. A próbateremben találkoztak ismét, kínosan kerülve egymás tekintetét…

---

Aiji arra ébredt, hogy valaki csenget. Fogalma sem volt, hány óra lehet, azért azt érzékelte, hogy még nem ment le a nap, úgyhogy nem alhatott olyan sokat. Nagyot ásítva tápászkodott fel a kanapéról, ahol összekucorodva igyekezett dolgozni, de a napokig tartó kimerültség és túlórázás meghozta az eredményét; egész egyszerűen bealudt egy nagy halom papírral az ölében. Gyorsan igyekezett megigazítani a madárfészekszerűvé vált haját, mielőtt ajtót nyitott volna, ahogy azonban meglátta a vendégét, érezte, hogy megint lassan fájni kezd a feje.

- Helló – köszönt Kirito.

- Most komolyan? – sóhajtott fel Aiji. – Nem úgy volt, hogy innentől hanyagoljuk egymást?

- Azt hiszem, eleget hanyagoltalak – válaszolta meglepő módon az énekes. – Amúgy bejöhetek?

- Persze – válaszolta nem túl lelkesen Aiji. A Pierrot koncertjeinek vége szakadt, egy hete ismét minden visszatért a normális kerékvágásba, ki-ki a saját bandájával foglalkozott, legalábbis eddig. Aiji kissé értetlenül figyelte a cipőjét ledobó Kiritót, aki végighordozta a tekintetét az ismerős lakáson – nemrég ott jártakor nem igazán foglalkozott a környezettel, inkább a házigazdával –, aztán a kanapé felé vette az irányt. Leült az egyetlen olyan kis pontra, amit nem borítottak papírok, laptop vagy gitár, és érdeklődve pillantott a képernyőre.

- Csak nem épp zenét írtál? – kérdezte. Aiji gyorsan a kávézóasztalra pakolta, amit tudott, és ő is leült.

- Nem igazán – vallotta be. – Mármint úgy indult, de aztán inkább bealudtam.

- Aha, álmosnak is tűnsz – válaszolta az énekes, és kellemetlenül vesébe látó pillantással kezdte tanulmányozni a másik férfi arcát. Aiji legjobb meggyőződése ellenére is zavarba jött; nem örült túlságosan a dolognak.

- És, miért jöttél? – kérdezte némi torokköszörülés után.

- Gondolkodtam – vont vállat Kirito. – Igazából az elmúlt egy hétben volt rá időm, hogy gondolkozzak.

- És min? – Aiji úgy érezte, harapófogóval kell kiszednie Kiritóból, mik is szándékai pontosan. Ez amúgy semmi jónak nem lehetett az előjele.

- Rólad. Meg rólam.

- Csodálatos – vágta rá Aiji. – Igazán nem kellett volna, mert nekünk már nem sok közünk lesz egymáshoz.

- Azért ezt ne jelentsd ki ennyire gyorsan…

Csend lett, a két férfi egymásra bámult. Aiji homloka fájdalmasan lüktetett; ezt hozta ki belőle Kirito, ezért is örült, hogy már nem kell egymás társaságát élvezniük. Jó volt ez a kis nosztalgiázás, de jóból is megárt a sok. Kár, hogy láthatólag az énekes ezt nem így gondolta.

- Megmondtam, hogy nem fekszem le veled többször, muszáj ezt tovább ragozni?

Kirito a szemét forgatta.

- Még el se mondtam az ajánlatomat.

- Ajánlat? – visszhangozta a gitáros. – Most le akarsz fizetni, vagy mi a franc van?

- Dehogy akarlak – nyugtatta meg kissé a másik férfi. – Csak arra gondoltam, járhatnánk. Úgy igazából, komolyan.

Aiji pár pillanatig azt hitte, rosszul hallott, hála a fejfájásnak, vagy talán még mindig álmodik. Mindenesetre elég hitetlenkedve meredt az énekesre, aki halálos nyugalommal és komolysággal tekintett vissza rá, de Kiritónál sosem lehet tudni…

- Szívatsz?

- Komolyan mondtam.

Aiji beletúrt a hajába, aztán felállt, és elővett egy üveg vizet meg egy poharat. Udvariasságból töltött a pohárba, Kirito felé lökte, aztán leült, és nagyot húzott a palackból. Az énekes figyelte minden mozdulatát, de láthatólag nem igazán érdekelte az innivaló, sokkal inkább válaszra várt. Aijinak meg muszáj volt összeszedni a gondolatait, mielőtt olyat mond, amit maga is megbán; volt már erre példa, és a vége az lett, hogy feloszlott a bandájuk. Igaz, most már ilyen fenyegetés nem lesett rájuk, de akkor is.

- Eddig soha… - kezdte Aiji, majd elcsuklott a hangja. Idegesen kezdte újra. – Eddig ez soha nem jutott az eszedbe, akkor miért pont most?

- Gondoltam, ez lehet a baj – vonogatta megint a vállát Kirito; a gitáros úgy érezte, legszívesebben behúzna neki egyet, hogy abbahagyja ezt az idegesítő rángást. – Végül is nem lenne olyan rossz, már ha mellőzni tudnád, hogy mindenen ok nélkül felhúzd magad…

- Szerinted mi a francért húzom fel magam? – Ez kissé hangosabbra sikerült, mint Aiji akarta, úgyhogy megint fojtott hangon kezdte folytatni. – Anno mit meg nem adtam volna érte, ha ezt mondod. Ha komolyan veszel. De most már késő.

- Sosem késő – bölcselkedett Kirito. Aiji nem is értette, hogy lehet ekkora érzéketlen barom.

- Jó, akkor elmondom világosan és érthetően. Nem akarok veled járni, sőt, látni se akarlak, úgyhogy légy szíves, menj innen.

Erre azért már Kirito sem számított. Kissé értetlenül pislogott párat, aztán mintha csak Aijihoz hasonlóan húzni akarná az időt, kezébe vette a gyöngyöző poharat, és kortyolt belőle. Egyáltalán nem úgy tűnt, hogy el akarna menni, pedig Aiji homlokán már veszélyesen lüktetett egy ér.

- Nem tudnád elfelejteni a múltat? – kérdezte végül Kirito szokatlanul lágyan. – Mindketten hülyén viselkedtünk, ez tény. Viszont újrakezdhetnénk.

- Nem akarom – vágta rá Aiji, de mintha a falnak beszélt volna, az énekes zavartalanul folytatta.

- Sőt, én ünnepélyesen bocsánatot kérek, tudom, hogy megbántottalak. Sajnálom.

Hát, ez haladás volt, legalább így tíz év után eszébe jutott bocsánatot kérni. Jobb későn, mint soha… Viszont Aiji tudta, hogy most annak kéne jönnie, hogy ő kér elnézést, amiért annyira kiakadt, hogy kilépett a bandából… és Jun követte a példáját. Utóbbiról, meg arról, hogy így a maradék három tag már nem akarta folytatni, igazán nem ő tehetett.

- Ez… egész rendes tőled – szűrte végül a fogai között. Az az átkozott jó neveltetése…! – De mondtam, hogy már késő. Tíz év eltelt, Kiricho, a fenébe is!

A régi becenevén szólította az énekest, akinek láthatólag felcsillant a szeme ezt hallva. Pedig ő tényleg nem akarta, csak kicsúszott a száján… nagyon sok éve nem mondta ki ezt a nevet. Kirito hirtelen közelebb húzódott hozzá; a gitáros ösztönből akart hátrálni, de valahogy… mégsem tette. Talán köze volt hozzá a mellette fekvő gitárnak, talán nem, és csak kifogásként használta.

- Én nem haragszom rád – mondta meglehetősen bugyiszaggató nézéssel karöltve. – Komolyan mondtam, mikor azt mondtam, hogy túltettem magam az egészen, és örülök, hogy ismét szóba állunk egymással… Aicho.

Kirito keze rásimult a másik férfi combjára, aki ekkor már tudta, hogy elveszett. Igen, három héttel ezelőtt egyszer lefeküdtek egymással, de az csak az alkoholnak és talán valahol a dacnak volt köszönhető. Most… valahogy minden másnak tűnt. Aiji hirtelen úgy érezte, megint sok-sok évvel ezelőtt vannak, ahogy Kirito simogatta, csókolta, a szájába vette…

Minden olyan gyorsan történt. Aiji kissé hitetlenkedve ért hozzá a sötét tincsekhez, amelyek a lábai között ütemesen mozgó fejhez tartoztak. Megint engedett… mint mindig. Átkozta is magát, amiért Kirito volt az ő gyenge pontja, és sajnos ezzel az énekes tisztában is volt, de már késő lett volna visszakozni. Ráadásul Aiji nem is akart… túlságosan kellemes volt, amit az énekes csinált a nyelvével.

A gitáros néhány hosszú, kellemes perc után elélvezett, a másik férfi lelkiismeretesen lenyelt mindent, majd a száját nyalogatva ült vissza a másik férfi mellé. Aiji nem mert ránézni, inkább némi zsebkendőért nyúlt.

Valahogy reménykedett benne, hogy ennyivel megelégszik az énekes, de persze csalódnia kellett. Vagyis annyira nem is volt csalódás… hagyta, hogy Kirito négykézlábra állítsa, ahogy azt is, hogy némi maszatolás után beléhatoljon. Ismét egyek voltak, mégis valahogy fájt… és nem a feneke, inkább a mellkasa. Kíváncsi volt, mi lesz, ha az énekes végez, elmúlik az orgazmus hatása, és ketten maradnak megint a zavaros érzelmeikkel… vagy legalábbis Aijiéi biztosan ilyenek voltak, a másik férfi nevében nem nyilatkozhatott.

Aztán Kirito megfordította, majd előrehajolt, és átölelte. Aiji némi habozás után szintén köré fonta a karjait; ez jó volt, túlságosan jó. A gitáros érezte a másik férfi puha ajkait a nyakán, közben hallgatta a halk zihálását, és úgy érezte, teljesen hülye volt. Hülye volt, hogy kapásból elutasította őt, mikor… talán most sikerülhet, talán most nem szúrják el úgy, mint régen.

Kirito beleélvezett, majd ránehezedett. Aiji észre sem vette, mit művel, öntudatlanul kezdte simogatni a partnere hátát; majd ahogy egymásra néztek, a gitáros kibökte:

- Én sem haragszom rád.

A mosoly, ami Kirito arcán felragyogott, kárpótolta mindenért.

Masszázs

- Feküdj le nyugodtan – mutatott Misuzu a nem túl széles, egyszemélyes ágyra. Kanna bólintott, majd némi habozás után megvált a pólójától, és úgy feküdt hasra a puha matracra. Az ő futonjával összehasonlítva talán túl puha is volt, mindenesetre nem panaszkodott; érdeklődve fordította oldalra a fejét, és figyelte, hogyan fogja az énekes a kezébe a tubust, majd nyom a krémből a kezére.

Állítólag hátfájásra nagyon jó volt, legalábbis Misuzu azt mondta, mindig ezt használja, miután a bandatársa vendégeskedett nála és kikotyogta, hogy mostanában sokat fáj a háta. Eredetileg munkaügyben jött, de aztán maradt némi italra, a végén pedig Misuzu ágyán fekve kötött ki. Az énekes egyszerűen felé mászott, és helyet foglalt a dobos feneke alatt.

Kanna azért ezt már kicsit érdekesnek találta.

- Muszáj közben rám ülnöd? – érdeklődött némi vihogás kíséretében. Talán megártott neki a sör, amivel a házigazda kínálta, mert amúgy nem volt benne biztos, hogy józan állapotában olyan viccesnek találná-e a testhelyzetüket.

- Muszáj, mert így pont jól hozzád férek – magyarázta Misuzu, ami akár még hihetőnek is tűnt. Aztán az énekes elkezdte a másik férfi hátába és vállaiba masszírozni a krémet, ami olyan kellemesnek bizonyult, hogy Kanna inkább nem ellenkezett, hanem hagyta magát.

- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz masszírozni – jegyezte meg némi csend után.

- Mondtam, hogy nem bánod meg – válaszolta erre az énekes. Hallatszott a hangján, hogy vigyorog.

- Jó, de azt hittem, csak nagyzolsz.

- Úgy ismersz engem, mint aki nagyzolni szokott?

Kanna visszafojtott egy kikívánkozó röhögést.

- Nem, nem igazán – hazudta végül, és inkább a kellemes érzésekre koncentrált. Már-már ott tartott, hogy képes lenne elaludni, az sem érdekelte, hogy eredetileg abban egyeztek meg, Misuzu csak segít őt bekenni, aztán ennyi… szóval hirtelen arra eszmélt fel, hogy az énekes egész egyszerűen lejjebb húzza róla a nadrágját. Annyival lejjebb, hogy előbukkant a feneke; Kanna érezte, hogy a vér gyors tempóban száguldani kezd az ágyéka felé, ami megrémítette. Ő nem erre szerződött! Kezdte átkozni a döntését, hogy nem vette át a farmerjét, hanem egy melegítőnadrágban battyogott át a bandatársához.

- Mit művelsz? – érdeklődött igyekezve hátrafordulni, de nem tudott egészen, mert Misuzu még mindig rajta tehénkedett. Ráadásul akkor az énekes láthatta volna Kanna farkát is, ami kellemetlenül kezdett megkeményedni annyitól, hogy rajta érezte a másik férfi pillantását… Elég ciki lett volna, úgyhogy végül is inkább hason fekve maradt.

- Masszírozok – vágta rá ártatlan képpel Misuzu, és be is váltotta ígéretét. Még egy kis krémet nyomott a kezére, aztán elkezdte gyúrni Kanna pucér farpofáit, aki tágra nyílt szemmel bámult előre, de igazából egyáltalán nem is látta a falat.

- Ott nem fáj – jegyezte meg elhaló hangon, viszont a másik férfit láthatólag ez egyáltalán nem zavarta.

- Azért jólesik, nem? – kérdezte ő is halkabbra véve a hangerőt. Kanna önkéntelenül is felsóhajtott, amivel sikeresen elárulta magát, pedig ő tényleg nem akart élvezkedni, legalábbis nem így, ebben a helyzetben, és főleg nem Misuzuval…

- A-azt hittem, hetero vagy… - nyögte Kanna, mikor a bandatársa széthúzta a fenekét. Tudta, hogy Misuzu a lyukat sasolja, aminek gondolatára egészen kemény lett a farka. Tényleg sosem hitte volna, hogy ez megtörténhet… Kényelmetlenül izegni-mozogni kezdett, hogy a lüktető merevedése némi stimulációt kaphasson, ez azonban nem kerülte el Misuzu figyelmét sem.

- Hetero vagyok – válaszolta az énekes, majd az egyik hüvelykujjával erőteljesen, többször is végigsimított Kanna lyukacskáján, aki erre megremegett. – A kivétel erősíti a szabályt.

- Na és honnan veszed, hogy én meleg vagyok? – kérdezte tovább okvetetlenkedve Kanna, mire a másik férfi felnevetett.

- Máskülönben miért lennél teljesen kész attól, hogy a seggedet markolászom?

Sajnos ebben volt ráció. A dobos égő arcát a párnába rejtette, miközben Misuzu tovább simogatta. Csak akkor emelte fel ismét a fejét, ami egyébként nagyon jó ötlet volt, ha levegőt akart venni, mikor érezte, hogy a másik férfi leszáll róla, és egyben az ágyról. Kíváncsian, talán kissé csalódottan is pillantott fel az énekesre, aki a közeli szekrényben kezdett kutakodni. Amiket elővett, az ágy melletti éjjeliszekrényre tette; Kanna eltátotta a száját, ahogy megpillantotta a hatalmas adagnyi síkosítót. Kezdett kételkedni benne, hogy Misuzu tényleg annyira nem szokott fiúkkal szexelni, mint ahogy állította… Aztán következett egy csomag gumi, meg egy… nos, eléggé dildónak tűnő valami, mindenesetre érdekes alakja volt.

Kanna elbambulva hagyta, hogy a másik férfi lerángassa róla a nadrágot, és kissé megborzongott, de még mielőtt fázni lett volna ideje, Misuzu odalépett mellé. Rajta is melegítőnadrág volt, amiben már sátrat vert a kemény farka. Kanna felpillantott az énekesre mintegy engedélyért, aztán nyelt egy nagyot, és teljes figyelmét Misuzu merevedésének szentelte. Először próbaképp megsimogatta a nadrág anyagán keresztül, aztán kibújtatta a börtönéből; valamiért azon se lepődött meg, hogy a férfi nem viselt alsót.

Misuzu közben a síkosítóért nyúlt, és amíg Kanna verni kezdte az énekes farkát, ő egyik ujjával belehatolt a dobosba.

Kanna akaratlanul is felnyögött; túlságosan vágyott már erre. Felbátorodva vette a szájába a kezében tartott merevedést, és ízlelgette azt, mint valami nyalókát. Legalább olyan finomnak is találta.

- Állj négykézlábra – szólt rá némi kölcsönösen kellemes tevékenység után Misuzu. A dobos azonnal engedelmeskedett, felemelkedett a térdére és könyökére, Misuzu pedig kihúzta belőle az időközben két ujját, majd kezébe vette a dildót. A másik férfi végignézte, ahogy az énekes gumit húzott rá, öntött rá a síkosítóból, végül pedig bepozícionálta. Kanna halkan sóhajtott fel, ahogy az eszköz belécsusszant; könnyű dolga volt, a dobos eléggé tág volt hozzá, és a játékszer sem volt túl vastag.

Misuzu lassan kezdete el mozgatni, de ahogy egyre gyorsított, közben a saját farkát verve a másik kezével, Kannában hirtelen eltalált egy olyan pontot, amitől az csillagokat látott. A dobos farka láthatólag megrándult, ő maga pedig levegőért kezdett kapkodni. Misuzu ezek után alaposan ügyelt rá, hogy minden mozdulatával eltalálja azt a pontot… Kanna önkéntelenül is a saját merevedése után nyúlt, és ahogy verni kezdte, rövid időn belül egész egyszerűen elélvezett, rá az énekes ágyára, de abban a pillanatban kisebb gondja is nagyobb volt ennél.

Kanna kissé szégyenkezve, még remegős lábakkal tápászkodott fel az ágyról, miután a másik férfi kihúzta belőle a dildót.

- Ööö… bocs az ágyad miatt… – motyogta. Misuzu arcáról nem igazán lehetett leolvasni, hogy haragszik-e.

- Ledolgozhatod a tisztító árát – mondta az énekes. Kanna pirulva bólintott, és letérdelt az énekes elé; egy pillanatra megint egymás szemébe néztek, a dobos igyekezett úgy végignyalogatni a másik férfi makkját, de aztán kénytelen volt lesütni a szemét, annyira zavarba jött. Mégiscsak a bandatársáról volt szó… akivel egyáltalán nem kellett volna ilyen viszonyba kerülniük, de most már mindegy volt. Kanna igyekezett nem erre gondolni, miközben mindent beleadott a szopásba.

Ha viszont azt hitte, ennyivel megússza, nagyot tévedett. Misuzu egy idő után az ablakhoz terelgette a dobost; Kanna rákönyökölt a párkányra, miközben kitolta a fenekét. Tudta, mi következik, és valahol mélyen annyira nem is bánta, végül is az a játékszer olyan kicsi volt… Misuzu farka nagyobb, ahogy óvatosan belehatolt és megtöltötte belülről, majd lassan mozogni kezdett benne, ki-be. Az énekes párszor erősen rácsapott Kanna fenekére, ami kellemes-csípősen sajogni kezdett; mintha az énekes tudta volna, mire gerjed a másik férfi.

Kezdett félelmetessé válni a dolog, mindenesetre a dobos megint keményedni kezdett. Nagyokat szusszant, ahogy a másik férfi egyre gyorsabban dugta hátulról, az ágyéka minden egyes lökésnél csattant egyet a fenekével érintkezve. Kanna megragadta a saját hímtagját, ami fél percen belül ismét kemény lett teljesen. A dobos összeszorította a szemhéját, és igyekezett csak az élvezetre koncentrálni. Tudta, hogy Misuzu nem bírja már soká, de nem akarta, hogy azelőtt elmenjen, hogy ő kiélvezhette volna a helyzetet…

Az énekes hirtelen kihúzta magát belőle. Kanna hátranézett; még nem történhetett meg, azt csak észrevette volna… és tényleg nem. Az énekes megragadta a bandatársa csuklóját, és maga után húzta, talán kissé durvábban is, mint szükséges lett volna, Kannának azonban még ez is bejött. Engedelmesen feküdt a hátára a kanapén, amihez az énekes vezette; Misuzu letérdelt a lábai közé, és ismét beléhatolt. A szőke férfi ezúttal maga vette kezelésbe a dobos farkát, aki nagyokat sóhajtva dőlt hátra, és csak azért fohászkodott, hogy még sokáig ne legyen vége.

Nos, ez annyira nem jött be, mert az énekes végül nem bírta tovább, elélvezett. Kanna kissé csalódottan figyelte, hogyan húzódik ki belőle Misuzu, majd szabadul meg a használt gumitól, közben verte a farkát, de az már nem ugyanaz volt. Szerencsére az énekes ezek után sem feledkezett meg róla, kerített egy törölközőt, arra felültette a másik férfit, majd helyet foglalt mellé a kanapéra, miután letörölgette magát és belebújt a nadrágjába. A keze rákulcsolódott Kanna kissé kókadásnak induló merevedésére, ami szépen lassan visszanyerte eredeti keménységét. Misuzu addig verte, amíg Kanna is el nem élvezett, rá a hasára.

- Kétszer is elmentél – állapította meg Misuzu, miközben vidám fénnyel a szemében figyelte a hasát letakarító dobost. – Kezdek féltékeny lenni.

- Leszopjalak megint? – érdeklődött Kanna, a kezében megállt a zsebkendőhalom. Az énekes egy fél pillanatra elgondolkodott az ajánlaton, aztán inkább nevetve paskolta meg a bandatársa vállát, mielőtt felállt volna, hogy eltakarítsa az üres dobozokat és a zsepiket az asztalról.

- Majd ha legközelebb átjössz. De akkor szavadon foglak.

- Jó – kúszott enyhe pír Kanna orcáira.